Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
2004. Július 31., szombat 7. OLDAL 11 AHOL ÉLÜNK ABÁDSZALÓK AZ ÚJ ÉVEZREDBEN A vizek szerelmeseinek Az Attila-öbölben motorizált jármüvek is használhatóak A Szalók Yacht Klub kikötője a szezon elején nyitotta meg kapuit. Vezetője, Balogh Barnabás máris 75 százalékos telítettségről számol be.- A későbbiekben 196 férőhelyes lesz a kikötő, most azonban még csak 140 hajó fér el. Ebből 42-43 vitorlás, a többi motoros hajó számára készült, illetve egyedülálló módon jet-kikötőnk is van a jet-ski szerelmesei számára. Köztudomású, hogy az Attila-öböl azon kevés vízfelületek közé tartozik, ahol megengedett a motorizált járművek használata, ráadásul ez a hatalmas szabad vízfelület közvetlen közelében található a természetvédelmi területeknek, így a természetkedvelők is könnyedén eljuthatnak arra a részre. Apartmaházainkban a megfelelő színvonalú elhelyezés is megoldott, a későbbiekben pedig egyéb szolgáltatásokat - vitorlásoktatás, hajókirándulás, kölcsönzés, árusítás - is tervezünk. Figyelnek az idősekre A község kiemelt figyelmet fordít az idős emberekre, közel 200 fő ápolásában, gondozásában segítkeznek — tudtuk meg Füleki István- nétól a gondozási központ vezetőjétőL A bentlakásos idősek otthona 16 fő ellátását biztosítja, közülük hatan az emelt szintű részlegben laknak. Ezt a szárnyat alig néhány hónapja adták át, de máris szűknek bizonyult, így további bővítést is tervbe vettek. Megvalósulásukhoz azonban pályázatokon nyert összeg szükséges, így egyelőre marad a várólista. Természetesen házi gondozást, étkeztetést, ápolási munkákat is végeznek a központ munkatársai, illetve működik az idősek klubja is, amely napközbeni ellátást, foglalkoztatást nyújt. A szépen karbantartott épületegyütteshez gondozott kert társul, az étkeztetést pedig nemrégiben korszerűsített, HACCP-s szabványok szerint működő konyhájukban oldják meg. A gondozási központ kellemes környezetet biztosít az ott élőknek A TISZA-TÓ FŐVÁROSA. Abádszalók igazi fellegvára a turizmusnak, a vízi sportoknak. A Tisza-tó legnagyobb egybefüggő szabadvíz-felülete kitűnő lehetőséget nyújt a vitorlázók, jet-skizők, strandolók számára. ■ A várossá válás útján Szinte kiaknázhatatlan lehetőségeket nyújt Abádszalók számára a Tisza-tó. Az egykori kis falu egyre közelebb kerül a várossá váláshoz, döntően az idegenforgalomnak köszönhetően. Bordás Imre polgármester érthető módon büszke települése központjára: - Sétálóutcánk, parkjaink, köztéri alkotásaink, az egyre fejlődő intézményrendszer, új postánk, autóbusz-pályaudvarunk, községházánk, takarékpénztárunk, a bevásárló üzletsorok, az iskolánk, a szökőkút egyaránt a városi jelleget próbálják tükrözni. A település képviselő-testülete már foglalkozott a várossá válás előnyeivel és hátrányaival, s hamarosan újra tárgyaljuk. A döntést követően kerülhet esetleg sor arra, hogy benyújtsuk a pályázatunkat. Természetesen további fejlesztések szükségesek, így elsősorban a közlekedésen kell javítani. Ezen az alig ötezer fős településen a nyári szezonban közel félmillió ember fordul meg, s talán még többen érkeznének hozzánk, ha megfelelő lenne az úthálózat, a közlekedési viszonyok. Szeretnénk elérni, hogy mind a 4-es, mind a 3-as úttal megfelelő összeköttetés jöjjön létre, megfelelő minőségű