Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-10 / 160. szám

UH 2004. JÚUUS 10., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Két gyermek számára luxus egy óvoda Kötelek Luxus volna egy száz férőhe­lyes óvodát pár gyermek ked­véért üzemeltetni ebben a nyári időszakban — jelentette ki lapunknak Végh Tibor. A település vezetője arra a lakos­sági észrevételre reagált, misze­rint július elsején két hónapra be­zárták a kisdedóvót. Egy lakos azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy szerin­te nem indokolt két hónapra be­zárni az intézményt, mert többen nem tudják elhelyezni gyerme­küket, szabadságuk pedig véges. Elmondása szerint tizennégyen járnának most az óvodába, de ezt nem tehetik meg, mert nem fo­gadják a gyermekeket. Azt mondták nekik, vigyék a nagy­mamákhoz a csöppségeket, a be­zárást pedig tetőfelújításra fog­ták. Holott úgy tudják, csak ki­sebb mértékű munkáról lenne szó, azt pedig hamar el lehetne végezni. Nincs tehát miért a ren­des és szokásos egy hónapnál hosszabb időre zárva tartani az óvodát. A szülők dolgoznának, de nem tehetik meg, kénytelenek rokonokhoz adni a csemetéjüket, de hát azok sem érnek rá mindig. Végh Tibor polgármester kifej­tette, két szülő volt nála, akik ne­hezményezték az óvoda bezárá­sát. A korábbi időszakban megfi­gyelték, nyár elején még két-há- rom hétig tíz, tizenhárom gyer­mek valóban jár az óvodába, de utána zömük „kikopik”. Július közepére már csak hatan-heten mennek óvodába, nekik pedig lu­xus fenntartani - alkalmazottak­kal együtt — egy 100 férőhelyes intézményt. Az egyik érintett szülő tudomása szerint meg is ol­dotta a problémát. Személyes vé­leménye szerint - idézzük -, „kelljen már az a gyerek két hó­napig otthon is”. Máskülönben: hogyha a gyermek iskolás lesz, akkor hova teszik a szülők? Az óvoda teljes rekonstrukció­jára készül az önkormányzat. Eh­hez pályázatot is beadnak majd. Hogy ez sikerrel járjon, az épüle­tet előtte meg kell vizsgálni, és hogy ez alapos legyen, ehhez a tetőszerkezetet meg kell bontani. Eközben pedig nem lenne sze­rencsés, ha gyermekek tartóz­kodnának az intézményben. TÓTH ANDRÁS Egysebességű ország Pártpolitika El kel kerülni a kétsebességű Magyarországot — fogalmaz­ta meg az MSZP frakcióveze­tője. Lendvai Ildikó ehhez az úthoz társat keresni jött Szol­nokra. Az emberek igényeihez igazodó városfejlesztést emelte ki a szoci­alista frakcióvezetővel folytatott megbeszélése kapcsán Botka La­josáé polgármester. Ennek jegyé­ben indultak el a munkahelyte­remtő beruházások, és az olyan - a lakható várost szolgáló - fej­lesztések, mint a Széchenyi-lakó- telepet a Tisza parttal összekötő kerékpárút. Lendvai Ildikó szerint ahhoz, hogy folytatódni tudjanak az olyan programok, mint a négy­száz új munkahelyet teremtő ipa­ri park és logisztikai központ be­ruházásai, vállalkozóbarátabb jogszabályokra és adókra van szükség. Ennek jegyében jövőre csökkenteni szeretnék a tételes egészségügyi hozzájárulást. A feldolgozóiparban egymilliárd fo­rint helyett már százmilliós beru­házásnál igénybe lehetne venni az adókedvezményt. A 45 évnél idősebbeket, illetve kismamákat foglalkoztató cégek pedig több­letkedvezményeket kapnának. Az esélyegyenlőség jegyében folytatódik a panelrekonstrukci­ós program, a tervek szerint az A kerékpárút a Tisza-partra vezet majd. Lendvai Ildikó (képünkön) frakcióvezető és Botka Lajosné polgármester azonban remé­li, hogy a város útja Európáig visz FOTÓ: M. J. adósságcsapdába került csalá­doknál bevezetik az öncsőd in­tézményét. Az otthonteremtést segítendő a használt lakást vásár­lók élhetnének az úgynevezett félszocpollal, míg akik az önkor­mányzatnak adják bérbe a laká­sukat - szociális bérlakásnak -, azok azt adómentesen tehetik meg. TJ Pénz