Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-27 / 174. szám

2004. Július 27., kedd 13. OLDAL $ P 0.1 T Két év, két bajnoki cím A Jászapáti idén már az NB II. rajtjára készülhet Mikor két évvel ezelőtt László István el­foglalta az akkor még a labdarúgó me­gyei I. osztályban szereplő Jászapáti kis- padját, talán még maga sem gondolta, micsoda sikerek várnak rá a közeljövő­ben. Labdarúgás Az egri illetőségű mester vezetésével aztán olyan menetelésbe kezdett az apáti gárda, amire emberemlékezet óta nem volt példa nemcsak régiónkban, de még az országban sem. Nem véletlen, hogy máshol is szívesen látták volna a szakvezetőt.- Az élvonalból utánpótlás-szakágveze- tői, az NB I/B-ből pályaedzői ajánlatom volt, de úgy gondoltam, civil munkám mel­lett az itt végzendő feladat sokkal inkább belefér napi teendőim közé, mint a profi ed- zősködés. Arról már nem is beszélve, hogy Jászapátiban valóban csak a szakmával kell foglalkoznom, hiszen Urbán Miklós, Farkas János, valamint az önkormányzat olyan nyugodt hátteret biztosít számunkra, mely­ről a legtöbb helyen csak álmodoznak - fe­lelte érdeklődésünkre László István. A kínálkozó lehetőséggel pedig maximá­lisan élt az edző, miközben majd ötven meccsen keresztül megőrizte veretlenségét: két év alatt két bajnoki címet szerzett csa­patával, s a megyei I. osztályból indulva im­már az NB Il-es pontvadászat augusztus he- tediki rajtjára készítheti fiait.- Bár erősítési terveink nagyjából valóra váltak, azaz talán reálisan pályázhatunk a László Istvánt magasabb osztályban is szívesen látták vol­na mezőny első felébe, azért sajnos nem tel­nek felhőtlenül napjaink. A „nagyfőnök”, Urbán Miklós rövid időn belül másodjára került kórházba a szívével, s ez több, mint aggasztó. Farkas János így egyedül kényte­len tovább vinni a kettőjük által megkezdett munkát - tudtuk meg a mestertől. Az elmúlt esztendők remeklése után nem csoda, hogy egyetlen játékos sem kívánt tá­vozni a klubtól, bár a csapat doyenje, a csu­pa szív Gépkart Sándor befejezte aktív pá­lyafutását, s a jövőben eddigi „főnökének” segédkezik. Ugyan az együttes fölényesen nyerte a Mátra-csoport küzdelmeit, a har­madosztályra néhány új fiúval erősítették meg a keretet Jászapátiban. Érkezett Fülöp, a Diósgyőr kálváriájába belefáradó kapus, a tavaly Putnokkal NB II-ben szerepelt védő, Borsi, valamint a besenyőtelki Busái, a ve­resegyházi Nyári, a hevesi Szilágyi és a jászkiséri (tavasszal Kecskeméten játszó) Balogh. Miután már a csapat játékmestere, Vígh Ferenc is bekapcsolódott júniusi sérv­műtétje után a munkába, László István im­már teljes kerettel dolgozhat, ami nem is árt, hiszen alig két hét múlva már tétre me­nő mérkőzésen kell pályára vezényelnie fi­ait.- Az biztos, érdekes szezonnak nézünk elébe. Kíváncsi vagyok, a vezetők, népes szurkolótáborunk, s talán még maguk a já­tékosaim is miként viselik majd el, ha ke­vésbé leszünk sikeresek, mint a közelmúlt­ban. Az elmúlt esztendők sikereinek kö­szönhetően magasra tettük a mércét, ami­nek nem lesz könnyű megfelelni a maga­sabb osztályban - vélekedett az edző. A nyári felkészülés eddig eltelt időszaká­ig négy edzőmeccsen vannak túl az apáti­ak, a Jászberényt, a Zsámbékot, illetve a Pé- tervásárát legyőzték, míg a Szolnoki MÁV- Neusiedler ellen - köszönhetően annak, hogy több ziccert is elhibáztak - vereséget szenvedtek. A héten újabb két találkozó vár Ládiékra, szerdán Jászszentandráson a Fel- sőtárkánnyal, szombaton pedig otthon, a Magyargéccel meccseinek. _________________________________________(ÖBLEI) Futballnagyüzem BAJNOK BRAZILOK. Brazília nyerte a labdarúgó Copa Americát, miután a döntőben a 2-2-es végeredményt követően tizenegyesrúgásokkal jobbnak bizonyult Argentínánál. Érde­kesség, hogy a mérkőzésen két alkalommal is az argentinok ve­zettek, a brazilok viszont mind­kétszer képesek voltak egyenlí­teni. A büntetőpárbajban vi­szont jobban céloztak, mint ősi vetélytársuk, akik két 11-est is elhibáztak. A brazilok hetedik alkalommal hódították el a dél­amerikai kontinensviadal tró­feáját. A vesztesek továbbra is az uruguayiakkal tartják a re­kordot, 14-14 elsőséggel. TIRANÁBAN A FRADI. László Csaba, a ferencvárosi labdarú­gócsapat vezetőedzője