Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-07 / 209. szám
2004. Szeptember 7„ kedd FIGYELŐ 7. OLDAL A jövő szezonra készülnek Agrárgazdaság Korszerűsítette kunhegyesi vetőmagüzemét a Közép-tiszai Mezőgazdasági RL A kapacitás a duplájára növekedett Teljes technológiacserét hajtott végre a mezőgazdasági társaság az elavult bánhalmai vetőmagüzemében. A műszakonkénti teljesítmény ennek következtében megduplázódott: korábban egy műszak alatt 25 tonnát voltak képesek zsákokba tölteni, immár ez 50 tonna - tudtuk meg dr. Deme Páltól Az igazgató nem kis büszkeséggel tette hozzá, hogy a megye egyik legszebb, legkorszerűbb ilyen jellegű üzemét tudhatják magukénak. A korszerűsítés 35 millió forintba került, amelyhez hitelt is felvettek. Az egy szezonban háromezer tonna vetőmag előállítására képes 400 négyzetméteres üzemben máris megkezdték az új mezőgazdasági szezonhoz az őszi kalászos gabonák kikészítését, fémzárolt zsákokba való töltését. Az üzemben műszakonként nyolc embernek tudnak munkát biztosítani. tóth andrás Jótálló szerelők Fogyasztóvédelem ___ A javító-karbantartó szolgáltatásokat nyújtó vállalkozóknak húszezer forintos értékhatárt meghaladó munkák elvégzése után kötelező jótállást kell vállalniuk szeptembertől. Az európai uniós csatlakozás miatt Magyarországnak a fogyasztó- védelmet érintő területen is új szabályozásokat kellett bevezetni. Az egyik legfontosabb változás, hogy a javító-karbantartó szolgáltatásokat nyújtó vállalkozóknak húszezer forintos értékhatárt meghaladó munkák elvégzése után kötelezően jótállást kell vállalniuk. A hat hónapos jótállási idő a lakás-karbantartási és -javítási szolgáltatásokra, háztartási gépek és készülékek javítására, barkács- és kerti szerszámok javítására, audiovizuális termékekre, személygépjármű- és motorkerékpár-javítására vonatkozik. A korábbi idevágó jogszabály nem írta elő a kötelező jótállási jegyet. Az új szerint a vállalkozó köteles jótállási jegyet adni a fogyasztónak, amelyen fel kell tüntetni a legfontosabb adatokat, így a vállalkozó nevét, címét, az elvégzett munkát, felhasznált anyagokat, a díjat, a visszaadás időpontját, autóknál, motoroknál a kilométeróra állását, sőt a fogyasztót megillető jótállási jogokat és azok érvényesíthetőségének feltételeit is. A fogyasztó mindenesetre - amennyiben számlája megvan - akkor is felléphet jogaiért, ha a jótállási jegy szabálytalan, vagy azt nem kapott. A vállalkozó a fogyasztói jótállási igényről köteles jegyzőkönyvet felvenni. Ha a hibás teljesítés folytán szükség van a kijavítandó dolog el- vagy visszaszállítására, erről - az autók, motorok, továbbá a tíz kilónál kisebb és tömeg- közlekedési járművön szállítható termékek kivételével - a vállalkozónak kell gondoskodnia. A jogszabály-módosítástól azt várják a szakemberek, hogy a vállalkozók nagyobb gonddal végzik a javító-karbantartó munkákat, a fogyasztók pedig nagyobb bizalommal használhatják a javított termékeiket. * VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROORAMAJANLATA Szeptember 10. 19.00óra-kamaraterem SZOLNOK JAZZ KLUB: VASVÁRI PÁL STRING TRIO Vendég: Bemard Maseli (Lengyelország) Közreműködnek: Vasvári Pál- akusztikus és kontrabasszus gitár Bemard Maseli - Midi Kát, vibrafon Birta Miklós - gitár Frankie Látó - hegedű U *1 s w á r- • Pál KIÁLLÍTÁSOK: Szeptember 7-8. 9.00-18.00 óráig - aula RETUR ART GALÉRIA- képklállltás és vásár Szeptember 11-ig-aula „SZTÁROK SZTÁRFOTÓS SZEMMEL” A szolnoki születésű, híres hollywoodi fotóművész, Szipál Márton kiállítása Szeptember 13-ig - II. emeleti galéria TÓVIZI KATALIN KÉPZŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA ELŐZETES: Szeptember 27. 