Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-07 / 157. szám

10. OLDAL KÉK 2004. Július 7., szerda ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Megkéselhették Ismerőse talált rá egy nő holt­testére a fővárosban kedd dél­előtt; a barát azért kereste fel az áldozatot, mert az mintegy két napja nem adott jelt magá­ról - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtó­ügyeletese. Bartha László szá­zados hozzátette: az elsődleges adatok szerint a nőt megkésel­hették. EUROPRESS Mellbe szúrta A férj halálával ért véget egy csa­ládi veszekedés az észak-zalai Bődén. A szóváltás közben a fe­leség konyhakéssel támadt férjé­re, mellbe szúrta, és a 48 éves férfi azonnal összeesett. A men­tősök már nem tudták megmen­teni a férj életét, a sértett a hely­színen meghalt. Az asszony be­ismerte tettét. EUROPRESS Gázolt a vonat Vonat elé vetette magát egy fér­fi és életét vesztette hétfőn dél­után, a Lenti és Zalaegerszeg közötti pályán. A Lentiből in­duló személyvonat Iklód- bördöce előtt egy kanyarból ér­kezett ki, amikor a vasúti pálya melletti bokros részről a férfi a szerelvény elé ugrott, europress Lelépett a sofőr Egy szállítmányozási cég pró­baidős alkalmazottja egy tiszadadai lakos adataival visz- szaélve a rábízott szállítmányt Budapesten nem adta le, a gép­kocsival és a rakománnyal is­meretlen helyre távozott. A bűncselekménnyel okozott kár 20 millió forint, europress Teherautónak ment Egy 51 éves férfi figyelmetlenül szaladt ki az úttestre egy álló autó mögül Vaján hétfő este. A gyalogos nekiszaladt egy te­herautó jobb oldalának, elesett, s a hatalmas jármű hátsó kere­ke keresztülgurult a kezén és a lábán. A járókelő súlyos sérü­léssel került kórházba, europress Elfogták a tettest Elfogták azokat a fiúkat, akik hétfőn kora hajnalban törtek be Pápán a Vajda lakótelepi zöld­ségboltba. europress Motort vittek Öskün eltulajdonítottak a nyi­tott garázsból egy narancssárga színű verseny-motorkerékpárt hétfőn, amelynek értéke csak­nem kétmillió forint, europress Besurranó tolvajok A rendőrség keresi azt a két kö­zépkorú férfit, akik egy buda­pesti lakásból pénztárcát tulaj­donítottak el, benne készpénz­zel és különféle okmányokkal. Az elkövetők besurrantak az épületbe, europress Kereste a bíróság Gyanús viselkedésével bukott le egy körözött személy Ajkán. A 39 éves férfi ellen a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. Helyi lakosok hétfő délelőtt fi­gyeltek fel a gyanúsan viselke­dő férfira, aki a Petőfi utcában már hosszú ideje a bokrok alatt keresgélt valamit, de nem vála­szolt a hozzá forduló lakosok kérdéseire, europress Biciklibalesetek Nyíregyházán hétfő este két ke­rékpáros is balesetet szenvedett. Egy tízéves kisfiú biciklizés közben vissza szeretett volna fordulni, ezért a járdáról hirte­len az úttestre kanyarodott úgy, hogy előtte nem nézett hátra. Mögötte az úton azonban egy autó haladt, amelynek sofőrje már nem tudta elkerülni az ösz- szeütközést. Később egy 38 éves férfi az elsőbbségadást jel­ző tábla ellenére lassítás nélkül hajtott be egy kereszteződésbe, és nekiütközött egy szabályo­san haladó autónak, mii ■ TŰKOR ÁTKELÉSBŐL KARAMBOL. A 3-as főúton próbált meg átkelni tegnap kora délelőtt egy Trabant sze­mélygépkocsi. Az irányonként kétsávos pályára egy mezőgazdasági útról érkezett, ám a túloldali földes utat már nem érte el, mert a manőver során egy Budapest felé szabályosan közlekedő Fiat elé hajtott. A belső sávban közlekedő jármű már nem tudta elkerülni a karambolt. Az ütközés ereje a Trabantot átta­szította a Gyöngyös felé haladó egyik sávba, az összeroncsolódott járműben utazókat a helyszínre érke­ző tűzoltók feszítő-vágó berendezéssel szabadították ki. A balesetben hárman súlyosan, egy személy pe­dig könnyebben sérült meg. A helyszínelés idejére mindkét irányban félpályára szűkítették a forgalmat. FOTÓ! HEVES MEGYEI HÍRLAP/SUHA PÉTER Tévedésből nyitották fel a fejét Nárni György főigazgató