Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-26 / 122. szám
4. OLDAL TÜKÖR MEGYE I 2004. Május 26., szerda Három község lelkipásztora Másfél ezer kilométert futottak A testépítők főleg a lány nézőknek tetszettek FOTÓ: A SZERZŐ FÉSZERTÜZ. Egy fészerben keletkezett tűz miatt riasztották hétfőn a tűzoltókat Szolnokon. Mint kiderült, a Temető úti épületben festékesdobozök égtek. A tüzet gyorsan eloltották, de így is 80 ezer forintra becsülhető a kár összege. ___________________HGY __________Nagyrév__________ Sőreg Norbert úgy lett református pap, hogy tulajdonképpen elei az élet más területein helyezkedtek el, keresték a kenyerüket. Hogy mást ne említsek, az eredetileg mátészalkai fiatalembernek az édesapja rendőr főtiszt volt, az anyukája tejipari technikus, bár már mindketten nyugdíjasok. Őt pedig Mátészalkán beíratták egy erős szintű gépészeti szakközépiskolába. — Noha becsülettel megtanultam a kötelező műszaki ismereteket, képleteket, kísérleteket, már a Sőreg Norbert lelkipásztor a nagyrévi református templomban FOTÓ: BAKOS JUDIT kezdet kezdetén tudtam, aligha leszek műszaki szakember, és nem ezen a területen képzeltem el későbbi egyetemi tanulmányaimat. Olyannyira nem, hogy érettségi után jelentkezett a református hittudományi egyetemre, hiszen a lelkipásztori hivatás iránt érzett elkötelezettséget. Sikeresen el is végezte a nehéz szemesztereket, majd egyéves svájci ösztöndíj várta Bernben. A kantonok országa egy más világ, ezt is megismerte, nem utolsósorban alaposan gyarapította, elmélyítette németnyelv-tudását. Hazatérve több helyen szolgált. Békés megyében kezdett, dolgozott Mátészalkán is, Szegeden egy ideig tanársegéd, mostanság pedig a nagyrévi parókia az otthona. Talán nem véletlenül, mert azt képtelenség lenne állítani, hogy mondjuk egy esztendővel ezelőtt azt sem tudta, merre, hol van Nagyrév. Ugyanis kamaszkorában egy ifjúsági kiránduláson már megfordult ezen a sajátos, vadregényes vidéken. Ámbár a fiatal lelkésznek Nagyréven van az otthona, azért Ti- szainoka és Cserke- szőlő is hozzá tartozik. Továbbá az óvodai, iskolai hittanórák, gyülekezeti bibliaórák, mindezeken túl a nyári turistaszezonban Cserkeszőlőn német nyelvű istentiszteletek is várják. Meg még egy fontos esemény: az idén augusztusban lesz az esküvője. A menyasszonya zenetanár, úgyhogy sorsának további alakulása attól is függ, lesz-e a fiatal- asszonynak errefelé állása. Mert a három település a tavalyi érkezése óta már a szívéhez nőtt a harmincéves lelkésznek. — Istennek hála, nagyon sok a munkám, és úgy érzem, az itteni falvak lakói hálásak, megszerettek. Nyugodtan le lehet írni: ez a szeretet kölcsönös... Izmos fiúk a színpadon Mezőtúr A huszonhét éve működő Túri Szabadidős Sportegyesület szombaton meghívásos fekve nyomó és testépítő országos versenyt rendezett a városi színházteremben. A zsűriben helyet foglaló Czimmer- mann Ferenc, Cs. Farkas Sándor, Bordács Imre, valamint a versenyt vezető dr. Bíró István és a rendezvényt szervező Szabó Sándor „ötös fogat” tizennégy országos bajnoki címet mondhat magáénak. A fekve nyomásban huszonnyolcán indultak, míg a testépítők közül hat túri fiú vállalkozott a megméretésre. A junior korosztályosok között