Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-15 / 33. Vasárnapi szám
2004. augusztus 15., vasárnap Sport 11 Gazdára leltek az értékes nyeremények Színvonalas szuperdöntővel véget ért lapunk olimpiai vetélkedője kik kerülnek be a tízes szuperdöntőbe. Mint minden sportversenyen, itt is voltak továbbjutók és kiesők, akik örültek, illetve búsultak eredményük hallatán. Ekkor még nem dőlt semmi, csak az, hogy a folytatásban tízen küzdhetnek az értékes díjakért. Mindezt megelőzve, felüdülésképpen díszvendégeinkkel beszélgettünk. Az egykori kiváló kapus, Géléi József bennünket is meglepett, mikor elmondta, hogy nem kapott olimpiai aranyérmet Tokióban, mert nem védhetett a fináléban. Azon sajnálatos ok miatt nem őrizhette válogatottunk kapuját, mert az elődöntőben a románok elleni mérkőzésen tizenegyes védés közben eltört az ujja, így nem vállalhatta a fellépést a csehek elleni fináléban. Mohi Zoltán, aki még ma is aktív pólós a Szolnoki VSC csapatában, Szöulban volt tagja válogatottunknak, amely „csak" az ötödik helyen végzett a játékokon. A népszerű „Moha” elmondta, hogy a negyeddöntőben két góllal kellett volna legyőzniük az amerikai csapatot a továbbjutáshoz, erre meg volt a sanszuk, ám a hajrában egy buta hiba miatt csupán egygólos győzelmet arattak, mellyel lecsúsztak az elődöntőről. Ma is állítja, benne volt az érem akkor is vízilabda válogatottunkban. Az általunk is emlegetett szuperdöntőt Majzik Attila vezette a hatodik kérdéssor előtt. A folytatásban azonban egyre rázósabb kérdések következtek, melyben egy kissé rostálódott a mezőny. Mindegyik résztvevő tudása legjavát nyújtotta, a záró kör előtt holtversenyben állt Pápai Lajos, Fehér János és fia, ám közülük csak egyikük nyerhette meg a fődíjat, a külföldi utazást, amely végül a szenzációs tudású Pápai úr birtokába került. Természetesen a további helyezettek sem búslakodhattak, hiszen ők is kitettek magukért. Gazdára leltek tehát a további díjak, a második ifjú Fehér János digitális fényképezőgépet, a harmadik Fehér Fókuszban a vetélkedő résztvevői Nem kevesebb mint kilenc héten át teszteltük olvasóink olimpiatörténeti tudását. Hetenként hat kérdést tettünk fel, és ezekre vártuk a helyes megfejtéseket. A vártnál is nagyobb, lehet mondani óriási érdeklődés kísérte végig a megméretést. Olvasóink több száz (jó) megfejtést küldtek be hozzánk. Közülük a legjobbakat nyilvános vetélkedőre invitáltuk, melyet szombaton délelőtt rendeztünk meg Szolnokon, aTiszaligeti Motelban. z öt karikás agytornára húsz „mindenre” elszánt olimpikon érkezett, ők vállalták a nyolc fordulós megméretést. Úgy véljük, feltétlenül meg kell említenünk Bakos András, Balogné Suba Terézia, Bernáth András, Bertalan István, Busái Béla, Busái Béláné, Csomós Csaba, Fehér János, Ifi. Fehér János, Fehér Judit, Földes Barna, Gágyor Imre, Kabcsai Lászb, Majzik Attila, Makai Jenő, M6- czó Zoltán, Pápai Lajos, Rádiné Márk Beáta, Dr. Séüei János és Szabó József nevét. Ők húszán adtak számot tudásukról a szombati matinén a „szigorú” zsűri előtt, melynek elnöke Kővári Lászb egykori sportigazgató, olimpiai szakértő és a díszvendégek Géléi József (Tokió labdarúgó olimpiai bajnoka) és Mohi Zoltán (szöuli olimpikon vízilabdázó) voltak. Azt mindenki tudta, hogy nem babra megy a játék, hiszen értékes nyeremények vártak gazdára. Az első négy fordulóban, az úgynevezett selejtezőben négy kérdéssorral kellett megbirkózniuk a résztvevőknek. Totóval kezdődött a megméretés, majd a folytatásban keresztrejtvény, kakukktojás és villámkérdések szerepeltek. Az utóbbi kérdéshegyek sem rostálták meg különösebben a mezőnyt, alig egy-két pontos különbségek döntöttek abban, hogy A boldog győztes Pápai Lajos (balra) Laczi Zoltán főszerkesztő-helyettestől vette át az első díjat fotó: mészáros János komplett házimozirendszert, a