Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-15 / 33. Vasárnapi szám
2004. augusztus 15., vasárnap Rejtvény, játék 15 XX. századi átutazók Kelebián Kelebia idén ünnepli 80. születésnapját. Ez alkalomból jelent meg Miskolczi Miklós: Trianon gyermeke, Kelebia című helytörténeti monográfiája. A Kiske- gyed alapító főszerkesztőjeként, és több sikeres szociográfia (Színlelni boldog szeretőt, Röpirat az öregségről stb.) szerzőjeként ismert újságíró az előszó tanúsága szerint KELEBIÁN tanulta a betűvetést. vendégek itt jobbára csak átutaztak. 1921. augusztus 20-a után minden vonat, még az Orient Express is fékezett és megállt a trianoni diktátumban országhatárrá lett szőlőtelepen. A múlt század első felében, aki a Balkánra, vagy onnan északra, nyugatra utazott, aligha kerülhette el az 1924-ben nagyközséggé és határállomássá kinevezett Kelebia vasútállomását. Gömbös 7 km utat küldött Valóságos kalandnak számított 1933 októberében, hogy a magyar miniszterelnök Ankarába igyekezvén átvonatozott a barátságtalan Jugoszlávián. Odafelé Kelebián búcsúzott a magyar földtől, hazafelé itt fogadták illő lelkesedéssel. A községi elöljáróság két rokonszenves fiatalra bízta Gömbös Gyula miniszterelnök köszöntését. Szabados Ica némi pátosszal azt kérdezte a Törökországot járt politikustól, hogy „mit üzent Rákóczi fejedelem a maradék magyarok csonka országának?” Sági János levente gyümölcskosarat és egy művészien kötött óriás szőlőfürtöt (evenkát) ajándékozott a miniszterelnöknek, de előadta a község nagy-nagy kérését is. A homokba fulladt szegény településnek nagyon hiányzott 7 kilométernyi bekötőút Szeged felé. Gömbös átvette az ajándékot, és értette a kérést. Ke- lebiának akkoriban kormányHorthyné a templom kapujában ígérte meg a plébánosnak az orgonát párti országgyűlési képviselője volt. Néhány nap múlva jött is a jó hír: a község 120 ezer pengőt kapott útépítésre. 1934 nyarára elkészült az út. Akkoriban is így történtek a dolgok. Még ígyebbül! A hálás és szegény falu ugyanis első díszpolgárává választotta vitéz jákfai Gömbös Gyula magyar királyi miniszterelnököt, s „felkéri, hogy ezen megválasztást elfogadni kegyeskedjék”. Nincs rá adat, hogy nem kegyeskedett volna. Horthyná orgonája Templomra is majd’ tíz évet kellett várni, orgona meg alighanem sohase lett volna Kelebián, ha Horthy Miklósné 1941. július 27-én nem száll le a vonatról, hogy szentmisére menjen. Délvidék visszatértét ünnepelni indult Szabadkára a főméltóságú házaspár. Alig egy hónapra vagyunk Magyarország hadbalépésétől, négy hónap sem múlt el Teleky Pál ön- gyilkossága és a bácskai bevonulás óta. Horthy Miklós kerüli az ünneplést, lefüggönyözött különvonata megállás nélkül lerobogott Kelebiáig. A főméltóságú asszonyt az állomásra rendelt autó elvitte a katolikus templomba. A rossz kedvű korRajk László belügyminiszter Komlós János ÁVH-ó'rnagyra bízta, hogy Tito barátnőjét Kelebián kocsiba ültesse, hiszen a különvonat nem érkezhetett meg Jovánkával Belgrádba mányzó nem kívánt imádkozni. Bárdossy László miniszterelnökkel diskurált a lefüggönyözött szalonkocsiban. Horthyné, megköszönve az áhítatot, a templomajtóban könnyelműen megkérdezte az őt kikísérő plébánost: mire volna szüksége? Csiszár Géza mély levegőt vett és azt mondta: egy orgonára. 1942-ben felszerelték a kor legmodernebb kétmanuálos, 16 regiszteres orgonáját a templom kórusán. Szabadkán meg azt hitték, hogy az volt a Horthy-látogatás legemlékezetesebb pillanata, midőn a kormányzót 12 ágyúlövés fogadta a város határában. Mit lőtt Tito Kelebián? Joszip Broz, a híres partizánvezér csak egy legendát hagyott hátra. Kelebián sokan ma is megesküsznek arra, hogy kétnapos budapesti látogatását befejezve, 1947. december 9-én kora reggel a különvonat megállt a magyar határon, hogy Tito marsall va- dászgasson egy kicsinykét. Ráadásul ez a vadászat adott alkalmat arra, hogy a két belügyminiszter, Rajk és Ranko- vics összeesküdjön a magyar nép (és vezére, Rákosi Mátyás) ellen. A valóság sokkal pikán- sabb. Tito feleség nélkül érkezett a magyarországi hivatalos látogatásra. A házigazda, Tildy Zoltán köztársasági elnök és felesége igen sajnálkozott ezen, és mindenféle ajándékot küldött az