19.00 óra - színházterem AII. „Ősz” Művészeti Fesztivál nyitóhangversenye A Szolnoki Szimfonikus Zenekar első bérletes koncertje: Műsor: Mozart: Figaro házassága - nyitány Mozart: Fuvolaverseny, G-dúr Mendelssohn: V. (Reformáció) szimfónia Közreműködik: Dracsai Ákos - fuvola Vezényel: Dórin Frandes (Románia) vendég Bernard Maseli V „Vasvári Pál az In Line együttes megszűnése után, 2000-ben alapította a „Vasvári String Triót”. Az együttes hegedűse, Frankie Lato 1989-től Párizsban él. Öt évig a legnagyobb francia hegedűs, Didier Lockwood tanítványa volt. Veleszületett zeneisége és virtuozitása a magyar zenei élet nagy reménységei közé sorolja. Birta Mikós a Liszt Ferenc Zeneakadémia elvégzése után New York-ban képezte tovább magát. Az együttes sikeres bemutatkozását folyamatos, napjainkig tartó turné követte. Az utóbbi húsz év egyik legnagyobb lengyel jazz muzsikusa, Bemard Maseli 2002-től állandó partnere Vasvári Pálnak, szerepel a 2004-ben megjelent "Night Runner" c. lemezen is Paco Sery, Dave Samuels és Mike Stern társaságában. Vasvári és Maseli együttműködését a szavak nélküli tökéletes összhang jellemzi. A trió zenészei virtuóz mesterei hangszereiknek, csodálatos dallamokkal és hosszú szólóikkal kápráztatják el rajongóikat." Szeptember 16-21. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS FILMSZEMLE a Tisza Mozi szervezésében. „MESÉK SZÁRNYÁN” Bérletes sorozat óvodásoknak és kisiskolásoknak. 2004. október 5. (kedd) 10.00 és 14.00 éra Grimm - Divinyl - Rossa: RIGÓCSŐR KIRÁLY Zenés mesejáték 70 percben a Fogj Színház előadásában. 2004. november 17. (szerda) 10.00 és 14.00 óra MOHA ÉS PÁFRÁNY Élffszereplds bábjáték 50 percben a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában. 2004. december 6. (hátid) 10.00 ás 14.00 ára A HALHATATLANSÁGRA VÁGYÓ KIRÁLYFI Zenés mesejáték 60 percbon a Forrás Szfnházl Műhely előadásában. Bérletárusítás: szeptember 13-tál 15.00-18.00 áráig. A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. INFORMÁCIÓK: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Hild János téri. Információs telefonszám: 56/514-569 E-mail cím: vmzk0szolnok-vmzk.hu Jegypénztár: hétfőtói péntekig 15.00-18.00 óráig Ellenőrizni pedig kell... Az áfaszabályokat sértik meg leginkább Idén már több mint félmilliárd forint bírságot szabott ki az APEH megyei igazgatósága. Az ellenőrzések tapasztalatairól Gáli Esztert, ellenőrzési igazgatóhelyettest kérdeztük. Adó- Igazgatóságunk ellenőrzési szakterülete ebben az évben kiemelt figyelmet fordított a legnagyobb adózók vizsgálatára, megcélozta a kereskedőket, a szállítási szektorban tevékenykedőket, az építőipari vállalkozásokat, és a bevallással alá nem támasztott, feltűnő vagyongyarapodással érintetteket is folyamatosan vizsgálja. Fokozottan vettük górcső alá az általános forgalmi és a személyi jövedelemadó-visszaigényléseket, a különböző támogatások igénylését - mondta a szakember. Nem utolsó sorban jelentős erőket koncentráltak a bevételek bizonylatolásának, a foglalkoztatottak bejelentésének vizsgálatára, valamint az áruk eredetére vonatkozó ellenőrzések is gyakoribbak a megelőző időszakinál. Augusztus végéig - valamennyi ellenőrzési típust beleértve — mintegy 8 és félezer ellenőrzést végeztek a revizorok. Ennek kapcsán jogerősen feltártak közel 2,4 milliárd forint adókülönbözetet, jogerősen megakadályoztak még az összeg kiutalása előtt 233 millió forint jogosulatlan visszaigénylést, főként áfában. Már most látható, ez az összeg növekedni fog mintegy 200 millió forinttal. Jelentős, több száz millió forint összegű a nem szabályszerűen igényelt cél- támogatások körében is a revizori feltárás. A szabálytalanságok szankcionálására kiszabtak 522 millió forint adóbírságot, 410 millió forint késedelmi póüékot és 52 millió forint mulasztási bírságot. A vizsgálati megállapítások döntő része az áfához kapcsolódik. Közel nyolcszáz esetben ellenőrizték a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden második esetben nem ad a vállalkozó bizonylatot az értékesítésről. A piacokon ennél még kedvezőtlenebb a helyzet. Az ellenőrzési munkát akadályozó tényezők szaporodtak: az utóbbi időben egyre több vállalkozás nem lelhető