Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-11 / 135. szám
I Hl 2004. Június 11., péntek MOZ A. _.!—K 15. OLDAL Vasmise lesz a faluban _____ Kőtelek Elő ször celebrálnak a településen vasmisét. A rendkívüli alkalom Nagy László kanonoknak, nyugalmazott plébánosnak köszönhető. Felszentelésének 65. évfordulója alkalmából vasmiséjére készül a 89. életévét töltő Nagy László. Az idős pap a csallóközi Kistapol- csányban született, és a háború vihara sodorta Magyarországra. A településen 44 éve a lelkek buzgó gondozója - tudtuk meg Pálfi János jelenlegi- plébánostól. Nagy László 1978 óta nyugdíjas, átesett több infarktuson, de még ez sem akadályozta meg őt abban, hogy ne fogjon bele a templomfelújítás megszervezésébe. A vasmise nemcsak ___ az idős kanonok, hanem a település életében is rendkívüli alkalom, ilyen ünnepi esemény még nem is fordult elő a faluban. A szellemileg még mindig friss pap június 20- án délelőtt fél tíztől tartja vasmiséjét a templomban. Úgy tudjuk, a megyében legutóbb két éve volt vasmise, azt Jászladányon Pávai Sándor tartotta. TÓTH ANDRÁS A fogyasztóknak számos kedvező változást hozott az uniós csatlakozás, hiszen hazánkban is maradéktalanul érvényesülnie kell a magas szintű fogyasztóvédelemnek. Nem kergethetünk persze illúziókat, s nem mondhatjuk azt, hogy május 1-jétől maradéktalanul érvényesülnek a fogyasztói jogok. Valószínűleg még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a piaci szereplők, de a fogyasztók körében is természetessé váljon a fogyasztóvédelmi szemlélet és gondolkodás. Ezért az EU összes, fogyasztókat védő intézkedése csak akkor lehet hatásos, ha azt maguk a fogyasztók is ismerik, s elvárják a vállalkozásoktól. Ma már ugyanis olyan bőséges a kínálat mind áruban, mind a piaci szereplőket illetően, hogy a fogyasztó nyugodtan változtathat a megszokáson, s oda mehet vásárolni, ahol betartják az előírásokat, s netán még udvariasak is vele. Sok vállalkozás nem hiszi el, hogy a fogyasztóvédelem olyan terület, amely hozzáadott értéket nyújthat, pedig hosszabb távon mindenképpen versenyképességet javító tényező. A gazdasági tárca szerint május 1-jét követően mindenekelőtt arra kell figyelni, hogy a fogyasztói jogok megfelelően érvényesülnek-e lakóhelyén, vagy máshol abban az üzletben, vagy szolgáltatóhelyen ahol vásárol. A fogyasztóknak is tisztában kell lenni a legfontosabb jogszabályokkal. _________A FOGYASZTÓK ÖT ALAPJOGA:__________- a z egészség és biztonság védelméhez való jog- a vagyoni érdekek védelméhez való jog- a tájékoztatáshoz, oktatáshoz való jog- a jogorvoslathoz való jog- az önszerveződéshez való jog kell a szervizhez fordulnia, de azt is megteheti. Május 1-jétől változott a fogyasztóvédelmi törvény néhány pontja is, többek között a címkézés szabályai is, így az EU-tagállamokból származó termékeknél nem kötelező a származási hely feltüntetése, míg a közösségen kívüli országokból származó termékeknél ez kötelező. Fontos figyelni arra, hogy a boltokban betartsák az árfeltüntetés uniós szabályozását. Ennek lényege, hogy minden termék és szolgáltatás árát fel kell tüntetni, a fogyasztó által fizetendő (adókkal, egyebekkel növelt) árban, és forintban. Ugyancsak fontos, hogy a különböző kiszerelésben árusított termékeknél az egységárat is fel kell tüntetni, hogy a fogyasztó össze tudja hasonlítani a termékek árait. Emellett alapvető szabály, hogyha egy terméken több ár szerepel, a fogyasztó ragaszkodhat a legalacsonyabb árhoz. A csatlakozást követően vámmentesen vásárolhat a fogyasztó más EU-országban, s az ott vásárolt termékkel kapcsolatos panaszával nem kell feltétlenül visszatérnie abba az országba, ahol vásárolt, hanem panaszát, kifogásait az akkreditált, bejelentett civil szervezetnél is megteheti, akik eljárnak a közvetítésben, vagyis