Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-21 / 169. szám
MW 2004. Július 21., szerda SPORT 13. OLDAL Változások a megyei bajnokságban Az utolsó pillanatban megmenekülhet a Törökszentmiklós A MÁV vezetőedzője, Simon Antal új csapat építésébe kezdett Szolnokon Célegyeneséhez érkezett az augusztusi bajnoki rajt előtti készülődés a megyei bajnokságok résztvevői számára is. Véglegesen eldőlt a különböző osztályok létszáma, illetve a rajt időpontja. Labdarúgás A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége több fontos kérdésben is döntött minapi ülésén. A régió valamennyi csapata beadta nevezését a különböző szintű bajnokságokba, s közülük csak egyedül a Törökszentmiklós gárdája nem fizette be az induláshoz szükséges díjat. Ennek hiányában pedig egyetlen osztályban sem léphet(ne) pályára a nagy múltú gárda. Nos, híreink szerint az utolsó pillanatban megmenekülhet a klub, ugyanis a miklósi önkormányzat hétfőn délután vállalta, kedden estig befizeti a nevezési díjat, illetve a játékengedélyeket. Ez egyben azt is jelenti, a megyei I. osztály bronzérmese ott lesz az augusztus 14-i bajnoki rajton. Változik a megyei I/B és II. osztály mezőnyének létszáma. A megyei III. osztályú Nagyrév és Tiszakürt vállalta ifjúsági csapat indítását, a Rákóczifalva II-nek pedig az NB III-as gárda jogán nem kell utánpótlásegyüttest nevezni, így mindhárom klub a harmadik vonalba nyert besorolást. Mivel a Focimánia felnőtt együttese feloszlott, a Kungyalu egyedül maradt a legalacsonyabb osztályban. Számára a szövetség egy év haladékot adott ificsapat toborzására, s egy osztállyal előrébb sorolta. Ezzel viszont 20 Erdélyi vendégek Tiszafüreden együttesre duzzadt a megye kettő létszáma. Hogy ne kényszerüljenek 8 meccsel többre ezen klubok, az I/B-ből kiesett Jászalsós- zentgyörgynek és Tiszatenyőnek felajánlotta az elnökség a másodosztályú szereplés lehetőségét, s ezt örömmel vállalta a két egyesület. A 2004/2005-ös bajnoki idényben tehát az I. osztályban 16, az I/B-ben és a II. osztályban 18-18 csapat verseng a helyezésekért. A rajtra egységesen augusztus 14-15-én kerül sor, míg az őszi idény november 20-án, illetőleg december 5-én zárul. Mindhárom osztály bajnokát egy-egy garnitúra szereléssel jutalmazza a szövetség. A nevezések elfogadása után is akadhat probléma némely egyesületnél a bajnoki szereplést illetően, ugyanis a pályák hitelesítése miatt komoly gondba kerülhet például a Kisújszállás - lejárt az egyéves haladék az új játéktér kialakítására -, a Csépa vagy éppen a Tiszaderzs gárdája. Előkészületi mérkőzés Sorozatban rendezik az előkészületi mérkőzéseket régiónkban. A jelek szerint az NB lies karcagi legénység nagyon pörög, a Be- recz—Fekete ékpár zsákszámra szerzi a gólokat, ketten tizenegyet szereztek a kunságiak utolsó három találkozóján. Eredmények: Abádszalók-Karcag 1-7 (hétfőn játszották), Szolnok-Karcag 0-3, Túrkeve-Zalau 0-1. ________________________________________IQiUll Az erdélyi FC Armátura Zilau együttese hétfőn érkezett Tiszafüredre, ahol hat napon át élvezik a házigazdák vendégszeretetét.