fel, illetve a bejelentett székhelye nem létező házszám. Az sem ritkaság, hogy az ellenőrzésről szóló kiértesítés után „véletlenül” éppen ellopják az autóból az összes (lehetőleg elévülési időn belüli) iratanyagot, amit „természetesen” ott tárolt, vagy éppen könyvelőhöz vitt. Az ellenőrzések adójogi vonza- tainak megállapításán túl a szükséges esetekben büntető feljelentést tesznek. Idén eddig 62 büntető feljelentést tettek, igen magas, 557 millió forint elkövetési értékre, legtöbbet adócsalás alapos gyanúja miatt. Az elmúlt évtized alatt összességében mintegy ezer esetben éltek a büntető feljelentés eszközével 4 milliárd forint meg nem fizetett adót érintően. A már mulasztókat továbbra is fokozott figyelemmel kísérik. Az elmúlt évben mintegy 41 millió forintot meghaladó összegű mulasztási bírságot szabtak ki, és 80 esetben zártak le üzletet vagy függesztették fel a törvényben előírt időtartamra a tevékenységet, mivel ismételten előfordult az adókötelezettség megszegése. Az év következő részében sem lazít az adóhatóság ellenőrzési tevékenységében. Erről az alábbiakat mondta az igazgatóhelyettes: - Folytatjuk a már említett kiemelt tevékenységek vizsgálatát, mely időközben néhány szakmával még tovább bővült: említhetjük itt az egészségügyet vagy a cukorfelhasználókat. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására létrejött vállalkozások körében tapasztaltunk mostanság jogszabálynak nem megfelelő működést, így ezen kör vizsgálata is kiszélesedik. Már szerezhetünk tapasztalatokat az EU-csatlakozással megváltozott áfaszabályok alkalmazásával kapcsolatban. Erre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. ígérhetem, hogy nem lankad a figyelmünk a fekete foglalkoztatás felderítése terén, de a feltűnő vagyongyarapodással érintettek körében sem, és a piacokon is gyakorta meg fogunk jelenni. TÓTH ANDRÁS Az idén július hónap végéig országosan minden harmadik vizsgált esetben volt valamilyen szabálytalanság, míg megyénkben az ellenőrzések 60,5 százaléka zárult megállapítással. Ennél rosszabb az arány a piacokon, közterületeken: tavaly országosan közel 60 százalékban akadt probléma a vizsgálatoknál, míg megyénkben 91 százalékban! Ezt tetézi a legutóbb július második felében végrehajtott akció, melynek során 18 esetben piacon vizsgálódtak, és az ellenőrök egy esetben sem kaptak bizonylatot a vásárolt áruról. Juhok a biogazdaságban Egykor az országos hírű ekegyárat vezette Pócsai József, ma viszont tejelő cigája ju- hokból szeretné megteremteni családja jövőjét Állattenyésztés Csataszögön takaros kis mintagazdaságot hozott létre az évek során Pócsai József. Szép raktárépület, hatalmas akol, körbekerített legelő mutatja, hogy gondos gazda él errefelé.- Ma még nem tudom igazából kihasználni azt, hogy 308 birkánk van — beszélt a lehetőségekről Pócsai József. - Egyelőre szaporítjuk az állományt, s csatlakoztunk az ökoprogramhoz. Ez azt jelenti, hogy hamarosan már biotermékként értékesíthetem a lefejt tejet. program kitételeinek. Eddig jó volt a minősítéHarminchét hektárnyi legelő biztosítja a napi sünk, remélhetőleg hamarosan már hivatalosan betevőt a cigája juhoknak. A fekete fejű állatoknál is biogazdaságként tartanak bennünket nyilván, nagy melegben arra kell elsősorban figyelni, hogy Addig, amíg a befektetett munka és pénz meg- forróságban ne legyenek kint a napon, mert ak- térül, a szokásos szántóföldi termeléssel is foglal- kor könnyen „felforr kozik a gazda, bár a termés egy jelentős részét ta- Már többször ellenőrizték a gazdaságot, mi- karmányként kapják meg a juhok, nősítették, hogy mennyiben felelünk meg az öko- ______________________________________pókász endre Sor okban ÚTPÉNZ. Az Európai Unió mintegy négy és fél millió euró- val, azaz több mint egymilliárd forinttal támogatta a szolnoki logisztikai központ infrastruktúráinak kialakítását és az azt megközelítő közutak fejlesztését. Az uniós csatlakozásunkat