érvényesülni fog a határokon átnyúló jogérvényesítés rendszere. A kozmetikai termékekre vonatkozó biztonságossági követelmények is szigorodtak, a címkéknek tartalmazniuk kell a legfontosabb információkat, s a gyártóknak kell vállalni a termékért a teljes felelősséget, ezért a címkén nem az OÉTI-engedélyszámot, hanem a kozmetikai termékdosszié helyét kell megjelölni. Jelentősen szigorodnak az áruk és szolgáltatások biztonságosságára és az azzal kapcsolatos piacfelügyeleti ellenőrzésekre vonatkozó előírások, amelyek megteremtik annak feltételeit, hogy a fogyasztók csak biztonságos árut vásárolhassanak. Ennek érdekében már a vámellenőrzéskor is kiszűrik a harmadik országokból származó nem, biztonságos árukat. A termékfelelősségi törvény alkalmazásánál a 10 ezer forintos kárérték limit határ megszűnt, s helyette csak 500 euró feletti kár esetén lehet élni az e törvény adta lehetőségekkel a termék hibájából keletkezett kár érvényesítése esetén. Május elseje óta nem lehet forgalmazni olyan dohányterméket, amelyen nem szerepel figyelmeztető felirat. Az Európai Unióban is nagyobb szerepet kap a vitarendezésben az alternatív vitarendezés, amelynek intézményi formája hazánkban a megyénként működő Békéltető Testületek, ezért panaszával, problémájával a fogyasztók bátran fordulhatnak e testületekhez, már az ezer forintos eljárási díjat sem kell megfizetni. Szintén hasznos tudnivaló, hogy mindazt a csomagolóanyagot, amelyért a forgalmazó díjat számított fel, köteles a fogyasztótól visszavásárolni. Amennyiben a fogyasztóvédelmi jogok és jogszabályok betartásával bármilyen probléma adódik, a fogyasztóvédelmi felügyelőségen és egyesületen kívül a fogyasztók fordulhatnak a már említett, a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő Békéltető Testületekhez. _________________________________________________________ LACZI ZOLTÁN DÖGÖNYÖZ, MASSZÍROZ. Újabb gyógyvizes medencét építenek a cserkeszőlői fürdőben. A téli fürdő közvetlen szomszédságában adják majd át júliusban azt a medencét, amelyet látványos dögönyöző- vel és masszírozósugarakkal látnak el. ____________________________________________fotói bakos j. Tö rvénysértő volt a határozat Karcag Iskolai ajándékokat, adományokat, reklámanyagokat Karcagon csak az önkormányzat egyedi döntése alapján lehet osztani — szólt a november végén elfogadott döntés. A törvénysértő határozatot most hatályon kívül helyezték. A képviselők azzal indokolták a határozatot, hogy a gyermekek biztonságban legyenek az intézményekben, és szekták, pártok, cégek ajándékokkal ne tudják befolyásolni őket. Ezért előzetes bejelentéshez és testületi döntéshez kötötték az ajándékozást. A képviselők utasították az intézmény- vezetőket a fenti döntés szervezeti és működési szabályzatba (szmsz) való foglalására is. Erre tett törvényességi észrevételt a megyei közigazgatási hivatal, mondván, az szmsz elkészítését az intézmény vezetője végzi és a nevelőtestület fogadja el, így törvénysértő a képviselők ezen utasítása az intézményvezetőknek. Mivel saját hatáskörbe vonta a testület az intézményekben a tanulók, pedagógusok számára szervezett személyenkénti ajándékok feletti rendelkezési jogot, az átadást pedig a testület saját elhatározása alapján engedélyezi, vagy sem, nos ez szintén törvénysértő, mert a közoktatási törvény kimondja, hogy az intézményben folyó reklámtevékenység szabályait az szmsz-ben kell szabályozni. Ennek elkészítésére pedig a közoktatási törvény értelmében nem a képviselő-testület, hanem az intézményvezető rendelkezik hatáskörrel. DARÓCZI ERZSÉBET A számonkérések napjai Ismét vizsgaidőszak zajlik a Szolnoki Főiskolán Vészterhes időszak a június: vizsga vizsgát követ ______ Szolnok A nyári meleg és az izgalom együtt nagy kihívás a vizsga- időszakban minden hallgatónak. A Szolnoki Főiskola folyosóján tegnap legalább is így tűnt a tankönyveket és a vizsgatermek olykor-olykor kinyíló ajtaját felváltva kémlelő arcokon. Nehéz már motiválnia magát az embernek olyankor, ha a kellemes időjárás a szabadba, a strandra csábít. Persze ez nem lehet kifogás, a sikerért ilyenkor is hajtani kell. Ha másként nem, hát a különféle segédeszközök előállításával... Néhány másodéves idegenforgalom-szálloda szakos hallgató legalábbis nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ilyesmivel is megtámogassa az eredményességét.