Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-13 / 162. szám
6. OLDAL FIGYELŐ 2004. Július 13., kedd llHHII Kevesebb behozott autó Gépjármű-kereskedelem Beigazolódni látszanak a borúlátó jóslatok: az elmúlt fél évben drasztikusan visszaesett a használt autók behozatala. Mind a használt, mind az új autók importforgalma hektikusan alakult, ami főként a regisztrációs adónak köszönhető. Az év első heteiben ugrásszerűen megnőtt az importálók kedve, félve az új adónem kedvezőtlen hatásaitól, sokan előre hozták vásárlásaikat. Februárban alig érkezett szállítmány. A piac áprilistól kezdett újból magára találni, a májusi csatlakozás óta pedig élénkülés figyelhető meg. Ám beigazolódni látszanak a használtautó-kereskedők korábbi borúlátó jóslatai: az elmúlt fél évben drasztikusan visszaesett a külföldről behozott, másodkézből származó személyautók száma. Amíg tavaly január és június között több mint 23 ezer gépkocsit importáltak, az idén alig több mint 12 ezret. Június némi bizakodásra adhat okot: a tavalyi 3300-zal szemben idén 2300 külföldi használt autót helyeztek nálunk forgalomba. Szakértők hangsúlyozzák: nem könnyű statisztikákat készíteni, legalábbis olyanokat, melyek összevethetők korábbi adatokkal, mert az uniós csatlakozás miatt számos körülmény megváltozott. Az EU-ból érkező szállítmányok kikerültek a vámhatóság látóköréből. A behozatal, a regisztrációs adó megfizetése és a tényleges forgalomba helyezés időben akár több hétre vagy több hónapra is elválhat egymástól. Az új autók behozatalában némi forgalombővülés is kimutatható. Az első hat hónapban 89 ezer új autó forgalomba helyezése vált lehetővé, a tavalyi 77 ezerrel szemben. VILÁGGAZDASÁG Megerősített kistérségek Területfejlesztés Fejlesztési tanácsok alulhatnak minden kistérségben. Az ezt lehetővé tevő törvény módosítása annak az uniós alapelvnek a jegyében fogalmazódott meg, mely szerint a mindennapi életet érintő döntéseknek az emberekhez a lehető legközelebb kell megszületniük. A kistérségi fejlesztési tanácsokban a munka beindításához ebben az évben országosan 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre. A fejlesztési tanácsok létrehozásával a törvényalkotók elsősorban az önálló döntési jogokkal és forrásokkal bíró erős régiók, illetve kistérségek intézményi-pénzügyi alapjait kívánták megteremteni. Az új szervezet lehetővé teszi, hogy az adott kistérség minden települése, az ott lévő gazdasági szervezetek, a munkáltatók, a munkavállalók, a civil szervezetek részt vegyenek a döntések meghozatalában és a fejlesztések megvalósításának valamennyi fázisában. Az intézményrendszer megduplázódásának elkerülése végett ugyanakkor a területfejlesztési feladatokat elláthatják az adott kistérségben létrejövő többcélú társulások is. A törvény módosításával ugyanakkor bővült a regionális fejlesztési tanácsok feladatköre és szerepe a fejlesztési források elosztásában. tj HILD TÉRI PROGRAMOK 2004. július 17. és augusztus 28. között minden szombaton 16.00-20.00 óráig 16.00- 19.00 óráig CSALÁDI DÉLUTÁN • mini csúszda, lépkedők, gólyaláb • Lego, fajátékok • CSODACSOMAG- kreatív foglalkozások 17.00- 20.00 óráig DALLAMRÓL DALLAMRA Lukács zenekar 20.00- 20.30 óráig SZTÁRVENDÉGEK 20.30-22.00 óráig NEM CSAK FIATALOKNAKI Szolnoki együttesek zenélnek Július 17. 16.00- 19.00 óráig - Családi délután 17.00- 20.00 óráig - Lukács zenekar 20.00- 20.30 óráig - KRISZ RUDI 20.30- 22.00 óráig - Outsiders Július 2«. 