Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-09 / 185. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Augusztus 9., hétfő MHI Két szolnoki a válogatottban Kunhegyes A három szolnoki induló kö­zül ketten a legjobb tizenhat között végeztek az ország leg­rangosabb egyéni horgász megméretésén. Lőrincz Dénes és ifjabb Szénási Béla ezzel a válogatott keretbe „fogta ma­gát” a Nagykunsági főcsator­na telekhalmi szakaszán teg­nap zárult férfi egyéni hor­gászbajnokságon. Múlt hét csütörtöktől tegnapig hazánk negyven legjobb férfi hor­gásza küzdött egymással és a ha­lakkal a Kunhegyes közelében rendezett pecásviadal helyezései­ért. A négyszer három órás mara­toni megméretés résztvevőihez nem csak az időjárás, de a — né­hány éve utánpótlás és gyermek világbajnokságnak is otthont adott — horgászvíz kopoltyús la­érdeklődésünkre válaszolva el­mondta: a világ élvonalához tar­tozó pecásokkal tűzdelt, rangos J mezőny legjobbjai a gyakran je­lentkező apró dévérkeszegekből és törpeharcsákból fordulónként 6—10 kilónyit is összekapkodott. A napi eredmények azonban részben már a sorsolásnál eldől­tek, hiszen akadtak mumus és nyerő helyek is az egyenletesen kialakított, hosszú partszaka­szon. Talán ennek is köszönhető, hogy végül olyan „ászok” végez­tek a vert mezőnyben, mint Ka­tus Gyula, vagy éppen a tavaly egyéniben világbajnoki ezüstér­met szerzett Schaffer Károly. A tudás azonban többnyire felül­kerekedett a szerencsén. Bizo­nyíték erre, hogy az első három J helyet a világ élvonalában jegy- | zett versenyzők kaparintották meg. Mellettük azonban ezúttal Idősebb Szénási Béla mint házigazda és versenyző egyaránt részt vett a rangos megmé­rettetésen. FOTÓ: A SZERZŐ kói is kegyesek voltak - tudtuk meg tegnap a három szolnoki résztvevő egyikétől. Idősebb Szénási Béla — aki a házigazda Közép-Tisza vidéki horgász-szövetség versenysport szakbizottságának elnökeként a szervezésből is kivette a részét ­néhány fiatal tehetség is szóhoz jutott. Közülük két szolnoki pecás: a 14. helyen végzett Lő­rincz Dénes és az őt követő if­jabb Szénási Béla a jövő évi vi­lágversenyekre formálódó válo­gatott keretbe is meghívást ka­pott. BUQÁNY JÁTÉKOS HÉTVÉGE. Kicsik és nagyok egyaránt remekül szóra­koztak azon a családi napon, amelyet szombaton tartottak a megye- székhelyen. Képünk a közös játékba belefeledkezett résztvevők egy csoportját örökítette meg._____________________fotó, bugány vámos Kronosz gyermekei A görög mítosz szerint az egykori világ ura, Kronosz isten valameny- nyi születő gyermekét fölfalta, féltve az utána jövőktől a hatalmát. A történet általában az idő mindent megemésztő erejéről szól, de lehet­séges más értelmezése is. A mozdulatlanságot is hirdeti, a lét pilla­natnyi tulajdonosainak görcsös kapaszkodását az általuk birtokolt vi­lágba. Természetellenes állapot. Természetellenes állapot, mert a megújulás lehetőségének hiá­nyát jelenti, megújulás nélkül pedig nincsen élet, nincsen folytatás. Az élet, a folytatás letéteményese a fiatalság, amely reményekkel, is­meretekkel telten lép színre, készen a múlt homályából a jövő talá­nyaiba vivő világunk felforgatására és egyúttal továbbvitelére, de csalódottan áll meg, amikor körültekintve falakat és sehova sem ve­zető utakat lát maga előtt. A világ ugyanis foglalt. Az a közhiedelem, hogy 35 év fölött nem kell az ember, minden­hova fiatalt keresnek, hamis, illetve ami még rosszabb, féligazság. Vigécnek, talpalni, házalni alkalmas embert valóban így keresnek, hiszen itt nincs mese. Nyugdíjas balett-táncosokkal nem lehet telt házat vonzani. De ott, ahol valóban világot építő gondolatokat lehet