- Korábban mindig olyan lelki- ismeretesen tanultam, ahogy csak bírtam, de általában éppen ezek a vizsgáim nem sikerültek — mesélte Ilona. — Ugyanakkor azt láttam, hogy aki puskát vitt magával, könnyedén vette az akadályokat. Úgyhogy egy ideje én is gyártok ilyesmiket. Még akkor is, ha vannak oktatók, akiknél egyszerűen nem lehet használni őket. — Hogyan készülnek manapság a puskák? — Egyszerű eljárást alkalmazok. Vettem ugyanis egy szkennert, azzal bemásolom a fél könyvet, azután az alaposan lekicsinyített alkotásomat szépen hasábokra vágom. Ezt követően már csak annyi dolga van az embernek, hogy harmonikaszerűen összehajtogatja. Az igaz, hogy esetleg fogalmam sincs, az adott kérdésre adandó választ éppen melyik részén találom, de azért nem kis könnyebbséget jelent ez a módszer. — Én egy költségkímélőbb megoldást szoktam alkalmazni. Vagyis ha úgy hozza a szükség, kézzel írok puskákat. Azzal talán még tanul is egy kicsit az ember- vetette közbe Zsuzsanna.- S hogy lehet ezeket feltűnés nélkül alkalmazni?- A legegyszerűbb, ha sorkiemelővei kihúzzuk a lényeget, az megkönnyíti a keresést - vélte egy harmadik hölgy, Andrea. - Különben pedig összezárt, enyhén ökölbe szorított kézből, a lábak közé vagy a padba rejtett puskákból dolgozhat eredményesen a diák. Persze ez az egész kérdés csak elméleti. A sok tanulást nem nélkülözhetik holmi vizsgaidőszakos segédeszközök.- Van valamilyen fogadalom egy-egy komolyabb megméretés előtt?- Hogyne. Például, ha sikerül a számviteli vizsgánk, utána hatalmas ünneplést csapunk - felelték egybehangzóan a lányok. Azután összeszedték holmijukat, s indulni készültek a vizsgatermük felé. Amikor sok sikert kívántunk, Ilona bizakodva elmosolyodott.- Az tényleg jó lenne, ha ma nem csak egy UV-időponttal gazdagodnánk... MOLNÁR G. ATTILA FOTÓ: CSABAI Az árakat pontosan fel kell tüntetni FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Az EU-val jobb a fogyasztónak Az EU-ban rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak az élelmiszerek biztonságának, ezért az élelmiszereket részletes információkat tartalmazó tájékoztatóval kell ellátni, s csak így lehet forgalmazni. Ugyancsak az élelmiszerek biztonsága érdekében az élelmiszerüzletekben május 1-től kötelező az EU higiéniai követelményeinek alkalmazása, a HACCP-rendszer alkalmazása, amelynek keretében az élelmiszerekre veszélyes és kritikus pontok elemzését kell elvégezni, minden üzletben. Fontos arra is figyelni, hogy az elmúlt évben megváltozott szavatossági szabályokat a forgalmazók megfelelően érvényesítsék, hiszen ez a fogyasztók számára kedvező változást hozott, két évig érvényesíthetik szavatossági jogaikat minden termékre, s még a használt termékekre is egy évig érvényesíthető a szavatossági jog. Ennek keretében a hibás termék kijavítása, cseréje, árleszállítása, vagy a vételár visszafizetése kérhető a fogyasztó választása szerint. Az elmúlt évben változtak a jótállási szabályok is, s bizonyos termékekre egy éves kötelező jótállás vonatkozik, illetve a gyártók szabadon és hosz- szabb időre is vállalhatnak jótállást. Jó tudni a fogyasztóknak, hogy a vonatkozó rendelkezés lehetővé teszi, hogy a fogyasztó a jótállási igényt is a forgalmazónál érvényesítse, nem feltétlenül