Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-02 / 205. szám
4 OLDAL A SZERKESZTŐS É G P 0 S T Á J Á B Ó L 2004. Szeptember 2., csütörtök _____Röviden________ ÉL MÉNYEKKEL TÉRT HAZA, Idén július 26-tól augusztus 1-ig tartott és nagy örömünkre kisfiámat is kisorsolták, így ő is részt vehetett az Új Néplap-táborban. A rossz idó ellenére, a kisfiam nagyon jól érezte magát, napokig csak a táborról, és az ott történt dolgokról mesélt. Kellemes emlékekkel tért haza. Az egy hét alatt nagyon sok élménnyel gazdagodott és nagyon szépen köszönjük, hogy ő is részt vehetett. Egyébként 2002-ben a kislányom is elmehetett a táborba, ahol ő is nagyon jól érezte magát. Remélem jövőre is megrendezik majd, melyhez Önöknek is sok sikert és jó egészséget kívánok. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN ELVESZETT LEVÉL. Au gusztus 10-én olvastam a Néplapban a „Panasz a postára” című cikket. Ez ébresztett bennem néhány gondolatot, hiszen nekem is vannak kellemetlen tapasztalataim e téren. Július 1-jén feladtam két levelet a családomnak, melyeket napokig nem kaptak meg. A lányom érdeklődött a postástól, de ő nem tudott semmit, vagyis azt mondta, hogy biztos nem volt pontos név és cím a leveleken. Én viszont tudom, hogy ez az állítás nem helytálló. A postán - ahol feladtam - kérdezték, hogy sürgősségi díjjal adtam-e fel. De nem így tettem, gondoltam, anélkül is megkapja a címzett. Hát nem így történt. Ezek után meggondolom, hogy igénybe veszem-e a postai szolgáltatásokat. RÁCZ JÁNOSNÉ, TISZAFÖLDVÁR KÓRHÁZI TAPASZTALATAIM. A közelmúltban a Heté- nyi Géza Kórház bőrgyógyászati osztályán töltöttem néhány napot és a sok kedvezőtlen híreszteléssel ellentétben kedvező meglátásaim voltak. Nagyon jó benyomást tett rám, hogy az osztály orvosai és nővérei, valamint a betegek közötti kapcsolat szinte családiasnak nevezhető. Teljes a bizalom az orvos, ápoló, valamint a betegek között. A tisztaság szempontjából is kiváló minősítést érdemel az osztály. Naponta, mindenre kiterjedő takarítást végeznek. A többek által kifogásolt étkezést is elfogadhatónak tartom. Mindezeket összevetve meg lehet állapítani, hogy a rosszindulatú híresztelések gyakorta alaptalanok. ; ________________________C. T„ SZOLNOK Bú torok — nem csak a szobában Mostanában örülnek a kiállítók, ha tárlatukat pár százan megnézik az átlagosan tíznapos bemutatási idő alatt Ha pedig egy kiállításra két nap alatt több mint ezren kíváncsiak, az már igazán sikeresnek nevezhető. így volt ez augusztus 6-7-én Jászberényben, ahol első bútorkiállításukon mutatkoztak be a nagy- közönségnek az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének tagjai, illetve a meghívott partnereik közül hárman. Az érdeklők láthatták Andriska Károly jászberényi barkács- és zárboltos legújabb biztonságtechnikai kollekcióját; Adorján Sándor budapesti műbútorasztalos míves asztalait; számos üzem európai hírű kárpitos remekeit, szobagarnitúráit és kiegészítőit, klasszikus stílbútorait, vitrinéit, kerti bútorait és gyermekjátékait; Csőke István jászárokszállási aranykoszorús asztalosmester régi műhelyrészletét és a mai korszerű számítógépes tervezésű munkáit; a jászapáti Ipari Szakképző Iskola vizsgaremekeit; Kátai József jászberényi faipari vállalkozó szépen esztergált asztalkáit és virágtartóit; a jászberényi Klapka György Ipari Szakközépiskola tanulóinak két munkáját, valamint Szili József kecskeméti bútorstúdiójának hasznos termékeit. A kétnapos rendezvényen sokan érdeklődtek, gazdára talált jó néhány bútor, hasznos tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a résztvevők, akik egyetértettek abban, hogy a jövőben növelni kell a hasonló rendezvények számát. LÁSZLÓ GYULA, JÁSZJÁKÓHALMA Művész gyerekek tábora Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Művészeti Tábort augusztus 12-18 között, ahová tíz középiskolás érkezett Kassáról, Nagyenyedről, Szabadkáról a megye- székhelyre. Az itt