úttal. A Tisza-tavat körbevevő, Euro- velóhoz tartozó kerékpárút-hálózatun- kat ellenben már kiépítettük, a hozzánk tartozó gátszakaszon kitűnő minőségű kerékpárúton lehet közlekedni. Egyébként viszont rendkívül széles szolgáltatás- és programkínálattal várjuk a hozzánk érkező vendégeket. Kempingek, magánszálláshelyek, sportszerkölcsönzők sora várja a turistákat, illetve az Abádszalóki nyár rendezvénysorozat méltán országos hírű, hiszen neves sztárvendégek, változatos programok váltják egymást egész nyáron. Ám a nyári szezon csupán két hónapból áll, az év többi részében viszont komoly gondokkal küzdünk. Munkahelyteremtő beruházásokra lenne szükség, hiszen közel húszszázalékos a munkanélküliség térségünkben, ráadásul folyamatosan csökken a népesség. Az egyre bővülő pályázati lehetőségeknek köszönhetően fejlesztési gondjaink szerencsére nincsenek, az intézményeink fenntartása azonban bizony sok fejtörést okoz. A turizmusból származó bevételeinket kell erre a célra fordítani, pedig ha vissza tudnánk forgatni ebbe az ágazatba, az további látványos fejlődést eredményezhetne. S természetesen arra törekszünk, hogy a szezon két hónapját minél tovább kitoljuk. Ezért készülünk termálfürdő létesítésére is, A községháza, előtérben dr. Laki Kálmán szobrával hiszen akkor sokkal kevésbé lennénk kiszolgáltatva az időjárás szeszélyeinek. A nyári hónapokban oly nyüzsgő Abádszalók így ősztől tavaszig sem válna alvó településsé, s még több lehetőséget nyújthatna mind lakói, mind az ide érkező vendégek számára. AZ IGAZGATÓHELYETTES Balogh Gyula, az általános iskola igazgatóhelyettese egykori alma materébe tért vissza:- Tősgyökeres abádszalóki vagyok, itt voltam diák, és ide kerültem vissza pedagógusként. Immár 9 éve igazgatóhelyettesként is dolgozom, mellette a képviselő-testület tagja vagyok, illetve nyaranta kajak-kenu túrák szervezését is vállalom. Örülök neki, hogy az utóbbi időben ilyen fejlődésnek indult a település, és külön öröm számomra, hogy ebben én is segíthetek. Sokat szépült Abádszalók, de ehhez a fejlődéshez nagyon sok pénz kell. Ha a turizmusból származó bevételek ittmaradnának, könnyebb lenne a helyzetünk. AZ ALPOLGÁRMESTER Szabó István alpolgármesterként közvetlenül részt vesz a település irányításában, ideje java részét azonban az idegen- forgalom szervezése köti le: — Három évtizede foglalkozom közvetlenül az idegenforgalommal, s 1996-ban kapcsolódtam be az önkormányzati munkába. A Tourinform-iroda vezetőjeként az idegenforgalom marketingmunkáját is végzem, és szerencsére egyre több a munkánk. Évről évre bővül a vendég- forgalom a településen, ami minden bizonnyal a színes program- kínálatnak is köszönhető. Most az a legfontosabb célunk, hogy a szezont minél jobban kitoljuk, ehhez a termálturizmus kitűnő lehetőséget ad. A MÚZEUMVEZETŐ Steigauf Józsefné az ország egyik leglátogatottabb múzeumát vezeti: — Iskolai szakkör keretében kezdtem el népviseletbe öltöztetett babákkal foglalkozni 14 évvel ezelőtt, s én magam is beleszerettem. Azóta bővül-szépül a babamúzeumunk. Szakmai körökben azonnal óriási visszhangot keltett, de a nagyközönség körében is rendkívül népszerű. Aki nyaralni jön Abádszalókra, nemigen hagyja ki, de nagyon sok kirándulócsoportot is fogadunk. Jelenleg 356, Kárpát-medencei népviseletbe öltöztetett babánk van, és 