szerint csak a továbbjutás számít majd elfogadható eredménynek az SK Tirana elleni Bajnokok Ligá­ja-selejtezőn, a siker a klub és a magyar futball érdeke is. A má­sodik forduló első összecsapá­sát ma 18 órától játsszák az al­bán fővárosban, míg a visszavá­góra augusztus 4-én 20 órától kerül sor az Üllői úton. A július 5-én a menesztett Pintér Attilát váltó tréner - Lothar Matthäus szövetségi kapitány első számú segítője - elmondta, hogy a ki­sebb nehézségek ellenére kö­rültekintően és százszázaléko­san felkészültek az ellenfélből. — Ennek sikeressége viszont csak a pályán, az első találkozó lefújását követően derül ki. Tu­dom, hogy nagyok az elvárá­sok, de ez senkit sem zavarhat, tovább kell jutnunk! Ezért már az első mérkőzésen jó ered­ményt kell elérnünk - szögezte le László Csaba. BAJNOKOK VILÁGSOROZA­TA. A Bayern München gól nél­küli döntetlent követően bünte­tőpárbajban legyőzte a Man­chester Unitedet az Egyesült Ál­lamokban zajló labdarúgó Baj­nokok Világsorozata második találkozóján. Az eseményen az európai sztárcsapatok - a Bayern München és a Manches­ter United mellett a Chelsea, a Celtic Glasgow, a Liverpool, az AS Roma és az AC Milan - vív­nak bemutató mérkőzéseket. Az első összecsapáson: Chelsea-Celtic 4-2. Olimpiai vetélkedő az moo auöiM!J$ 13-29 Az augusztus 13-án kezdődő ötkarikás játékokig minden vasárnap, hétfőn és kedden egy- egy totószelvényt közlünk, melyen hat, újkori olimpiával kapcsolatos kérdést teszünk fel, s valamennyihez három lehetséges választ adunk. A helyes válaszokat kérjük bekarikázni. Csak eredeti, lapunkból kivágott szelvényt fogadunk el. Játékunkban mindenki részt vehet. Azon előfizetőink között, akik beküldik a kitöltött szelvényeket, találattól függetlenül minden héten külön- sorsolást tartunk, melyen egy 37 centiméter képátmérőjű színes televízió talál gazdára. És ez még nem minden. A kilenc totószelvényen az összesítésben legtöbb pontot elérő tíz játékosunkat nyilvános vetélke­dőre hívjuk augusztus 14-én, szombaton, ahol számot adhatnak olimpiatörténeti tudásukból. A hetedik szelvény beérkezési határideje: 2004. július 30., péntek déli 12 óra Beküldési levélcím: Új Néplap (5001 Szolnok, Pf. 105, „Az öt karika jegyében”), személyesen: Szolnok, Kossuth tér 1.1. em. VI. heti helyes megfejtések: 1 /A, 2/C, 3/C, 4/A, 5/B, 6/a VI. heti nyertesünk: Baloghné Suba Terézia (Besenyszög, Chiovini u. 8.) VII. HETI KÉRDÉSEK 1. A római olimpián Simon János volt a magyar csapat zászlóvivője. Mi volt az ő sportága? A Atlétika B: Kosárlabda C: Birkózás 2. Egykori szolnoki vízilabdás, jelenleg svájci szövetségi kapitány. Részt vett a szöuli olimpián. Ki ő? A: Pintér István B: Hasznos István C: Cservenyák Tibor 3. A St. Luis-i olimpián ki nyerte a maratoni futást? A: Fred Lorz B: John Hayes C: Thomas Hicks 4. Melyik ország színeiben nyert aranyérmet Josefa Idem Sydneyben? A: Kanada B: Ausztrália C: Olaszország 5. Ki volt az vívó, aki egy olimpián öt aranyérmet nyert? A: Kovács Pál B: Gerevich Aladár C: Nedo Nádi 6. Kajak-kenuban hány aranyérmet szerzett Magyarország az olimpiákon? A: 13 B: 14 C:15 Megéri folyamatosan ve­lünk játszani — menet közben is be lehet kap­csolódni —, hiszen a leg­jobbak, a nyilvános vetél­kedőt követően, értékes nyereményekkel gazda­godnak. Név: . Cím:..........................................................Telefonszám: 1. hely: 2. hely: 3. hely: 4. hely: 5-10. hely: ajándékkosár kétszemélyes külföldi hét vége digitális fényképezőgép komplett házimozirendszer DVD-lejátszó m Egy havi előfizetés 640 Ft árengedményt foglal magában. Árusítóhelyen, standon történő vásárlás esetén az ár átlagosan havi 2090 Ft, ha előfizet, csak 1450 Ft! X Megrendelem az Üj Néplap Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapot m példányban, m hónapra. Megrendelő neve:................................................................................................................................ Címe: jjjj.......................................................................................................................... Kelt: 2004 ......................................... alá írás Címünk: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-8Ü/2ÖÖ-690 1M8M33 