Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-25 / 147. szám
2004. Június 25., péntek 3. OLDAL HAZAI T ÖKÖR Frontvonalak a négypártin Budapest Nem közeledtek a parlamenti pártok álláspontjai a sorkatonaság eltörléséről szóló négypárti egyeztetésen. A kormány az átállást szorgalmazza, az ellenzék részben fenntartaná a rendszert. A Fidesz nem tartja biztosítottnak az önkéntes hadseregre való átállás feltételrendszerét - mondta Simicskó István. A Fidesz képviselője az Europressnek azt mondta: elképzelhetőnek tartják, hogy 2010-nél hamarabb megtörténjen az átállás, ám ahhoz olyan intézkedéseket kell hozni, amellyel biztosítani tudják a hadsereg megtartó képességét. Ezek között említette a radikális illetményemelést és a lakásépítést. „Ezért a fizetésért nem jelentkeznek a fiatalemberek” - fogalmazott az ellenzéki politikus, utalva, a határőrségnél sem tudják biztosítani a szükséges létszámot. Lapunknak honvédelmi és határőri források úgy fogalmaztak, ennek az ellenkezője igaz: kétszer annyian jelentkeznek a testületekhez, mint ahányat fel tudnak venni; a kezdő alapfizetés pedig bruttó 100 ezer forint. Iváncsik Imre, a honvédelmi tárca politikai államtitkára arról számolt be, hogy a katonák megtartására összehangolt intézkedéssorozatot készítenek Idő előtt hazai Kovács László nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens mandátuma lejárta előtt hazatér Magyarországra. Az USA-ban tartózkodó külügyminiszter szerint a remény most nagyobb arra, hogy az iraki helyzet kedvezően alakul, és a mandátum lejárta előtt, az év vége előtt hazajöhetnek a magyar katonák, mert már nem szükséges a jelenlétük. elő, amely az illetmények emelését is tartalmazná. Azt azonban kijelentette: radikális emelésre a költségvetési keretek miatt nincs lehetőség. Az államtitkár szerint a kormány már augusztusban tárgyalná a sorkatonai szolgálat eltörléséhez szükséges jogszabálymódosítások tervezetét. Ha az Országgyűlés nem döntene a kérdésben, akkor a honvédelmi miniszter saját hatáskörében függeszti fel a sorkatonai szolgálatot. Az előző egyeztetésen az ellenzéki pártok azt javasolták, hogy részben tartsák fenn a sorkatonai szolgálat rendszerét. Az MDF a felfüggesztés mellett érvelt, a Fidesz pedig a hadkötelezettekre bízná a döntést. Szerintük azok, akik sorkatonák akarnak lenni, továbbra is választhatnák ezt a lehetőségen ______NAGY ESZTER DÓRA Gy anús kereskedők Budapest Legkésőbb július 1-jére megszűnnek az országos gyógyszerellátási zavarok, amelyekért a készítményeket - az árak emelkedéséig - visszatartó forgalmazók felelősek - közölte Bujdosó László országos tiszti főorvos. Van elegendő patikaszer a raktárakban, csak nem mindenütt jut el a patikákba, a betegekhez. A tiszti főorvos szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat mindent megtesz a lakosság biztonságos gyógyszer- ellátásáért. A gyógyszergyártók és a kormány között megszületett megállapodás értelmében július l-jétől a betegek által fizetendő térítési díjakat nem érintő áremelkedésekről döntöttek. Időközben Kökény Mihály egészségügyi miniszter kérésére a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított tíz gyógyszer-nagykereskedő cég ellen. Egyes piaci Előzmények A kormány április 1-jétől a gyógyszerárak átmeneti szabályozásáról döntött: 180 napra - a március 314 áron - 15 százalékkal mérsékelte és befagyasztotta a készítmények döntő többségének