intézményi fejlesztésre Egészségügyi központ, iskolabővítés, óvodafelújítás Jelenleg szolnoki, szászbereki, zagyvarékasi, jászjákóhalmi és újszászi gyermekek táboroznak az újjávarázsolt újszászi parkerdőben, ahol az önkormányzat által vásárolt sátrakban laknak FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Molnár Péter polgármes­ter és Ratkai Miklós a Kincstári Vagyonigazga­tóság képviseletében teg­nap aláírásukkal igazol­ták, hogy a városi önkor­mányzat tulajdonába ke­rült az eddig magyar ál­lam tulajdonát képező háziorvosi rendelők épü­letegyüttese. Újszász Molnár Péter sajtótájékoz­tatóján elmondta, a város fennhatósága alá került épületet a közeljövőben benyújtandó, mintegy 600-800 millió forintos pályázati támogatásból egészségügyi központtá kívánják átalakítani, ahol a háziorvosi és a szakrende­lők mellett a központi ügyelet is helyet kap. Rat­kai Miklós hozzátette, az újszászi ingatlan mel­lett Szolnok, Karcag és Martfű is hozzájutott a napokban a korábban a magyar állam tulajdoná­ban lévő épületegyüttesekhez. A polgármester bejelentette, a települési okta­tási intézmények felújítási koncepciója megvaló­sulásának első üteme hamarosan elkezdődik. A Regionális Operatív Program (ROP) által nyújtott uniós forrásból 190 millió forintot nyert el a város a Vörösmarty Mihály Általános Iskola bővítésére. Jelentős támogatásból a Bajcsy-Zsilinszky Endre úti óvoda rekonstrukciója is megkezdődik, illetve HEFOP-pályázati pénzből kívánják majd az Erkel Ferenc úti bölcsödét felújítani. Tizenöt millió fo­rintos PHARE-összegből kézi úthengert vett az önkormányzat a helyi utak javítására, ehhez munkalehetőséget is biztosít a támogatás. A fran­cia Azoville és a lengyel Debica településekkel megvalósult testvérvárosi együttműködésre tá­maszkodva brüsszeli forrásból augusztusban kö­zös fotókiállítást rendeznek Újszászon. Molnár Péter végül arról is szólt, hogy az ön- kormányzat, a Nefag, illetve Szacskó József ön­zetlen munkájának eredményeképp idén újra megnyílt a Parkerdei tábor. MÉSZÁROS GÉZA Buszpályaudvart avattak Abádszalók Ünnepélyesen avatták fel me­gyénk legújabb, s talán leg­modernebb buszpályaudvarát tegnap. A nagy csónakot megformáló épületegyüttes nemcsak a kornak megfelelő szolgáltatást biztosítja az utasoknak és az ott dolgozó alkalmazottaknak, hanem való­ban a szépen fejlődő település dí­sze is. Dicsérve ezzel a tervező Taba Benő építész és a kivitelező Mazug és Tsa Kft. munkáját. A közel 600 négyzetméter alapterü­letű beruházást, melynek közös beruházója az önkormányzat és a Jászkun Volán volt — az önerőt a Volán biztosította, míg a továb­bi 70 százalékot a helyi önkor­mányzat sikeres pályázata fedez­te -, Tokár István, a megyei köz­gyűlés elnöke avatta fel. Az építé­szeti érdekességnek számító és funkcionálisan a legmagasabb szakmai és lakossági igényeket kielégítő épület így tegnap 15 órától hivatalosan is megkezdte szolgálatát: négy megállóhelyén 34 buszpár kulturált és biztonsá­gos közlekedését és az utazókö­zönség igényes kiszolgálását biz­tosítva. P. M. Kistérség, többféle feladattal Az önkormányzat hosszú távú gazdasági tervének készítése­kor a képviselők arra törekedtek, hogy a város a jövőben is őrizze meg kistérségi — gazdasági, kulturális, turisztikai — központi szerepét. Ehhez a Nagykun Együttműködési Társu­lás önkormányzatival a napokban alakítják meg a többcélú kistérséget karcagi székhellyel. _____ _ kozásösztönzésre, a munkahely­------------------------------------------ teremtés támogatására. Nem fe­A város fejlődése és fejlesztése ér- lejtkeznek el a jövőben sem a dekében az önkormányzat a jö- kórház és az egészségügy fejlesz- vőben külső partnereket is be ki- téséről és az idegenforgalomról, ván vonni a kínálkozó lehetősé- A