Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
apróban ÓRIÁS! AZ AZONNALI ELADÁS LAPJA! HATVANON TÚL A vak szakos rádióamatőr Irány a Hargita 6. oldal AHOL ÉLÜNK Abádszalók az áj évezredben 7. oldal Hasznot is hozott az eső Vadgazdálkodás Amennyi kárt okozott az elmúlt napok szokatlanul csapadékos időjárása, legalább annyi hasznot is hozott. A korábbi hetek rekkenő hőségében a talaj víztartaléka jelentősen elapadt, ezáltal a kiadós esőzések most a még lábon álló haszonnövényeknek kedveznek. Nem okozott problémát a méretes csapadékmennyiség a térség vadállományában sem, sőt! A duzzadó vizek elől a nyulak ugyan elmenekültek, a keltetésen már javában túllévő fácánok és foglyok csibéi is röpképesek, míg a terebélyesedő vizes területeket kedvelő nagyobb vadak élvezik a szomjoltó, hűs nedveket. Az esőt követően újra kizöldült a határ, a növények életre keltek, s a párás hajnali órákban mostanság hűvös harmatot isznak a vadak. M. G. Nyári közúti ellenőrzés A vízi rendőrök elhalasztották akciójukat Az akció során ellenőrizték a tehergépkocsi-vezetők kötelező pihenőidejének betartását is A megyei rendőr-főkapitányság részletes feladattervének megfelelően a nyári idegenforgalmi szezon első nagyszabású közlekedési akcióját tegnap tartották megyeszerte. Megyei információ A megyei rendőr-főkapitányság által kidolgozott, az idegenforgalommal összefüggő intézkedési tervben is feltüntették, időpontjukat pedig nyilvánosságra hozták az üdülőkörzetek biztonsága érdekében végrehajtandó akcióknak. A megye idegenforgalmi szempontból leginkább látogatott területein a rendőrök törekednek az állandó rendőri jelenlétre, illetve a folyamatosan visszatérő rendőri ellenőrzések biztosítására. A szezonra többletlétszámmal erősítették meg a Tisza-tó környékét. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Több nagyobb fürdőhelyen strandrendőri szolgálatot is ellátnak. Felkészültek a nagy tömegeket vonzó rendezvényekkel kapcsolatos feladatok ellátására is. Mindemellett előre beterveztek közlekedési és komplex közbiztonsági ellenőrzéseket. A megyei rendőr-főkapitány sag részletes feladattervének megfelelően a nyári idegenforgalmi szezon első nagyszabású közlekedési akcióját tegnap tartották megyeszerte. Mint azt Falusi Tibor alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztályvezetőjétől megtudtuk, a tegnap kora délutántól estig tartó akció a megye fő- és mellékútjainak közlekedésbiztonságát volt hivatott javítani. Természetesen a nyári szezont figyelembe véve, erőiket elsősorban a Tisza-tó környékére koncentrálták. ________________________(FOLYTATÁS AZ 3. OLDALON! Sz olnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 244,5000 249,0000 USD 203,0000 208,5000 SKK 5,9000 6,4000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: 2004. lúllus 30. Milliárdok gyepre, szántóra A támogatás kifizetését teszi kockára, aki tarlót éget Mezőgazdaság Megyénk szántó- és gyepterületének csaknem egészét sikerült bevonni az Európai Unió közös agrárpolitikájának egyszerűsített területalapú támogatási rendszerébe. Az előleget több mint tizenkétezer gazdálkodó igényelte. A megyében 15 200 gazdálkodó adta be igényét az egyszerűsített területalapú támogatásra, együttesen 421 ezer hektárra vonatkozóan. Gyakorlatilag majdnem a teljes támogatható területet sikerült így „lefedni”, hiszen szűkebb hazánk szántó- és gyepterülete 426 ezer hektárt tesz ki — mondta lapunk érdeklődésére Gombár Mihály. A megyei FM-hivatal vezetője arról is beszámolt, hogy a támogatási előlegről szóló határozatot 12 200 gazdálkodónak küldték ki. Akadnak tehát szép számmal, akik a támogatást egy összegben, év végén kívánják felvenni. ___________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALOH) Ol impiai vetélkedő az »Néplappal az öt karika jegyében A6HNA 2004 OQ9 A nyolcadik forduló a Vasárnap Reggelben és az ÚJ Néplap hétfői és keddi számában Évfordulós jász emlékmű JÁSZBERÉNY A több mint négy évtizedes eladást követően 1745. május 6-án engedélyezte Mária Terézia a jászoknak és a kunoknak, hogy régi szabadságjogaikat visszavásárolják. Az önmegváltás, redemp- tió 260. évfordulóját