Fad- gyas Roland győzött, míg a serdülők között Nagy Bence lett első, mindketten mezőtúriak. A felnőttek súlycsoportjaiban a következők nyertek: 67 kg Gugolya János (Gyoma), 75 kg Czinanó Sándor (Békéscsaba), 85,5 kg Bajzák Antal (Gyomaendrőd), 90 kg Papp Zoltán (Mezőtúr), 100 kg Marton Gusztáv (Békéscsaba), +100 kg Horváth László (Békéscsaba). Az öregfiúknak becézett masters (mester) I. csoportban Jámbor Gyula (Békéscsaba), míg a 11-ben Kuruc László (Békéscsaba) győzött. Itt lett második 155 kg-ban Trási Lajos túri vállalkozó, mint a mezőny legidősebb, 57 éves versenyzője, aki lapunknak elmondta, hogy a sport nélkül nem bírná a napi 14-16 órai munkát. Azt is fontosnak tartja, hogy ebben a sportban a vetélytársak nem egymás ellenfelei, főleg ellenségei, mert ezt a szerepet itt a súly tölti be. Ezért is kitűnő jellemformáló ez a testedzés. FÜSTÖS JENŐ _______ __ Szolnok__________ Kü lönleges vendéget üldöztek a megyeszékhelyen. Bryan, a Sláger Rádió reggeli műsorának állandó szereplője hintón utazta körbe a várost. Nem is olyan régen még egy üvegkalitkában közvetítette az ország egyik legkedveltebb reggeli műsorát a Boros—Bochkor páros, most ismét visszatért a Tisza partjára a rádiózás közkedvelt párosa. Mint mindenütt az országban, Szolnokon is kisebb-nagyobb fennakadást okozott a Bumeráng című reggeli show játéka. A Bry- an-vadászat néven meghirdetett „fogathajtás” már kora reggel háromnegyed hétkor elkezdődött, elsőként az iskolások vették üldözőbe a hintót. A királylányként feszítő Bryan útitársa a reggeli műsor egyik vezetője, Bochkor Gábor volt. Az országos turné során még több nagyvárosba ellátogat a különleges csapat, azt persze sehol sem lehet előre tudni, hogy milyen eszement járműben és ruhában pompázik a díszes „vad”. Szabó Gyula a Lehel Vezér Gimnázium testnevelője, a sportos élet, a mozgás apostola. Huszonnyolc esztendeje tanít ebben az intézményben és jókora cikk kerekedne abból, ha felsorolnánk diákjai, csapatai eddigi megyei, területi és országos döntőben elért eredményeit. Ez kerülhetne annak a bizonyos, képzeletbeli mérlegnek az egyik serpenyőjébe, a másikba meg az, hogy ő nemcsak az elméletben, az edzéstervekben, az oktatásban járatos, de maga is tevékenyen sportol. Még most, három srác édesapjaként is. JÁSZBERÉNY Legutóbb is például azt a „csínyt” követték el, hogy nyolcadmagukkal csak úgy elfutottak a tőlük 1571 kilométerre fekvő Vechtába, Jászberény német testvérvárosába. A futók egy része a suli régi, kedves diákjai közül került ki, és a polgármesteri hivatal elől indultak. Naponta átlagosan 143 kilométert teljesítettek felváltva, összesen: a jók tizenöttizenhat, a még jobbak húsz-huszonegy kilométert. Jászberényből Gödöllő, Vác, Esztergom, Mosonmagyaróvár, Pozsony, Ausztria, Passau, végül Vechta volt az útirány. Általában kempingekben aludtak, de arra is adódott példa, hogy az áruházak rakodóterében hajtották álomra a fejüket. Bécsben pedig például egy park jutott nekik. Háromszor akkora zuháré látogatta meg őket, amely után felesleges volt a zuhanyozás. Amikor a holtpontról faggattam, így felelt:- A visszaemlékezésem szerint ez a harmadik nap után, a negyediken látogatott meg. Azután sikerült túljutnom rajta, és