volt laktanya épületei is lassan gek minél jobb kiaknázásába. Eh- kezdenek benépesülni, több vál- hez terv készült a mezőgazdasági lalkozás érdeklődik itt területek területek hasznosítására, a vállal- iránt. A kulturális programok mellett a nemzetközi kapcsolatok ápolását a jövőben is fontosnak tartják a képviselők. A több évre elosztott programban az oktatás, a sport és a szociális ellátási terü­letek mellett a településfejlesztés kiemelt feladata a szennyvíztisz­títás, a szilárdhulladék-lerakó fej­lesztése, a szelektív hulladék- gyűjtés fokozatos bevezetése, a Karcag-Kunhegyes összekötő út és a Karcag-Berekfürdő kerék­párút megépítése, valamint a meglévő járda- és úthálózat fej­lesztése, a lakásépítés és a belvíz- elvezetés lesz. de Kossuth-szoborhoz „zarándokolnak” Törökszentmiklós A város egyik legszebb köz­téri alkotása, a Kossuth szo­bor idén lesz százéves. Ebből az alkalomból centenáriumi ünnepséget szerveznek a te­lepülésen, melyre az orszá­gos Kossuth Zarándok Bi­zottság tagjai is eljönnek. Törökszentmiklós, New York, Cegléd. Édeskevés találkozási pont fedezhető fel e három vá­ros történetében, egy viszont biztos: Kossuth-szobraikat ugyanazon alkotó készítette, ne­vezetesen Horvay János. A szobrászművésznek egyéb­ként hazánkban, illetve a vilá­gon még számos, magyarok lak­ta településen található Kossuth Lajosról készült köztéri emlék­műve, szobra. Kossuth híres ceglédi beszé­dét például az ismert bronzba öntött remekmű idézi fel a Pest megyei település főterén. A New Yorki-t tavaly március 15-én szentelték fel újra, felavatásának 75. évfordulóján. Az 1928-as színpompás eseményen félezer honfitársunk ünnepelt az Egye­sült Államokban, az elmúlt év­ben már csak közel félszázan te­hették meg, hogy a jubileumon ott legyenek. A világ fővárosában látogatást tett Kossuth Zarándok Bizottság tagjai pedig idén, várhatóan ok­tóber 4-én Törökszentmiklóson teszik tiszteletüket az éppen százesztendős helyi emlékmű előtt fejet hajtva, és persze Kos­suth Lajos, valamint Horvay Já­nos előtt is. Jégpálya a főiskolánál (Folytatás az 1. oldalról) A lelátókon mintegy 550 ülő-, il­letve mintegy 110 állóhelyet tud­nának kialakítani a jégpálya kö­rül. A képviselő-testület kétórás vitát követően - amelyben a működtetés, a műszaki megva­lósítás lehetőségeit taglalták nagy részletességgel - 18 igen, 2 nem és 3 tartózkodás mellett a főiskola melletti helyszínt támo­gatta. A döntést követően az ön- kormányzat megkezdheti a tár­gyalást a szakminisztériumok­kal a konkrét pénzügyi finanszí­rozás mikéntéről. Az előzetes számítások sze­rint ez a beruházás 920 millió forintba kerülne, az éves fenn­tartás pedig mintegy hatvanmil­lió forintot kívánna. Csak akkor kezdődhet a kivitelezés előké­szítése, ha megállapodás szüle­tik a minisztériumokkal. Ha minden az elképzeléseknek megfelelően halad, akár már jö­vőre elkészülhet a pálya - de­rült ki az ülésen. BCS Néhány mondatban ABÁDSZALÓK. Az ifjúsági tá­borban letört egy nagyobb mére­tű faág - érkezett a bejelentés tegnap délelőtt kilenc óra előtt néhány perccel a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság központi ügyeletére. Személyi sérülés sze­rencsére nem történt, és a rövid időn belül helyszínre érkező szakembereknek sikerült elhárí­taniuk a veszélyt - tudtuk meg a központ ügyeletesétől, rá JÁSZAPÁTI. Az önkormányzat sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­ma által meghirdetett „Könyvtár- pártoló Önkormányzat 2004” címre. A városok kategóriában 600 ezer forintot nyertek el, me­lyet a városi könyvtár korszerű berendezésére fordítanak, ia JÁSZBERÉNY. Egy épülő ma­gánház első emeletére zuhant tegnap délelőtt az egyik tetőszer­kezeten dolgozó férfi. A kiérkező jászberényi mentősök ellátták a balesetet