megelőzően, utolsó lehetőségként nyújtotta be pályázatát a megyeszékhely. Az elnyert pénz a bekerülési költség 90 százalékát teszi ki, a fennmaradó részt az önkormányzat fedezi. TJ VÍZ, VÍZ, VÍZ. A magyar háztartások nyolc százalékkal többet költöttek ásványvízre az első fél évben, mint a tavalyi hasonló időszakban. A hűsítő ital mennyiségi forgalma 16 százalékkal nőtt - derül ki a GfK Hungária piackutató intézet adataiból. A piackutató szerint a szomjoltó már népszerűbb a gyümölcslénél és a sörnél is, fogyasztóinak száma az elmúlt tizenkét évben megháromszorozódott. (VG) NAGYOBB INFLÁCIÓ. A gaz Szigorúan „őrzött” Hulladékgazdálkodás Szolnok és a környező települések szemetének elhelyezési gondjait hosszú távra orvosolja majd a térségi hulladékgazdálkodási program. Az unió támogatásával megvalósuló közel négymilliárd forintos beruházást azonban még mindig sok — a szakértők szerint alaptalan — félelem kíséri. A program sikere a térségben élőkön áll vagy bukik. A rendszer lényege a szelektív hulladékgyűjtés. Azaz mindenki már otthon aszerint gyűjti a szemetet, hogy az újrafelhasználható vagy sem. így nem csak költségeiket csökkenthetik a családok, de még bizonyos hulladékokért pénzt is kaphatnak - magyarázza érdeklődésünkre a beruházás koordinálásával megbízott Euro-reging Kft. igazgatója. Szebeni László elmondta, a rendszer három elemből áll. Az egyik a hulladékgyűjtő szigetek. Ezeket Szolnokon már minden boltnál megtalálni. Itt papírt, műanyag palackokat, üveget lehet elhelyezni külön konténerekbe. Itt pénzt nem adnak a szemétért, nem úgy mint a hulladékudvarokban. Mégis ez utóbbiakat kíséri a legnagyobb félelem, mondván, hogy oda veszélyes anyagok is kerülnek. Szebéni László szerint azonban azok nem abban az értelemben veszélyesek, mint az a köznapi gondolkodásban megrögzült. A hulladék- udvarokban ugyanis majd fémhulladék mellett olyan anyagokat vesznek át, melyek kikerülve a természetet károsíthatnák, de a háztartásokban megtalálhatóak, így például a lejárt szavatosságú gyógyszereket, fáradtolajat, festék- és növényvédőszer-maradvá- nyokat, vagy éppen akkumulátort. Ilyen hulladékudvar már működik egy Szolnokon, a Reth- mann telephelyén. Bécsben pedig az Operától nem messze üzemel. szemét A beruházás keretében Török- szentmiklóson, Abonyban, Mezőtúron egy-egy, Szolnokon pedig kettő épül. Az újra nem hasznosítható szemét a kétpói lerakóba kerül majd. A szállítási költségeket csökkentendő azonban előbb a megyeszékhely és néhány környező település hulladékát Szolnokon átválogatják, kiszedve az esetlegesen hasznosítható hulladékot, majd tömörítik. A Kétpón épülő lerakó a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel - állítja Szebeni László. Többek között egy vastag agyagpaplan és szigetelő fólia akadályozza majd meg, hogy bármilyen szennyeződés is a talajba szivárogjon. Mindezt egy műholdas rendszer ellenőrzi majd, mely nem csak az esetleges sérülését jelzi, de annak helyét is szinte méterre pontosan meghatározza, így pedig azonnal kijavítható lesz minden meghibásodás. TELEKI JÓZSEF dasági növekedés meghaladja a négy százalékot, a beruházások dinamikusan, a reálkeresetek viszont minimálisan emelkednek - derül i a GKI Gazdaság- kutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzéséből. Az infláció túljutott csúcspontján, de mérséklődése — részben a vártnál magasabb olaj- és élelmiszerárak miatt - visszafogottabb a korábban gondoltnál. Az év átlagában 6,9 százalékos áremelkedés várható. TJ FORMAHIBA. Túlárazás, hiányzó bankgarancia, 90 napnál régibb aláírási címpéldány egyaránt okozhatja egy-egy európai uniós pályázat vesztét. Az egyes operatív programokon belül is változó szakmai hiányosságok számát jóval túlszárnyalja a formai hibák mértéke, ezek miatt utasítják el a pályázatok negyven százalékát. (VG) Az oldalt szerkesztette: Teleki József Pócsai József nagyon vigyáz cigája juhaira FOTÓ: BAKOS JUDIT