jövőre egy jász emlékmű felavatásával szeretnék emlékezetessé tenni a jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület tagjai. A szobor - amely Berény főterére kerülne - tervei már elkészültek. Ha sikerül összegyűjteni a szükséges anya giakat, 2005. május 6-án avatnák azt fel. Bolla János, az egyesület elnöke tájékoztatta a kistérség polgármestereit az előkészítő munka helyzetéről a Jászsági Ön- kormányzatok Szövetsége ülésén. Az összességében mintegy 10 millió forintba kerülő emlékműhöz mintegy 8 milliót már sikerült összegyűjteni. Az önkormányzati szövetségtől, illetve a kistérség lakóitól azt kérték, hogy aki teheti, segítse anyagiakkal az emlékmű létrehozását. bcs A cukor is lehet gyanús Megyei információ A kormány korlátozta a cukor behozatalát, augusztus 1-jétől a vámmentesen behozható cukor mennyiségét személyenként évi 20 kilogrammban határozták meg. A szabály betartását természetesen ellenőrizni fogják, ez elsősorban a határvámhivatalok feladata lesz. Ha valakit rajtakapnak azon, hogy a megengedettnél nagyobb mennyiségű cukrot hoz be nem uniós tagországból, attól függően, hogy a jogsértést milyen értékre követi el, szabálysértési vagy büntetőeljárást indítanak ellene.- Az ellenőrzés leginkább a határon való beléptetés alkalmával valósulhat meg, de az új rendelkezés kapcsán nekünk is lehetnek feladataink - mondta lapunknak Hegyvári György főhadnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyomozóhivatalának parancsnokhelyettese. Mint hozzátette, amennyiben az elkövetőknek sikerült a határellenőrzésen átjutniuk úgy, hogy nem lepleződtek le, úgy elképzelhető, hogy a tiltott módon behozott áru megyénkben köt ki. Ha annak az értéke meghaladja az 50 ezer forintot, akkor a nyomozóhivatal jár el bűncselekmény — csempészet vagy orgazdaság - megalapozott gyanúja miatt. Ez alapvetően két esetben történhet meg: egyrészt akkor, ha a nyomozóhatóság saját ellenőrzései során bukkan rá a gyanús, vámpapírok nélküli, Romániából származó cukorra, másrészt eljárás indulhat a hozzájuk tett feljelentés alapján is. Amennyiben az illegálisan behozott cukor értéke nem éri el a bűncselekmény értékhatárát, akkor szabálysértés miatt a vám- igazgatási ügyekben eljáró vámhivatal fog vizsgálatot indítani. HGY Jogsegély a rászorultaknak Megyei információ A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat megyei hivatala áprilisban alakult meg a szolgálatra rászorult személyek számára. Dr. Rontó Magdolna, a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat osztályvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szolgálat április elsejei fennállásától napjainkig 56 engedélyező határozatot hozott.- Szervezetünk az európai uniós normáknak megfelelően az állampolgárok esélyegyenlőségét hivatott biztosítani, jelenleg még kizárólag a peren kívüli eljárásokban. A jogi segítségnyújtás a törvény szerint rászorult személyeknek nyújtható, a rászorultság fokától függő mértékben és módon. A tényleges jogi segítséget - hivatalunk engedélyező határozata alapján - megyénkben kilenc ügyvéd, jogi segítő nyújtja. A jogi segítő óradíját - a rászorultság törvényben meghatározott feltételei alapján — az állam viseli, vagy megelőlegezi azt az ügyfél számára. A megyei jogi segítségnyújtó szolgálat legfontosabb feladata a személyesen, illetve postán benyújtott kérelmek elbírálása, és ez alapján az első fokú határozat meghozatala. A támogatás kizárólag a törvényben felsorolt ügycsoportokban nyújtható az ügyfél számára. Mint elmondta, az egyszerűbb ügyekben tájékoztatást, felvilágosítást ők is adnak azoknak, akik felkeresik szolgálatukat. Naponta átlagosan két-három ügyfél keresi fel az Ostor utcában található hivatalt, április óta 120 esetben történt tanácsadás — vázolta fel a szervezet tevékenységét az osztályvezető. Négyesfogathajtó Világbajnokság Kecskemét 2004 Négyesfogathajtó Világbajnokság Kecskemét 2004. augusztus 4-8. SZERETETTEL VÁRJUK! Országos Tró feakiál Lítás Kecskemét 2004 A tartalomból: • A Feszty-körkép restaurátora • Ahol szívesen „laknak” a gólyák HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A MÉSZÁROS GÉZA