Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-04 / 129. szám

2004. JÚNIUS 4„ PÉNTEK S Z A B A D I P Ö 7. OLDAL Kellemetlen izzadtság Étkezzünk okosan! A kánikulában szinte minden ember sokat izzad, s ilyentájt bizony a kellemetlen testszaggal is meg kell küzdenünk, ha a jó közérzetünket szeretnénk biztosítani. Az illem szerint nem szabad bü­dösnek lenni, no de mit csinál­junk akkor, ha a nyári forróság­ban izzadunk testünk szinte min­den pontján? Azt semmiképpen se tegyük, hogy dezodorral próbáljuk el­nyomni a kellemetlen illatokat. Ha csak tehetjük, naponta két­szer alaposan mosdjunk meg. Amennyiben már feltétlenül kell a dezodor, akkor elsősorban az izzadásgátlókat használjuk zu­hanyzást követően. Annak, aki eljut a tengerhez, célszerű min­den fürdés után csapvízzel le­mosni a sót magáról. A melegben könnyebben lesz piszkos a kezünk, lábunk, ma­gyarán koszosabbak vagyunk, mint más hónapokban. Vigyáz­zunk, mert a fertőzések kockáza­ta lényegesen magasabb a meleg­ben, így a lehető leggyorsabban mossuk le a szennyeződést. In­kább antibakteriális szappant használjunk, mert az a szagok és a betegségek megelőzésében job­ban hasznunkra lehet, mint a ha­gyományos tisztálkodószerek. Sokan talán nem is gondolják, hogy a papucsba bújtatott láb is lehet kellemetlen illatok forrása. Mezítláb a bőrünk súrlódva a szandáloz, vagy papucshoz meg­keményedik, az elszáradó bőr szaga bizony rossz. Körmeink is gyakrabban koszolódnak zokni és cipő védelme nélkül, ha na­ponta takarítjuk, nem érhet ben­nünket meglepetés ezen a téren sem. A különféle szagtalanító spray-k hasznosak, de semmi sem érnek, ha nem szüntetjük meg a kellemetlenség forrását. Iz- zadásunk ugyanis a legtöbb eset­ben piszokkal érintkezve válik büdössé, ezen pedig könnyen se- gíthetünk. _________________re Sz águldjunk óvatosan! Sokan az őrültek sportjának tartják a görkorcsolyázást, pedig az ízületeket alig meg­terhelő mozgás egészséges lehet mindannyiunknak. Egészen a közelmúltig mifelénk csak a gyerekeknek vettek gör­korcsolyát a szüleik, mára vi­szont egyre több apuka és anyu­ka, sőt, nagypapa és nagymama húzza fel lábára a kétsorosból egysorossá vált kerekes korcso­lyákat. Mi is ennek a nagyszerű, kis odafigyeléssel egyáltalán nem veszélyes sportnak a varázsa? El­mondani csak az tudja, aki valaha kipróbálta. Kis erőfeszítéssel átél­hetjük a gyors haladás élményét, kiváló mozgás-kiegészítő, van akinek egyenesen közlekedési eszköz a városi forgatagban. A jó idő előcsalogatja a koriso­kat, ám azért nem szabad megfe­ledkeznünk ennek a világszerte nagy népszerűségnek örvendő eszköznek az esetleges veszélyei­ről sem. A probléma akkor kez­dődik, amikor félelmet nem is­merve autók között cikázva ro­hangálnak a fiatal akrobaták, koc­káztatva saját és mások testi ép­A görkorcsolyázás alig terheli az Ízületeket FOTÓ: CSABAt I. ségét. Ha csak tehetjük, inkább kijelölt pályán, vagy biztonságos környéken korcsolyázzunk. Ilyenkor a kisebbek is nyugodtan felhúzhatják kerekes cipőiket a szülők óvó tekintete mellett. Az sem mindegy, hogy milyen lábbelit használunk. Érdemes könnyű súlyú, jól szellőző kor­csolyát vásárolnunk. Az a cipő a legjobb, amelyiknek négy kereke van, s ha lehet, akkor inkább ne a kemény műanyagból készült gör­gőkre