16.00- 19.00 óráig - Családi délután 17.00- 20.00 óráig - Lukács zenekar 20.00- 20.30 óráig - GRO0VEH0USE 20.30- 22.00 óráig - Desperados ELŐZETES; Július 31. 16.00- 19.00 óráig - Családi délután 17.00- 20.00 óráig - Lukács zenekar 20.00- 22.00 óráig CSENDÜL A NÓTA.. A NEMZETKÖZI NÓTA- ÉS DALÉNEKES VERSENY GYŐZTESEINEK GÁLAMŰSORA Közreműködik: Szőlősi Emese, Demeter Ágnes, Dócs Péter, Bede Ilona, Agócsné Balogh Marika Nógrádi Tóth István Házigazda: Sülyi Károly Kísér: a J-N-K Szolnok Megyei Etnikai Érdekvédelmi Egyesület népi zenekara 20.30- 22.00 óráig - Outsiders Augusztus 7. 16.00- 19.00 óráig - Családi délután 17.00- 20.00 óráig - Lukács zenekar 20.00- 20.30 óráig - KOZSÓ ÉS AZ ÁMOKFUTÓK 20.30- 22.00 óráig - Outsiders Augusztus 14. 16.00- 19.00 óráig - Családi délután 17.00- 22.00 óráig-HILD TÉRI MELÓDIAKOKTÉL A SZOLNOK MEGYEI ZENÉSZEK EGYESÜLETÉNEK RENDEZVÉNYE Augusztus 21. 17.00- 20.00 óráig - Lukács zenekar 20.00- 21.00 óráig - SZÉKELY NÉPMESÉK FELNŐTTEKNEK Augusztus 28. 16.00- 19.00 óráig - Családi délután 20.00- 22.00 óráig - GUNS AND ROSES TRIBUTE HOLLYWOODS ROSE ÉLŐ KONCERT A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. INFORMÁCIÓK: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Hild János tér 1. Információs telefonszám: 56/514-569 E-mail cfm: vmzk@szolnok-vmzk.hu Jegypénztár: hétfőtől péntekig 15.00-18.00 óráig Ajtóba” szorított bliccelők Húszezer utast hozott az egyajtós rendszer Több mint húszezerrel emelkedett a Szolnokon eladott vonaljegyek száma azt követően, hogy a Jászkun Volán járatain a buszvezetők fokozottabban ellenőrzik az utasokaL A társaság bevétele pedig egy hónap alatt mintegy két és félmillió forinttal nőtt Tömegközlekedés Már egy évtizedes az a vezérigazgatói rendelet, mely a buszvezetők munkaköri kötelességévé tette a felszálló utasok jegyeinek, illetve bérleteinek ellenőrzését. Az előírás azonban egészen a közelmúltig jobbára írott malaszt volt. Nemrég azonban ugyancsak szigorú szankciókat helyeztek kilátásba azon sofőröknek, akik nem tesznek eleget az utasításnak. így néhány hete már csak az első ajtóknál lehet felszállni a helyi járatokra. Mindez nem aratott osztatlan sikert az utasok között, hiszen nem csak a felszállni szándékozók tömörülnek, hanem - a hátsó ajtók késleltetett nyitása miatt - a leszállók is. Sziráki Pál vezérigazgató szerint márpedig az „egyajtós” rendszer éppen az utazókat szolgálja. Már az év elején világos volt, hogy idén tetemes, mintegy negyven- millió forintos hiánnyal kell számolnia az rt.-nek. Az önkormányzat ugyanis a társaság kisebb mértékű jegyáremelési javaslatát hagyta jóvá. A hiány csökkentésére a Jászkun Volán három megoldás közül választhatott. A egyik, hogy csökkenti járatai számát, ezzel kiadásait. Am ez hátrányosan érintette volna azokat, akik számára a busz jelenti az egyedüli közlekedési eszközt. A másik lehetőség, hogy más - például a budapesti - tömegközlekedési vállalathoz hasonlóan évközben árat emel. így azonban a jegyet, illetve a bérletet megváltók fizettek volna a bliccelők helyett is. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy megpróbálják kiszűrni a potyázókat. Utasok hosszú sora. A buszvezetők már nem csak az útra, hanem a jegyekre is figyelnek FOTÓi MÉSZÁROS J. Az első adatok szerint ez sikerült is. Jelentősen javult az utasfegyelem. Mindeddig húszezerrel nőtt az eladott jegyek száma úgy, hogy a bérletértékesítés nem csökkent. Mindennek eredményeképpen havonta mintegy két és félmillió forinttal nőhet a társaság bevétele. Az egyajtós rendet ugyanakkor igyekeznek rugalmasan alkalmazni - mondta el a vezérigazgató. Percre pontosan meghatározott időszakban - a reggeli és a délután csúcs idején - a menetrend betartása érdekében buszvezetők szélesre tárhatják a hátsó ajtókat is a felszállók előtt. TJ Bróker Royal: útmutatás a hitelekhez A szolnoki székhelyű BRÓKER ROYAL Biztosítási Alkusz Kft a közelmúltban nyitotta meg lakossági irodáját az Arany János utca 20. szám alatt. A társaságot 1997-ben magán- személyek alapították, tevékenységeiben a tagjainak és alkalmazottainak több biztosítónál és banknál szerzett szerteágazó szakmai tapasztalatai összpontosulnak. A kft.-nek a szolnoki székhelyén kívül Jászberényben is megtalálható kirendeltsége. Ügyfelei érdekeinek teljes körű érvényesítésében szakértők működnek közre. Feladatait a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélye alapján végzi. A Bróker Royal Biztosítási Alkusz Kft. a vállalati biztosítási tanácsadás mellett immáron a lakosság képviseletét is magára vállalta. Az új lakossági iroda feladata - a hazai piac legjelentősebb banki szereplőivel szoros együttműködést alkotva -, hogy ügyfél- központú és megbízható lakossági és vállalati szolgáltatásaival, mint teljes körű hitel és biztosítás nyújtása, növelje ügyfelei iránti elkötelezettségét. Á társaságnál kiemelt hangsúlyt kap az ügyfelek személyes, egyedi igényeinek figyelembevétele és maradéktalan kiszolgálása. A pénzügyi konstrukciók összehasonlítása és a legkedvezőbb banki ajánlat kiválasztása összetett, nehezen összehasonlítható és igen időigényes feladat. Az ügyfelek számára nehézséget okoz a különböző banki és biztosítási konstrukciók összehasonlítása, az üzleti érdekek miatt sokszor „irányított” információrengetegből kiszűrni a számukra valóban fontos tudnivalókat. A hitelügyintézés személyes megbeszéléssel kezdődik, amely során megfelelő időt és figyelmet fordítanak az ügyfél hiteligényének és hitelképességének felmérésére. Az ügyfelek megismerhetik a forint- és devizaalapú hitelek sajátosságait. Megbízás esetén a Bróker Royal Kft. mindig a teljes körű (jogi, földhivatali, banBRÓKER ROYALBiztositási Alkusz Kft. 1 mXm TI Brokerl [\oyal 5000 Szolnok, Arany J. u. 20. Tel./fax: 56/426-226 E-mail: hitelcentrum@brokrov.axelero. net ki, biztosítási, stb.) ügyintézést, az ügyfelek mindenre kiterjedő képviseletét valósítja meg a legrövidebb határidőkkel. Az ügyfél legtöbb esetben csak a hitel folyósításakor kell, hogy felkeresse a választott pénzintézetet. A kis- és közép- vállalkozások hitelügyintézése kiegészül egy helyszíni előminősítéssel, amely alapján elemezhető, hogy rendelkezik-e az adott vállalkozás a szükséges feltételekkel a hitel felvételéhez. A vállalkozói hitel elmaradhatatlan része az üzleti terv, melynek komplex elkészítését vállalja a társaság. Azon vállalkozások esetén, ahol a hitel összegének csökkentése érdekében lehetőség van EU-s és állami támogatások igénylésére, a társasággal szorosan együttműködő SMENTOR Csoport a pályázat lebonyolítását felvállalja. A bankok és biztosítók kiválasztásában az egyik, ha nem a legfontosabb tényező a bizalom, a megbízhatóság és a testre szabott ügyfélkezelés. Ennek megalkotására a legalkalmasabb