Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-24 / 172. szám

12. OLDAL M E G Y E I TÜKÖR UGYELETEK 2004. JÚLIUS 24., SZOMBAT FELÚJÍTJÁK. A karcagi Nagykun Református Általános Iskola fel­újításán gőzerővel dolgozik a gyomaendrődi kivitelező a nyári szü­netben. Az idén 186 éves iskolaépület felújításának, karbantartásá­nak tavaly volt ez első üteme. Akkor a földszinti tantermeket és az emeletiek egy részét újították fel, valamint a kerítés kapott új burko­latot. Most mintegy húszmillióból egyéb munkák mellett a többi emeleti helyiséget korszerűsítik. ______________de Ad ásszünet Olvasom, hogy több mint kéts­zázezren bámulták a sötét képer­nyőt szerdán, nevezetesen egyik kereskedelmi tévénk csatornáját. Izgi lehetett, ámbár nekem tet­szik, ahogy néhanapján az ORTT a sarkára áll Ennél már csak az tetszene jobban, ha még többször tenné, persze okkal. Maga az el­sötétítés is hasonlított valamiféle szappanoperához, hiszen több részletben történt. Tanúja nem voltam az esetnek, hisz aznap es­te éppen más égi csatornákra la­víroztam át, tehát háborogni nem volt okom, nem úgy, mint azok­nak a nézőknek, akik éjjel álmat­lanul gyűrték fejük alá a vánkost, mert nem tudhatták, miképpen is alakúk az aktuális szende szűz sorsa, avagy szűz-e még egyáka- lán... A vérmesebbek még a ke­reskedelmi tévé székházába is el­zarándokoltak, no nem imát mormolni, hanem hőzöngeni a rebbenő tekintetű recepciósnál Persze izzottak a telefonok az Országos Rádió és Televízió Tes­tületnél is, zömmel megrövidített, haragos tévéfüggők reklamákak, de vokak olyan elvetemükek is, akik támogatták a szankciót, amelyet többek között a nem megfelelő korhatár-besorolás mi­att alkalmaztak. Egy biztos: a sö­tét képernyőn most nem hulahop- pozott sárga avagy piros kariká­ban semmilyen bűvös szám, és még csak retorzió sem várható ér­te. No meg, bár megjegyzésem tán kissé epés: mi viszont aznap nem sötétedtünk tovább...-ZSOLDOS­Sikerek után vakáció Javában dühöng a nyári szünet, perzsel a nap. Eb­ben az időszakban azt szokták mondani, minden iskolás fiú és lány megér­demli a vakáció gondtalan idejét, miután végig tanul­ta az esztendőt Hát még azok, akik valami kiemel­kedőt is „elkövettek” a 2003/2004-es tanév során. Közéjük tartoznak a Házi testvérek, akiket ezekben a forró napokban nagyszü- leiknél, Berekfürdőn talál­tunk, s éppen kerékpároz­ni indultak a környékre. Berekfürdő A Házi testvérek biciklizés előtt, hamisítatlan nyári szerelésben. Jellemző rájuk: eredményes tan­év maradt mindkettőjük mögött fotó: mészáros A nagyobbik lány, Házi Margit Marianna, aki tíz­éves lesz, Karcagon tanul, ott negyedikes. Minden je­gye ötös, de legutóbb be­csúszott egy négyes. Nem hiszik el, miből: magatar­tásból. Istenem, mit tehet az ember, ha annyi a mon­danivalója, hogy még az órákra is marad belőle? Nem igaz? Egyébként Mar­gó a bibliamondó verse­nyen, Gyulán különdíjas, majd második helyezett lett. Legutóbb betegen ver­senyzett, és a helyezéséről annyit: volt és még bizo­nyára lesz jobb is. Sakkban szintén jeleskedik, a diák­olimpián negyedik volt. Szép, változatos nyár elé néz: a nagyszülőkkel Ukrajnába utaznak, apuval Olaszországba, anyuval a Balcsira. Egyébként a terveiről annyit: hotelvezető és énekesnő szeret­ne lenne. A húga, Házi Marietta is a református suli di­ákja Karcagon, most megy másodikba. A bizo­nyítvány a lehető legjobb. Ami nála érdekes, négyéves kora óta sakkozik. Az anyukája tam'totta meg, most Mészáros Zsok az edzője. A diákolimpián már volt harma­dik, Debrecenben hetedik. Ami nem mellékes, a vele egykorú, meg a valamivel idősebb fiúkat is megveri sakkból, sőt legújabban a papát is rend­szeresen mattolja. Boltosnak készül, és a testvére