esküdjünk. Lehet ugyan, hogy később kopnak el, de sokkal könnyebben megcsúszhatunk az ilyen korival! Mivel a korcsolyacipő jobban megterheli a lábat egy normális lábbelinél, ezért ha igazán jót akarunk magunknak, illetve gyer­mekünknek, akkor a talpat kímé­lő, zselés bélésű görkorcsolyát keresünk. Bár tény, hogy a kori­zás alig terheli meg az Ízületeket, azért aki hajlamosabb a törések­re, s még az egyensúlyérzéke sem az igaz, inkább maradjon két láb­bal a földön. Az ügyesebbeknek sem árt, ha a legtöbb nagyobb boltban kapható védőfelszerelé­seket beszerzi. Hasznos a bukósi­sak, valamint a térd- és könyök­védő is. Ha pedig minden adott a felhőtlen szórakozáshoz, azért ne feledjük, óvatosnak lenni soha­sem árt! ■ Fájdalmas rovarcsípések A békés pihenés legnagyobb ellenségei az apró rovarok, melyek csípései viszketnek, fájnak. Általában nincs miért félnünk az ilyen esetekben, a szúnyogok, méhek, darazsak csípése inkább kellemetlen, mint veszélyes, igaz, utóbbi kettő az arra allergiás em­bereknél akár végzetes is lehet. A szapora pulzus és a rosszullét en­nek biztos jele, ne habozzunk rögtön orvost hívni, mert azzal megakadályozhatunk egy tragé­diát is. Amennyiben méh a fájdal­munk okozója, akkor aggódjunk, ha fejet, nyakat ért a csípés. A megduzzadó nyálkahártya akár fulladásos tünetekhez is vezet­het, így nem árt orvoshoz fordul­ni. Főleg a gyerekek esetében fi­gyeljünk oda jobban a rovarcsípé­sekre, ők érzékenyebbek a felnőt­teknél. Nagyanyáink tanácsait érde­mes minden egyes csípéskor kö­vetnünk, a borogatások nyugtat­ják a bőrt, megakadályozzák a duzzanat kialakulását. Ma már a patikákban is számos készítmény kapható, melyet feltétlenül érde­mes magunkkal vinni kempinge­zéskor, vagy éppen nyársaláskor. A nyár a fogyókúraprogra­mok készítőinek kedvenc évszaka, hiszen ilyenkor mindenkinek eszébe jutnak fölösleges kilói. Aki pedig te­heti, kipróbálja valamelyik csodakúrát a karcsú deré­kért, avagy éppen a sörhas eltüntetéséért. Azonban ennél lényegesen köny- nyebben is kordában tarthatjuk testsúlyunkat, elegendő mindeh­hez az évszaknak és az időjárás­nak megfelelően étkezni. Ráadá­sul a megfelelő táplálék a testünk húsból ne a zsírosabbat válasz- szűk, a boltban inkább a sovány tejet vegyük meg. Sokat segít köz­érzetünk javításában, ha több zöldséget eszünk nyáron, s ami­kor csak tehetjük, hagyjuk ki a vacsorát. A meleg estéken egyéb­ként sem esik jól teli gyomorral lefeküdni. Aki a helyes étkezésen túl fogyni is szeretne, annak bizony áldozatot is kell hoznia, így a reg­geli gyümölcs-joghurt-gabona- pehely kombináció alapozhatja meg a csinos derekat, illetve a la­pos hasat. Ha pedig ebédre zöld­hőháztartását jobban igénybe ve­vő időszakban egészségügyileg is indokolt. Tanácsos például elhagyni a forróságban a zsíros ételeket, a séglevest, délutánra zöldségeket, tejterméket fogyasztunk, akkor szinte biztos a siker. Ám a fogyókúrák a kevésbé precíz, az étkezést amolyan ün­nepnek tekintők számára, egyet jelentenek a gyötrelemmel. Nekik sem árt azonban megfogadni né­hány apróságnak tűnő, de a forró­ságban roppant fontos szabályt. A megszokott fehér kenyér he­lyett együnk teljes kiőrlésű pék­termékeket. Célszerű, ha bevásár­láskor nem vesszük meg kedvenc édességünket, nem tartunk ott­hon