Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-22 / 34. Vasárnapi szám
16 Mozaik, kaleidoszkóp Az oldal elkészítését a támogatta 2004. augusztus 22., vasárnap Most, hogy újra elkezdődött háttámlája előredönthető, s az olimpia, talán nem meg- az utasülések térképasztal- lepő, hogy a tesztpilótának is ként is bevethetők. Nem a versengésen jár az esze. mellékesen ebben a prakti- Ezért is elmélkedek azon, kus szerkezetben az előre- vajh’ hogyan szerepelne a dönthető ülések alatt is jut Citroen egy olyan nemzetkö- hely a különböző dolgok tárolására. A ték. A műszerek kifejezetten esztétikus látványt nyújtanak, és könnyedén le lehet olvasni az adatokat. A motorpaletta is olimpiai reménységnek számít. A 71 lóerős dízelnél nyoma sincs a zi megmérettetésen, ahol a lomhaságnak, a teljes terhe- szigorú zsűri a Földgolyóbis lés sem fogja vissza igazán, négykerekűit mustrálja. Nos, Dicséretes Berlingo-tulaj- a Berlingo nevű „versenyző” donság az is, hogy a 142 például, meggyőződésem, km/órás csúcstempó nemhogy több kategóriában is az csak az autószalonokban felélbolyba kerülne, éremesé- lelhető reklámkiadványok- lyes lehetne. A járgány ban kapott helyet, hanem a ugyanis remekül elegyíti ma- valóságban is létezik, tetten gában egy kisteherautó éré- érhető. Ez a Citroen tehát nyeit és egy komfortos csalá- amolyan pörgős, városi di kocsi tulajdonságait. használatra és hosszú utazáMindjárt kalaplengetés- sokra is alkalmas kocsi. Kiben részesülhetnek a francia sebb vállalkozások is jól jár- automobil magas ülései. Se- hatnak vele, hiszen szállító- gítségükkel a többszöri ki- járműnek ugyancsak remek, és beszállás sem számít De hangsúlyozom: a família fárasztó (had)műveletnek, víkend idején, netán bútor- Maga a vezetőülés is olyas- szállításnál is áldhatja a mi, mint odahaza a karos- francia gépezetet. Igazi társ szék. Ráadásul az ülések a mindennapokban! I Nyerjen gj i teszthétvéaétl CITROéN I Gyűjtsön össze a Vasárnap Reggel lap- J számaiban megjelenő nyereményszel- I vényekből három darabot, juttassa el I postán vagy személyesen az Önhöz | legközelebbi Citroen márkakereske- J désbe 2004. augusztus 31-ig! j A kupon be- j küldői között J teszthétvégét j sorsolunk ki, i amelynek során ! szerencsés j olvasónknak J 3 napig lesz társa a mindennapok- i ban az új Citroen Berlingo! HT JjJßP tükrök mére- M tét kitűnően eltalálták a ^ |P konstruktő- rök. az oltialsó holt^00 tereket mini- gmálisra " csökkentetErdély Egy szatmárnémeti diáklány lett Az év arca Erdélyben. ÁCS ANNAMÁRIA 19 éves, és a Köz- gazdasági Egyetemre jár Kolozsvárott. A matematika mellett kedvenc tantárgya a földrajz és az irodalom, hobbija a sporttánc és az aerobik. Egyetemi évei alatt fotómodellként szeretne dolgozni, és kipróbálná a média világát is. BILL CLINTON (58) korábbi amerikai elnök az NBC tévéállomás nagy bánatára nem lesz show-mester. A politikus egy többmillió dolláros szerződésre mondott nemet, noha a „Starday Night Live” műsor szerkesztői biztosra vették, hogy sikerül megnyerniük az expresidentet. TOM CRUISE (42) huzamosabb időt tölt Európában. A hollywoodi filmsztár a nyár végétől Németországban forgatja a Mission Impossible című szuperprodukció egyes jeleneteit. A színész hosszas keresgélés után Berlin nyugati felének luxusnegyedében, a festői erdőséggel övezett, tiszta vizű tó, a Wannsee partján bérel majd ki magá- ! nak három szomszédos villát. A sztár ellátására már több szakács szerződött. GERENDÁS PÉTER évtize- } dek óta a Balaton szerelmese. ! Zamárdiban van házuk, ahol f esténként a szomszédok leg- j nagyobb örömére az udvaron | koncertezik gyermekeivel. MAKSA ZOLTÁN nagy barát- f ja a tudományos fantasztikus i irodalomnak és a parajelen- ségeknek. Hisz az ufókban is, { elmondta, eddig egy sem néz- j te meg a műsorát. Amíg ez \ összejön, a Vigyázat, ufók cí- mű könyvet olvasgatja. CHARLIZE THERON (29) Kelet-Németországban j forgat. A dél-afrikai szex- í bomba készülő sci-fi filmje, az „Aeon Flux” seregnyi j jelenetét a világhírű babelsbergi stúdióban veszi fel, és több napig filmeznek egy berlini állat- j menhelyen is. Lovagkeresztes Somló Tamás Öltönyöm éppen a tisztítóban volt, de kerítettem egyet