gyümölcsöztetni, szellemi aratás magját elhinteni, már áll a fal, és kevés esély van az áttörésére. Dús gondolatoktól táplált remények, talán zaklatott világunkra gyógyírt hozó eszmék hervadnak el a gyorsbüfék kiszolgáló pultjai mögött, vagy a semmirevaló színes reklámrongyokat hurcoló szatyrokban és táskákban. Kronosz dermedt világát végül az élet ereje kilendítette mozdulat­lanságából. s átadta helyét a változásnak, megújulásnak, de küzdés­sel, pusztulással és nagyon nagy áron. Intés ez, számunkra vagy leg­alább is annak kell lennie. Soha ne pazaroljuk el az utat kereső fia­tal energiákat, hiteket, reményeket. SZATHMÁRY ISTVÁN KÓSTOLÓ. Hangulatos programkavalkád színhelye volt szombaton a tiszaroffi kompátkelő környéke. Felvételünk a főzőverseny „pályaműveit” értékelő zsűri elmélyült munkáját örökítette a Tisza-tavi rande­vú legutóbbi állomásán. fotó. bugány jános Elsősegély áramütött gólyáknak Számos veszély leselkedik mostanság a fész­kükből nemrégiben kirepült gólyafiókákra. A fokozottan védett, egyenként százezer fo­rint eszmei értéket képviselő madarakat gyakran érik kisebb-nagyobb balesetek. A Nimtea Természetvédelmi Egyesület munka­társai azonban évről-évre vállalják, hogy se­gítséget nyújtanak a sérült szárnyasoknak. Túrkeve Minden év nyárközepi időszakában érkezik el az ideje, hogy az utolsó gólyafiókák is elhagyják fészküket. Ilyenkor a felnőtt madarakkal együtt a környék vizes élőhelyein, gyepterületein gyüle­keznek — tudtuk meg a szervezet programveze­tőjétől. Monoki Ákos hangsúlyozta: a fiatal mada­rakra az ezt követő néhány hét során különösen sok veszély leselkedik, hiszen még kamaszosan esetlenek. Éppen ezért gyakran előfordul, hogy nekiszállnak egy-egy kéménynek, vagy villany- vezetéknek. Az éjszakázni fészkükre visszaté­rők pedig nem egyszer esnek áldozatul a közép- feszültségű villanyoszlopoknak. Szárnyukkal és lábukkal két vezetéket összeérintve ugyanis rö­A Nimfea gólyamentő-szolgálatának tele­fonszámai: 56/361-505, illetve 70/270-7157. Amennyiben valaki a befogott sérült szár­nyast személyesen szeretné az egyesület munkatársaihoz eljuttatni, a Kenyérmezei út 2/d. címen találja a szervezet túrkevei irodáját. vidzárlatot okoznak, amelynek következtében súlyos, olykor halálos kimenetelű áramütést szenvednek. Évről-évre jó néhány sérült gólya kerül így a Nimfea túrkevei madárrepatriáló te­lepére. Többségük szerencsére néhány napos, vagy akár pár órás ápolás után szabadon enged­hető. Ám mivel szakszerű ápolás hiányában ezek jelentős részére is pusztulás várna, a szak­ember szerint szükség van az emberi beavatko­zásra. Ennek szellemében az egyesület munkatársai idén is meghirdették gólyamentő-szolgálatukat, amelynek lényege, hogy bejelentésre a megye teljes területéről elszállítják a bajba jutott mada­rakat, majd a megfelelő gyógykezelés után visz- szaengedik azokat a természetbe. BUGÁNY JÁNOS Görög név, magyar kisasszony A felvételen látható copfos if­jú hölgy aki az anyukájába kapaszkodik, állampolgársá­gát tekintve tiszaőrsi ma­gyar, de a keresztnevei oly­annyira egyediek, hogy alig­ha van belőlük más, legalább is ebben az összetételben. Az előzményekről annyit, hogy az anya, Feketéné Sztanyik Mónika és ők négyen testvé­rek, akik a Mónika, Mária, István és Norbert nevet vise­lik. A férje családjában is több testvér született: Zoltán, Tibor, Andrea. Ketten ők úgy határoztak, ha gyerekük lesz, nem akarnak a családból nevet választani. Mivel a kisasszony komolyan fiúnak készült, legalább is fiút vártak, ősrégi magyar név a Bendegúz Fábián mellett voksoltak. Ez a feltételezés azután 2002. április 20-án pontosan 14 óra 40-kor