árát. Ez minden, fogyasztói áron 600 forintot meghaladó készítményre kiterjedt, kivéve azokra, amelyeknek gyártói és forgalmazói megegyeztek az OEP-pel az önkéntes árcsökkentésben. Ezek aránya a hazai gyógyszer- forgalomban 4,23 százalék volt. jelzések szerint ugyanis a nagy- kereskedők a várható áremelkedés ismeretében csak töredékesen, illetve egyáltalán nem teljesítik a gyógyszertárak megrendeléseit. Ez gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet, ami a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénybe ütközik - áll a hivatal közleményében. NÉMETH ZSUZSA Bálna billeg a Balatonon Budapest Közéleti személyiségek, társaságok és a civil szféra összefogásával létrejött a Mosolyország Alapítvány (MOA), amely a szemléletváltást tűzte ki céljául. Új fogalmat vezetne be; nem tartják megfelelőnek a „fogyatékkal élő” kifejezést, ezért segítséggel élőkről beszélnek. Augusztusban Bala- tonfüreden vízre kerül a Moa, a balatoni bálna, az alapítvány kabalaállata. Képünkön Simon András műsorvezető, Ferjancsik Domonkos kardvívó, Kováts Adél színművésznő, Pataki Ági producer, Jakupcsek Gabriella műsorvezető, Erős Antónia műsorvezető és Moa, a balatoni bálna. FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Táborozok takarítják a tómedret Siófok Augusztus 20-ig több mint háromszáz diák takarítja a Balaton partját a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének szervezésében. A megoldás jól ismert: a naponta 6 órát dolgozó, környezetvédelmet tanuló középiskolásoknak a munka mellett lesz idejük arra is, hogy pihenjenek és megismerkedjenek a Balaton nevezetességeivel. Hanga Csaba kirendeltségve- zető-helyettestől tudjuk: Balatonszemesen és Balatonbogláron táboroznak a diákok négy, kéthetes turnusban. A part, a partvédő kövek tisztításával átfogják az egész déli partot; a Szemesen táborozók Siófok irányában haladva végzik a munkát, Boglárról pedig az ellenkező irányba indulnak a diákok, akik a víz széléből is kiszedik a hulladékot, a hínárt. A tábornak tavaly is nagy sikere volt, ennek köszönhető, hogy az idén megduplázódott a diákok száma. A munkafeltételek is javultak. Könnyíti a dolgot az a kétéltű jármű is, amelynek átalakításával mostanra készült el a balatoni vízügyi kirendeltség. Ez a speciális szerkezet alkalmas arra, hogy a vízből közvetlenül a partra szállítsa a kiszedett hulladékot. Svédországból 18 millió forintért vásárolták a gépet, ami bordás gumitalpazattal van fölszerelve, s iszapkotrásra és algátlanításra is lehet használni. Siófok és Balaton- szemes között áll először szolgálatba. FÓNAI Nem vált be a busatelepítés Hat-tizenkét ezer tonnányi „busabomba” ketyeg még a Balatonban - hangzott el tegnap a Balatoni Halászati Rt sajtótájékoztatóján, amelyet a marcali víztározóban történt tömeges busapusztulás okán hívtak össze. Siófok- Kilencven tonnánál lehet hogy kevesebb, de az is, hogy több busa pusztult el Marcaliban, a lényeg azonban az: negyventonnányit sikerült feldolgozni - mondta Kiss György, a halászati részvény- társaság vezérigazgatója. Húszharminc tonna busa most is a tározóban van, él és virul - feldolgozásra várva.