Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-06 / 156. szám
I 2004. JÚLIUS 6., KEDD SPORT 13. OLDAL Továbbra is felsőházban az Olaj Férfi kosárlabda Mostanság különböző hírek repkednek a Mól Szolnok legénységéről. Sokan tudni vélik, hogy ősztől a tavalyinál szerényebb csapatuk lesz a piros-feketéknek, csak a B csoportban fognak indulni. Vajon mi az igazság? — kérdeztük dr. Nyerges Zsoltot, a klubot működtető gazdasági társaság első emberét. — Lesz csapat, amely továbbra is felsőház küzdelmeiben vesz részt, ez most a legfontosabb - kezdte a klubvezető. - Nehéz időszakot élünk át, akárcsak az egész magyar sport. A fennmaradásért küzdünk, és nem akarunk úgy járni, mint néhány évvel ezelőtt a szolnoki kézilabda, amely azóta teljesen eltűnt a palettáról. Ebben a helyzetben nem lehet más célunk, mint a biztonságos működés feltételeinek megteremtése. Természetesen folyamatosan keressük a lehetséges befektetőket, melyek fantáziát látnak a szolnoki férfi kosárlabdaklubban.- Továbbra is maguk mögött tudhatják az önkormányzatot1- Botka Lajosné polgármester asszony két évvel ezelőtt választási ígéretei között említette, hogy kiemelten fogják támogatni a klubot. Szavát megtartotta, reméljük, hogy a jövőben is lehetőségeik szerint segítenek bennürn két. Anyagi támogatás nélkül ugyanis lehetetlenség fenntartani az élsportot, annak hiányában sajnos „be kell zárni a boltot”. Gondolom erre nem fog sor kerülni, már csak azért is, mert nagyon fontos az értékek megőrzése.- Azt hallani, hogy a régió egyik legnépszerűbb klubjának alig van kapcsolata a sportág megyei szövetségével.- Talán azért, mert a szakszövetség elnökségének nagy része érdekelt a női kosárlabdaklubnál. Úgy tűnik, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy van a városnak egy nagy hagyományokkal bíró férfiegyesülete is. Remélem, ez a helyzet változni fog, a jövőben egyforma mércével mérik majd a két szolnoki klubot.- A MÁV-Cooppal milyen a kapcsolatuk?- Mi az elmúlt években sem foglakoztunk másokkal, változatlanul szeretnénk a saját utunkat járni. Természetesen tudunk örülni mások sikereinek, ugyanis egy igazi sportembert mindig örömmel tölt el, ha szeretett városának csapatai jól szerepelnek. Gratulálunk a MAV- Coop eddigi szép sikereihez, minden jót kívánunk nekik a bajnokságban és a nemzetközi porondon.- Hogyan alakul csapatuk a következő évadra?- Továbbra is Pór Péter lesz a vezetőedző, segítője pedig Tas- nádi Zoltán. Két agilis, fiatal trénerről van szó, akik a legutóbbi Nyerges Zsolt évadban már letették névjegyüket. Számítunk fiatal tehetséges játékosainkra, itt megemlíteném Balogh Gyula, Cseh Tamás, Ha- razin Tamás, Rezák Tamás, Rusznák Zsolt, Szabó Ádám, Tóth Viktor, Túróczi Tamás és Varga István nevét. Régi-új szerzemény Szarvas Gábor, aki egy év kecskeméti kitérő után tér vissza hozzánk. Új fiúk az orosz Jaroszláv Gorski és Dávid Gergely, akik eddig az Albacomp fiókcsatában, a Kodolányiban vitézkedtek. Tárgyalunk több olyan külföldi, fiatal játékossal, akik az elmúlt évadban a junior Euroligában nevelkedtek. Nem beszélve arról, hogy visszavárjuk két amerikai emberünket, Robert O’Kelley-t és Derrick Stroudot.- Eddig nem említette Orosz, Mérész és Czi- czás nevét.