211 Cégnél«. Ilim: 11-W-M1415 ________________-____________2004. Q7j 27 Kaj ak-kenu Dobogón a szolnoki versenyzők Nem kevesebb mint tizenegy arany-, négy ezüst- és kilenc bronzéremmel zárta a magyar kajak-kenu válogatott a pozna- ni ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot. A válogatott mind­két korosztályban az élen végzett az éremtáblázaton az első, a második és harmadik helyeket tekintve hat, kettő, ötös, il­letve öt, kettő, négyes mérleggel. Örömteli, hogy kitettek ma­gukért a Szolnoki Mezőgép KGF legjobbjai. Közülük Boros At­tila a KSI-s Szabó Gergellyel az oldalán ezüstérmet szerzett az 1000 m távon, a mieink mindössze egy cm-es(!) különbség­gel kaptak ki a győztes román pártól az U-23 évesek mezőnyé­ben. Az utóbbi magyar duó 500 méteren is remekelt, a dobo­gó harmadik fokára állhatott fel. Ugyanebben a korosztályban a kenu kvartettek mezőnyében az 1000 méteren rajtoló ma­gyar csapat, a szolnoki Kronecker Gáborral soraiban a negye­dik helyet szerezte meg. Az 500 m távon a kenu négyesek kö­zött a Sarudi Pállal felálló magyar egység szintén a negyedik helyet szerezte meg. Az ifjúságiak mezőnyében az 1000 mé­teres távon a magyar négyes tagjaként Hadvina Gergely köny­velhetett el egy bronzérmet. Megemlítendő, hogy az egykori szolnoki kajakos, de már a tiszaújvárosi színeket erősítő Beth- lenfalvi István harmadik lett a k-1 500 méteren, az U-23-sok között. Klubtársa, a tiszafüredi származású Katona Gergely pedig tagja volt az 500 méteren győztes magyar kajak négyes­nek. Dicséret illeti a szolnoki fiúk mestereit, nevezetesen Erdős Attilát, Soltész Árpádot és Tóth Lászlót. Valószínű, hogy ez­zel még nincs vége a mezőgépes sikersorozatnak, hiszen Fol- láth Vivien kvalifikálta magát a norvégiai maratoni világbaj­nokságra, ahol éremesélyesként indul a hét végén. _______________________________________________________________________ VÉCÉÉ EV EZŐS-VB Közelgő világversenyek Mától vasárnapig a spanyolországi Banyolesben rendezik meg a felnőtt és ifjúsági evezős-világbajnokságot. A felnőttek számára csak azokban a számokban rendeznek versenyt, amelyek nem szerepelnek az athéni olimpia műso­rán. Az utóbbiak között mindössze a könnyűsúlyú egypár- ban induló Alliquander Anna képviseli a magyar színeket. Az ifjúságiak - 17-18 évesek - között három magyar egység kvalifikálta magát. A mieink között sajnos nem lehet ott az Úri Szabó Károly, Püski Csaba szolnoki páros - amely tavaly bronzérmes volt Athénban - Csaba makacs izomsérülése miatt. Ami viszont jó hír, hogy a közelgő poznani U-23-as vébén a Szolnoki Tisza Evezős Egylet legjobbjai közül Jakab Tamás egypárban, míg könnyűsúlyú kétpárban Szabó Kornél a fő­városi Lőrinczy Péterrel az oldalán biztos indulónak számít, sőt az utóbbi duó címvédőként teszi vízre hajóját. ■ . ...... '< i . . lit-i ■■. VÉOSÉ Lábtenisz Kadi hozta a kötelező győzelmet A hét végén rendezték meg a szolnoki Tiszaligeti strandon a hagyományosnak számító Kadi Kupa lábtenisztornát: a ne­vezett 20 csapat profi és old boys kategóriában mérte össze tudását. Nagyszerű környezetben (a régi és a két átalakított pályán) remek mérkőzéseket láthatott a szépszámú közön­ség. A profik versenyét a miskolci Szentesi-Kerékgyártó páros nyerte, második helyezést a szolnoki Ács-Kántor-Ignácz hármas, a bronzérmet pedig a Jászkai-Belovecz duó szerez­te meg. Az öregfiúk mezőnyében az Ignácz-Sgentesi-Jász- kai összeállítású csapat bizonyult a legjobbnak, őket a Fábi- án-Nagy és a Broner-Spiccer kettős követte a dobogón. A vándorkupa sorsát Ignácz Kadi és Néveri Endre összecsapá­sa döntötte el, melyből végül a hazaiak örökifjú tengósa, Ig­A szolnoki Fazekas Attila ezúttal lemaradt a dobogóról fotó: bakos nácz került ki győztesen, elhódítva a serleget a tavalyi cím­védőtől. Érdekesség, hogy a tornán részt vett Szalay Ferenc és Tóth Zoltán, a Szolnoki Olaj kosarasainak egykori játéko­sai, trénerei is, párosuk üde színfoltja volt a tornának. A dön­tők végeztével megválasztották a legsportszerűbb tengóst is, a díjat a szolnoki Ács Károly kapta meg. Zárásként a rende­zők a részt vevő játékosokat tiszai halászlével vendégeltek meg. ________________________________ / . N. O.

Next

/
Thumbnails
Contents