fegyelmit indított Elcserélték a leletét, ezért tévedésből egy másik beteg helyett nyitották meg koponyáját Szegeden egy nyolcvanéves férfi­nak, akit jelenleg gépek tartanak életben - adta hírül a Délmagyarország. A kórházban és a klinikán vizsgálatot indí­tottak a felelősség megállapítására. Szeged A Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján kopo­nyaműtét közben derült ki, hogy a nyolcvanéves betegnek a városi kórházban elcserélték a leleteit, az operációt tévedésből kezdték meg. Másik beteg koponyáját kel­lett volna felnyitniuk. Az idős férfit szombaton men­tő szállította Kistelekről Szeged­re, a városi kórház belgyógyásza­ti osztályára. A mentőket a körze­ti orvos riasztotta, akit néhány perccel korábban a bácsi gondo­zói hívtak ki.- Péntek este 10 óra körül vál­tunk el, semmi jele nem volt an­nak, hogy Béla bácsinak bármi baja lenne. Csütörtökön volt főor­vosi felülvizsgálaton, tíz évet bármikor letagadhatott volna - mondta tegnap az új klinika aulájában Tényi Mihály és felesé­ge, valamint szomszédjuk, Gáli Lászlóné. A nyolcvanéves férfi­nak néhány éve halt meg a felesé­ge, azóta a kisteleki Tényi házas­pár önzetlenül segített neki a ház­tartási munkákban, valamint fel­ügyelték, hogy rendszeresen be­szedje gyógyszereit. Tényi Mihályné elmondta, hogy szombat reggel, a korábbi gyakorlatot követve 7 óra körül tárcsázta az egyedül élő férfi tele­fonszámát, de a készüléket több­szöri próbálkozás után sem vette fel senki. - Éreztük, hogy baj le­het. Gyorsan kocsiba ültünk, be­mentünk a házba, ahol láttuk, Bé­la bácsinak remeg mind a két ke­ze, jobb lába pedig erősen ránga­tózik. A lábát leszorítottam, köz­ben a férjem tárcsázta a körzeti orvos számát, és segítséget kért - mesélte a szombaton történteket a könnyeivel küszködő asszony. Az idős férfi nem akart a men­tőbe beszállni, Tényiék szerint fo­lyamatosan azt ismételgette, nem megyek kórházba, nem megyek kórházba. A mentősök azzal nyugtatgatták, hogy estére már újra otthon lesz. A szegedi kór­házban elvégezték a szokásos, szükséges vizsgálatokat. A kopo­nya komputertomográf (CT) vizs­gálatának eredményét azonban összekeverték egy másik betegé­vel, és az alapján állapították meg, hogy a férfin haladéktalanul koponyaműtétet kell végrehajta­ni. Ilyen beavatkozást Szegeden az idegsebészeti klinikán végez­nek, ezért a beteget átszállították az új klinikára, ahol nem sokkal később megkezdődött az operá­ció. Műtét közben azonban kide­rült, a betegnél nincs olyan elvál­tozás, ami a beavatkozás szüksé­gességét alátámasztó felvételen látható, ezért a műtétet abba­hagyták. Egy másik beteg helyett műtötték meg Béla bácsit. Leletcsere Hivatalosan senki nem nyilatko­zott, hogyan történhetett meg a le­letcsere. Nem hivatalosan azon­ban annyit elárultak, hogy a kór­ház belgyógyászati osztályára két hasonló korú férfi került be közel egy időben. Az egyiknél a kopo­nyáról készített CT elváltozásokat mutatott ki, és erre a leletre került tévedésből a másik beteg neve. A nyolcvanéves férfit azóta már kétszer megoperálták, jelen­leg kómában fekszik, gépek tart­ják életben. A városi kórházban és az idegsebészeti klinikán pár­huzamos vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy mi okozhatta a tévedést. A klinika igazgatója, Bodosi Mihály pro­fesszor lapunk érdeklődésére ud­variasan, ám határozottan közöl­te, hogy a beteg személyiségi jo­gai miatt és a vizsgálat befejezése előtt az ügyről az egyetem nem nyilatkozik. Hasonlóan fogalmazott a kór­ház főigazgatója is. Nárai György azt mondta, a rendkívül sajnálatos ügyben indított vizs­gálat már szombaton megkezdő­dött, addig felelőtlenség lenne bármit is közölniük. A főigazga­tó hangsúlyozta, nem akarják el­tussolni a történteket, fegyelmi vizsgálatot indított a csere miatti felelősség megállapítására, ezzel egyidejűleg fegyelmi biztost ne­vezett ki az eset körülményei­nek feltárására. OLÁH ZOLTÁN Hatalmukkal visszaélők Budapest Többrendbeli