csokoládét a meleg évszak­ban, mert akkor nincs esélyünk elcsábulni. A nassolók készletez­zenek be korpás kekszet, az nem hizlal és csökkenti az étvágyat. A kilogrammok egyik legered­ményesebb gyarapítója a cukros üdítő. Mivel a melegben lényege­sen többet iszunk, így sokszor szomjunk a zsírpárnáink legna­gyobb barátja. Ám ha a kólák he­lyett az ásványvizet, vagy a gyü­mölcslét részesítjük előnyben, akkor ezen a téren sem érhet ben­nünket baj. Szerencsére ebben az évszak­ban rengeteg gyümölcs kapható a piacokon, ami édesség helyett tö­kéletesen megfelel, ráadásul fris­sen facsarva egészségesebb bár­minél. Persze akit nem érdekel az egészsége, annak maradnak a lát­ványnak éppen nem tökéletes zsírpárnák, de a nyári hónapok­ban, amikor szervezetünk amúgy is küszködik a hőséggel, talán ér­demes kicsit odafigyelni önma­gunkra, egészségünk minden­képpen megérdemli. A napozás veszélyei A napozás egyszerre lehet öröm és különféle kínok forrá­sa. Persze a fájdalmat meg­előzhetjük, ha betartunk né­hány fontos szabályt. A napimádók esküsznek arra, hogy kedélyállapotunknak nagyon jót tesz a napfény. Ez bizony így is van, kutatások igazolták, hogy a melatoninra, a kedélyállapotért fe­lelős hormonra kifejezetten pozitív hatást gyakorol a napfény. De mindez semmit sem ér, ha bőrün­ket nem óvjuk megfelelően. Elég sokan vannak olyanok, akik nem szoktak leégni, emiatt aztán hosszú órákat is eltöltenek a tűző napon. Ez nem csupán az UV-sugárzás miatt veszélyes, bőrünk a túlzott na- poztatástól hamarabb öregszik, amit tíz-tizenöt év múlva már nagyon fogunk bánni. Amúgy fölösleges az állandó „égetés”, hiszen egy bő hét után bőrünk eléri maximális, még egészséges barnaságát, amit aztán napi húsz-huszonöt perces napoztatással szinten tudunk tartani. Ráadásul ezzel egyfajta ter­mészetes páncélt építünk saját magunk köré, meri a bőr ilyenkor kissé megvastagodik, s jobban ellen­áll a káros sugaraknak. Annak, akinek bőrén tucatnál több anyajegy ta­lálható, tanácsos inkább az árnyékban tartózkodni, mert nem tesz jót neki az erős napfény. Nagyon vigyázzunk akkor is, amikor napvédővel bekent testtel minden félelemérzet nélkül süttetjük Lagyünk óvatosak a napozással FOTÓ: CSABAI I a hasunkat, vagy a hátunkat. Ezeknek a szereknek a döntő többsége ugyanis egyáltalán nern véd a ve­szélyesebb UV-A sugarakkal szemben. Hiába ma­gas a faktorszáma, azzal maximum a leégéssel szemben védekezhetünk, az A-sugarak a bőr mé­lyére hatolnak, észre sem vesszük roncsoló hatásu­kat. Ennek fényében különösen a gyerekeket óvjuk, mert ők a nagy játékban hajlamosak megfeledkezni mindenről. Tévhit az is, hogy víz alatt nem éghe­tünk le, ugyanúgy lepirulunk, mint a szabadban. Az igazi nyaraláshoz hozzá tartozik a napozás is, legyünk elővigyázatosak, s 11 és 15 óra között in­kább ne akarjunk bámulni, mert nagyon komoly problémáink lehetnek belőle évek múltán. Béke szigete a Holt-Tiszánál í Szolnok határában igazi földi paradicsomot alakí­tottak ki az Alcsi-Holt-Ti- sza Szabadidőközpont­ban. A természeti csoda bárki számára elérhető, aki kedveli a csendet és a nyugalmat. Az arborétum-jellegű szabad­időközpont közel a megye- j székhelyhez, de mégis távol a , zajtól egy üdítő színfoltja a | Holt-Tiszának. A gyönyörű ter­mészeti környezet