Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-17 / 140. szám

Ill 2004. Június 17., csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Komolyan vett nyelvtörvény Úgy tűnik, komolyan veszik a nyelvtörvény rendelkezéseit a megyeszékhelyen üzemelő vállalkozások tulajdonosai. Ez persze nem meglepő. Hiszen aki mégsem tenné, az bi­zonyára úgyis fennakadna a rendszeres ellenőrzések al­kalmával. Szolnok A hatályos rendelkezés értelmé­ben a gazdasági reklámokat, üz­letfeliratokat, a kirakatokban a fogyasztók tájékoztatására szánt közleményeket magyar nyelven kell közzétenni, esetleg az idegen nyelvű feliratok mellett. Utóbbi esetben a kettő méretének meg kell egyeznie. Már a működési engedélyek kiadásának is feltétele a nyelvtör­vény betartása, tudtuk meg Rú­zsán Józseftől, a hatósági és ügy­félszolgálati osztály vezetőjétől. A rendelkezés betartását egyéb­ként folyamatosan ellenőrzik a városban. Havonta nyolc- tizenkét üzletet vizsgálnak meg, de ütemterven kívül is végeznek ellenőrzéseket. Ezek során Pizzahajó érkezett a Tiszán A belvárosi Tisza-szakaszon kikötött hajó ittlétét hosszú távra tervezik FOTÓ: CSABAI ISTVÁN egyébként azt tapasztalták, hogy az érintettek eleget tesznek ez irányú kötelezettségeiknek. Akit esetleg mégis fel kellett szólítani, az határidőre pótolta az esetleges mulasztását. így a vá­rosban még nem kellett alkal­mazni az esetleges szankciókat, amelyek részeként maximálisan százezer forint bírság is kiszab­ható vagy ideiglenesen akár ki­lencven napra is bezárhatók len­nének a vétkes üzletek. Sőt, végső soron akár a mű­ködési engedély visszavonására is sor kerülhetne. Ám mint az osztályvezető rámutatott, a me­gyeszékhelyen szerencsére az üzemeltetők döntő többsége megfelelően viszonyul e tör­vényhez. Megérkezett Szolnokra Sze­gedről az Erkel pizzahajó, amely a jövő héten péntektől fogad vendégeket a Tisza belvárosi szakaszán. A zárt éttermi résszel és nyitott fedélzettel rendelkező hajó egy­szerre száz vendéget fogadhat, akik pizzát és egyéb olasz tészta­ételeket fogyaszthatnak, és ter­mészetesen rendelhetnek többfé­le szeszes és üdítőitalt is. Mindezt tegnap Mátyus Ernő, az üzemeltető Szolnoki Hajós Kft. tulajdonosainak egyike és Szebe- rényi Attila ügyvezető mondta el, amikor Botka Lajosné polgármes­ter és a sajtó képviselői megtekin­tették a Szolnok új látványosságá­nak ígérkező hajót. Több városban van már ilyen vendéglátóhely, Szolnokon is mutatkozott rá igény. Az önkor­mányzat részt vesz a finanszíro­zásában, mert a Tiszának az ide­genforgalomba történő bekap­csolásától annak fellendülését várja. Erről már Botka Lajosné beszélt, hozzátéve, hogy ez az első lépés a Tisza jelentősebb idegenforgalmi hasznosításá­ban, de továbbiak követik, pél­dául sétahajó kezdi meg a közle­kedést a folyón, tervezik egy jacht- és motorcsónak-kikötő lé­tesítését, és fölvették a kapcsola­tot néhány településsel, például Martfűvel, Nagykörűvel és má­sokkal, hogy a sétahajó utasai­nak programot biztosítsanak a folyó mentén. Visszatérve a pizzahajóhoz, elhangzott még, hogy ittlétét hoszszú távra tervezik, és amen­nyiben lesz rá igény és technika­ilag megoldható, télen is működ­tetik. BA M. G. A. „Vadászat” feketemunkásokra Kamera a városközpontban? Térfigyelő kamerákkal szeretné megóvni a belváros üzleteit, padjait, virágait a város ön- kormányzata. Kunszentmárton Az utóbbi hónapokban már többször áldozatául esett a városközpont vandál rongálóknak. Akadt, aki csak kukákat borogatott, de volt olyan csapat is, amelyik gyújtogatott, tört-zúzott, amerre csak járt. Ezúttal a virágpalántákat nézték ki maguk­nak a garázdák: amit az önkormányzat munka­társai elültetnek, azt gyorsan kiszedik az ismeret­lenek. A város vezetése szeretne minél hamarabb eredményes lépéseket tenni a központ megóvá­sáért, így merült fel a talán legjobb megoldás, a térfigyelő rendszer kiépítése. — Kamerákat szeretnénk fölszereltetni a főté­ren — mondta lapunknak dr. Czuczi Mihály pol­gármester. — Ez nem csupán a tettes vagy tette­sek kézre kerítésében segíthet, hanem megelőző hatású is lehet. Mivel a város költségvetésében nincs megfele­lő anyagi forrás a térfigyelő kamerák megvásárlá­sára, ezért pályázni fog az önkormányzat a költ­ségek előteremtésére. Ugyancsak a biztonságot érintő hír, hogy a városi kapitányság folytatja a mozgásérzékelős lámpák kihelyezését az elha- gyatottabb utcákban, idős emberek házainál. Astiban járt a „Kisbojtár” Túrkeve (Folytatás az 1. oldalról) Mivel az alkalmazottak szabály- szerű foglalkoztatását iratok hiá­nyában a helyszínen megállapí­tani nem lehetett, ezért a vizsgá­latot mind a 15 foglalkoztatónál tovább folytatta az adóhatóság. A másik, szintén országos el­lenőrzés-sorozat idején a megvál­tozott munkaképességűek foglal­koztatását végző, különböző álla­mi támogatásokat igénybe vevő célszervezetekre fókuszált az APEH, az ÁNTSZ és az OMMF. A megyei illetékességű hat célszer­vezet közül ötnél közösen ellen­őrizték a telephelyeket. Ennek kapcsán - a foglalkoztatottak lét­számától függően - tételesen vagy szúrópróbaszerűen felvet­ték a dolgozók adatait. A vizsgálatokkal valamennyi hatóság mulasztásokat tárt fel: az ÁNTSZ több esetben a szociális helyiségek, a telephelyengedé­lyek hiányát, az OMMF pedig például szabálytalan bérfizetést (Folytatás az 1. oldalról) Az idei szüret előtt néhány nap­pal - a község legnagyobb felvá­sárlója szerint - reményt keltőek a termelők kilátásai. Vígh Lóránt érdeklődésünkre elmondta, a monília és a levéltetű kártétele el­leni eredményes védekezésnek is köszönhető, hogy jó közepes mennyiségű termés piroslik a lombok között. A környék ezút­tal a komolyabb jégverést is meg­úszta, így a hét végén kezdődő és várhatóan egy hónapon át tartó felvásárlási időszakig csupán egy állapított meg és szankcionált emiatt. Az egyik célszervezetnél a telephely ellenőrzésére nem volt lehetőség, mert bár megyei székhelyű, a tényleges foglalkoz­tatás helyszínei megyénkén kívü­liek. Soltész Emőné arról is beszá­molt, hogy az elmúlt időszakban valamennyi célszervezetnél adó- ellenőrzést is tartottak, amelyek keretében egy-egy bevallási idő­szakra vonatkozóan az igényelt tá­mogatások jogosságát vizsgálta az APEH. Az ellenőrzésekkel jelentős ös­szegű adóhiányt tártak fel a mun­kaképesség-változást igazoló do­kumentumok hiánya miatt, továb­bá azért, mert az igényelhető tá­mogatások kiszámítása eseten­ként eltért a jogszabályban előír­taktól. Ezt követően két adózónál megtörtént a célszervezetté tör­tént minősítés Pénzügyminisztéri­um általi visszavonása is. újabb, kiadós csapadék okozhat­na gondot. Ám az nem keveset, hiszen a szemek megrepesztésé- vel jelentősen rontaná az áru mi­nőségét. Márpedig a magyar meggynek éppen ez az erőssége lengyel és román vetélytársával szemben — állította a szakember, akitől azt is megtudtuk: bár az osztrák, német, holland és skan­dináv piacra irányuló export még nem indult be, előreláthatólag kétszáz forint körül viszik majd a tiszajenői fürtök kilóját. BUGÁNY Az olasz testvérmegye szék­helyén, Astiban mutatta be nemrégiben hazánk és a Kunság kulturális, gasztro­nómiai és történelmi értéke­it egy kevi küldöttség. A lá­togatás több konkrét, intéz­mények közötti együttmű­ködés lehetőségét is megte­remtette. A negyventagú delegáció „Kisboj­tár” címmel jelenítette meg a kevi juhászat és pásztorélet minden­napjait. Ehhez még januárban a Külügyminisztériumtól nyert 5,7 millió forintos pályázati támoga­tást a Keviföld Alapítvány, amely az ötnapos látogatáshoz saját erő­ből további közel kétmillió forint­tal járult hozzá - tájékoztatta la­punkat a civil szervezet elnöke. Németh István elmondta: a vál­tozatos program elkészítésének oroszlánrészét a Finta Múzeum és a Korda Vince Alapfokú