megdőlt, hiszen 3 kg 60-nal meg Fekete Pénelopé Aténé az anyukájával FOTÓ: BAKOS JUDIT 55 centivel még véletlenül sem periszkópos legény érkezett erre a világra. Ott volt a folyosón a férj is, gyorsan kellett dönteni. Mivel a görög történelmet, mitológiát mindketten szeretik, a Pénelopé Aténé név mellett határoztak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Ladó-féle könyvben már koráb­ban is nézegették ezeket a neve­ket, így lett a jövevény Fekete Pé­nelopé Aténé. Hála Istennek, makkegészséges a magyar—gö­rög nevű hölgy, és azóta eltelt több mint két év során 86 centi­re nőtt és 13 kiló Mindent eszik: a tejtől kezdve a gyümölcsökig meg a szalonnáig. Meg azt, amit anya főz. A szülők tervezik kis- tesó érkezését is jövő tavaszra, és hogy ne érje őket meglepetés, mindkét változatra felkészültek. Ha fiú lesz, természetesen marad a Bendegúz Fábián név, ha kis­asszony, akkor az Aphrodité ke- resztnevet kapja..._______d. sz. m. Bátorságpróba a vadásztáborban Szolnok Tizenegyedik nyáron, több turnus­ban, az ország minden területéről érkezett diákok lakják a Nefag Rt. Kaán Károly úti Szolnoki Erdésze­tében kialakított halász—vadász- madarász tábort. Mint minden évben, idén is a megyei vadászszövetség, a vadászkamara és a Nefag Rt. szakmai és anyagi támogatá­sával került tető alá a halász—vadász­madarász tábor. Az Erdei Művelődési Házban, illetve a természetben zajló programok célja, hogy a Szolnoki Erdé­szethez látogató fiatalok is elsajátítsák a vad védelmével és a vadgazdálkodással kapcsolatos ismereteket, továbbá a ter­mészetet értő, környezetbarát magatar­tásforma fejlesztése. A táborozás során a gyerekek a megfigyeléseikről, vizsgá­lataikról jegyzőkönyvet vezetnek, fotó­kat készítenek és bemutatókat tarta­nak. A fiataloknak számára felejthetet­len élmények maradnak a hajnali vadle­sek, a madárhálózások és -gyűrűzések, a bagolyköpet-vizsgálat, a túlélőtúrák, az éjszakai bátorságpróbák, a számhá­borúk, a játékos vetélkedők, a faluisme­reti versenyek, illetve a közösen gyújtott esti tábortüzek a csillagos ég alatt. Ottjártunkkor a második turnusnak tartot­tak vadászkutya-ismeretet, s a „szemléltető eszköz” két örökmozgó aranyszőrű vizsla volt. szén sokan voltunk és nagy bizton­ságban. Nagyon érdekes volt átsétál­ni az erdőn és átkelni a Zagyván — so­rolja élményeit a 10 esztendős tisza­füredi Varga Attila. A szintén tízéves Fejes Enikő Fru­zsina a nála négy évvel idősebb Zoli bátyával érkezett Besenyszögről a szolnoki táborba: - Csodás a környe­zet, rendkívül tetszenek az állatok. Nekünk is van odahaza négy ku­tyánk, kotorékok is, vizslák is. Apu­kánk a Diana Vadásztársaság tagja­ként néha elvisz bennünket vadász­ni, de remélem, a jövőben többször fogjuk őt elkísérni - vélekedik Fru­zsi.- Én a nagynéném segítségével Bu­dapestről járok le a halász-vadász— madarász táborba - mondja a 13 éves Takács László. - Amikor először vol­tam itt, nagyon szokatlan volt a körül­mény, s az első napokban tartottam mindentől és mindenkitől. Azóta har­madjára vagyok táborlakó, s kifejezet­ten hiányozna, ha valamelyik évben kimaradna ez a tartalmas hét. A hajó- kirándulás megint remek volt. Nekem a természetszereteten kívül az is tet­szik vadászatban, hogy az ember be­cserkészi a vadat, követi, a kutyája se­gít neki, és amikor meglövi, akkor tudja, hogy az már az övé - hangoztatta gon­dolatait a fővárosi fiatalember. MÉSZÁROS GÉZA A hűséges vadászkutya remek társa az embernek a vadászatban FOTÓ: M. J. — Nekem a lövészet és a tiszai hajókázás tetszett a legjobban az egy hét alatt. Az éjsza­kai bátorságpróba sem volt félelmetes, hi-

Next

/
Thumbnails
Contents