hivatali vissza­élés és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a Központi Ügyészségi Nyomo­zóhivatal Nyíregyháza rendőr- kapitányát és helyettesét. A tiszteket hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Borbély Zoltán, az ügyészség szóvivője az Europressnek azt mondta: döntően hivatali bűncse­lekmények miatt hallgatták ki gyanúsítottként a két rendőrtisz­tet. Az iratok között államtitok- sértés és lőfegyverrel való vissza­élés bűntette is szerepel, ám azt nem árulta el, ezek mit takarnak. Számos kisebb visszaéléssel gya­núsítják a rendőri vezetőket. Bor­bély tagadta, hogy kommandó­sok vitték volna el a gyanúsította­kat; a Rendvédelmi Szervek Vé­delmi Szolgálatának feljelentése alapján egy akció keretében vet­ték őket őrizetbe. A hivatali visz- szaélés gyanúja több nyíregyházi rendőrt is érinthet. Az Europress értesülései szerint a rendőrök bűnlajstromán olyan esetek sze­repelnek, amelyekben a hatóság képviselői a helyi közélet szerep­lőinek néztek el kisebb-nagyobb szabálysértéseket. Az iratok alap­ján egy esetben például nem von­ták be egy nyíregyházi közsze­replő jogosítványát, holott ezt meg kellett volna tenniük. ■ Családi Orgovány Brutális módon ölte meg 50 éves feleségét egy 57 éves or- goványi férfi, majd egy radiá­torcsőre akasztotta fel magát. A vélhetően még vasárnap meg­történt gyilkosság-öngyilkossá­got csak tegnap reggel fedezte fel az áldozatok által nevelt állami gondozott 14 éves fiú. Az orgo- ványi pár válófélben volt. Az asz- szony a közösen nevelt négy ál­lami gondozott gyerekkel nem­rég költözött ki a házból, és a kö­zelben bérelt albérletet. Innét in­dult vasárnap a korábbi lakásuk­hoz, hogy válóperük részleteit megbeszélje a férfival. A négy kisgyerek egyedül ma­radt az albérletben, majd a legna­gyobb fiú hétfő este elment a ház­hoz, hogy megkeresse a nevelő­anyját - mondta Hortobágyi 1st­tragédia ván rendőr őrnagy, a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője. Az Attila utcai há­zat azonban látszólag zárva talál­ta, ezért nem is próbált meg be­menni a gyerek. Reggel viszont aggódott nevelőanyja miatt, és ki­nyitotta az ajtót. A földszinti mű­helyben megtalálta a felakasztott férfi holttestét, mire hanyatt- homlok futott a rendőrségre. A körzeti megbízottak fedezték fel a szétvert homlokú asszonyt. A rendőrség kizárta, hogy a férjen kívül más is részt vett volna a gyilkosságban. Dr. Kassai László alezredes, a megyei rendőr-főka­pitányság bűnügyi osztályának vezetője nem hozta nyilvános­ságra, mi volt a férj kezében a gyilkos eszköz. Ugyanakkor nem zárta ki azt az újságírói feltétele­zést, hogy valóban egy kalapács lehetett az. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Ablakokból zuhantak ki Budapest Kizuhant egy hatéves kislány a fővárosban egy panelépület kilencedik emeletéről. Az el­múlt egy hónap alatt ő az ötö­dik kiskorú, aki ismeretlen okokból zuhant ki emeleti la­kásuk ablakából. A kicsik sú­lyos, illetve életveszélyes sé­rüléseket szenvedtek a bal­esetekben. Életveszélyes állapotban szállí­tották kórházba azt a hatéves kislányt, aki hétfő éjjel kizu­hant családja kilencedik emele­ti lakásának ablakából a fővá­rosban. Az eset körülményei tisztázatlanok, az is kérdéses, hogy ki a felelős a történtekért. A baleset időpontjában a szülők aludtak, érthetetlen, hogyan es­hetett ki a kislány az ablakon. Nem ez az első eset az elmúlt egy hónap alatt, amikor ilyen tí­pusú baleset történik. Legutóbb június 28-án, Kaposvárott esett ki egy kétéves kisfiú harmadik emeleti lakásuk erkélyéről. Két héttel korábban egy fővárosi egészségügyi intézmény máso­dik emeleti ablakából zuhant ki egy 9 éves tiszaújvárosi kisfiú, az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás. Június 8-án, Sze­geden egy négyéves kisfiú esett ki kilencedik emeleti lakásuk konyhaablakából. Bokros terü­letre esett, ezért egy comb­csonttöréssel úszta meg a tör­ténteket. Négy nappal korábban egy 18 