- Sohasem volt még példa arra, hogy ilyen tömegű busa jelenjen meg egyszerre a marcali tározónál - emlékeztetett Kiss György vezérigazgató. - A hirtelen lehűlés és légnyomásesés miatt fogyott el az oxigénjük. Hét-tízmillió forintnyi a kár. Nyújtott műszakot, hétvégi munkát rendeltek el a cég halfeldolgozóiban, de még így sem győzték a hatalmas busamennyiséget; a hortobágyi halgazdaság sietett a segítségükre. A busa Balatonba telepítése tudományos megalapozottsággal elsősorban vízminőség-javítás céljából kezdődött 1980 tájékán, mára azonban kiderült, nem váltotta be a reményeket, legalábbis a mostanihoz hasonló méretben; a legidősebb busa ma 30, a legfiatalabb 18 éves lehet a tóban, és a szakemberek sem tudják, meddig élhet; ilyen hosszú ideig a világon még sehol sem maradt fenn. Amikor még kisebbek voltak a busák, az arab piac szinte az összesét fölvásárolta, ma már azonban nehéz az értékesítés. A halászati rt. igazgatósága egyébként felülvizsgálja a marcali víztározó technológiáját. FÓNAI IMRE Önkényuralmi problémák Budapest Felfüggesztette az eljárást és az Európai Bírósághoz fordul jogértelmezésért a Fővárosi Bíróság Vajnai Attilának, a Munkáspárt alelnökének ügye miatt. Vajnai vörös csillag nyilvános viseléséért került bíróság elé, ami tiltott önkényuralmi jelképnek számít hazánkban. Az Unióban nincs olyan közösségi jog, amely a kérdést szabályozná. A Munkáspárt alelnöke még február végén tűzött a ruhájára egy vörös csillagot egy rendezvényen. Magyarországon a vörös csillag nyilvános viselése más önkényuralmi jelképekkel együtt (horogkereszt, nyilas kereszt, SS-jelvény, sarló-kalapács) tiltott. A Btk. pénzbüntetéssel sújtja. A Fővárosi Bíróság most azzal a kérdéssel fordul a luxemburgi bírósághoz: sérti-e az uniós szabályokban rögzített diszkrimináció tilalmát az, ha valaki a belső, nemzeti büntető jogszabályokban rögzített tilalmakba ütköző módon ad hangot politikai véleményének. Az úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárásban az Európai Bíróság valamely tagállami bíró indítványára azt vizsgálja, hogy a konkrét ügyben alkalmazandó nemzeti szabályozás összhangban van-e az uniós rendelkezésekkel. Halmai Gábor alkotmányjogász az Europressnek azt mondta: bár voltak próbálkozások uniós szinten az önkényuralmi jelképek viselésének szabályozására, jelenleg nincs olyan közösségi jog, amely erről rendelkezne, ezért ez elvileg a tagállamok hatáskörébe tartozik. BARANYA RÓBERT Az EU a szegénység ellen SZEKSZÁRD Hazánkban a munkanélküli statisztikákat jóval arányszámuk fölött vezetik a romák, integrálásuk az EU számára is feladat. Erről tárgyaltak a szakemberek a tolnai megye- székhelyen. Az EU miniszteri tanácsa Lisszabonban fogalmazta meg egyik legjelentősebb célkitűzését: 2010-ig fel kellene számolni a kontinensen a mély szegénységet, egyenlő esélyeket kellene biztosítani a társadalmilag kirekesztett csoportoknak. Mindkét vezérelv alapvetően érinti a romákat, akik a maguk 7-9 milliós lélekszámúkkal Európa legnagyobb kisebbségét alkotják. Kóczé Angéla, a brüsszeli székhelyű Európai Roma Információs Iroda (ERIO) vezetője az Esélyek Háza által rendezett A FOGLALKOZTATOTT MUNKAKÉPES KORÚ FÉRFIAK ARÁNYA (‘/.) életkor teljes népesség* romák** 15-19 12,9 17,7 20-29 68,0 35,0 30-54 76,9 33,8 55-59 43,1 15,4 összesen 63,4 30,8 Forrás: * KSH munkaerő-felmérés. 