- Remek körülmények közé kerültünk, de szó sincs luxusnyaralásról - kezdte mondandóját Birtalan Attila, a zilahi klub sportigazgatója. - A napi három tréning mellett edzőmeccsek várnak a fiúkra, többek között a Túrkeve, csütörtökön Szolnokon a MÁV-Neusiedler, majd szombaton a Debrecen csapata ellen lépünk pályára. Különösen az utóbbi egyesületről hallottunk sok jót a közelmúltban, míg a szolnokiak hasonló erőt képviselhetnek, mint mi. Atisza- füredi városi sportpályán van a főhadiszállásunk, de használni fogjuk a sportcsarnok konditermét és a helyi termálfürdő jótékony hatású gyógyvizét is. Reméljük, az itt eltöltött napok jó felkészülést biztosítanak számunkra a közelgő bajnoki rajtra. A klubigazgató egyébként annak a Birtalan Istvánnak az unokaöccse, akit egykoron a világ legjobb kézilabdázójaként tartottak számon. Tőle tudjuk, hogy Zilah mintegy 60 000 lakosú város, női kézilabdázói pedig méltán nevesek, hiszen megnyertek már az EHF-kupát és sokszoros román bajnokok. Ellenben futballcsapatuk rtíég soha nem szerepelt az első ligában, évek óta a második vonalban vitézkedik, a 16 csapatos mezőnyben az elmúlt szezonban a 7. helyet csípte el. Trénerük Leo Grozavu, aki annak idején a Dinamo Bukarest sokszoros bajnok csapatában játszott. Mint megtudtuk, az erdélyi csapat Tomes János egykori kiváló nagyváradi játékos, később debreceni edző közvetítésével került Tiszafüredre. A hírek szerint a következő hetekben az elsőiigás Kolozsvár együttese is a Tisza-tavi településen folytatja felkészülését a bajnoki évadra. (v*c.*i Az újonc diadala Abádszalókon A hét végén zajlott Abádszalókon és Kiskörén a strandfocibaj- nokság negyedik selejtezőköre, melyen nagy meglepetésre az idén először induló Color Spectrum Aramis legénysége szerezte meg a győzelmet. Strandfoci Rendkívül szoros küzdelmet hozott a strandfocibajnokság utolsó selejtezője. Nagy volt a tét, hiszen a pontszámokat ezúttal másfél- szeres szorzóval számították. A hét végi küzdelmeknek 55 csapat vágott neki. Megyénkből a tiszafüredi Nemzeti Étterem gárdája (soraiban több ismert játékossal: Németh, Dajka, Dorcsák, Földvári) szerepelt a legjobban. A negyeddöntőben csak rendkívül szoros mérkőzésen, 3-2-re maradtak alul a végül tornagyőzelmet bezsebelő Aramis csapatával szemben. A fővárosiakról tudni kell, a magyar futsal egyik legnagyobb múlttal rendelkező alakulata. Az első elődöntőben a Tarex Veszprém és az FBJ Schmidt mérte össze erejét, melynek végén a veszprémiek örülhettek, mivel sima 3-0-ra győzték le ellenfelüket. A másik összecsapáson a Aramis hosszabbítás, majd büntetőpárbaj után búcsúztatta a végig vezeSivák és Berecz is a csapatban Augusztus 6-8. között a spanyol- országi Mallorcán játszik Európa- bajnoki selejtezőt a magyar strandfoci-válogatott, a mieink Monaco ellen kezdenek. Bene Ferenc és Kovács Kálmán szövetségi kapitányok már összeállítottak egy 20-23 fős keretet, melyben két Szolnok megyei focista is helyet kapott. Sivák Sándor az NB III. Mátra-csoportjának bajnokát, a Jászapátit erősíti, míg Berecz Zsolt az NB ll-ben szereplő Karcag csatára. A balaton- boglári országos döntő után az Omszki-tónál közös edzőtábor keretében a kapitányok végül 10 főre szűkítik a kiutazó keretet, melyben reméljük, mindketten benne lesznek. tő Young Start. A finálé is hasonlóan izgalmasra sikeredett. A Tarex és az Aramis is