Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-17 / 166. szám

4. OLDAL TÜKÖR ME GYEI 2004. Július 17., szombat A száz felé közeledve A száz felé közeledve özvegy Nagy P. Lászlóné született Túri Erzsébet egyre inkább azt veszi észre magán, hogy rátámaszko­dik a botjára, leül tanyázni a kis- úji szociális otthon egyik széké­be és néz, néz előre. No, nem a jövőbe, mert azt senki se tudja, hogy mennyi lehet még hátra, de az biztos, ha megéri, bő hét hó­nap múlva már három szám fe­jezi ki a korát. Szóval, ha ilyen elgondolkod­va hunyorít, inkább a múltat látja, mert 1905. február 20-ai születése óta sok mindenen át­esett. A Pitner-faluban nevelke­dett. Ketten voltak testvérek: egy fiú meg ő. Ahogyan az első világháború körül volt, először a libákat bízták rá. Sokat tartot­tak, nagy volt a határ, legelhet­tek szabadon. Reggel kihajtotta őket a tarlóra és akkora nyakat raktak, hogy csak lassan totyog­tak hazafelé a vályúra. Hat osz­tályt végzett, majd idejekorán férjhez ment. A párja gazdálko­dott, ő meg nevelte, nevelgette a három gyermeküket, akik kö­zül kettő még él. Rengeteget dolgozott, mert az udvar tele volt jószággal: libá­val, kacsával, malaccal, tyúkkal, és amíg a párja a határt járta, ezek mind rámaradtak. Meg a gyerekek, meg a sütés, főzés, takarítás. Érdekes, mégse volt sose elfáradva, mert erre nem maradt ideje.- Reggeltől estig éltük az időt, azaz tettük a dolgunkat, együtt éltünk a természettel, az évszakokkal. Rengeteg volt a magamfajtának a robot. Ez élte­tett minket. Az, hogy minden napnak megvolt a maga felada­ta - állítja a majd százéves matróna. — Gallyal tüzeltünk, meg csutkaszárral és naponta főz­tem. A kemence is jó szolgálatot tett. Mindig két jókora kenyeret meg egy kis cipót vetettem bele. A cipót - miután kisült - ketté­törtük, megzsíroztuk, sóztuk. Ezzel lehetett tűrni.- Epések nem lettek? — Biztosan azok lettünk volna a zsírtól, de ledolgoztuk. Nyu­godtan leírhatja, én például 99 éves koromig nem szedtem egy deka gyógyszert se. Akkor írta fel a doktor az elsőt. Innen tud­tam, hogy öregszem. Mert egy se jó az, egye meg a „rosseb”, hiszen az egyik nyavalyát elvi­szi, a másikat meg hozza. Ezt nevezik mellékhatásnak - és nevet egy sort. Erzsiké néni 1995-ben költö­zött be a kisúji szociba. Azóta köszöni, megvan. A gyerekek, rokonok, unokák látogatják, napközben meg telik az idő. Nem beszédes. Állítása szerint az ura sem volt az, kevés szóból megértették egymást. A kert­ben sétál, olykor a tévét nézi, máskor a látogatókat várja. Ma ő a városi intézet legidősebbje. Amikor arról faggatom, árulja már el, hogy véleménye szerint mi a hosszú élet titka, így felel: — Nem kell meghalni. Leg­alábbis túl korán.- Mit jelent ez a túl korán?- Száz előtt... Meglehetősen sajátos, kunos a válasz. De lehet benne valami igazság, csak az a bökkenő, hogy az emberek döntő többsé­ge túl korán befejezi. Százon innen... d. szabó miklós A hosszú élet titka az, hogy nem kell túl korán meghalni • állítja Nagyné Erzsiké néni. FOTÓ: BAKOS JUDIT „Akitől nincs messze az élet határa, Nem előre szeret nézni, hanem hátra. ” Petőfi Sándor Életük a kutyák körül forog Tv-notesz Nyár van, nyár Röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár - mostanában egyre gyakrabban jut eszembe ez a kedves ókori francia dalocs­ka. Nem azért, mert most épp ez a szezon járja, korántsem, ha­nem mert alig találok magamnak olyasvalamit, ami - képzavar­ral élve - zümmögni tudna kellemesen, amikor televíziós műso­rokban böngészkedem. Bárhová nézek, némi túlzással, egy-egy film avagy filmecske kerül a „szemem ügyébe”, vagy ahogy ke­resgélek, rendre ismétlésekbe botlom. Vagy olyan műsorra, lásd a kettes csatornán a Tv Sziget, amely nem ízlésem szerint való, túlságosan is tinédzser ritmusra van gyártva. Talán a sport, az ki­vétel, ez a nyár az övé a képernyőn, a köztévé kibérelte magának, hogy közvetítsen minden mennyiségben. Lám, alig ült el az eu­rópai