hoteljében szeretné ezt a szakmát folytatni. De addig még akad egy kis idő, a sulit is be kell fejez­ni, nem beszélve a pepita mezőkről, ahol a csilla­gos ég, pontosabban a diákolimpiái bajnokság a cél. _______________________________________________DSZM Eg y héten át kulturális fesztivál Karcag A városban augusztus 16- 22 között rendezik meg a XIII. Nagykunsági Kulturá­lis Napokat Ízelítő a prog- ramkavalkádbóL Hétfőn este hat órakor a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ második emeleti nagytermében lesz a megnyitó, amely után Pitti Katalin Liszt-díjas operaénekes és Ács János zongoraművész ad műsort. Másnap délután öt óra­kor a Városi Csokonai Könyvtár­ban Berecz András népi mese­mondó könyvbemutatóra várja az érdeklődőket. Szerdán 16 óra­kor a Györffy István Nagykun Múzeumban A Nagykunság vé­dett természeti értékei című ki­állítást dr. Aradi Csaba, a Horto­bágyi Nemzeti Park igazgatója nyitja meg. Csütörtökön 17 óra­kor a Múzeumparkban a park kovácsoltvas kerítésszakaszá­nak átadása lesz. Avatóbeszédet mond: Varga Mihály országgyű­lési képviselő és dr. Fazekas Sán­dor polgármester. Augusztus 20-án reggel nyolc órakor a városháza dísztermében ünnepi önkormányzati ülés lesz. Köszöntőt mond: Varga Mihály országgyűlési képviselő. Tíz óra­kor kezdődik a katolikus temp­lomban a Szent István-napi szentmise, 17 órakor pedig a Kossuth téren felállított szabadté­ri színpadon a Nagykun Vigassá­gok kezdődnek. Szombaton a Téglagyári-tavon horgászverseny lesz, majd 10 órakor a Múzeum­parkban I. Nagykun Kötélhúzó­verseny és városi amatőr szkan- derbajnokság kínál látnivalót. A városközpontban 15 órakor indul az aratófelvonulás. Vasárnap 14 órától a Déryné Művelődési és If­júsági Központ előtti téren a IV. Karcagi Autókiállítást és a családi napot rendezik meg. ________de OR VOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat Megyei Intézetének közle­ménye: * * * Az ügyelet ideje: 2004. július 24-én 7.00 órától július 26-án 7.00 óráig tart Az et­től eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Háziorvosi (felnőtt) ügyelet: Szolnok, Móra F. u. 9. (fszt.), tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Szajol, Rákóczi- falva, Rákócziújfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Móra F. u. 9. (emelet) Telefon: 423-102. Ellátási te­rülete: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rá­kócziújfalu. Fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 7-19 óráig: Móra F. u. 9. (fszt.), tel.: 429- 937. Szolnok és Rákóczifalva lakossága ré­szére. Martfű: Egészségügyi Intézmény Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szom­baton 7.30-tól hétfő reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügye­let (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 órá­ig): dr. Simon István Zagyvarékas, Dr. Taródi B. u. 14. T: 56/491-314 vagy 06- 30/457-0609. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügye­let (péntek 18 órától hétfő reggel 7 óráig): dr. Ónodi Lajos Tiszavárkony, Endre király út 20. T: 56/436-436. Tiszaföldvár: központi ügyelet Kossuth u. 169. T.: 470-424 vagy 20/958-4969. Besenyszög körzeti ügyelet (pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Elbakour Afif Besenyszög, Chiovini F. út 3. T: 06- 20/931-9704, 56/487-100. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyad- falva, Csataszög körzeti ügyelet (péntek 14 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Zsótér Gyöngyi Kőtelek, Szent I. tér. T: 56/496- 004. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szomba­ton 7 órától hétfő reggel 8 óráig): szomba­ton: dr. Batki Erzsébet Újszász, Szabadság tér 4., vasárnap: dr. Szóró Magdolna Új­szász, Kossuth L. út 1/A. Jászberény. Sürgősségi fogorvosi ellá­tás: szombaton 9-11-ig: dr. Balogh Mari­anna Jászberény, Szelei u. 2. Telefon: 57/500-200. Jászberény város lakossága részére! Jászberényi orvosi ügyelet. Jászbe­rény, Thököly út 13. Tel.: 57/412-226. Szombaton, illetve ünnepnap 8 órától el­ső munkanap reggel 8 óráig: 24-én 8-tól 25-én 8 óráig: dr. Varga Irma Ildikó, 24- én 8-tól 14 óráig: dr. Szövérfi Károly, 25- én 8-tól 26-án 8 óráig: dr. Cseresnyés Ma­rianna, 25-én 8-tól 14 óráig: dr. Szövérfi Károly. Ellátási területe: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy felnőtt és gyer­meklakossága. Gyermekorvosi ügyelet: dr. Kovács Edit Jászberény, Thököly út 13. T.: 57/412-184. Szombaton, vasárnap és ünnepnap 8-18 óráig. 18 órától reggel 8 óráig: Erzsébet Kórház Jászberény, Szelei út 2. T: 57/500- 200. Ellátási területe: Jászberény város gyermek lakossága. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr. Witt- mann Géza Alattyán, Honvéd u. 6. T: 06- 30/456-8321. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 órá­ig: dr. Wittmann Géza Alattyán, Honvéd u. 6. T: 30-414-6607. Jászboldogháza: dr. Danicz László János­hida, Madách u. 4. T: 57/458-036. Jászfényszaru: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) körzeti ügyelet: dr. Márhof- fer Ildikó Jászfényszaru, Deák F. út 1. T: 30/9150-600. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szom­bat 7 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Czók Zokán Jászszentandrás, Posta út 33. T: 57/446-475. Jászárokszállás: dr. Mann Ildikó Jász- árokszállás, Széchenyi u. 30. T: 20/980- 6600. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat reggel 8 órától hét­fő reggel 8 óráig) dr. Bakos Beáta Jászla­dány, Petőfi S. u. 1. T: 30/278-8503. Jászkisér: (szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig) dr. Mike Miklós Jászkisér, Ady E. u. 31. T: 57/450-372. Jászapáti: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) dr. Szabó Ágnes Jászapáti, István király út 4. Tel: 06-20-9358-793. Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: (szombaton reggel 8.00 órától hétfőn reggel 8.00 óráig): dr. Szabó Mária Jász­jákóhalma, Sallai u. 13. Telefon: 06-30- 535-2405. Pusztamonostor: dr. Dajkó György, Sza­badság út 27. Tel.: 57/421-007, 06-70/275- 6501. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi, fogor­vosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., tele­fon: 59/311- 233. Ellátási területe: orvosi ügyelet: Karcag, Berekfürdő. Fogorvosi ügyelet: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Tomajmonostora. Kunmadaras: Orvosi ügyelet: Kunmada­ras, Semmelweis u. 9. Telefon: 59/327- 274. Kisújszállás: orvosi ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Ellátási területe: Kisúj­szállás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: orvosi ügyelet: Dózsa Gy. út 4. T: 59/326-800. Kunszentmárton: orvosi ügyelet: Mátyás király u. 21/A, telefon: 461-235. Ellátási te­rülete: Kunszentmárton, Öcsöd, Szele- vény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: dr. Maczkó Péter Cibakháza, Szabadság tér 23/A. Mezőtúr: szombaton működő szakrende­lés: fogászat: 8-tól 10 óráig, Kossuth u. 7- 11. Hét végén egyéb szakrendelések ügye­letet nem tartanak! Orvosi ügyelet: Pigall Bt. Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási te­rülete: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mester- szállás. Tiszafüred: (pénteken 18 órától hétfő reg­gel 8 óráig) : Nefelejcs u. 4., T.: 59/352- 422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tisza- derzs, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaörs, Tiszaszentimre, Tomajmonosto­ra. Abádszalók: dr. Bogi Imre Abádszalók, Ist­ván kir. út 5. T: 06-30/409-3635. Tiszabura, Tiszagyenda, Tiszaroff: T: 06-20/490-8686 pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Szántai Kiss Gabriella Tiszabura, Bán S. u. 12. Törökszentmiklós: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: (pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig) Felszabadulás u. 128/A. El­látási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: Tel.: 06-30/6313-607. Orvosi ügyelet: dr. Bozón József Kengyel Kossuth L. út 139. Tiszabő: pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig. Háziorvosi ügyelet: dr. Jakab László Fegyvernek, Felszabadulás út 128/A. Túrkeve: Orvosi ügyelet: Túrkeve, Kálvin út 3. Tel.: 361-258. Országos online ügyeletfigyelő rend­szer: www.mimnet.hu (ügyeletfigyelő); www.ugyelet.hu;wap.ugyelet.hu ÁLLATORVOSI ÜGYELET ÁLLAMI ÁLLATORVOSI ÜGYELET (Csak HATÓSÁGI munkavégzés): állat- szállítás, bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek gyanú­jának bejelentése. Szombati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell beje­lenteni az ügyeletes hatósági állator­vosnál. Szolnoki kerület (telefon: 56/413-135): Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Mart­fű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákóczi­újfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszatenyő, Ti­szavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas: dr. Weszely Ferenc Szol­nok, Széchenyi krt. 91. Telefon: 06- 20/9576-626. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Ti­szabura, Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tisza­szentimre, Tomajmonostora, Újszent- györgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tisza­igar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Horváth La­jos Kunhegyes Zádor u. 2. Telefon: 06- 30/9670-960. Jászberényi kerület: Alattyán, János­hida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelső­szentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamo­nostor: dr. Rózsi Gábor Jászszentandrás, Haladás u. 22. Telefon: 30/2053-234 vagy 57/446-165. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó, Török­szentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő: dr. Matuska László Mezőtúr, Sza­badság út 9. T: 56/350-435 vagy 06- 30/9782-286. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Ti­szainoka, Tiszakürt, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kun­szentmárton, Öcsöd, Mesterszállás, Me­zőhék: dr. Tátrai József Tiszaföldvár, Ó. Nagy B. út 37. T: 56/470-258 vagy 06- 30/995-5613. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állat­gyógyszertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.-P.: 8.00-12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30-12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u. 14/a. Tel/Fax: 515- 172. (H-R: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00- 12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon a Kolozsvári (Kobzsvári út 23.) az ügyeletes gyógyszertár. Szombaton az Agora, Korona, Kossuth, Magister, Széchenyi gyógyszertárak 8.00- 12.00-ig tartanak nyitva. A Fehér Kereszt (Baross u. 5.), valamint az ügyele­tes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jász­apáti: szombaton: Megváltó, vasárnap: István Király, Jászárokszállás: Agora, Jászberény: Szentháromság, Jászfény­szaru: Kleopátra, Karcag: Kígyó, Kisúj­szállás: Zöldy, Kunszentmárton: Kéki, Martfű: Diana, Mezőtúr: Városháza, Ti­szafüred: Reménység, Túrkeve: Magyar Korona, Törökszentmiklós: Kígyó az ügyeletes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszál­lítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel­nappal. Telefon: 06/20/474-4930, 06/20/474-4929.

Next

/
Thumbnails
Contents