becsületesen végighajtotta a mérkőzést, s a rendes játékidő letelte után 2-2-t mutatott az eredményjelző. A hosszabbításban a tornagyőzelmet végül a budaörsiek szerezték meg, miután a veszprémiek ötödik csapatszemélyi hibája után értékesítették a jogosan járó büntetőt. Zárásként megválasztották a torna legjobbjait is: a gólkirály holtversenyben Károlyi Gábor (Kartel-Szakovill) és Weisz Tamás (1MN) lett, a legjobb mezőnyjátékosnak a Jászapátiban focizó Besenyei Ferencet (Color Spectrum Aramis) választották, míg a legjobb hálóőrnek a tarexes Horváth Tamás bizonyult. Strandfocibajnokság negyedik körének végeredménye: 1. Color Spectrum Aramis (Budaörs), 2. Tarex Veszprém, 3. FBJ Schmidt (Budapest), 4. Young Star (Petőfibánya), 5. FC Fova (Budapest), 6. IMN (Budapest), 7. Nemzeti Étterem (Tiszafüred), 8. Kartel-Szakovill (Százhalombatta). A bajnokság döntőjét július 23- 25 között a balatonboglári Platán strandon rendezik meg. A csoportbeosztások már megtörténtek, a tizenhatos mezőnyt 4 egységre osztották. Az abádszalóki- kiskörei torna első négy helyezettje a döntő küzdelmeit 3 bonuszponttal, az 5-8. helyezettek kettő, míg a 9-12. helyen tanyá- zók egy bonuszponttal kezdhetik. Megyénkből a kunhegyesi Szívós Bt. szerzett indulási jogot. A balatonboglári döntő 16 résztvevő csapata: 1. Tarex Veszprém (274 pont), 2. Young Star (223), 3. Liver Fc (204), 4. Color Spectrum Aramis (170), 5. FBJ Schmidt (165), 6. Kartel-Sza- tovill (142), 7. IMN (121), 8. Makói Szuperinfó (148), 9 . Dominó Car FC (115), 10. FC Fova (108), 11. Rubeola RFC (100), 12. Hun- garotarg (92), 13. Sand Stars (80), 14. Lejoker Kecel (70), 15. Szívós Bt. (62), 16. TK Építők (59). _____________________[NÉMETH OIROŐ) A homok mellett a kánikula is nehezítette a játékosok dolgát Kyokushin karate Ötven ellenféllel verekedtek A Magyar Kyokushin Karate Szervezet nagy múltú, idén immár 27. alkalommal megrendezett nyári edzőtáborozásán 50 ellenféllel kellett eredményesen megküzdenie annak, aki a 3. danfokozatú mestervizsgát teljesíteni akarta. Az embert próbáló feladat öt jelöltnek sikerült. A most hétvégén zárult nyári nemzetközi tábornak a szakág szolnoki szülőatyja, Farkjó Kálmán elnök, 6 dános mester vezetésével ezúttal a pécsi Egyetemváros adott otthont. Harminchét klub képviseletében 250 karatéka vett részt a rendezvényen. Az övvizsgára jelentkezettek mintegy kétharmada teljesítette a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető tesztet. Először a technikai kritériumoknak kellett megfelelniük a jelölteknek, majd a kumitével folytatódott a „tételsor”. A küzdelemben résztvevőknek az első dánért 30, a másodikért 40 ellenféllel szemben kellett egymás után helytállniuk. A3, danra pályázókra már 50 vetélytárs várt, s ellenük kellett bizonyítaniuk, amivel kiérdemlik a „sensei” megszólítást. Ezen követelményeknek öten feleltek meg: három nagy „öreg”, Árvái Gábor (Zalaegerszeg), Nemes József (Kemecse) és Sütő Ferenc (Tata) korkedvezménye miatt kapott bizonyos engedményt, ám a fiatalabb generációt képviselő Lázár Tibornak (Banzai KKK Szolnok) és Honúth Tamásnak (Pápa) maradéktalanul valamennyi meccsét végig kellett verekednie.