foci zaja, máris itt az újabb sportbéli attrakció, az olimpia. Mást se hallani, már csak napok választanak el bennünket tőle, igazítsuk nyaralásunkat is hozzá, hogy a készülékek előtt csü­csülhessünk, amikor majd zajlanak az események. A közszolgálati televízió azzal is igyekszik érdeklődésünket felcsigázni, hogy sporttörténeti vetélkedést indított szerda es­ténként, felhasználván erre a Quizfire-t. Úgyis ott állt volna tét­lenül, hisz Rózsa Gyuri is elment szabadságra pihenni, nosza, jöjjön hát benne sport most, abból is az olimpiák története, já­tékmesternek pedig az a Dömsödi Gábor szállt be, aki többek között a Névshowr-ban vált szórakoztatóan, humorosan népsze­rűvé. Nos, ezt a tulajdonságát ide is elhozta, a játékvezetői „ta­lárt” csak panyókára vetve viseli, azaz nyáriasan, lengén és könnyedén teszi dolgát, ám egyáltalán nem hányaveti módon: előszeretettel ironizál, önmagával is, olykor pedig mint valami rosszcsont, pimaszkodik, az ő szavaival „piszkálja” a játékoso­kat, viszont soha nem bántó. És ebben társa is van, egy-egy meg­hívott olimpikon, sőt bajnok, mint Csapó Gábor, a vízipólós, az öttusázó Fábián László, akik ugyancsak vették a lapot, partne­rek a pajkos humorizálásban. Ettől valahogy a máskor rideg ma­sinéria is, mely a versenyben alulmaradókat egyszerűen a mély­be süllyeszti, mondhatni a pokolra küldi, az is valahogy kevés­bé tűnt zordnak és utálatosnak. A bejátszott felvételek, egy-egy emlékezetes pillanat az olimpia históriájából tovább színesítik a játékos vetélkedést, mely azért komoly, a kérdésekre adandó helyes válaszok nem kis tudást igényelnek. Szerencsére a részt­vevők felkészültek, a versengés színvonalas. És már olyan játé­kos is van, aki sztárgyanús, az érdi tanár, Tóth Sándor, akinek szinte vág az esze, mint a borotva, és imponáló az is, ahogy gon­dolkodva jut el a jó megoldásig, s amikor pedig kell, akkor agya villámgyorsan működik. Fényesen bizonyítja: nem kell ahhoz valakinek hülyék között lennie, hogy okosnak látsszék, okosak között is lehet az ember okos. Méltán ütötte markát eddig mind­kétszer a fél-fél milliós nyeremény. Kedves, jó dolog ez a sporttörténeti vetélkedő, ha nem is vált­ja meg a televíziós világot, egy kis szellemi frissítő, s talán nem csak a sport barátainak. Én mindenesetre szívesen kortyolgat­tam belőle ebben a szomjító műsorszárazságban. VALKÓ MIHÁLY Nosztalgiából tart lovat vei kiállításokra jártak. Amikor családja látta a tenyésztői sikere­it, kezdték elismerni ők is Norbi hozzáértését. A sok munkának meglett a gyümölcse. Ma már Debbie és Marci több fajtagyőztes címmel is büszkélkedhet. A szakmai sikereket sorolva is kiderül, Andi és Norbi rajong a kutyusokért. Az előkerült fotók bizonyítják ezt. Itt minden ku- tyus tortát kap a sziilinapjára és a család élete körülöttük forog. Ezt a fiatalok nekem is elismerik, s mint mondták, a kutyanevelés minden percében egyetértenek. Ha valamelyik beteg vagy éppen szomjas, együtt kelnek fel hozzá éjszaka is, a versenyekre, kiállítá­sokra közösen mennek. Andi egyetlenegyszer hiányzott, akkor is igazoltan, mert épp aznap vizs­gázott. Fülöpéknél a pótcsaládtagok is éppolyan sértődékenyek, mint a felnőttek, ugyanúgy örülnek és rajonganak az emberért, mint ér­tük a gazdik. A fiatalok a hazai sikerek mel­lett szeretnének nemzetközi szinten is eredményesen szere­pelni jelenlegi és majdani saját te­nyésztésű kutyusaikkal. A kutya­tenyésztés nemcsak költséges el­foglaltság — évente mintegy fél­milliót költenek a kedvencek ka­jájára és a kiállításokra való eluta­zásra és nevezési díjra - hanem röghöz kötött is. Évek óta nem tudnak elmenni nyaralni, de ezt ők nem bánják. Idén is csak egy hosszú hétvégét terveznek, addig is Norbi mamája látja el a ked­venceket. Amikor mindketten dolgoznak, akkor is számíthat­nak a mamira. Andiék jelenleg építkeznek, így most minden szabad idejüket az otthonalapítás és a kutyusokkal való foglalkozás tölti ki. Norbi és