- Orosz Benő külföldi menedzserekkel tárgyal, ha nem sikerül határainkon túlra szerződnie, akkor nálunk marad. Mérész Csaba úgy tűnik, hogy máshol képzeli el a jövőjét, és mi nem fogunk az útjába állni. Cziczás Laci még nem adott választ a hogyan továbbról. Továbbá távozik a technikai vezető Farkas János, helyét másodállásban Balogh Gyula foglalja el, aki agilis, fiatal ember, jól beszél angolul, és a játék mellett minden bizonnyal marad ideje a technikai feladatok ellátásra is. Nem szabad kihagyni a sorból Rezák Lászlót sem, aki szakmai igazgatóként hangolja össze a feladatokat. Jelzem, nagyon elégedettek vagyunk Rezák mester munkájával, hiszen ő sokat tett azért, hogy egyre több fiatal épüljön be az első keretbe. Reméljük, megfiatalított, sikerre éhes csapatunk el fogja majd nyerni a közönség tetszését, és a szponzorok is fantáziát látnak majd bennük. VÉCSÉ Röviden OLIMPIA. Az esetleges üres lelátók látványától félve arra az elhatározásra jutott a görög kormány, hogy állami pénzből jegyeket vásárol a közeledő athéni olimpiára, s a belépőket a köztisztviselők és családtagjaik között osztja szét. Helyi sajtóértesülések szerint a következő napokban határoznak arról, hogy az egyes minisztériumok hány jegyhez jutnak, és azokat hogyan kell elosztaniuk. A június végi adatok szerint a rendelkezésre álló 5,3 millió belépőből csak 1,95 milliót adtak el az ötkarikás játékok szervezői. ÖKÖLVÍVÁS. Remekül szerepeltek a magyar versenyzők a 13-15 évesek Siófokon rendezett Európa-bajnokságán, amely a Héraklész Kupáért zajlott: a hazai öklözök 11 érmet szereztek. A dobogó legfelső fokára a 46 kg-os Mihály János és a 72 kg-ban induló Németh Tibor állhatott fel. TENISZ. A svájci Roger Federer nyerte a férfi egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a döntőben 4:6, 7:5, 7:6 (7-3), 6:4-re győzött az amerikai Andy Roddick ellen, s ezzel megvédte címét Wimbledonban. TRIATLON. Csömör Erika nyerte az ausztriai Klagenfurtban rendezett Ironman triat- lonversenyt, így - Kropkó Péter és Harsányi Zsuzsanna után harmadik magyarként - indulási jogot szerzett a szakág világbajnokságának számító októberi hawaii viadalra. A duatlonban vb-aranyérmes magyar klasszis 9:12:03 óra alatt teljesítette a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni futásból álló távot. VÍZILABDA. A Neptun VSC idegenben 10-6-ra nyert a Cegléd férficsapata ellen az osztá- lyozón, így kettős győzelemmel nyerte a párharcot, s a következő idényben már az élvonalban szerepelhet. _______________■ 1/ Az it karika jég Olimpiai vetélkedő az aNCPlflp -pal rOQp Az augusztus 13-án kezdődő öt karikás játékokig minden vasárnap, hétfőn és kedden egy-egy totószelvényt közlünk, melyen hat, újkori olimpiával kapcsolatos kérdést teszünk fel, s valamennyihez három lehetséges aijuan* 13-29 választ adunk. A helyes válaszokat kérjük bekarikázni. Csak eredeti, lapunkból kivágott szelvényt fogadunk el. Játékunkban mindenki részt vehet. Azon előfizetőink között, akik beküldik a kitöltött szelvényeket, találattól függetlenül minden héten különsorsolást tartunk, melyen egy darab 37 centiméter képátmérőjű színes televízió talál gazdára. És ez még nem minden. A kilenc totószelvényen az összesítésben legtöbb pontot elérő tíz játékosunkat nyilvános vetélkedőre hívjuk augusztus 14-én, szombaton, ahol számot adhatnak olimpiatörténeti tudásukból. A negyedik szelvény beérkezési határideje: 2004. július 9., péntek déli 12 óra. Beküldési levélcím: Új Néplap (5001, Szolnok, Pf. 105, „Az ötkarika jegyében"), személyesen: Szolnok, Kossuth tér 1.1 III. heti helyes megfejtések: 1/A, 2/A, 3/C, 4/C, 5/A, 6/B Harmadik heti nyertesünk: Czakó József (Szolnok, Harang út 1/a) em. IV. heti kérdések 1. Ki szerezte a mieink első aranyérmét a mexikóvárosi olimpián? A: Zsivótzky Gyula B: Hesz Mihály C: Németh Angéla 2. A Szolnoki VSC vízilabdázója szerepelt a szöuli olimpián? Ki ő? A: Pintér Ferenc B: Mohi Zoltán C: Hasznos István 3. Török Gyula, a római olimpia bokszbajnoka. Mi az ő beceneve? A: Vasököl B: Béka C: Róka 4. A müncheni olimpián mi volt az első félidő végeredménye a Románia-NDK férfi kézilabda bronzmérkőzésen? A: 11-8 B: 10-10 C: 9-10 5. Az atlantai olimpián hányadik lett a Horváth—Kolonics kenupáros az 1000 méteres távon? A: első B: második C: harmadik 6. Tiszafüred szülötte, a helsinki olimpián aranyérmes öttusa-válogatottunk tagja. Ki ö? A: Benedek Gábor B: Benedek Ferenc C: Kovácsi Aladár Név:. Cím:...............................................................Telefonszám:. Megéri folyamatosan velünk játszani - menet közben is be lehet kapcsolódni - hiszen a legjobbak, a nyilvános vetélkedőt követően, értékes nyereményekkel gazdagodnak. 1. hely: kétszemélyes külföldi hétvége 2. hely: digitális fényképezőgép 3. hely: komplett házimozirendszer 4. hely: DVD-lejátszó 5-10. hely: ajándékkosár Egy havi előfizetés 640 Ft árengedményt foglal magában. Árusítóhelyen, standon történő vásárlás esetén az ár átlagosan havi 2090 Ft, ha előfizet, csak 1450 Ft! X Megrendelem az Új Néplap Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapot CD példányban, m hónapra. Megrendelő neve:................................................................................................................................................. Címe: QQJ1.......................................................................................................................................... Kelt: 2004............................................... .................................. aláírás Címünk: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80/200-690 Adótzím: 10462933 2 11 _Cé0^.jtoJLl-Mjm41S_ _ ________________________20Q4._Q7, QQ. Lab darúgó Euro—2004 A (görög) csapatjáték diadala Vasárnap késő este befejeződött a labdarúgó Európa-bajnok- ság három héten keresztül zajló küzdelemsorozata. Az előzetes várakozásokhoz képest óriási meglepetést hozott a kontinensvetélkedő, hiszen olyan „nagyhatalmak” búcsúztak időnek előtte a folytatástól, mint Spanyolország, Németország, Olaszország, majd a negyeddöntőben Franciaország és Anglia. Mindeközben pedig olyan, komolyabb Eb-múlttal nem rendelkező együttes, mint a portugál és a görög sorban vette az akadályokat, s egészen a fináléig menetelt. Ez egyben azt is jelentette, megismétlődött a június 12-i nyitány, mely akkor egygólos (2-1) hellászi győzelemmel végződött. A történelem vasárnap majdnem megismételte önmagát. Portugália—Görögország 0-1 (0-0) Lisszabon, 62 000 néző, v.: Merk (német) Gólszerző: Hariszteasz (57.) Bár a német Otto Rehhagel dirigálta görög együttes végső sikere óriási meglepetésnek számít, illik elismerni, nem érdemtelenül diadalmaskodott. Az a csapat, amelyik kétszer is A görögök boldogan ünnepelték sikerüket fotós europress/epa képes legyőzni a házigazdát (2-1, 1-0), amelyik a csoportmeccsek során megelőzi Spanyolországot (1-1), majd az egyenes kieséses folytatásban gólt sem kap a címvédő franciáktól (1-0), illetve a szemre talán legjobb futballt produkáló csehektől (1-0), méltó a végső sikerre. Pedig milyen nehezen indult Rehhaggel görögországi pályafutása: kiütéses vereség Hollandiától, majd az első Eb-se- lejtezőn egy sima ötös Finnországban. A német mester azonban nem esett kétségbe, szövetsége vezetői pedig nem akarták azonnal világgá zavarni, hagyták nyugodtan dolgozni. A szisztematikus, higgadt munka lám, meghozta gyümölcsét. Elérte, hogy az egyébként képzett, technikás, ám sokszor fegyelmezetlen, öntörvényű görög játékosok alárendeljék képességeiket a csapat érdekének. Ez pedig már fél siker volt az Henri Delaunay-kupa felé vezető úton. A másik az a hihetetlen bizonyítási vágy volt, mely általában a kiscsapatok jellemzője. E kettő együttes hatásának eredménye, hogy Görögország megnyerte az Európa-bajnokságot. Győzelme ellenére nem állítjuk, hogy Hellászé az öreg kontinens legjobb futballcsapata - minimum hat-nyolc erősebb válogatottat fel lehetne sorolni -, ám az elmúlt három hétben mindenképpen a kék-fehérek nyújtották a legkiegyensúlyozottabb, legegyenletesebb formát, azaz elsőségük megérdemelt. ___________________________________________________________________________IOELEI1 NÁDAS -totó az «Néplap-ban Az Eb-klub bezárt, az olimpiai hamarosan nyit Vasárnap este egy tűt nem lehetett leejteni a szolnoki Eb-klub- ban, annyian gyűltek össze, hogy óriás kivetítőn megtekintsék a labdarúgó Európa-bajnokság zárófelvonását. Akiknek nem jutott hely az asztalok mellett, nemes egyszerűséggel a földön foglaltak helyet, csak hogy népes társaságban szurkolhassák végig a kontinensvetélkedő döntőjét.- Mikor idén februárban, a Bajnokok Ligája összecsapásaival megnyitotta kapuit a BL-klub, még csak remélni tudtam, hogy sikerül felcsigázni a labdarúgás szerelmeseinek érdeklődését. Bár otthon, a televízió képernyője előtt ülve is érezhetőek az összecsapások, ám óriás kivetítőn látva, baráti körben egész más hangulat uralkodik - vélekedett a házigazda, Nádas Mihály. Nos, számítása bevált, a BL-meccseken még csak az igazi rangadókon telt meg a különterem, az Európa-bajnokság azonban már majdnem végig telt házat vonzott. Ugyan most rövid időre bezárja kapuit a klub, ám augusztus 13-tól ismét várja vendégeit, hiszen az olimpia (magyar érdekeltségű) eseményeit követhetik figyelemmel a kivetítő előtt ülve a sport szerelmesei. Az Új Néplap és a Nádas étterem által szervezett „Góltotó játék” negyedik, egyben utolsó szelvényének eseményei a fináléhoz kötődtek. Bár a beérkezési határidő az elődöntők előttre datálódott - tehát még azt sem tudhatták, mely csapatok vívják a finálét -, mégis öten értek el telitalálatot. Közülük a szerencse Budai Béláné jászapáti játékosunknak kedvezett, aki nemcsak azt találta el, hogy nem Franciaország vagy Csehország végez az első helyen, illetve nem Nis- telrooy vagy Rooney lesz a gólkirály, hanem még külön is ráírta szelvényére Görögország, illetve Barns nevét. Rajta kívül még Tóthné Ráskó Eleonóra, Tukarcs Attila, dr. Soós István szolnoki, illetve Hudu Csaba törökszentmiklósi totózó bizonyult remek jósnak, ám a sorsolás ezúttal nem nekik kedvezett. A győztes jutalma egy 5000 forintos vacsorautalvány, melyet a Nádas étteremben (Petőfi u. 6.) fogyaszthat el a nyertes. ___________________________________________________________________________(OELEII