módszer a konkurens ajánlatok közvetlen összehasonlítása és elemzése, amelyre ma egyetlen pénzintézet és biztosító sem dolgozott ki modellt. A mind kedvezőbb banki konstrukciók révén kialakult növekvő tendenciát mutató potenciális ügyfélszám generálta lehetőség szükségessé teszi, hogy kialakuljanak olyan független szakértőnek tekinthető szolgáltatócégek, akik az egyes ügyfelek speciális igényeit és elvárásait maximálisan figyelembe véve, a számára legkedvezőbb konstrukciót kiválasszák, és hiteligénylésük lebonyolításában segítsék. A Bróker Royal Kft. a hazai piac egyik ilyen, meghatározó szereplőjévé kíván válni. ÍPW Sorokban CÉLZOTT FORINTOK. Az észak-alföldi régió önkormány- | zatai környezetvédelmi beruházásaikhoz összesen 336 millió forintra pályázhatnak. A rendelkezésre álló összeg nagyobbik részét a szennyvízelvezetéssel és -tisztítással összefüggő beruházásokra, míg mintegy 27 millió forintot települési hulladéklerakók tervezésére fordíthatják az önkormányzatok, tj SZÁZALÉKOLNAK. Az MSZOSZ a következő évi adó- és bértárgyalásokra állásfoglalást tett közzé, amelyben azt kérik, hogy a 2005. évi adónkból a szakszervezeteknek is felajánlhassunk egy százalékot. A szakszervezetek szerint, ha több forráshoz jutnának, akkor lenne elegendő fedezetük saját működésük finanszírozására. Egyben képesek lennének szakértői bázisuk bővítésére is. vg VERSENYBEN. Gyorsítja szolnoki beruházását a Praktiker. A cég a közelmúltban jelentette be, hogy még karácsony előtt megnyitja a csaknem egymilliárd forintba kerülő áruházát. A korábbi tervek szerint csupán jövő tavasszal nyílt volna meg a szolnoki bolt, ám miután az OBI a május vé- j gén a Tisza-parti városban elhelyezte új üzlete alapkövét, a Praktiker meggyorsította a munkálatokat, tj MEGY A CSEKK. Minden eddiginél kelendőbbnek bizonyul az üdülési csekk. Május végéig több csekket vásároltak a munkáltatók, mint az egész 2002-es esztendőben. A 2004. június 30-ig kibocsátott csekkek értéke meghaladta az 5,2 milliárd forintot, ami szintén több mint a tavalyi egész éves forgalom. 2003-ban 4,8 milliárd forint értékben igényeltek a munkáltatók csekket dolgozóik részére, j és ebből a tavalyi év folyamán 3,4 milliárd értékű csekket váltottak be. tj „ZÖLD” FORINTOK. A Szolnokon mosóporgyárat üzemeletető Henkel Magyarország Kft. több éve támogatja az ELTE környezettan szakos diákjainak I oktatását. Az egyetemnek eddig átutalt 14 millió forintból a környezetvédelem szakos tanárképzést segítik, és több szakmai fórumot is szerveztek. A kft. 14 millió forint értékű támogatása segítségével épült fel az Ocsai Madárvárta Egyesület új kutatóháza. vg BIZAKODÓBBAN. A megyén- [ két is magában foglaló Észak-alföldi régióban javult az elmúlt hónapban a leginkább a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló fogyasztói bizalmi index. A GKI Gazdaságkutató Rt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint a fogyasztók saját pénzügyi helyzetüket júniusban a májusinál valamivel jobbnak ítélték, s a következő 12 hónapban szintén javulásra számítottak. Az ország gazdasági helyzetét is kedvezőbbnek látták, mint az előző hónapban, tj Az oldalt szerkesztette: Teleki József Nehézgép-szállítás. Törmelékszállítás, tereprendezés. Mélyépítés. SERVICE 24. U AUTÓKLUB U U ABAC SZERZŐDÖTT SZÁLLÍTÓJA. AUTÓ- ÉS KAMIONMENTS KFT. I i Fegyvernek, 06-30/9459-723 ! ? _______www.auto-kamionmento.hu________