Andi rajongásig szeretik a kutyusokat. A képen Marcival vannak fotó: de _______________ pabóczi Erzsébet A karcagi Fülöp Norbert és menyasszonya, Ábrahám Andrea gyerekkoruk óta szeretik a kutyákat. így amikor megismer­kedtek, nem volt kétséges, közösen fognak kutyákat nevelni. Norbi jelenleg Szolnokon hivatásos katona, Andi pedig a kar­cagi kórházban dolgozik. Négylábú kedvenceik igazi családta­gok, születésnapjukon ők is tortát kapnak a gazdiéktól. Norbi 1998-ban végzett autósze­relőként a karcagi Varró István Szakiskolában, majd Szolnokon a katonai középiskolában érettségi­zett. Eredetileg csak érettségizni szeretett volna Szolnokon, de idő­közben megszerette a katonai pá­lyát. 2000. júliusában Taszárra ke­rült, majd év végével Szolnokra, a repülőezredhez. Itt dolgozik most mint hivatásos katona. A váltást családja elfogadta, támogatták. Menyasszonya is tudomásul vet­te, katonafeleség lesz. Ő a karcagi kórházban dolgozik. Norbi gyerekkora óta szeretett volna egy kutyust, de a bérház­ban, ahol akkor laktak, nem lehe­tett tartani. Miután megismerte Andit, és bátyját Pistit, aki kutya­tenyésztő, nem volt visszaút, el­határozta, tenyésztő lesz. Család­ja először nem bízott benne, An­di azonban mellette állt, segítette és biztatta. Utólag Norbi már be­vallja, ő sem tudta igazán, mibe Emődi Imre egy híján ötven­éves vállalkozó Kunhegyesen. Úgy alakult az élete, hogy az általános iskolai tanulmányai után ipari tanulóként megsze­rezte a géplakatos szakmát. De annyira szerette, akár üve­ges tót a hanyattesést, így az­után rögtön váltott: tanult to­vább. Vendéglátó, felszolgáló, majd az üzletvezetői okleve­lek következtek. Ebben a minőségében tizenegy évig vezette a vasútállomás mel­letti kocsmát. Nemcsak az uta­zók, érkezők ugrottak be egy-egy fröccsre, kupicára, hanem dél­maga műveli, és mivel az őseinél mindig voltak lovak, így ő is tart hármat. Részben nosztalgiából, részben szállítás, fuvarozás mi­att. Tavaly télen vásárolt egy muta­tós hintót is. Eszterházi típusú, szépen ívelt, könnyű alkalma­tosság, amelyet Füzesgyarmaton készíttetett. A hatéves Csillag meg a feleannyi esztendős Tün­de poroszkál előtte. A szép köz­lekedési eszközt nem azért vette, hogy versenyeken vitézkedjen, ugyanakkor ha hívják és ráér, hétvégeken szívesen vállal lovai­val, hintójával bármilyen köz- szereplést. így fuvarozta a ven­Emődi Imre hintóján a Dózsa György úton. Mellette az utánpótlás, a nyolcéves ifjabb Emődi FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS után, a munka végeztével az arra lévő ipari üzemek munkásai is. Olykor nyolcvan-száz kerékpár is támasztotta a kerítést. A rend­szerváltás körül, után föld is ke­rült a tulajdonába, mintegy húsz hektár. Ugyanis az Emődiek köz­ismert, neves gazdák voltak. Kinn laktak a tanyákon, bent a városi házakban csak az öregek, nagyon idősek töltötték a nemszeretem heteket, hónapokat. A területet dégeket a kunkapitány-választá- son, az aratóversenyen, de a la­kodalmakat sem utasítja vissza, ha hívják. Mindennek nagyon örül nyolc­éves Imre fiuk is, akit ha arról faggatnak, mi leszel, ha felnősz, röviden, tömören így válaszol:- Lovász vagy traktoros. Azért, mert nem szeretem a helyhez kötött foglalatosságokat. _____D.SZ. M. ug rik bele, de mára megismerte a kutyatenyésztéssel járó gondo­kat, teendőket is. Amikor kutyafajtát választott, valami különlegeset szeretett vol­na, így a sharp-pei fajta mellett kötött ki. Első kutyáját 2001 feb­ruárjában vásárolta, de azt vissza kellett vinnie. Utána következett Red Princ Debbie, aki egy hónap múlva eltűnt az udvarról. Utódja Red Prince Harry, azaz Marci, lett és később jött hozzá még Alföldi Ráncos Daddys Darling. A karca­gi rendőrök sikeres keresésének köszönhetően az eltűnt kutyus később megkerült, így már három négylábú szaladgált Norbiék kö­rül és vágyott szeretetükre. Aztán Marcival és a megkerült Debbie-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents