Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-08 / 158. szám

10. OLDAL KÉK 2004. JÚLIUS 8., CSÜTÖRTÖK Ü TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Leleplezett hamisítók Nyolc pénzhamisítót vett őrizet­be a veszprémi rendőrség, közü­lük négy embert már előzetes letartóztatásba helyeztek. Pápán négy személyt, Várpalotán két embert vettek őrizetbe. A szálak- egy 16 éves futáron keresztül - Budapestre vezettek, ahol sike­rült leleplezni a „nagyüzemi” hamisítás fő szervezőit. Har­mincfős rendőri akcióban fogtak el egy 28 éves webfejlesztőt, egy 28 éves grafikust és egyikük élettársát. Számítógépeket, nyomtatókat és bankjegyeket foglaltak le, de találtak hamis bi­zonyítványokat, jogosítványokat és más okmányokat is. mti Halál a közúton Egy 28 éves montenegrói férfi életét vesztette, ketten pedig megsérültek, amikor két autó frontális ütközött Szeged és Kistelek között. A vétkes kocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és nekiment a szem­ből érkezőnek. A vétlen sofőr a helyszínen belehalt sérülései­be. A balesetet okozó autós sérülései súlyosak, mti Hatalmas zsákmány Két ismeretlen betörő után nyo­moznak a budapesti rendőrök. A tettesek a nyitott erkélyajtón keresztül bementek egy török férfi által bérelt XIII. kerületi, Gogol utcai lakásba, majd on­nan 50000 eurót (12,5 millió forintot) loptak el. europress Öngyilkos sofőr Öngyilkossági szándékkal haj­tott gépkocsijával a vasúti sí­nekre, és az ütközés következ­tében szörnyet halt egy férfi Nyársapáti és Nagykőrös kö­zött. A szemtanúk és a moz­dony vezetőjének egybehangzó állítása szerint a gépkocsi veze­tője a fénysorompó előtt a vo­nat közeledtére várt, és amikor a mozdony felbukkant, a so­rompó tilos jelzése ellenére rá­hajtott a sínekre, és mozdulat­lanul várta az ütközést, mti Vesztegető A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság eljárást indított egy 23 éves jászjákóhalmai lakos ellen, aki- miután a járőrök megállítot­ták egy közlekedési szabálysér­tés miatt -, a vele szemben intézkedő rendőröknek 4000 forintot próbált adni azért, hogy büntetés nélkül elenged­jék. EUROPRESS Ráesett a munkagép Életveszélyes sérüléssel szállí­totta mentőhelikopter kórházba azt a klárafalvi férfit, aki felbo­rult munkagépével. A jármű fá­val megrakodva haladt fölfelé egy földes úton, amikor eddig tisztázatlan okból a jármű el­kezdett visszafelé gurulni. A munkagép felborult, és maga alá temette a 46 éves sofőrt, utasa még időben le tudott ugrani, europress Karambol a síneken HÉV-szerelvény ütközött ösz- sze egy személygépkocsival a budapesti Soroksári úton egy átjáróban. A baleset dél előtt néhány perccel történt a Sorok­sári úton, a Beöthy és a Kén ut­ca közötti szakaszon egy vasúti átjáróban, amelyen a személy­autó szabálytalanul hajtott át. Az autót vezető férfit könnyebb sérülésekkel szállították kór­házba. MTI Gázspray-s rabló Még keresik a rendőrök azt a 40 év körüli férfit, aki Buda­pesten, a Kolossy téren megtá­madta az egyik üzlet tulajdo­nosnőjét. A rabló gázspray-vel lefújta a kínai asszonyt, magá­hoz vett egy karórát és egy mobiltelefont, majd elmene­kült. A sértett könnyű sérülést szenvedett, europress ■ Életfogytig cellában, tolószékben Rendőrök gyűrűjében Engel Zoltán, az elsőfokú ítéletet hozó bírósági tárgyaláson FOTÓ: EUROPRERSS/KALLUS GYÖRGY Nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fő­városi Bíróság a rendőrgyilkossággal vádolt Engel Zoltánt. A tavaly történt bűncselekményben a fiatalember maga is meg­sérült, és mozgásképtelenné vált. Engelt a bíróság elsőfokon kizárta a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből. Budapest Meghalt egy ember, és halálát én okoztam, de nem szándékosan - mondta az utolsó szó jogán En­gel Zoltán. A tárgyalásra tolószék­ben érkező vádlott arra hivatko­zott, hogy kábítószer hatása alatt állt és sejtetni vélte, hogy a tűz- párbajban nem ő, hanem a bűn- cselekmény áldozata, Borsos Jó­zsef rendőrszázados lőtt először. Engel úgy fogalmazott: másfél na­pos drogadagját vette be a bűn- cselekmény előtt, amiben keta- min volt. A kábítószer koordiná­latlanná tette mozgását és álmos­ságot idézett elő, ráadásul búvó­helyén, egy fészerben a különbö­ző festék- és hígítószagok miatt még rosszabb állapotba került. Mint ismert, tavaly májusban a rendőrség a főváros II. kerületé­ben fogta el Engel Zoltánt. A nyo­mozók már régóta keresték a ko­rábban kilenc különböző bűncse­lekmény miatt büntetett fiatalem­bert, és telefonlehallgatások alap­ján szereztek tudomást arról, hogy a körözött személy épp egy betöréses rablásra készül. A helyszínre siettek, ahol Engel egy fészerben bújt meg. A melléképületben tartózkodó fia­talembert Borsos József és társa is felszólította arra, hogy adja meg magát. Engel azt állítja: nem hallotta a rendőrök figyelmezte­tését. Ezt a védekezést a bíróság nem fogadta el, Engel ugyanis előtte azt állította: félt lépkedni a helyiségben, mert a cipője koppa­nása hangos volt. A fórum indok­lása szerint épp ezért hallania kellett a rendőröket. A bíróság ki­mondta: a vádlott ugyan bódult állapotban volt a bűncselekmény elkövetésekor, de pontosan tudta, hogy mit tesz. Engel Zoltán végül kilépett a fészerből, és a szakértők szerint már az épület ajtajában tüzet nyi­tott. A vádlott eleinte úgy tett, mintha teljesítené a hatóságok kérését és azt mondta: megadom magam,. Ám hirtelen ellentáma­dásba lendült, és mind a hét tölté­nyét a rendőrök irányába lőtte el. Borsos József csak ezután lőtt vissza a gyanúsítottra. A tűzpár- bajban 15 lövés dörrent. Nyolcat Borsos, hetet Engel lőtt. A rendőrszázadost már az első lö­vés eltalálta a mellkasán, később oldalról még egy golyó érte őt. Sé­rüléseibe rövid időn belül bele­halt. Engel folyamatosan közelí­tett Borsos felé, a rendőrszázados alig egy méterről lőtte meg a vád­lottat. Á fiatalembert három lövés érte, amelyek miatt maradandó károsodást szenvedett. Szakértők szerint sosem gyógyul meg telje­sen, ám állapota sokat javult az elmúlt hónapokban. A tárgyaláson a bíró kérésére járókerettel, egyedül fel tudott áll­ni a vádlott, ám két őr állt mögöt­te, hogy szükség esetén segítsen neki. Az ítélethirdetéskor, a többi tárgyaláshoz hasonlóan öt kom­mandós vigyázott a rendre. A te­rem bejáratánál rendőrök őrköd­tek, állig felfegyverezve. Engelt eleinte hivatalos sze­mély ellen elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsították meg, mi­vel nem csak Borsossal végzett, de társára is fegyvert fogott. Ké­sőbb a vádat az ügyészség kiter­jesztette, és magánlaksértésért, il­letve kétrendbeli közokirat-hami­sításért is felelnie kellett. Előb­biért azért, mert egy magáningat­lan fészerében bújt meg, utóbbi­ért pedig azért, mert hamis sze­mélyi és rendőrigazolvánnyal ké­szült a betöréses rablásra. Tabá- nyi Mihály harmonikaművész villájának kirablására készülve hangtompítós pisztolyt, bilincse­ket vitt magával Engel Zoltán, te­hát már előre készült a személy elleni erőszakra is. Szintén bővült a vád lőfegyver­rel való visszaéléssel, mivel Engel engedély nélkül tartott fegyvert használt. A bíróság ítéletében még ezt a bűnlajstromot is kiegé­szítette, és aljas indokból elköve­tett bűncselekménynek tulajdo­nította a történteket. A fórum in­doklása szerint Engel egyértel­műen a rendőrök életére tört, és azért színlelte, hogy feladja ma­gát, így akart időt nyerni mene­küléséhez. A fiatalember nem akart rendőrkézre kerülni, mert pontosan tudta, hogy más bűn- cselekmények miatt körözik. A bíróság életfogytig tartó sza­badságvesztésre kötelezte Engel Zoltánt nem jogerősen, és kizárta a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből. A bíró ezt azzal in­dokolta, hogy Engel veszélyes a társadalomra, érdemi védekezése nem volt, és visszaeső. A döntést a vádhatóság képviselője tudo­másul vette, a vádlott és védője viszont enyhítésért fellebbezett. NAGY ESZTER DÓRA Félszáz fős tolvajbanda Mintegy egymilliárd forintra becsülhető annak az ötvenfős banda zsákmánya, akik főként a fővárosban loptak el nagy ér­tékű gépkocsikat, és azokat alkatrészekre bontva értékesítet­ték. A tettesek közül 18 személyt letartóztattak. Szombathely A Vas megyei rendőrök még ősz­szel kezdtek vizsgálódni egy fia­talokból álló baráti társasággal kapcsolatban, akiknek költeke­zése feltűnő volt, és nem állt arányban jövedelmükkel. Annak ellenére, hogy a csoport tagjai közül többen munkahellyel, le­gális jövedelemmel nem rendel­keztek, szinte kivétel nélkül nagy értékű autókkal jártak. A nyomo­zók megállapították, hogy a fiata­lok Budapesten eltulajdonított és alkatrészeire bontott gépjármű­veket szállítottak Szombathelyre, ahol azokat értékesítették. A bu­dapesti és szombathelyi házku­tatások során jelentős mennyisé­gű, három teherautónyi bontott járműalkatrész és átépített gép­kocsi került elő. Az eddigi adatok szerint egy olyan bűnszervezetet sikerült a vasi nyomozóknak fel­deríteniük, amely gépkocsik üz­letszerű eltulajdonítására, szét­szerelésére és az alkatrészek ér­tékesítésére szakosodott. A mun­kamegosztáson alapuló szerve­zetben más-más személy végezte az „ellopni” kívánt járművek fel­kutatását, azok eltulajdonítását, a szétszerelőkhöz szállítását, a szétbontást és az alkatrészek ér­tékesítését. A fel nem használha­tó, megmaradt alkatrészeket fel­darabolták, és fémhulladékként eladták. Volt rá példa, hogy több millió forintot érő gépkocsikat 400-500 ezer forintért értékesí­tették, s olyan is, amikor a gépko­csit korábbi tulajdonosának ad­ták el. Jelenleg 50 főt gyanúsít a rendőrség a szövevényes ügy­ben, közülük 18-an előzetes le­tartóztatásban vannak. A hatósá­gok kilenc járművet foglaltak le, ebből négy az elkövetőké. Lefog­lalásukat az indokolta, hogy lo­pott alkatrészeket is beleépítet­tek, illetve biztosítékául szolgál­nak az okozott károk egy részé­nek megtérítésére. A gyanúsítot­taknál tartott házkutatások során több, gépkocsi feltöréséhez ké­szült speciális szerszámot, vala­mint a gépjárművek fedélzeti számítógépének hatástalanításá­ra szolgáló informatikai eszközt is lefoglaltak a nyomozók. Az adatok szerint a banda 130-150 autót lopott el. EUROPRESS Eltűnt a parókás bankrabló Debrecen Még nem sikerült elfogni azt a férfit, aki hétfőn rabolt el egy pénzeszsákot egy pénz- szállítótól a helyi hitelintézet elől. A pénz megkerült, a tet­test azonban hiába keresik. A rabló hétfőn reggel a Kálvin téri hitelintézet előtt szerezte zsákmá­nyát. A bejárat előtt parkoló pénz- szállító autóból kiszállt egy biz­tonsági őr, és éppen egy pénzes­zsákot akart bevinni a bankba, amikor egy oszlop takarásából előlépett egy férfi, gázspray-vel le­fújta az őrt, kitépte a zsákot a ke­zéből, és elfutott az Új Városháza irányába. A biztonsági őr társa a tettes után eredt, így az elkövető néhány méter megtétele után el­dobta a körülbelül 12 kilogram­mos zsákot. A nyomozóknak pontos sze­mélyleírásuk van az elkövetőről. A férfi 170 centiméter magas, 30 és 40 év közötti, köpcös testalka­tú. Az elkövetés idején világoskék farmernadrágot és farmerdzsekit, valamint egy kék pólót viselt. Fe­jén fekete paróka és szürke base­ballsapka volt, ezeket az elköve­tés helyszínétől néhány méterre eldobta. Vastag, fekete keretes szemüvegét feltehetően arcvoná­sainak elfedésére használta. A rendőrség várja a lakosság segítségét, a bejelentők kilétét bi­zalmasan kezeli. europress Szabadlábon a kapitány Budapest - Nyíregyháza Szerdán kora hajnalban sza­badlábra helyezték Pásztor Miklós ezredest, Nyíregyháza rendőrfőkapitányát, aldt ked­den délelőtt vett őrizetbe több-rendbeli hivatali vissza­élés gyanúja miatt a központi ügyészségi nyomozóhivatal. A szabadlábra helyező határozat­ról Hajzer László ügyvéd tájékoz­tatta a Kelet-Magyarországot. A dokumentumban a következő áll: „Az ügyben július 6-án, Nyír­egyházán hajtottunk végre nyo­mozati cselekményeket. Ezekre való tekintettel a dr. Pásztor Mik­lós őrizetbe vételét indokló kö­rülmények megváltoztak, így ne­vezett őrizetének megszünteté­séről és azonnali szabadlábra he­lyezéséről határoztam.” A részletekről így nyilatkozott az ügyvéd: - A kapitányt Buda­pesten kihallgatták, aki a kihallgatás ellen kifo­gást emelt és tagadta, hogy bármit is elköve­tett volna. Nekem is az a véleményem, nem követett el semmi tör­vénybe ütközőt. Há­rom konkrét ügy a gya­nú tárgya, aminek rész­leteit nem mondom el, mert sze­mélyi jogokat sértenék vele. Any- nyit viszont elmondhatok, egy parkírozási és két sebességtúllé­pés miatti szabálysértési ügyben fordultak kéréssel a kapitányhoz hivatalos személyek. A kapitány a kéréseket méltányosnak találta. Az egyik esetben beosztott rend­őrei kultúrálatlanul viselkedtek egy tilosban való parkolás intéz­kedésekor, csupán őket dorgálta meg emiatt. A másik két ügyben eltúlzott mértékű mellékbünte­tést alkalmaztak beosztottai. A kapitány ezzel kapcsolatos dön­téseit törvényesen, saját hatás­körben meghozhatta. Vállalom a felelősséget Szerdán az ügyben érintett Pász­tor Miklóssal is sikerült néhány szót váltanunk, aki az elmúlt 24 óra eseményei miatt igen zakla­tott és kimerült volt, de optimis­tán látta a jövőt: - Valamennyi döntésem törvényességéért és szakszerűségéért vállalom a fele­lősséget. Bűncselekményt nem követtem el, és meggyőződé­sem, hogy az ellenem indult bün­tetőeljárás próbáját is kiállja. Ab­ban bízom, hogy ez az eset nem fogja a kapitányság munkáját megzavarni, és végül olyan dön­tés születik, ami megnyugtatja az állampolgárok biztonságérzetét. Hajzer László saját vélemé­nyeként azt mondta: - Pásztor Miklós becsületét az eljárás meg­sértette, szerintem nincs olyan körülmény, hogy mun­káját ne folytathatná, de tudomásom szerint to- s vább akar dolgozni mint 8 kapitányságvezető. * Az üggyel kapcsolat- £ ban Andrékó János ezre­* des, megyei főkapitány a g következőket mondta a “■ Kelet-Magyarországnak:- Az eset megrázott. Olyan veze­tőtársaim ellen indult eljárás, akiknek a munkájával elégedett vagyok. Különösen fájó, hogy most kiestek a csapatból. Azon leszek, hogy a kapitányság jó hír­neve ne sérüljön. Az ügyet kellő ismeret hiányában sem tudom kommentálni érdemben, egyéb­ként is szigorú szabályok vannak erre vonatkozóan. Tegnap talál­koztam Pásztor Miklóssal, aki pil­lanatnyilag az évi rendes szabad­ságát tölti. A vizsgálat idejére, dr. Kovács Sándor ezredest, bűnügyi helyettesemet bíztam meg a kapi­tányi teendők ellátásával. K. M. - F. A. Két liter borért zsinegeit Kaposvár Tizenhét év fegyházbüntetés­re ítélt a Somogy Megyei Bíró­ság egy gadányi férfit, aki két liter borért brutális kegyet­lenséggel meggyilkolt egy 85 éves idős embert. K. Nándor először egy karóval fejbe vágta, majd megzsinegelte ál­dozatát. A férfi jó viszonyban volt az idős emberrel, gyakran segített neki a ház körül. Valahogyan kulcsot szerzett a házhoz, be-bejárt oda bort lopni. Négy éve, november elsején K. Nándor egy ismerősé­vel borozgatott. Amikor az ital el­fogyott, az idős ember házához mentek; kitöltött két liter bort, majd visszazárta az ajtót. Ek­kor azonban megjelent a házi­gazda, aki látva, hogy meglop­ják, a rendőrséggel fenyegető­zött. K. Nándor erre felkapott egy husángot, fejbe verte az öre­get. Társával a magatehetetlen férfit a házba húzták, ott a vád­lott egy zsineggel megfojtotta ál­dozatát. A holttestre két nappal később találtak rá. K. Nándor mindvégig taga­dott, ám a tanúk és a nyomok el­lene vallottak. A Somogy Megyei Bíróság életfogytig tartó szabad­ságvesztésre ítélte a férfit, a Pécsi ítélőtábla azonban további té­nyek tisztázása céljából új eljá­rásra utasította a bíróságot. Teg­napi ítéletében a megyei bíróság aljas indokból elkövetett ember­ölés bűntettében találta bűnös­nek a vádlottat, ezért 17 évi fegy­házbüntetésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásá­tól. Társát lopás miatt ítélték el, négy hónapi fogházbüntetést ka­pott. Az ítélet nem jogerős. JAKAB EDIT

Next

/
Thumbnails
Contents