Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-22 / 170. szám
ENYHÜLÉS VÁRHATÓ Részletek a 11. oldalon IVta Jászberényi Nyár 2004 részletes programmal Az Üj Néplap-előfizetők ajándékba kapják! AHOL ÉLÜNK Abony Kuncsorba A trianoni emlékmű június negyedikén talált végleg otthonra a város központjában 6. oldal uniós úton jár Számos pályázatot nyert az új önkormányzat 7. oldal A tavalyinál magasabbak a ponthatárok Ha nem is radikálisan, de a tavalyihoz képest idén némileg emelkedtek a megyénkbeli felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárai, derült ki a kedden késő este nyilvánosságra került adatokból Megyénk főiskoláin vannak olyan szakok, amelyeken viszonylag kevés pont is elég volt a bekerüléshez, más esetekben viszont a maximumot kellett nyújtani a siker érdekében. Megyei információ Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján közzétett eredmények szerint a Szolnoki Főiskolán százhúsz pontot kellett szerezniük azoknak, akik levelező tagozaton, felsőfokú oklevéllel rendelkezők számára hirdetett költségtérítéses képzésben idegenforgalom és szálloda, kereskedelmi, valamint külgazdasági szakra jelentkeztek. Nappali tagozaton az államilag finaszíro- zott alapképzésben az idegenforgalom és szálloda szakon kellett legjobban teljesíteni. Ide száztíz pont feletti eredménnyel kerülhettek be a felvételizők. A sikerhez ugyanezen a tagozaton és finanszírozási formában a vendéglátó és szálloda szakon száznégy, míg a külgazdaságin százkettő, a kereskedelmin pedig százegy pont volt szükséges. Ugyanakkor a vendéglátó szakmenedzser felsőfokú szakképzésre jelentkezők esetében nappali tagozaton, költségtérítéses formában mindössze hatvan pont volt szükséges az intézménybe történő bekerüléshez. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALONI Az ajánlat 2004. augusztus 31-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Az akció a kijelölt márka- kereskedésekre vonatkozik. A hatályos árakat a 2004. június 4-től visszavonásig érvényes árlista tartalmazza. A Citroen Xsara VTS 2.0Í-16V fogyasztása: 11,4/5,6/7,7 1/100 km (városi/ország- úti/vegyes), COj-kibocsátás.- 184 g/km. A Citroen Finanszírozás ajánlata: svájci frank alapú finanszírozás, ezért az ajánlat a mindenkori CHF alapkamat és -árfolyam függvényében változhat. A képen látható autó illusztráció. A CITROEN a TbTAC-t választotta. BODEX KERESKEDŐHÁZ KFT 5000 Szolnok, Thököly út-Városkapu Tel.: 56/512-744 CITROEN TRUKA 5100 Jászberény, Nagykátai út 4/a. Tel.: 57/406-906,503-790 Vannak esetek, amikor a nulla is tehet igazán nagy szám. Főleg, ha 0% THM-ről van sző. A kényelmes és jól felszerelt Citroen Xsara mostantól kedvező finanszírozással vihető el, melynek Teljes Hiteldíj Mutatója (THM) 0%. CITROEN Elkezdődött a dinnyeszezon Leginkább arra kell odafigyelni, hogy friss legyen a gyümölcs Ezek még egészen frissek, a híres cibaki dinnye utolsó termelői most szedték fotó, csabai i. A piacokon fokozatosan visszaszorul a déli országokból, elsősorban Görögországból származó dinnye, s helyét átveszi a hazai. Ám az időjárás sajnos ezúttal sem volt túl kegyes a termelőkhöz. Cibakháza Idén júniusban és júliusban ellepte a magyar piacot a Görögországból hozott dinnye. Az elmúlt héten végéhez közeledett a szezon a déli államban, s már a nagybani piacon is megfogyatkozott a keresett gyümölcs. így fokozatosan előtérbe kerül a magyar áru, ami éppen a napokban ért meg. Cibakházán egykoron a régi téesz mintegy száz hektáron termelte a dinnyét. A Holt-Tisza és az élő folyó közötti, úgynevezett sárszögi földön érlelődött megyénk keresett dinnyéje. Azóta fokozatosan romlott a termelők helyzete, s a szövetkezet felbomlása után mára csak hírmondónak maradt egyetlen család, amelyik a híres előA dinnyemagot március elején vetik el a termelők, a palántát általában április végén ültetik ki a szántóföldre. Akkor lesz igazán kiváló a gyümölcs, ha éjszakánként 13-15 Celsius-foknál jobban nem hűl le a levegő hőmérséklete. dök nyomdokaiban próbál járni. Teszik mindezt egyelőre sikerrel, hiszen dinnyéjük minősége nagyon jó, s a cibaki görög változatlanul keresett portéka. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Pénzhamisítót fogtak ____ Mezőtúr Pé nzhamisítót vettek őrizetbe a helyi rendőrök. A 24 éves mező- berényi fiatalembert azzal gyanúsítják, hogy lakásán ezer-, kétezer és tízezer forintosokat hamisított. A fiatalember azt tervezte, hogy több kisebb üzletben a hamisítványokból visszajáró valódi pénz reményében apróságokat vásárol. Sikerült is túladnia néhány hamis bankón, ám az egyik sörözőben a csapos felfigyelt a turpisságra, s értesítette a rendőröket. Mint azt Lengyel György alezredes, a főkapitányság sajtófőnöke elmondta, a helyi rendőrök hamarosan rátaláltak a pénzhamisítóra. A gyanúsított lakásán tartott házkutatás során megtalálták a közönséges fénymásoló papírra nyomtatott hamisítványok készítéséhez használt eszközöket, amiket le is foglaltak. Rábukkantak továbbá olyan növényi eredetű anyagra, amiről azt feltételezik, hogy kábítószert tartalmaz. A fiatalemberen elvégzett drog gyorsteszt mindenesetre pozitív eredményt mutatott. A lakásban házi készítésű, drogfogyasztáshoz használatos eszközöket is találtak, hoy Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-lg Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 247,0000 253,0000 USD 194,0000 204,5000 SKK 6,0000 6,5000 Közületeket Is kiszolgálunk! Érvényben: 2004. lúllus 21. BEVÁSÁRLÓ HÉT VEGE A COOP SZOLNOK RT. VOSZTOK ABC-ARUHAZABAN C00P SZOLNOK (Szolnok, Vásárhelyi út 3.) JÚLIUS 22>25-IG Eh. csirkecomb, egész Sertéscomb Eh. egész csirke I Füstölt bordaporc Hercsi virsli Hercsi csirkemell-sonka Fehérkenyér 1/1 Vizes zsemle Eidami sajt (Herba) UHT tej 1/1 Alpsko Mielsko 479 Ft/kg 319 Ft/kg 969 Ft/kg 119 Ft/kg 9 Ft/db 999 Ft/kg 129 Ft/I AJÁNLATUNK a készlet erejéig érvényes. Ha egy kicsit számol, biztos, hogy nálunk vásárol! Törzsvásárlóknak további 3 % engedmény. Kométa parasztkolbász Landoltak az első harci gépek Szolnok A már egy ideje tartó előkészítő munkálatok eredményeként tegnap landoltak a szolnoki reptéren azok az első Mi—24-es harci helikopterek, amelyeket a haderő-átalakítás eredményeként elvezényeltek a felszámolás alatt álló szentkirályszabadjai ezredtőL A Magyar Honvédség egészét érintő, korábban elvégzett védelmi felülvizsgálat eredményeként az a döntés született, hogy megszüntetik a szolnoki és a szentkirályszabadjai vegyes szállítórepülő, illetve a harcihelikopter-alaku- latokat, majd szolnoki székhely- lyel létrehozzák az MH 86. Szolnok Helikopter Ezredet. A harci helikopteres ezred tagjaiból körülbelül kétszázan kerülnek át az új szolnoki ezredhez, mások a fejlesztés előtt álló pápai egységhez jelentkezhettek, de voltak, akiket a veszprémi helyőrség különféle alakulatai foglalkoztatnak tovább. Természetesen akadtak, akik a nyugdíjba vonulás lehetőségét választották. A Szolnokra áttelepülési sokak számára a lakáshelyzet tette megoldhatatlanná, itt ugyanis nem tudott a honvédség kellő számú otthont biztosítani. Orosz Zoltán ezredes, ezredparancsnok tájékoztatása szerint ez idáig nyolc lakást tudtak kiutaltatni új munkatársaik részére. A kibővülő ezred tagjainak elhelyezését különböző bérleményekben kívánják megoldani. A tegnap Szolnokra érkező egyik Mi-24-es fedélzetén megérkezett Szolnokra az új ezred parancsnokhelyettese, Lamos Imre alezredes is, aki korábban a megszüntetett MH 87. Bakony Harci Helikopter Ezred parancsnokhelyettese volt. _____________(FOLYTATÁS AZ 5. OLBALON) Va kmerő húzással élre tört a Pannon! A percdíj: 18 Ft!