Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-20 / 25. Vasárnapi szám

mm mmm SI ül mmm 12 Autó, motor Megfiatalodik a Waberer’s járműflottája Mintegy 6 milliárd forintért 270 vontatót és nyerges vontatót szerzett be a Waberer's csoport. Ugyanennyi félpótkocsit is vet­tek, további 6 milliárdból. A vontatókat a Mercedes és a DAF, a félpótkocsikat pedig a Schmitz cég szállítja és adja folyama­tosan októberig. Az új beszerzésekből származó első szerel­vények már forgalomba is álltak. Az új beszerzések révén a cégcsoport nemzetközi fuvarozásban részt vevő flottájának átlagos életkora 2,8 évről 2,2 évre csökken. A megrendelői igényekre reagálva a cégcsoport további tíz különleges, osztott j raktérhütésre alkalmas hűtő-félpótkocsit is vásárolt. Kárpitok a körmendi zöldmezőn A tervezettnél négyszer nagyobb, összesen mintegy 9 millió euró értékű zöldmezős beruházást hajt végre Körmenden az Eybl Hungária. A fejlesztés bővítését Bebes István, Körmend polgármestere és az Eybl, az autókárpitokat és az üléshuzatokat gyártó cég vezetői együttesen jelentették be. A beruházás há­rom ütemben valósulhat meg, ennek során még idén felépül egy 5 ezer négyzetméter alapterületű szabászati üzem. Mindeh­hez szükség van új munkaerőkre is, a létszámot 2005. március 31-ig 300 főre növelik, 2008-ig pedig minden évben további 100 főt vesznek fel - jelezte Csillag Balázs, az Eybl Kft. terme­lési igazgatója. Üzemanyag-adagolók Fehérvárról A dízelmotorokhoz használt üzemanyag-adagolókat gyártó üzemrész kialakítással 95 millió euró értékű beruházást valósít meg, és ezer új munkahelyet teremt Székesfehérvárott a Denso Magyarország. A termelőberuházás értékének mint­egy 10 százalékos támogatásáról amúgy már megállapodott a közlekedési miniszter és a Denso elnöke. A közös szignó- záskor Csillag István hangsúlyozta: a világ négy vezető gépjár­mű-beszállítója közé tartozó vállalkozás beruházásának meg­valósítása új beszállítói lehetőségeket teremt a térség kis- és középvállalkozói számára. A osztályos Merőik hétféle motorral Az ősszel a szalonokba kerülő vadonatúj Mercedes A Klasse hétféle erőforrással kényezteti majd a „csillagos" alsó-közép ka­tegória szerelmeseit. A három korszerű, direkt befecskendezé- ses dízelmotor teljesítménye 82 és 140 lóerő között van, míg a négy változatban készülő benzines aggregátok közül a legiz­mosabb, turbófeltöltős csúcstípus 193 lovas lesz. A külső meg­jelenésében is dinamikusabbá váló kis Mercit automata, vala­mint öt- és hatsebességes kéziváltóval árusítják majd. A Renault amerikai offenzívája A Financial Times információi szerint az amerikai piacról 1987- ben kivonult Renault az USA újbóli meghódítására készül, euró­pai konkurenciát jelentve a népszerű német és svéd típusoknak. A londoni lap úgy tudja, hogy a jövőben tervezett francia model­leknél már a speciális tengerentúli - biztonsági, környezetvédel­mi, esztétikai - igényekre is tekintettel lesznek a konstruktőrök. A szakemberek prognózisa szerint a legelső Renaultok legha­marabb 2010-ben jelennek meg az Egyesült Államokban. Ki mire vevő Németországban? Németországban a felső- és középvezetők 99 százaléka három- J féle „Made in Germany" felségjelű típus közül választ magának céges autót. A legmagasabb pozícióban lévők hűségesek a Mercedes S osztályához és a Schröder kancellár által is hasz- f nált Audi A8-ashoz. Alsóbb szinteken az Audi A6-os a sztár, megelőzve a BMW 5-ös sorozatát és a Mercedes E Klasse-t. Közös jellemzője a germánföldön flottába állított modelleknek a komoly opciós felszereltség és a 100 lóerőt jóval meghaladó motorteljesítmény. KRAMPEK MESTER Az autók