1994. i negyedév ** Országos romavizsgáJat MAGYARORSZÁGON ÉLŐ CIGÁNYOK SZÁMA (FŐ) 1971: 270-370 ezer 1993: 420-520 ezer 2003: 520-650 ezer között (Becsült adatok. Forrás: Kemény István szociológus kutatásai alapján) esélyegyenlőségi konferencián hangsúlyozta: a roma érdek érvényesítése nemcsak a cigányság, az EU számára is komoly kihívás. Akárcsak hazánk számára, hiszen az északkeleti régiót vagy Baranyát tekintve a munkanélküliségi összesítéseket jóval arányszámukon felül vezetik a romák. Országosan sok cigány kisgyermek kerül szegregált iskolába, avagy szellemileg teljes értékű mivolta ellenére az értelmileg fogyatékosok közé. Ugyanakkor el is kezdődött valami - ezt bizonyítja a szekszárdi konferencia - , amit ki kell használni romáknak és nem romáknak egyaránt. szeri árpád Hírek Börtönlelkészek A börtönlelkészi szolgálat hozzájárulhat az eredményes bűn- megelőzési munkához - mondta Bárándy Péter igazságügyi miniszter, miután találkozott a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének képviselőivel, mti Nemzeti befizetés Tavalyi költségvetését az EU 5,5 milliárd euró többlettel zárta, ezért csökken Magyarország nemzeti befizetése is. Fazakas Szabolcs, szocialista európai parlamenti képviselő azt mondta: ez hazánknak mintegy 6,5 milliárd forint megtakarítást jelent. EUROPRESS Szakképzés Gondot jelent az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti kapcsolatban, hogy Magyarországon a gyakorlati készségek fejlesztése nem épült be kellő- képpen a tananyagba - hangzott el a Nemzeti Fejlesztési Hivatal által szervezett sajtóbeszélgetésen. EUROPRESS Autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megye belátható időn belül 74 kilométer hosszon autópályát, 150 kilométer gyorsforgalmú utat kap, ezzel nő a gazdasági fejlődés lehetősége - hangzott el a kistérségek konferenciáján, Nyíregyházán, europress Kisebbségvédelem A nemzetközi kisebbségvédelmet, a kárpát-medencei régiók gazdasági átalakulását, valamint a kisebbségek nyelvét és kultúráját megőrző európai iskolatípus létrehozásának lehetőségét taglalják az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány friss tanulmány- kötetei. europress Helycsere Az Országos Választási Bizottság tudomásul vette, hogy Kovács László és Horn Gyula MSZP-s, valamint Dávid Ibolya MDF-es politikus lemondott az európai parlamenti mandátumról; helyükre Dobolyi Alexandra és Hegyi Gyula (MSZP), és Olajos Péter (MDF) került, europress Bocskai-kripta A kismarjai református templomban folyó ásatások során megtalálták Bocskai István őseinek családi kriptáját. Az erdélyi fejedelem egy 1606-os keltezésű, Kismarjának mezővárosi rangot adományozó levelében említi: szívének azért oly kedves a település, mert ősei ott vannak eltemetve, europress Ázsia Háza Az Európai Unió irányelveinek is megfelelő Ázsia Házat adtak át a Szegedi Vadasparkban csütörtökön; az új létesítménybe a sörényes makákók, a törpe lajhár, a maki és a gibbon majmok költöztek, europress Fürdőfejlesztés Thai masszázscentrum kialakítását kezdték meg a debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdő- központban. Az egy éve átadott mediterrán élményfürdőbe a nyitás óta 160 ezren látogattak el, s az élményfürdő megnyitása óta 15 százalékkal nőtt a termál- és wellness hotel szobakihasználtsága. europress Újra vízen Versenyképes állapotba hoztál. a Balaton leggyorsabb hajóját, a Nemere Il-t. Az ötveneszten- dős vitorlás legemlékezetesebb győzelmei a balatoni Kékszalagfutamokhoz fűződnek. Ötször volt a Balaton leggyorsabb hajója, s az 1955-ös rekord idejét a mai napig nem döntötték meg. A hajó restaurálását a Pannon GSM finanszírozta, az idénynyitó balatoni túravitorlás-ver- seny támogatója, europress ■