Művé­szeti Iskola vállalta. Munkájuk­nak köszönhetően az olasz me­gyeszékhely lakói kiállításokon, előadásokon, valamint kulturális műsorok és kézműves-bemuta­tók alkalmával ismerkedhettek a magyar — ezen belül is a kunsági - hagyományokkal. A vendéglá­tók körében óriási sikert aratott például az ostorfonás, a kunhím­zés, a túrkevei pásztorételek elké­szítésének - így a birkapörkölt és a topogó - bemutatója. Legtöb­ben azonban a táncosok fergete­ges műsorát látták Asti gyönyörű színházában. A küldöttség vezetőjétől azt is megtudtuk: házigazdáik viszon­zásképpen torinói kirándulást szerveztek, a megyei közgyűlés elnöke pedig fogadást rendezett tiszteletükre. Az élmények mel­lett ráadásul újabb együttműkö­dések lehetőségével tértek haza, miután a találkozók során kide­rült, a helyi ipari formatervező szakközépiskola a Korda Vince művészeti iskolával, míg az Asti­ban működő múzeum kevi társ- intézményével szeretné szoro­sabbra fűzni kapcsolatait. BUGÁNY L. Z. Az esőtől féltik a meggyet Szerencsés kiválasztottak Megyei információ Két szervezet és egy iskola kapott támogatást tegnap megyénkben a Szerencse- játék Rt.-től. A Szerencsejáték Rt. évek óta tö­rekszik arra, hogy segítséget, tá­maszt nyújtson a hátrányos és nehéz helyzetben lévő ember­társainknak. A cég törekvései egyrészt alapítványok, egyesüle­tek intézményes támogatásá­ban, másrészt a nehéz helyzet­ben élő emberek közvetlen segí­tésében jelenik meg. Tegnap a Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóságá­nak épületében összesen tizen­öt régióbeli társadalmi szerve­zet, illetve négy oktatási intéz­mény vehette át ünnepélyes ke­retek között a Szerencsejáték Rt. adományát, támogatását a cég szponzori igazgatójától, Feld- \ májer Sándortól. Megyénkben a jászberényi Folklór Kulturális Közalapít­vány, illetve a Tiszafüredi Ifjúsá­gi Fúvószenekar részesült anya­gi támogatásban. A Folklór Köz- alapítvány a XIV. Csángó Feszti­vál megrendezéséhez, a fúvós- zenekar pedig hangszerek vá­sárlására fordítja az elnyert ösz- szeget. A fenti célokon megvaló­sulásán felül a Szerencsejáték Rt. szakképzési hozzájárulása terhére a szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskolát is támogatásban ré­szesítette. TÓTH ANDRÁS Ki győzött Szolnokon? Pártpolitika Az európai parlamenti választá­sok szolnoki eredményei (a 61 019 választópolgár közül 24 865 érvényesen szavazott, és 10 407 az MSZP-re, 9595 pedig a Fidesz-MPSZ-re voksolt — a szerk.) Botka Lajosné szerint azt is jelzi, hogy a megyeszékhely lakói kifejezték bizalmukat a vá- ! ros vezetése iránt. A polgármes­ter asszony olvasatában a szava­zók voksaikkal elismerték a két éve végzett munka eredményeit - tudtuk meg tegnap a városhá­zi sajtótájékoztatón. A megyeszékhely egyik vá­lasztókörzetében a Fidesz, a má­sikban az MSZP nyert. Szolnok egészét nézve azonban a koráb­bi húsz százalékról 3,3 százalék­ra olvadt a szocialisták előnye - foglalta össze az EP-választás ta­pasztalatait a Fidesz országgyű­lési képviselője. Szalay Ferenc szerint a vasárnapi szavazás azt is bizonyítja, hogy a többség elé­gedetlen a városvezetéssel, hi­szen az önkormányzatban ellen­zékben lévő pártok (Fidesz, MDF, SZDSZ) megkapták a vok- sok 53 százalékát. l. z.-t. j. Néhány mondatban FEGYVERNEK. Az önkor­mányzati képviselő-testület csü­törtökön tartja soros ülését. A napirendi pontok között többek mellett a civil szervezetek támo­gatási alapjának felosztása, az orvosi ügyeleti rendszer módosí­tása és a Szolnok térségi hulla­dékgazdálkodási rendszer mű­ködésének finanszírozása szere­pel. MG KENDERES. Az 52/2004 KE határozat alapján hivatalosan is városi címet kapott a település. Az országban idén tizennyolc helység emelkedett városi rang­ra, köztük az ötezer-ötszáz la­kosú Kenderes. Kedden Pál Ti­bor politikai államtitkár köszön­tötte a települések polgármeste­reit és jegyzőit. A