lopása, eltűnése ellen sokan küzdenek, de egyelőre, legalábbis Magyarországon nem túl nagy sikerrel. Különböző riasztóberendezésekkel viszont meg tudjuk nehezíteni, illetve J időt adni magunknak vagy másoknak, ha felfigyelnek a lopás­ra. Az értékesebb autóknál már a gyártó gondoskodik a kulcs- | ba épített immobilizerről. Az utólagos beszerelt indításgátlók 1 többféle funkciót is ellátnak. Letiltják az üzemanyag-ellátást, f nem ad szikrát az autó, vagy akár mindkettő egyszerre is el- ( riaszthatja a rablót. Elektromos berendezésekről lévén szó, na- | gyón könnyen manipulálható, illetve nyomon követhetők. Ma jf már egy ugrókódos riasztót is másodpercek blatt hatástalaníta- É nak. Viszont léteznek olyan környékek, ahol éjszaka is na- | gyobb a forgalom, egy egyszerű álriasztó villogó kis ledje lát- | tán sem kezdik el babrálni az autónkat. Egyelőre legbiztosabb- I nak az a váltózár tűnik, amely a karosszéria átfúrásával egy I vághatatlan anyag segítségével a váltót egy bizonyos sebességi | fokozatban tartja, meggátolva az autó magától történő elmoz- | dítását. Ebben az esetben csak autómentővel vagy trélerrel j tudják elvinni a kocsit. Tehát tökéletes megoldás nincs, de egy § riasztó vagy váltózár beszerelése mégis nyugodtabbá teszi az | autótulajdonost. Krampek Autójavító, Bp. XVI., Budapesti út 124. 2004. június 20., vasárnap Mit ér ma egy új kocsi? málta a Vasárnap Reggelt Asz­talos. Az elérhetőbb árú márkák és típusok versenyében a Peu­geot is jól áll. A gallok új limu­zinja, a Peugeot 407-es kereske­ket benzines tarifán kínálat­nak, vannak speciális nyári szériák is a palettán, a kisha- szon-gépjárművekhez pedig mostanság ajándékklímát ad­nak. Az olaszok szintén baráti ajánlatnak szánják a 2004-es Stilókat. Említett járgányoknak már az alapfelszereltsége is igen gazdag: többek között tar­talmaz ABS-t, két légzsákot, elektromos ablakemelőket és kalkulációjuk alapján az ár­előny mértéke 345 ezer forintot tesz ki. A GM-Hungary pr-igazgató- ja, Dános András azon a véle­ményen van, hogy ezekben a hónapokban kimondottan ér­demes autót vételezni, hiszen az uniós piacot szabályozó cso­portmentességi rendelet beve­zetésére a csatlakozást követő 6 hónapra derogációt kaptunk. Ismét sikerült túlreagálni egy döntést, minthogy a re­gisztrációs adó május 15-i bevezetése nem okozott sokkot az autókereskedőknek. Egyelőre az EU-belépő megváltása sem hatott negatívan a kocsieladásokra. étezik olyan kereskedő, aki engedett az árból. A regisztrációs adó beve- Izetésének hírére az im­portőrök nagy része inkább ki­várással reagált, így elmaradtak a drasztikusnak jövendölt ár­emelések. Persze ez a szeren­csés fordulat főként annak a ténynek tudható be, hogy a gépkocsi nem hatósági díjas termék. Ennek ellenére néhány helyen 2-4 százalékkal drágáb­ban adják az autókat. Sokan vi­szont visszavettek az árakból, vagy az extrák palettáját széle­sítették. Néhány példa. A Denzel a Diamond Line akciós Mítsubishi- modelleket, amelyekbe beletartozik a Space Star, a Lancer és a Pajero Pi- nin is, kínál­ja különö­sen vonzó feltételek mellett. Mint Aszta­los Zoltán PR-főnök beszámolt róla, van olyan automobil, amit most érdemes megvenni. Ez a típus szerinte a Lancer kombi sportváltozata, amelynél fél­milliót lehet spórolni. Sőt, az Outlander egyes változatainál is jelentős az árcsökkenés: akár 1 milliót is nyerhet a vásárló. Mindez a csökkenő vámtéte­lekkel magyarázható - infor­A legnagyobb kedvezmények a dízeleknél fi­gyelhetők meg, míg a kisebb Jérgányoknól az Importőrök többsége visz- szafogja magát, és nem emel delmi forgalmazása például jú­nius közepétől kezdődött