negyedik Bernáth András DVD-leját- szót, míg a szintén kiválóan szereplő további helyezettek értékes ajándék- kosarakat vettek át Laczi Zoltántól, lapunk főszerkesztő helyettesétől. Vélhetően nem ez volt a utolsó, hasonló témájú agytorna lapunk hasábjain, melynek során több ezer szelvényt kellett értékelnünk. Az ötkarika jegyében — Olimpiai vetélkedő az Uj Néplappal — végeredménye 1. Pápai Lajos 98 pont, 2. Ifj. Fehér János 93,3. Fehér János 92,4. Bernáth András 87, 5. Majzik Attila 86, 6-7. Csomós Csaba, Kalocsai László 81-81, 8. Földes Barna 80, 9. Dr. Séllei János 76, 10. Bakos András 63. Varga Csaba Gyenge kezdés, remek folytatás A szupergyőztes Pápai Lajos tulajdonképpen leányától hallott az „Ötkarika jegyében” című vetélkedőnkről. A 63 esztendős nyugdíjas kedvenc sportágai a kézi-, a vízilabda, és a kajak-kenu. Athénban tizenkét aranyérmet vár a mieinktől, reméli, hogy továbbra is sportnagyhatalom marad hazánk. Talán mondani sem kell, hogy nemcsak nézni szereti az a sportot, hiszen fantasztikus tárgyi tudásról tett tanúbizonyságot a színvonalas fináléban. Igaz, hogy az első számban a lehetséges 14- ből csak kilenc pontot szerzett, ám ezt követően fokozatosan javult a teljesítménye. Izgalmas hajrában pedig a maga javára fordította a versenyt. Elárulta, hogy az 1980-as moszkvai olimpián a helyszínen örült Magyar Zoltán és a Fokán—Vaskuti kenus duó aranyérmének. Ezeket az élményeket soha nem fogja elfelejteni. Épp ezért merült fel annak lehetősége, hogy kirepül Athénba, drukkolni honfitársainknak, hiszen a százezer forint értékű IBUSZ utazási utalványból erre is futja. Szolnoki fölény a tekeversenyen Második alkalommal rendezték meg az amatőr tekézők Tisza Kupa egyéni versenyét, melyen 16 női és 31 férfi lépett gurító állásba. Külön említést érdemel, hogy a S1NA SE — a siketnémák sportklubja — tagjai először | vettek részt ilyen jellegű viadalon. Elismerésre méltó produkcióval rukkolt ki a még serdülő korú Seres Diána, aki a felnőttek között is dobogóra tudta verekedni magát. Eredmények — nők: 1. Seresné Lászlófi Mária (Szolnok) 520 fa, 2. Hegedűs Klára (Járműjavító) 504, 3. Seres Diána (MÁV) 485, 4. Badar Nóra (Szolnok) 470, 5. Volterné Vadász Ilona (Szolnok) 470, 6. Kalmár Krisztina (Szolnok) 469. Legjobb terítő: Marai Margit (Szolnok) 356 fa. Legjobb taroló: Seresné Lászlófi Mária (Szolnok) 172 fa. Férfiak: 1. Rigó Dezső (MÁV) 365 fa, 2. Bíró Zoltán (Szajol) 352, 3. J Nagy István (Frigotherm) 349, 4. Fekete István (Mezőtúr) 349, 5. Sléder Ferenc (Gépkölcsönző) 347, 6. Holp József (Döngetők) 341. Legjobb terítő: Fekete István (Mezőtúr) 241 fa. Legjobb taroló: Bíró Zoltán (Szajol) 129 fa. 1 Futsal - Teremtorna Törökszentmiklóson A nagy múltú törökszentmiklósi Fáklya SE a közelmúltban megalakította futsal-szakosztályát és benevezte csapatát az NB Il-es bajnokságba. A másodosztályú pontvadászat megkezdése előtt már egy remek erőfelmérőn mutatkozik be saját közönségének a gárda: augusztus 22-én (9 órától) az Externet-Internet Kupa meghívásos tornán lép parkettre. A Lábassy sportcsarnokba szóló meghívót elfogadta a magyar U21-es válogatott, az abonyiak NB I-es büszkesége, a Corso Verona Sirokkó FC, valamint a hasonló cipőben járó, az NB II-ben szintén újoncnak számító jászberényi Jász FC gárdája. A torna díszvendégei között olyan illusztris személyiségeket köszönthetnek a házigazdák, mint a sokszoros válogatott labdarúgót, Esterházy Mártont (az MLSZ Futsal Bizottságának elnöke), a szövetségi kapitány Kozma Mihályt, valamint a futsalbizottság alelnökét, Raga- dics Ferencet. A program — 9: Fáklya SE—Jász FC. 10.30: U21-ES Magyar válogatott—Corso Verona Sirokkó FC. 12: a két vesztes összecsapása. 