258 a Föld többi országából, jórészt a nagykövetek jóvoltából, de természetesen folyamatosan bővül a „létszám”. AZ ERDÉSZ Répánszki Miklós abád- szalókinak vallja ugyan magát, de idejének nagyobbik részét inkább a település környékén tölti:- Nyolcszáz hektáros erdőterület gazdálkodását segítem, illetve további kétezer, magánkézben lévő erdőt irányítunk Kiskörétől egészen Kenderesig. Elsődleges célunk természetesen a tulajdonosi érdekek, a településen élők kiszolgálása, de a szép számmal érkező turistákat is segítjük a kirándulásra alkalmas területek kijelölésével, karbantartásával, vagy épp a faanyagok biztosításával. Cserébe azért kérünk is: a tűzvédelem maximális betartását és a szemét mellőzését... AZ ESPERES Baranyák Béla esperes hat településen látja el a lelkipásztori teendőket:- Abádszalók az egyike annak a hat településnek, amelyben lelkipásztori feladatokat látok el, és nagy örömmel kísérem figyelemmel, ahogy fejlődik, szépül a község. Úgy tapasztalom, hogy okosan, szervezetten építkezik az önkormányzat, jól használják fel a rendelkezésükre álló szellemi tőkét. Külön öröm számomra, hogy kiemelten foglalkoznak az idősebb korosztállyal, és lehetőségeikhez mérten az egyházat - úgy a katolikust, mint a reformátust — is segítik. Jelenleg épp a templomunkat víztelenítjük önkormányzati segítséggel. Polgármester: Bordás Imre Alpolgármester: Szabó István Jegyző: Ballagó László Képviselő-testület: Balogh Gyula, Borsós Gyula, Földházi Julianna, Füleki Istvánné, Illés Ferenc, Molnár Józsefné, Pacsai Norbert, dr. Pataky Tibor, Pu- zsoma Miklós, Szabóné Szél Teréz, Tóth Tibor Polgármesteri hivatal: 5241 Abádszalók, Deák F. u. 12. Tel.: 59/355-144 Intézmények: Kovács Mihály Általános Iskola Igazgató: Oláh Vince István király út 1. T.: 59/355-367 Önálló Óvodai Egység Vezető: Földházi Julianna Kölcsey út 4. Tel.: 59/355-217 Bölcsőde Vezető: Inczédi József Sándorné Kossuth L. u. 6. Tel.: 59/355-540 Gondozási Központ Vezető: Füleki Istvánné Kossuth L. u. 6/a. T.: 59/445-601 Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Takácsné Karkusz Erzsébet DeákF. u. 12. Tel.: 59/355-144 Ember Mária Könyvtár Vezető: Nagy Bertalanná István király út 13/1. Tel.: 59/357486 Babamúzeum Vezető: Steigauf Józsefné István király út 41 Tel.: 59/335-383 Orvosi ellátás: dr. Halas József Deák F. u. 16. Tel.: 59/355-118 dr. Bagi Imre Deák F. u. 16. Tel.: 59/355-883 Gyermekorvos: dr. Matus Mária Kossuth L. u. Tel.: 59/355-782 Fogorvos: dr. Szilágyi Katalin Deák F. u. Tel.: 59/355-792 Gyógyszertár Juhász Gábor gyógyszerész, Deák F. u. 10. T.: 59/355-250 Egészségház Védőnők: Bodor Andrásné Hajdú Ferencé Deák F. u. 22. Tel.: 59/535-344 A település története: A falu Tiszaabád és Tiszaszalók egyesüléséből jött létre. 1849-től a két településrész több alkalommal egyesült és vált szét, majd 1896-ban véglegesen egyesült. Először Anonymus említi Abádot, Thonuzaba besenyő vezér birtokaként, mint fontos tiszai révhelyet. Szalók falu neve török eredetű, honfoglalás kori nemzetiségnévből alakult ki. A Tisza-tó létrehozása, a kiskörei vízlépcső megépülése jelentősen megváltoztatta a település lehetőségeit. A tó legnagyobb szabadvíz-felülete itt található, ezért itt épült ki a Tisza-tó ide- genforgalmi központja. ■ Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.