- Remekül sikerült tábort zártunk. Régiónkból Lázár Tibin kívül ezúttal nem akadt vizsgázó, ő azonban szenzációs teljesítményt nyújtott. Jövőre remélhetően már több fiatalunk is megpróbálkozhat a fekete öves követelmények teljesítésével - tudtuk meg Vincze Tímeától, a Martfűi KKK egykori válogatott versenyzőjétől, aki az elmúlt esztendőben már bíróként is szerepet vállalt a szakág életében. - A tábor napi programjában egyébként egyórás reggeli kondicionáló edzés, kétórás délelőtti technikai és szintén kétórás délutáni küzdőtechnikai tréning kapott helyet, s ezt egészítette ki az edzéselméleti előadás, amelyet Dubecz József, a TF adjunktusa tartott. «jeled Búvárúszás Dobogón a váltó tagjai Kecskemét adott otthont a nemzetközi Csiperó gyermek, serdülő uszonyos és búvárúszó versenynek. A szolnoki klubot hét fiatal képviselte, s ahogy már megszokhattuk, Hamzáné So- mogyváry Beáta edzőnő tanítványai ismét kitettek magukért, többen is remek egyéni csúcsot értek el. Eredmények - uszonyos úszás, 50 m, gyermek: 5. Túri Tímea. Fiú: 14. Terék Lari- on, 15. Demeter Zsolt. Serdülő: 6. Terék Vivien, 7. Koszta Regina, 9. Seres Diána. Fiú: 6. Túri Attila. 100 m, gyermek: 8. Túri Tímea. Fiú: 15. Terék Larion, 16. Demeter Zsolt. Serdülő: 7. Terék Vivien, 8. Koszta Regina, 9. Seres Diána. Fiú: 8. Túri Attila. 200 m, gyermek: 10. Túri Tímea. Fiú: 13. Terék Larion, 14. Demeter Zsolt. Serdülő: 6. Terék Vivien, 8. Koszta Regina, 9. Seres Diána. Fiú: 8. Túri Attila. 4x100 m serdülő, váltó: 3. Szolnok (Koszta Regina, Túri Tímea, Seres Diána, Terék Vivien). Tájékozódási búvárúszó verseny volt Szalkszentmártonban is - a Dunaferr Kupáért vetélkedtek a résztvevők -, melyen természetesen képviseltette magát a szolnoki Búvár SE is. A résztvevők remek időjárási viszonyok között csobbanhattak tóba. Ugyan kellemes volt a víz hőmérséklete, de a hínárok igencsak megnehezítették a versenyzők dolgát, ráadásul a mélység is rapszodikusan változott. így különösen vigyázni kellett, nehogy a felszerelés vagy a versenyző teste kibukkanjon a vízből, hiszen az azonnali kizárást jelent. Eredmények - csillag, felnőtt: 12. Kapolcsi Tamás. Ifjúsági: 4. Selmeczi Nóra, 8. Kanizsa Georgina, 9. Weszely Imola. Fiú: Kapolcsi Csaba. 5 bója, felnőtt: 11. Kapolcsi Tamás. Ifjúsági: 4. Selmeczi Nóra, 7. Kanizsa Georgina, 8. Weszely Imola. Fiú: 5. Kapolcsi Csaba. Monk, felnőtt: 5. Kapolcsi Tamás, Kozlowszky Viktor. Szlalom, felnőtt: 12. Kapolcsi Tamás. Ifjúsági: 8. Selmeczi Nóra, 9. Kanizsa Georgina, 10. Weszely Imola. Fiú: 7. Kapolcsi Csaba. Csoportos szám: 2. Selmeczi Nóra, Kapolcsi Csaba, Kanizsa Georgina, Weszely Imola. ________________ioelhi Vív ás Bronzérem a Világjátékokon Nemrégiben rendezték meg a festői szépségű Garmisch-Par- tenkirchenben a 25-ik Orvosi és Egészségügyi Világjátékokat. A jubileumi versenyen 25 számban, több mint 2500 versenyző mérte össze tudását. Kardvívásban lépett a pástra a Szolnoki MÁV SE egykori versenyzője, a fül-orr-gégész szakorvos Dr. Nagy Imre, aki bár partner nélkül készült a tornára, így is a bronzérmet sikerült megszereznie. A versenyzőknek az érmeket Madame Lilliane Laplaine-Montheard, a Világjátékok alapítója adta át. A következő évi eseményt a spanyolországi Ali- cantéban rendezik meg.___________________________ ■