asszonykának. Feltehetően (talán) nem is tudtak arról a parancsról, amit Rajk belügyminiszter adott Komlós János ÁVH-őrnagynak (a Mikroszkóp Színpad későbbi alapítójának): dzsippel menjen a Tompa- kelebiai közúti határra, és az ott várakozó hölgyet titokban szállítsa a marsall szállására. A ragyogóan szép, ifjú hölgyet Komlós János utóbb Jovanka Budisavljeviccsel, Tito későbbi feleségével azonosította. De hol vagyunk még ettől! Hazafelé a különvonatra még csak belopták a mindösz- sze 23 éves Jovánkát (Tito ekkor 56 éves), de hazaérkezni már nem mert vele a hős partizán. Csináltak hát egy kis látszatvadászatot a határállomáson, és nagy titokban kitették a csajt, aki - ahogy jött - a közúti határon immár egyedül távozott. Hát így lőtt Pesten, és vadászott Kelebián Tito marsall. TERÜLET, RÖV. ~1 A HAJNAL SZÍNE KIS SÚLY n FELTÉVE A-KA PÁRJA BÁRÁNY, BECÉZVE SPORTOLÓ A MEDENCÉBEN CL KÁRTYAJÁTÉK SZÁZAD, RÖV. CL HÁLÓT KÉSZÍTŐ A MÉTER JELE HEBEHURGYA HOLLAND AUTÓJEL ANGOL KFT. r NÉMET VÁROS BESZÉLGETÉS FÖLDRE TESZ JAPÁN, PORTUGÁL AUTÓJEL SZÍNLEL RÉGI MAGNÓMÁRKA AZÍTTR1UM ÉS A NITROGÉN VEGYJELE STARTHELY KISEBB HÁZIKÓ EAST, RÖV. ANNAKTULAJDONA RÖNTGEN, RÖV. r IFJÚSÁGI, RÖVIDEN KÉPMAGNÓ MELYIK EMBER? DÖNTÉST HOZ SZEMÉLYEM CL JÁTÉKSZER VISSZAFOGOTTSÁG 18. SZÁZADI STÍLUS CENTIMÉTERÉT CSŐRÖS FUVOLA MÓKUS, ELAVULT SZÓVAL UNITED STATES, RÖV. IBOLYASZÍN KERTBEN DOLGOZIK AZONOS HANGZÓK ELŐTT ELLENTÉTE GÖDRÖT KÉSZÍTTETŐ JÓSDA >►* ELEMÉR, BECÉZVE RÓMAI AJKAT RÚZSOZ A KEZDETEKTŐL A MÚLT IOÓ EGYIK JELE ELLENÉRTÉKETFELTÜNTETŐ u ORVOSI PAPÍR SÉRÜLÉSRŐL RÉSI KOROKBÓL SZÁRMAZÓ NAPKELTE# 2004. augusztus 16-án hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9.00 között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 között ismétlés az m2-n. A Napkelte tervezett témái:- Összefoglaló az athéni olimpia legfrissebb eseményeiről.- Kereszttűzben Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.- A páncélszekrény titkai... Vendégünk Kónyáné Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese.- Húszéin időben leszerelte fegyvereit? A stúdióban Rostoványi Zsolt közel-kelet szakértő. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Bánó András Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Heti skandináv rejtvényünk megfejtését héti« éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14, MEGFEJTÉSÉT BEKÜLDHETI SMS-BEN SZERDA DÉUG az alábbi telefonszámra: 06 90-63-11-« Kérjük, hogy először frjabea VRszót, majd a megfejtést. (Az sms díja 76 Ft + áfa) E heti skandináv rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Kiskegyed előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az «gyes, Tsrefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! JÖVŐ HÉTEN ÚJRA KÁNIKULA Délutáni felvétel rv~- , 2B *C Tiszafüred ■ mtcl ’ /arc Jászberény w Kunh’egyes Karcag • • Szolnok Kisújszállás 25 X «jfc. KÜnSzentmárton Készítette: a» Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma reggel még felhős lesz az ország délkeleti harmada, de itt is gyorsan oszlik a felhőzet, és déltől már remek, denís idő lesz. Élénk északi szél fúj. A hőmérséklet 24 fok köré emelkedik, késő estére kb, 19 fok köré süllyed, A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől péntekig ismét napos, északon néha kissé felhő- sebb, száraz napok, közel kánikulai meleg idő várható. Pénteken hidegfront, szél, enyhülés, kiadós eső valószínű. A hét végére - most - újra napos, száraz idő és magas hőmérséklet a legvalószínűbb. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az erős északi széllökések veszélyeztetik a közlekedés biztonságát, A prognózis sikerességének valószínűsége: .NAGY' További folyamatos, helyfüggő Momiádók a T-Mobfe WAP portáján, a t-zoneson. hétfő-ars 28°C 3Ö*C~ szerda , ^ W‘C 'ash?: Vizhőm érseklet Duna 21-24 °C Tisza 21-23"C Balaton 23 "C Velencei-tó 24 X Fertő tó 23 “C Tisza-tó 22 “C Pollen csalánfélék közepes féléiéit közepes külsőtéri penész magas libalop alacsony 14.45 MA Everton-Arsenal, angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés /Tf«f V 7.00 19.15 Chelsea-Manehester United, angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés Bothum-Bayer Leverkusen, német bajnoki labdarúgó-mérkőzés