találkozón részt vett és tájékoztatta az új városok vezetőit teendőikről és lehetőségeikről dr. Bujdosó Sán­dor önkormányzati helyettes ál­lamtitkár. TA KARCAG-KUNSZENTMÁR- TON. Bár megyénkben nem okoztak akkora pusztítást az utóbbi napok viharai, mint az ország más térségeiben, egyes területen ötven százaléknál is nagyobb kárt szenvedtek a szántóföldi kultúrák, illetve a gyümölcsösök. Míg korábban Tiszafüred és Nagyiván térségé­ből érkeztek információk a me­zőgazdaságot ért károkról, a na­pokban Karcag és Kunszent­márton körzetéből is jeleztek kieséseket a megyei földműve­lésügyi hivatalnak, mely az adatokat továbbította az agrár­tárcának. LZ KISÚJSZÁLLÁS. Fehér asztal mellett találkoznak holnap a Bel- szervi Betegek, Rokkantak Nap­sugár Egyesületének tagjai. Ko­vács Kálmán elnöktől megtud­tuk, vacsora előtt szó lesz a nyári programjaikról, majd a több mint száz résztvevő jó hangulatáról Ressinka Imre tangóharmonikás gondoskodik, de KISÚJSZÁLLÁS. A város is pá lyázik vissza nem térítendő tá­mogatás elnyerésére a környezet- védelmi és vízügyi igazgatóság­hoz a közterületen elhagyott hul­ladék begyűjtésére és megfelelő kezelésére, de MEZŐTÚR. „A Mezőtúri Refor­mátus Gimnázium főgimnázium­má szervezése” címmel újabb könyv jelent meg a közelmúltban a nagy múltú intézményről. Dr. Gombás István kiadványa hat­vanöt év eseményeit foglalja ösz- sze az 1848-49-es szabadságharc leverésétől egészen az első világ­háborúig. szs PUSZTAMONOSTOR. Mint­egy hat-hét évvel ezelőtt még kettőszáz fölött volt a helyi is­kolába járó gyerekek száma, ám jelenleg már csak száztizenhe­ten tanulnak az intézményben, s nagyjából ekkora létszám vár­ható jövőre is. Igaz, az utóbbi esztendőkben lényegesen nem mérséklődött a tanulói létszám. MCA SZOLNOK. Tizenhárom együt­tes részvételével ismét megrende­zik a vasutas országos népzenei találkozót. A Millennium Vasutas Klub ad helyet a rendezvénynek június 26-án. Tíz együttes minő­sítésért lép színpadra. A résztve­vők szinte az egész országot kép­viselik a megyeszékhelyen, hi­szen Szolnokon kívül Nagykani­zsáról, Ceglédről, Nyársapátról, Tállyáról, Fótról, Bojtról, Hatvan­ból, Bekecsből, Záhonyból és Zagyvaszántóról érkeznek nép­dalkörök, énekkarok, citerazene- karok. ba SZOLNOK-JÁSZFÉNYSZA­RU. A megyei önkormányzat il­letékes bírálóbizottsága a francia­országi, július 9-től 31-ig tartó Amiens-i Nyári Egyetemen való részvételre a szolnoki Brahmi Lynda és a jászfényszarui Győri Márta pályázatát fogadta el. ta TISZAFÜRED. Lopáson értek tetten egy férfit, aki az egyik áru­házból közel hatvanezer forint értékű árut kísérelt meg eltulaj­donítani a pénztáros ismerőse se­gítségével. A rendőrség büntető- eljárást indított a tolvajok ellen. MRFK TISZATENYŐ. A Gyöngyvirág Művészeti Óvoda nevelőtestületé­nek tagjai a közelmúltban részt vettek a X. Országos Esztétikai Tanácskozáson Kaposvárott, ahol számos szakmai előadáson bőví­tették ismereteiket, mg TÓSZEG. Gőzerővel építik a magasparti település hosszú távú biztonságát szavatoló 4,1 kilomé­ter hosszú töltés első, mintegy hétszáz méteres szakaszát. A ki­vitelezés a Tiszán tavasszal levo­nult kisebb árhullám miatt bő másfél hónapos csúszással, má­jusban indult. A szakemberek szerint azonban - ha az időjárási feltételek lehetővé teszik - ebből a hátrányból valamennyi még le­faragható. így változatlanul re­mény van arra, hogy több mint kétszáztízmillió forintos beruhá­zással nyár végére az utóbbi évek legmasszívabb védműve valósul meg Tószegen, bj ÚJSZÁSZ. Műsoros rendez­vénnyel ünnepelte megalakulásá­nak ötödik évfordulóját az Együtt Újszászért Egyesület a napokban. A civil szervezet a város lakóinak összefogását, az együttgondolko­dást ösztönzi, rendezvényeket szervez, melyekhez anyagi for­rást kutat fel, illetve kiemelten kezeli a település környezetének rendjét, tisztaságát, mg

Next

/
Thumbnails
Contents