önmagáért beszél, a gondozott park, a tiszta, jól felszerelt apartma- |i nők és szállodai színvonalú épületek igazán szerves egé­szet alkotnak az alcsi holtág csendjével és szépségével. Emiatt nem véletlen, hogy az iskolák, óvodák csoportjai egy­mást váltják napközben, hi­szen ennél jobb helyet el sem lehet képzelni egy osztályki­rándulásra, vagy éppen egy sportnap megtartására. Az Alcsi-Holt-Tisza Szabad­időközpontban többek között a minisztérium által is támoga­tott szakmai program szerint működő erdei iskola várja a di­ákokat, minősítési rendszere szerint a természeti intézmény a legmagasabb kategóriának felel meg. A központ sokoldalúságát jelzi, hogy akár kilencszáz fős vállalati rendezvénynek is he­lyet tudnak biztosítani, a szó­rakozást biliárd, kerékpározási lehetőség, vizibicikli, gyer­mekmedence, pancsoló, hor­gászstég, strandröplabda-, fo­ci-, temsz és tekepálya jelenti. Kiváló melegkonyha és étte­rem áll a vendégek rendelkezé­sére, kívánság szerint menüt is összeállít a szakács. Családjával, barátaival sze­retne egy kellemes napot eltöl­teni valahol? Jöjjön el az Alcsi- Holt-Tisza Szabadidőközpont­ba, főzzön bográcsban, sportol­jon, pihenjen a holtág melletti üdülőparadicsomban! (pr) \ Telefon: 56/599-399 Fax: 56/599-398 Helyfoglalás: 06-20/366-7630 J MILLER június 5. reggeltől-hajnalig NE CSAK SZURKOLJON, HANEM SPORTOLJON! Válasszon! Kosárlabda, röplabda, tenisz, teke, pingpong! Kicsiknek játszótér! Büfé! R ro g ra m o k: • Ki fog több halat?! Gyermekhorgászverseny 10-12 óráig • Gyékény, csuhé, textil 13-17 éráig • Kerékpár ügyességi verseny 15 érától • Aktív Rádió kívánságműsor 17 órától • Fürdőruhabemutató 18 órától • Disco dj Illés Tibivel 19 órától Sztárvendég 21.30-tól az ANIMAL CANNIBALS A programokon való részvétel díjtalan! Érdeklődni: 56/514-685 Továbbra is szól az Origó Új basszusgitárosa lesz a zenekarnak Szolnok Felröppent a hír, ami szerint feloszlik a megyeszékhe­lyen bő évtizede sikeresen működő zenekar. Minden­nek azonban éppen az el­lenkezője az igaz.- Már több helyről is azzal keres­tek bennünket: igaz, hogy felosz­lik az Origó? - mondta lapunk­nak a megyeszerte ismert és ked­velt zenekar énekese, Balogh „Ci­ca” László.- Meglepőnek tartjuk ezt, ugyanis szó sincs arról, hogy megszűnnénk vagy esetleg visz- szafognánk magunkat, ugyanis rendületlenül járjuk koncertje­inkkel a megye településeit. Meg­újult hangzással kívánjuk a ze­nénk iránt érdeklődőket kiszol­gálni - tette hozzá. Az esetleges félreértésekre feltehetően az ad­hatott okot, hogy a zenekar alapí­tója, „Nyegle” (Ölvedi János) a közeljövőtől kezdődően más te­endői miatt már nem játszik a csapatban. Helyette egy ugyan­csak ígéretes tehetséget, Juhász Zoltánt kérték fel a basszus han­gok felelősének. Ami a megújult hangzást illeti, ebben két kiváló új énekes - lzbé- ki Tímea és Izbéki Beáta - is fon­tos szerepet játszik. A hölgyek ál­tal nem csak a műsor lett színe­sebb, de a színpadi látvány is elő­nyére változott. Aki azonban csak a szemének akar hinni, az a zenekar létezéséről hamarosan személyesen is meggyőződhet. Az Origó ugyanis fellép azon az ingyenes tanévzáró bulin, amit június 10-én estére szerveznek Szolnokon a Hild téren. Fogyasszunk sok gyümölcsöt a nyáron

Next

/
Thumbnails
Contents