töltött egy hét alatt délelőttönként rajzolás, festés, versírás szerepelt. Megörökítették a műemlék templomokat, a Tiszát, megismerkedtek a lovak mozgásával Ószandán, egy tanyán. Egy napot kirándultunk Tiszapüspökibe, ahol a környezetvédelmi tábor munkájába pillantottunk bele. Délutánonként fürödtünk a tiszaligeti strandon, ahol a gyerekek az emberek mozdulatait is megragadták rajzaikon. Egyik este Rékasy Ildikó költőnő verseivel ismerkedtek, majd beszélgettek vele saját verseikről, írásaikról. A tábor munkája kiállítással zárult a Városi Művelődési és Zenei Központban. CSŐKÉ ERZSÉBET, TÁBORVEZETŐ, SZOLNOK Vegyük észre a naplementét! Névadójához méltón ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a tiszaörsi Veres Péter Nyugdíjasklub tagsága. A remekül megszervezett eseményen Oláh Sándor elnök, Mályi Rudolfné helyettes, s a tagságból verbuvált lelkes csapat időt és energiát nem kímélve tették a dolgukat azért, hogy e szép nap emlékezetes maradjon a jelenlévők számára. A meghívott vendégek közül is sokan elfogadták az invitálást. A szép köszöntő szavak után a klub elnöke elemezte az elmúlt harminc évet. A vendégek közül sokan hozzászóltak, s értékes gondolataikkal gazdagították a programot. Az alapító tagok közül sajnos már kevesen élnek, de ők jelen voltak. Magam és mindannyiunk nevében hajtok fejet az alapítók előtt, egy pillanatra megállva az időben. Ebben a pillanatban emlékezünk azokra, akik három évtizeddel ezelőtt talán nehéz helyzetükben is tették, amit kellett, szorgos, jövőbelátó munkájuk eredményeként létrehoztak egy kis közösséget, melyet ma magunkénak mondhatunk, sok év elteltével ünnepelhetünk. Az egész napos programot vendég klubok kultúrcsoportjai- nak fellépései színesítették. Nagy tapsot kapott a helyi fiatalok tánccsoportja, akik az ebéd után megnyitották a bált, ahol a talpalávalót a helyi nyugdíjaszenekar szolgáltatta. Ez a nap feledtette a bút, a betegségeket, a gondokat, a mindennapok terheit. Az együtt töltött órák megerősítettek hitünkben, hogy az emberek a lelkűk mélyén vágynak a jóra, a szépre, akkor is, ha az élet nagy része már „elment” mellettünk. Ha akarjuk, akkor közösen az élet azzá lehet, amivé mi, benn élő emberek alakítjuk. Álljunk meg egy percre az időben, és vegyük észre a naplementét is, amíg élünk! _________________SZABÓ GYULÁNÉ, TISZAÓRt Segítséget kaptunk Szolnok városában gomba módra épülnek a lakások. A kivitelezők kevés gondot fordítanak azonban a környezetben okozott károk helyreállítására, és ennek hatását az arra járóknak kell elszenvedniük. A Hold út és a Pozsonyi út sarkán lévő házunk mögött korábban egy vízelvezető árok volt, de időközben betemetődött a fenti ok miatt. A közelben lévő óvodához tartóknak esős időben sárban kellett elmenniük, ha nem akarták kitenni magukat a közúti balesetveszélynek. Nemrég a körzet képviselőjétől segítséget kértünk, hogy intézkedjen az árok helyreállítása ügyében, ő intézkedett is és mára egy korszerű árok gyűjti össze és vezeti el a csapadékot. A képviselő úr tényleg a körzetében élők érdekeit képviselte. MONDOK MÁTYÁSNÉ, SZOLNOK ESŐ UTÁN SÁRTENGER. Miközben a városrész folyamatosan épül-szépül, még mindig akad néhány terület Szandaszőlősön, amely meglehetősen rossz állapotban van. Ezek közé tartozik a Paál László utca is, amely szilárd burkolat hiányában egy-egy kiadósabb eső után — képünk tanúsága szerint — szinte járhatatlan sártengerré változik. FOTÓ: BAKOS JUDIT A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az időt visszaforgatni nem lehet... A közelmúltban sokat jártam városukban, sajnos kellemetlen, fájó dolgok miatt Persze erről nem Szolnok tehet, hanem a kegyetlen sors — már ha van ilyen. 