13.30: a két győztes mérkő- | zése: A találkozók 2x20 percesek, mely a futsal szabályai szerint tiszta játékidőt jelent. Kiélezett meccsekkel kezdődött LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY, 1. FORDULÓ Berekfürdő—Kunhegyes 2-2 (2-2) Berekfürdő, 250 n„ v.: Kormos Berekfürdő: Kui - Kelemen, L. Kiss, Debreceni, Kábi, Szőke, Várnái (Kovács), Varga, Bujdosó, Bese, Tamás (Garáz). Edző: L. Kiss Lajos. Kunhegyes: Szabó — Dányi, Dósa, Soós, Gál, Rentai (Vára- di), Herbály (Virrasztó), Tóth, Egyed (Nagy), Tar, Drágán. Edző: Szabó György. Gólszerzők: Bese (25.), Tamás (40.), ill. Gál (31. tizenegyesből), Tóth (44.) L. Kiss Lajos: — Színvonalas, jó iramú mérkőzésen, fontos győzelmet engedtünk ki a kezünkből. Szabó György: — Mindent egybevetve elégedett vagyok a csapat játékával és az eredménnyel is. Martfű—Jánoshida 2-1 (0-0) Martfű, 150 n., v.: Kálé Elemér Martfű: Berta - Hanga, Blaskó, Szőke, Kinyik Gy. (Jenéi), Barabás (Merena), Tebk (Fidrik), Szokobi, Kun (Há- bensusz), Lengyel, Angyal. Edző: Kardos Mihály. Jánoshida: Kiss — Fehér, TóthZ. (Besenyi), Gazsi, Rideg (Föbvári), Berényi, Tóth P. (Utasi), Gerőcs, Czibak, Tóth G., Sándor. Edző: Tóth Gábor Gólszerzők: Angyal 2 (86., 90.) ill. Czibak (57.) Kardos Mihály: — A három pontnak nagyon örülök, játékban viszont sokat kell javulnunk, ha bent akarunk maradni. Tóth Gábor: — Küzdelmes mérkőzésen talán a döntetlen reálisabb lett volna. Gratulálok a hazaiaknak. Kunszentmárton—Jászárok- szállás 2-2 (1-1) Kunszentmárton, 250 n., v.: Nemes Zoltán Kunszentmárton: Berta - Varga, Apatóczki (Kézsmárki), Garáz, Bende, Imrei L. (Józsa), Molnár, Pálinkás, Bimbó, Határ, Imrei K. Edző: Föbi Tibor. Jászárokszállás: Czékmán - Muntyán, Peredi, Ördög, lvony, Éliás, Csömör, Kiss, Fü- leki, Szabó, Gephárd. Edző: Csikós József. Gólszerzők: Bimbó (29.), Bende (52.), ill. Füleki (12.), Garáz ( 88., öngól) Föbi Tibor: - Idény eleji, nyögve-nyelős játékunk ma csak egy pontra volt elegendő. Csikós József: — Lelkes játékunknak köszönhetjük a pontszerzést. Újszász—Tiszaföldvár 0-1 (0-1) Újszász, 200 n., v.: Tóth Sándor Újszász: Szaszkó — Farkas, Rézsó, Kasza (Rimóczi), Szirá- ki, Szilvási, Konka T, Ulviczki, Boros, Katona, Czapkó (Koós). Edző: Vígh Tibor. Tiszaföbvár: Gerhát - Sike, Szarvas, Szikom, Czető, Nagy, Sztrimbei, Kiss (Veres), Tóth, Papp, Szilágyi. Edző: Sólyom Vilmos. Gólszerzők: Szilágyi (15.) Vígh Tibor: — Gyenge csapatjátékunk ellenére több ziccert is elhibáztunk, így még az egyik pontot sem tudtuk megmenteni. Sólyom Vilmos: — Ahogy a mérkőzés előtt számítottunk rá, kontrából tudtunk gólt szerezni és a végén akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Kun FC—Abádszalók 1-1 (0-0) Kunhegyes 150 n„ v.: Já- vorszki Péter Kun FC: Tatai - Szendrei, Gácsi, Lukács, Molnár, Babgh Zs., Bontovics, Deragó, Bodor (Babgh A.), Kéki, Varga. Edző: Szabó András. Abádszabk: Kovrig - Takács, Varga, Sipos, Szoboszbi, Vasas, Gánya, Vona, Szabó, Kiss (Témák), Czéh. Edző: Vasas Károly. Gólszerzők: Balogh Zs. (55.), ill. Czéh (75.) Szabó András: - Annak ellenére, hogy ellenfelünk teljesen szabálytalanul egyenlített, hiszen a kapusunkat az ötösön belül fejbe rúgták, a döntetlen reális. Vasas Károly: — Rengeteg lehetőségünk ellenére az eredményt igazságosnak tartom. A csíkos mezes földvári csapat szervezett játékával mindhárom pontot elhozta Újszászról fotó: mészáros ÚJ NÉPLAP - VASÁRNAP REGGEL Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap, az Axel Springer Magyarország Kft. lapja. Főszerkesztő: BERKI IMRE. Szerkesztő: TÓTH ANDRÁS. Tervezőszerkesztő: POZSA JÓZSEF, ZSOLDOS GYÖRGY. Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Pf. 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Szilády Nyomda Kft, 6001 Kecskemét Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-192. Felelős vezető: BOROS GÁBOR ügyvezető igazgató. Terjeszti: Kőröshír Kft. és a kiadó saját árushálózata. ISSN 1419-0141