a többi már magától ment. Hogy mi mindent ettek az úton? Kolbászt, szalámit, szalonnát, tepertőt, ezeket kapták. Meg főtt ételeket, például paprikás csirkét, ezeket a tanár úr varázsolta a tányérokra, mert nincsen abban semmi gubanc, ha egy testnevelő tanár például konyhai ismeretekkel is rendelkezik. Amikor megérkeztek, fejedelmi fogadtatásban volt részük. Az ottani újságok írtak róluk, és három napig ünnepelték a nyolc magyart. Ha most valaki azt gondolná, ezzel vége az évnek, az nagyon téved. Hamarosan esedékes a Tisza-tó-futás, majd ősszel a Bécs-Bu- dapest maratoni. Neki, nekik nem először: ötödször. DSZM Szabó Gyula tanár úr az éremmel és a plakettel, amellyel igazolja, hogy ő is tagja volt annak a csapatnak, akik tizenegy nap alatt 1571 kilométert futottak fotó: bakos judit Attila sírja és Tigris tank Régész ismerőseimtől, már akivel vagyok olyan jó viszonyban, hogy meg merem kérdezni, időnként érdeklődöm, hogy megtalálták-e már Attila sírját. Ilyenkor egyesek csúnyán néznek rám, mások viszont mesélni kezdenek. Házi statisztikák szerint az országban évente mintegy ötven bejelentés érkezik arról, hogy „egészen biztos” értesülések szerint itt-ott-amott megtalálható Attila sírja, csak ásni kell. Nemrég az egyik szolnoki belvárosi telefonfülke mögött javasolta valaki ásatás megkezdését, más esetben az volt a bejelentés alapja, hogy szőlőtelepítés közben elveszett egy karó, s az csak egy üregbe csúszhatott, mivel a szomszéd messze dolgozott, nem lophatta el. Ha pedig üregbe csúszott, az az üreg csakis Attila sírját rejtheti, vagy legalábbis valamelyik vezéréét. A nagyobb múzeumokban néhol van egy-egy munkatárs, akinek egyéb teendői mellett az a dolga, hogy fogadja az Attila sírját bejelentőket. De nemcsak a nagy hun király sírjáról jönnek hírek, az újabb korok története is megmozgatja az emberek fantáziáját. Mostanában több hír is érkezett különféle múzeumokba elásott második világháborús német Tigris tankokról. A pálmát az a bejelentő vihetné el, aki szerint az általa fölfedezett tankban a kezelőszemélyzet is benne van, épen és egészségesen. Lehetséges, hogy a népmesék késői, csökevé- nyes hajtásával állunk szemben, ugyanis már gyerekkoromban is hallottam a Budai Vár alatti beomlott élelmiszerraktárban a feltárások idején fölfedezett német katonákról, akik levegőhöz és vízhez jutván eléldegéltek ott vagy tíz évig a raktárban maradt konzerveken, szintén egészségesen, igaz, a szakálluk derékig ért, amikor megtalálták őket. De nemcsak Attila sírja és elásott tankok borzolják a régi dolgok iránt fogékony emberek fantáziáját. Régebben a múzeumi tanácskozásokra olykor ellátogatott egy idősebb úr, aki a rendezvény elején rendszerint szót kért, és közölte, hogy ő Dzsingisz kán unokája, a mongol uralkodó Szegeden udvarolt a nagymamájának. Mivel úgy hallotta, hogy Dzsingisz kánt „bélistázták” Mongóliában, most odautazik, és kieszközli a rehabilitációját. Ezután fölállt, és elhagyta a termet, megkezdődhetett a tanácskozás. Igaz, ö dokumentáltan klinikai eset volt, hosszabb kezelés után engedték el a zárt osztályról, mivel megállapították, hogy nem ön- és közveszélyes. BISTEY ANDRÁS Királylányra vadásztak A királylány és kísérője: Bochkor Gábor