szenvedett férfit, de az első emeletről nem tudták elszál­lítani. A jászberényi hivatásos tűzoltóktól kértek segítséget, akik szakszerű segítséget nyújtot­tak, s lehozták az emeletről a sé­rültet. Mint azt Nagy Attila őr­nagytól, a herényi parancsnokság tűzoltási és műszaki mentési ve­zetőjétől megtudtuk, a balesetet szenvedett férfinek nem történt komolyabb baja. bcs KARCAG. A pusztamonostori lánycsapat és a karcagi Kiskul- csosi Általános Iskola vegyes csa­pata képviselte megyénket a di­áktűzoltók Székesfehérváron megrendezett országos verse­nyén. A lányok a megméretésen a kilencedik helyen végeztek. A karcagi csapat - miután a nyolc lány mellett két fiú is volt benne - a fiúcsapatokkal versengett. A húsz csapat közül végül a tizen­kettedik lett a Sóti Gábor tűzoltó százados által felkészített Kiskul- csosi-csapat. de KISÚJSZÁLLÁS. Az idén nem nyitotta meg kapuit a strand. A szünet okai azok a rekonstrukci­ós munkálatok, melyek a napok­ban indultak el. A tervek szerint az úszómedence csempeburkola­tot kap, és feszített víztükrű lesz, valamint az uniós szabványnak megfelelően vízforgatóval látják el. A felújítás mintegy százmillió forintba kerül, melyből 36,1 mil­lió forintot a megyei területfej­lesztési tanács turisztikai alapjá­ból nyert az önkormányzat, tj KISKÖRE. A Tisza-tó felső sza­kaszáról jelenleg másodpercen­ként 130 köbméter víz érkezik a Kiskörei Vízerőműbe, így a há­rom működő turbinából már csak kettőnek jut elég víz a lapát­kerekek forgatásához. A kániku­lai napok miatt beköszöntött az úgynevezett kisvizes tartomány. A vízlépcső mögötti úgynevezett alvízen az apadás mértéke lassan eléri a két métert, tj KŐTELEK. Hiába nyert egy kivi­telező cég, még nem kezdhette el annak a húsz költségalapú bérla­kásnak az építkezését, amelynek megvalósítására támogatást ka­pott az önkormányzat. Az eljá­rást ugyanis egy nem nyertes megtámadta. Ha a közbeszerzési döntőbizottság kihirdeti a jogi procedúra eredményét - amelyet mostanra ígértek —, akkor végre szerződést lehet kötni a finanszí­rozóval, a Lakásinnovációs Alap­pal, és elkezdődhet a 220 millió forintos, kétéves program, ta KUNHEGYES. Aratóversenyt rendez ma a Kunhegyes Kultúrá­jáért Alapítvány, és az llosvai Var­ga István Városi Művelődési Köz­pont. A verseny délelőtt kilenc­kor kezdődik a volt munkásőrbá- zis környékén. A reggeli kóstoló után a hagyományos kézi aratás veszi kezdetét, amelyen hétfős csapatok indulhatnak, lesz arató­ebéd, este tábortűz, szalonnasü­tés a művelődési központ udva­rán, illetve néptáncműsor a feke- ticsi gyermekcsoport közreműkö­désével. DSZM NAGYKÖRŰ. Lassan tönkre­megy a település, ha így folytató­dik a pénzügyi megszorítás — mondta lapunknak a polgármes­ter. Dr. Veres Nándor kifejtette, az utóbbi időben elnyert pályá­zataikat nem akarják kifizetni, il­letve „lecsippentenek” az összeg­ből. Új pályázataikat visszauta­sítják, mondván, eddig úgyis so­kat nyertek. A faluban levő Tour- inform-iroda működésére egy fil­lért sem kaptak az idén, szem­ben a tavalyival. A legnagyobb érvágást a közalkalmazotti bér­emelés okozza, melynek kom­penzálását ígérte meg a kor­mányzat. Eddig azonban ehhez sem kaptak semmit sem. Csak ez a tétel 52 millió forintos terhet jelent a falunak, amely kénytelen felélni vagyonkáját, eladni ingat­lanait, és létszámleépítést kell al­kalmaznia. TA TISZAGYENDA. Háromszáz negyvenezer forintot nyert az Egyesített Szociális Intézmény a Fogyatékosok Esélye Közalapít­vány pályázatán, melyből olyan gyógyászati segédeszközöket, mint például digitális vérnyomás- mérőket, DQ matracokat vásárol­nak, amelyeket a társadalombiz­tosítás nem támogat - nyilatkoz­ta Hajnal Istvánná intézményve­zető. A pályázati pénzből vásá­rolnak. KT

Next

/
Thumbnails
Contents