hónapos kislány zuhant ki a fővárosban ötödik emeleti lakásuk erkélyéről. A gyermek életét akkor szintén a bokrok mentették meg, amire a kislány rázuhant. NAGY ESZTER DÓRA Két szúrásért nyolc év Kaposvár Nyolc évi fegyházbüntetésre ítélt a Somogy Megyei Bíró­ság egy putnoki férfit több emberen elkövetett ember­ölés kísérlete miatt. A 23 éves Á. Attila egy berzencei dula­kodás során két helybéli fia­talembert szúrt le. A vádlott, Á. Attila 2003 novem­berében sógoránál vendégeske­dett Berzencén. A bűncselek­mény estéjén sógorával és annak egyik ismerősével iszogattak, s végül éjszaka a művelődési ház­ban kötöttek ki, ahol bál volt. Az épület előtt a vádlott sógora ciga­rettát kért egy ismeretlentől, aki nem adott neki. Szóváltás alakult ki, amelybe sógora védelmében a vádlott is bekapcsolódott: mell­be rúgta a fiatalembert, majd ha­zament, s ruhájába rejtett egy 20 centis pengéjű nagykést, úgy ment vissza. Meglátta a rivális fiatalembert, aki ismerőseivel a buszmegállóban állt. Egy moz­dulattal mellkason szúrta. A szúrás nem ért életfontossá­gú szerveket. Ezután Á. Attila só­gorával együtt beugrott az autó­ba, ám a sértett batátai körbevet­ték, vascsővel, botokkal ütötték, betörték az ablakokat. A vádlott a kitört ablakon kinyúlt, és mellka­son szúrta az egyik fiatalembert. A szúrás olyan erejű volt, hogy átmetszette a sértett bordáit is. A fiatalember életét csak a gyors or­vosi beavatkozás mentette meg. A vádlottat a Somogy Megyei Bíróság több emberen elkövetett emberölés kísérletében találta bűnösnek, ezért nyolc évi fegy­házbüntetésre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásá­tól. Az ítélet nem jogerős. JAKAB EDIT Gepida koponya Budapest Elloptak egy emberi koponyát egy gepida kori sírból, az M3-as autópálya nyíregyházi elkerülő szakaszának ásatási területéről. A sírrabló az eltulajdonított ko­ponyával, mint lelettel nem tud mit kezdeni, mivel az pusztán eszmei értéket képvisel - mond­ta a nyírségi sztrádaszakasz ása­tásait végző Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Múzeumok Igaz­gatóságának tudományos titká­ra. Istvánovits Eszter szerint a fe­ketepiacon az emberi koponyá­nak nagy a keletje, olykor orvos- tanhallgatók vásárolják meg azo­kat tanulmányaikhoz. Egy-egy koponyáért több tízezer forintot is fizetnek a diákok. Az M3-as autópálya Nyíregyháza és a haj­dú-bihari megyehatár közötti szakaszán összesen 37 értékes lelőhelyet találtak a régészek, a feltárások még tartanak. mti Félmilliós Budapest Pert vesztett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Horváth Szilárddal szemben, akit a nyomozók el­sőként hoztak összefüggésbe a móri mészárlással. A nem jogerős ítélet szerint a ható­ságnak 500 ezer forintot, plusz a késedelmi kamatokat kell megfizetnie a fiatalem­bernek. Horváth Szilárd azért indított el­járást az ORFK ellen, mert őt hozták elsőként összefüggésbe a nyomozók a 2002 májusá­ban történt móri bankrablással. A rendőrség arra hivatkozott az eljárás során, hogy nem nevez­ték feltételezett elkövetőnek az azóta más bűncselekmények miatt elítélt fiatalembert. A bíró­ság azonban úgy látta: a hatóság jó hírnév rossz kommunikációjának kö­szönhetően az emberek azt hit­ték: Horváth volt a tettes. A fó­rum indoklása szerint a hatóság nem járt el kellő gondossággal, amikor azt állította, hogy a fel­peres összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel. A bíró ki­emelte: érdemtől függetlenül megillet mindenkit az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez fűződő jog. A fórum ugyanak­kor eltúlzottnak találta Horváth 20 milliós kárigényét, és csak félmillió forint megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt az összeget a nem jogerős ítélet szerint kamatokkal együtt kell megfizetnie a rendőrségnek. Az elsőfokú döntés alapján a hatóságnak nyilvánosan is bo­csánatot kell kérnie Horváthtól. A döntés ellen mindkét fél fel­lebbezett. NAGY DÓRA

Next

/
Thumbnails
Contents