az ünnepi alkalomra, igaz nem volt semmiféle megkötés a meghívón, mit kell felvenni, milyen etikett szerint kell viselkedni - mondja SOMLÓ TAMÁS, aki tegnapelőtt a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg. Az IGT oszlopos tagja, a zenebohóc SOMLÓ úgy érzi. az igényes, éld zenét favorizáló társaival együtt a perifériára sodródott. Bár örömmel fogadta az elismerést, nem érzi a Lovagkeresztet elégtételnek LU CE 1 A kár egy szál ingben is mehettem volna. Sokan köszöntöttek, üzentek, az sms-ekben ott volt az is, hogy szívből gratulálnak, ami persze jólesett. Az elismerést nem várhattam el, hiszen olyan műfajban veszek részt, ami kicsit kívül esik az össznépi kultúra általában elismert részén. Odafigyelnek rá, de még mindig a periférián vagyunk. Idő kérdése egyébként, és ott leszünk a közepében. Hiszen a mai gerená- ció napi tápláléka a zene, amely nem vadít már, hanem szelídít és segít a fölös energia levezetésében. Ennek ellenére nem érzem, hogy valamiféle elégtétel lenne a Lovagkereszt. Egyszerűen örülök és sokszor látom, hogy zenésztársaim közül minden évben valaki felkerül a kitüntetettek listájára. Korábban például Charlie, Rózsi, Zorán, Fenyő, most pedig velem együtt Novák Péter és Hobo. De hát a dzsesszből is mondhatnék neveket. A kitüntetés után hazavittem a mamát, átöltöztem és indultam Kőbányára fellépni, majd utána egy kiskocsmában kerítettünk sort az „ünnepi beszélgetésre”. Az egészben az tetszett, hogy ez a műfaj már beleszövődik a hétköznapi kultúrába, és egyre többen érzik a jóindulatot, amit ez a zene sugározni szeretne a fiataloknak. Mert a zenével írott szónak különleges hatása van a fiatalokra, ezt mutatják a koncertek vagy a Sziget. Egyébként jó magasra tettem a Lovagkeresztet a polcon, nehogy a kislányom elérje, és véletlenül kitüntesse magát... Cs. T. Újra itt az elefántdalárda A z iskolakezdéssel egy időben ünnepli 25. életévét a Karthago zenekar. Szigeti Feriék egylete még 1979 őszén állt össze, s mára ők alkotják az egyetlen olyan rockformációt Magyarországon, amely hallójáratainkat még mindig a változatlan felállásban nyű- vi. A jubileum méltó megünneplésére az együttes komoly, összetett programmal készül: elsőként is új - 19 év után megszülető - stúdióalbumukat készítik. A lemez szeptemberben jelenik meg, úgyhogy már nincs sok idő a finomításokra. Két bonus-track is készül(t), a fantasztikus Requiem és az Apáink útján szimfonikus- unplugged verzióban éled újjá. Ezután jöhet az őszi turné. De az együttes és kiadója rendkívüli reklámfogásokkal, erőteljes és látványos promóciós ötletekkel is készül a színfalak mögött, célul tűzve ki, hogy az együttes ismét toppozícióba kerüljön idehaza. Meglátjuk, mire jutnak... Ki hallott Lenin elvtársról? Lenint (1870-1924) már nemigen ismerik a közép-európai fiatalok. A 20 év alatti német diákoknak közel 90 százaléka sohasem hallott a Szovjetunió atyjáról. A 80 esztendeje elhunyt politikus-filozófus-for- radalmár-közíró nevét a FÁK területén is egyre kevesebb település, utca, intézmény őrzi, s a moszkvai Lenin Mauzóleum előtt is egyre rövidebbek a sorok. Ma már a Beatles sem aratna sikert a Vissza a Szovjetunióba című slágerrel. Ellopták Xavér automobilját Varnus Xavér sikeres nyarat zárhat augusztus 31-én, amikor a budapesti Zsinagógában lép fel, hiszen eddig teltházak előtt játszott a bécsi zsinagógában és az aggteleki cseppkőbarlangban is. Mint mondta, élete egyik legkülönlegesebb helyszíne volt az aggteleki a legjobb akusztikájú teremmel, amelyben valaha is játszott. Xavér mégsem lehet felhőtlenül boldog, hiszen nemrég ellopták hatmilliós kocsiját a háza elől. Pink és a morc határőrök PINK nemrégiben Brassóban az Aranyszarvas Fesztiválon lépett fel. Mielőtt belépett volna Romániába, kisebb incidens érte, a szerb határőrök tíz órán át (!) tartották fel a határnál. Nem sokkal később újabb incidens érte a világsztárt. Pitesti városánál egy autósvendéglőben kóbor kutyáknak süttetett csirkecombot, amit tányérokon akart felszolgáltatni. A vendéglős erre kidobta a jótékonykodásban jeleskedő énekesnőt. — elő koncert Siófok | Ezüstpart Mr N N MÜU : mmiw mmmch. »menni Belepes díjtalan! Kötelező fogyasztás 1500 Ft