2004. március 9-én a 44-es főút Szolnok várost elkerülő szakaszán történt egy tragikus kimenetelű közlekedési baleset, ami a mi családunkat súlyosan érintette. Két fontos embert veszítettem el, a férjemet és az anyósomat, aki anyám volt édesanyám helyett. Önök az újság március 10-ei példányában két cikkben is foglalkoztak az esettel, megfelelő és helyes tájékoztatást adva. Az igazság az, hogy én is Önöktől és nem a rendőrségtől szereztem bővebb információt. Ezúton is köszönöm! Én most jutottam el olyan szintre lelkileg összeszedve magam - legalábbis úgy hiszem - hogy újra írjak, kiadva magamból mindent, amit csak lehet. Eddig hosszú hónapokon át álmatlan éjszakákkal küszködve csak kavarogtak fejemben a különböző gondolatok. Úgy érzem, most van itt az idő leküzdeni ezt a fekete örvényt, ami azóta behálózza, körülöleli életemet. Muszáj talpra állni magamért is, meg a két ártatlan gyermekemért, akik félárván maradtak. Én azt „vallom”, hogy az ember életének az értelmét a gyermekek adják meg, még akkor is, ha ez felelősséggel jár. Óvnunk kell őket, ez a kötelességünk, védenünk, ne vegyék észre, ha „nagy baj ” van. Engem sem láttak még soha sírni. Ezt a levelet már régen meg kellett volna írnom, de úgy érzem, talán még nem késő. Mert aki szívből mond köszönetét, az sohasem késik el vele. A „köszönöm” szó nem romlandó! Kérem, engedjék meg, hogy köszönetét mondjak, hálát fejezhessek ki az elhivatott életmentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek, a város nemes és segítőkész polgárainak és mindenkinek, aki a tragédia után közvetlenül vagy a későbbiek folyamán segítségünkre voltak. Férjem, vétlen sofőrként a He- tényi Géza Kórház összes orvosa hatnapos megfeszített küzdelme árán sem élte túl a sérüléseit. Nekik külön köszönet, mindent megpróbáltak és mindig tájékoztattak a férjem állapotáról, ha nem lehettem ott mellette. Igazán megtettek mindent, egy 33 éves, kétgyermekes apukáért, aki aznap hajnalban, amikor kilépett otthona ajtaján, talán megérezte, hogy ez lesz az utolsó útja. Átadta hitvesének személyes tárgyait, mint egy utolsó csatába induló katona, búcsúzó szavait még most is hallom! Másnap, március 10-én jártam a baleset helyszínén. A szél zúgott az út mellett. Az autó kisebb roncsdarabjait még felfedezni véltük a gyepes részen. Borzasztó érzés volt. Mint a szemeim előtt pergett volna le minden. Lelki füleimmel még ma is hallom a „csat- tanást”. A sors fintora, kegyetlen játéka, hogy én és hitvesem egyszer szolnoki rokonokat látogatva már jártunk együtt gépkocsival ott, pontosan azon az útszakaszon. Pár évvel ezelőtt volt mindez, de tisztán emlékszem: dicsértem annak az embernek az eszét, aki kitalálta, tervezte, kivitelezte az elkerülő szakaszt, még mondtam is: milyen jó út! Mire kedvesem ennyit felelt: - Tudod hány emberéletet megevett ez már? Valóban igaza volt, de mennyire igaza! Az ütközéskor az emberi figyelmetlenségen kívül talán közrejátszhattak az úthibák is. Felfigyel erre is egyszer valaki? Érdemes tehát ezen az egyébként is veszélyes szakaszon állandóan figyelemmel követni, kijavítani az aszfalt „hullámosságát”! Tudom, egy fecske nem csinál nyarat. Azt a három emberéletet, na meg a többit sem tudom már visszahozni az élők közé, bármit is tegyek. Ezért is írtam le a fentieket mindenkinek, aki arra jár, annak, aki autót vezet. Vigyázzon másokra és persze önmagára is, a 44-es főút Szolnokot elkerülő szakasza különösen nagy odafigyelést igényel! Legyen tél vagy nyár, havazzon vagy szikrázzon a napsütés, legyen éjszaka vagy nappal, teljesen mindegy! Mint ahogyan az is egy óriási erejű ütközéskor, hogy milyen gépkocsiban utazik az ember. A légzsák véd, ha kinyílik, de nem minden ellen! Az esztelen száguldás, a vakmerőség pedig családokat zúzhat szét, tehet tönkre! Az időt meg visszaforgatni sajnos nem lehet! Bárcsak lehetne! T. DÓZSA MÁRIA, NÁDUDVAR AZ ELSŐ DIPLOMÁSOK. A képen látható hallgatók voltak az elsők, akik 1974 augusztusában államvizsgáztak a Debreceni Tanítóképző Intézet, majd Főiskola népművelő-könyvtáros tagozatának szolno- ki konzultációs központjában. (Beküldött fotó] ______________________________________ szurmay ernő