meg Magyarországon. Murárik Ka­talin sajtóreferens szerint re­mek ajánlatokkal várja a vásár­lókat a Peugeot márkakereske­dői hálózata, hiszen egyes Hdi- motorokkal felszerelt modelle­visszapillantó tükröket, köz­ponti zárat és szervokormányt. Ha pedig most rendeli meg a vásárló a Stilo Actual modellek valamelyikét, a kedvező vételár mellett ajándék klímaberende­zéssel és metálfénnyel is ked­veskednek a taljánok. Privát Más kérdés, hogy november el­seje után már aligha lesz ilyen rózsás a helyzet. Szakértői vé­lemények szerint 2004 végén a kisebb kategóriákban elodáz­hatatlan lesz az áremelés, a ré­gi kocsi lecserélésére tehát ez a legjobb időszak. Sz. Z. A. Akadnak autógyártók, amelyek szupergaranciákat adnak gépezeteikre. Mások az extrák számát gyara­pítók, megint mások akciós modellcsomaggal Igyekeznek túlálnl a regisztrált, Unlóköszöntő hónapokat Mundérosok meseautóban Szép napok köszöntöttek a dél-olasz autópálya-rendőrségre: a Lamborghini ugyanis Gallardokkal ajándékozta meg a Reggio Calabria és Salerno közötti, több mint hírhedt útvonalon cirkáló rendőröket. • rendőrök kedvéért azonban további ext- : rákkal is felszerelték: műholdon keresz- 1 tül képeket továbbít, rendszámot ellen- ) őriz, és a sebességtúllépés mértékét is • pontosan megállapítja. A kék-fehér - „Lambo” nemcsak üldözésre jó, de élet- ■ mentésre is: a fedélzeten újjáélesztő be­rendezés találha­tó, és vér-, illetve szervszállításra is alkalmas. Úgy fest, Salerno táján még csak hírből sem ismerik a rendőrök a „kocka ládákat”, a szélvész Suzuki Swifteket és a vadul teperő, kockaköveken át-át- bukkanó Skodrikat. Más világ... Igaz, a tálján rendőrökre rá lehet bízni egy effé­le versenygépet. Mert az első felméré­sek, híradások szerint csak akkor hasz­nálják ki a Lamborghiniben rejlő bődü- letes energiát, ha arra valóban szükség van. Vagyis ebédhordásra, útszéli alko­holtesztek elvégzésére, a mindennapi jö­vés-menésre nem ez az álomkocsi való. AUTOMATA TRAFFIPAXOK BUDAPESTEN Róbert Károly krt. - Reiter Ferenc u. sarok után következő első lámpasor Ferenc krt. - Üllői út sarok Rákóczi tér, József krt. (Nyugati felé) Attila u. - Alagút sarok Hegyalja út - Jagelló út sarok Fehérvári úti piacnál Mártírok útja - Bimbó u. sarok Kőbányai út (Egészségháznál) Kőbányai út - Könyves Kálmán krt. Szentendrei út felüljáró + minden lámpasor a Csillaghegyi jgp!^ elágazásig Flórián tértől a Timár u. irányában három lámpasor 1 A pesti autóstársadalom még nem kapcsolt, így az elmúlt hetek­ben jelentősen gyarapodtak a rendőrség bevételei a gyorshajtók lefülelése, megregulázása révén. Az automata traffipaxok azért is mondhatók különösen veszedelmes szerkezeteknek, mert mű­ködésükhöz már nem kell rendőri segédlet (lásd: a képen), így a hibaszázalék is közel esik az origóhóz. A Ford hírneves szappantartója Becézték szappantartónak és fürdőkádnak is a hatvanas évek­ben debütált Ford Taunust. A kölni konstruktőrök ovális „ar­cú”, tágas limuzinjából seregnyi motor- és karosszéria-változat­ban 1967-ig közel 1,4 millió darabot gyártottak. A négyhenge­res, 1,5 literes alaptípus 55 lóerős aggregátja 135 km/órás vég­sebességgel röpítette a nyugatnémet családi autót. A legfür­gébb verzió krómtól csillogó hűtőtárcsa mögött hathengeres, 2 literes szív dobogott: ez a 90 lovas Taunus akár 160 km/óra fe­letti csúcstempóra is képes volt. M. G. A kékfénnyel és szirénával felszé relt ötszáz lóerős bikákkal - e: volna a Gallardo márkajegyi - szemben még a legelszántabl ámokfutók is esélytelenek; az autó maxi mális sebessége 309 km/óra! A szerke zet önmagában is pompás, az ébe

Next

/
Thumbnails
Contents