Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-25 / 121. szám
I 2004. Május 25., kedd TÜKÖR 5. OLDAL Apa és fia a döntőben Szolnok Egyszerre két rangos pecásmeg- méretés is zajlott a hét végén megyénkben. Az immár hagyományos IPA nemzetközi rendőrversenyt szombaton délelőtt a megyeszékhelyen, az Alcsi-holt- ág kettes pályáján rendezték. A részt vevő tizenöt csapatból végül a házigazdák bizonyultak a legjobbnak. A Tisza-tó eközben a Kelet-Magyarország legjobb halfogóit felvonultató férfi egyéni elődöntőnek adott otthont. A péntektől vasárnapig tartó seregszemle 33 indulójának egy- harmada jutott a Nagykunságifőcsatorna telekhalmi szakaszán augusztus első hétvégéjén sorra kerülő döntőbe. Közülük a Szolnoki Munkás Horgászegyesület két jeles pecása, apa és fia: idősebb és ifjabb Szénási Béla képviseli majd a Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetségének színeit. B. J. Bemutatkozhatnak Karcac Régóta szeretnének már egy állandó kiállítótermet a városban élő népi iparművészek, népművészek. Most végre teljesülhet az álmuk, hiszen a Dózsa György út-Táncsics körút sarkán lévő ház falán a tábla már hirdeti: Kézművesek Háza. Az önkormányzattól a Nagykunsági Nép- művészeti Egyesület megkapta az épületet. Andrási Mihály elnöktől megtudtuk, terveik szerint a nyáron megnyitja kapuit a ház a látogatók előtt. Az egyesület egy állandó kiállítást tervez, hogy a látogatók megismerhessék a városban dolgozó szakmák képviselőinek munkáit. A későbbiekben szeretnének különböző kismesterség-tanfolyamokat is szervezni. de Gondban a cipészoktatás (Folytatás az 1. oldalról) Azt feltehetően senki sem gondolta, hogy ez máris éreztetni fogja hatását az intézmény osztályait illetően is, mindenesetre tény, hogy a szakközép- és szakiskolai cipőipari első évfolyamra nem volt elegendő jelentkező. Mindezek ellenére kifejezetten eredményesnek mondható az idei beiskolázási időszak, hiszen a három kilencedikes osztályba összesen háromszázti- zenhárman jelentkeztek. Igazolta az új szakokkal kapcsolatos elvárásokat az is, hogy a kereskedelmi-marketing szakirányú középiskolai osztály harmincnégy fővel indul a következő tanévtől. pe ABONY. A téli és kora tavaszi kényszerpihenő után az elmúlt hetekben ismét felvonultak a munkaterületen a várost elkerülő út építését végző szakemberek. A gépek is újra dübörögnek Abony kül- és belterületén. A nehéz tehergépjárművek nyomán leginkább megrongálódott Mátyás király út azonban már bizonyosan nem marad hepehupás a várhatóan jövőre elkészülő beruházás miatt. A helyi önkormányzat és a munkálatok Pest megyei részéért felelős társaság megállapodása szerint ugyanis ezt a szakaszt a kivitelezést követően helyreállítja majd a fővállalkozó, bj JÁSZKISÉR. Összesen 269 iskoláskorú gyermeknek fizetett beiskolázási segélyt legutóbb a község önkormányzata. Emellett tizenkilenc felsőoktatási intézményben tanuló diák kapott a Bursa Hungarica pályázat anyagi támogatásából, pe M E G Y E I NINCS ELUTASÍTOTT KÉRELEM. A tiszaroffi óvodába közel száz gyermek jár, így a településen nem kellett senkit elutasítani helyhiány miatt. A „Roma jóléti integrációs európai uniós pályázat” keretében bővítették az óvodát egy csoport- és egy tornaszobával, valamint kiszolgálóhelyiségekkel. ______________________________________________________________________________FOTÓi MÉSZÁROS JÁNOS Félnek a mozdonyvezetők Megyei információ Bár nem fenyegeti a mozdony- vezetőket az elbocsátás réme, ennek ellenére szolidárisak a többi vasúti dolgozóval, akik a hatalmas arányú leépítés ellen tiltakoznak. A Vasúti Dolgozók Szabad Szak- szervezete ma tekinti át a vasúti létszámleépítéssel kapcsolatos tárgyalásokat és értékeli a kialakult helyzetet. Az a hír is elterjedt, hogy VDSZSZ sztrájk bejelentésre készül. A vasutasok azért tiltakoznak, mert idén több mint háromezerrel akarják csökkenteni a MÁV-nál dolgozók számát, és 2006-ig összesen 11 ezer embertől válnának meg. A MÁV ésszerűtlennek tartja a sztrájkot. Velkei Béla, a Mozdonyvezetők Szakszervezete szolnoki területi ügyvivője lapunknak úgy fogalmazott, hogy bár szervezetükkel kapcsolatban rendben vannak a megállapodások, minden olyan lépés, ami a vasutas munkavállalók érdekeit képviseli, jogos, és azonosulni tudnak vele. Ugyanakkor egy más jellegű probléma őket, mozdonyvezetőket is élénken foglalkoztat. Az uniós csatlakozással járó liberalizációval ugyanis a MÁV pályakapacitásának 20 százalékát meg kellett nyitnia többek között azon ma- gánvasutak előtt, amelyek a Központi Közlekedési Felügyelettől az engedélyt megkapják. Ebben nagy veszélyt lát a vezető, mert már arról értesültek, hogy egy korábbi MÁV-vezérigazgató magánvasúti társaság létrehozásán fáradozik, és oda olyan nyugdíjas mozdony- vezetőket toboroz, akik megkapják az engedélyt a munkára. Ez komoly konkurenciaként hathat a jelenleg aktív mozdonyvezetőkre. A leginkább érintettek között lehetnek szolnokiak is, hiszen a legkurrensebb, nemzetközi szállításban a korábbiaknál is jobban kihasznált tranzit vasúti szakasz, a sopron-, illetve hegyeshalom-lő- kösházai keresztülhalad Szolnokon. A munkájukat féltő mozdonyvezetők összeülnek, és a várható helyzettel szembeni fellépésüket megvitatják. A vezető azt sem zárja ki, hogy ebből konfliktus alakulhat ki. tóth andrás Gördülékeny vámügyintézés (Folytatás az 1. oldalról) Mindemellett működésbe lépett az új, vámárunyilatkozat-feldolgozó rendszer, ami azt jelenti, hogy valamennyi kiviteli és behozatali irányú nem közösségi áru tekintetében ezek alapján kell feldolgozni a vámokmányokat. Bár országosan jelentkeztek problémák, a Szolnoki Vámhivatal különösebb fennakadás és meghoszszabbodott várakozási idő nélkül végzi továbbra is feladatát szolgálati helyén, az MB Kőolajkutató Rt. által a Körösi úton üzemeltetett vámkezelő helyszínen. Hogy az ügyfeleknek nem kellett boszszankodniuk a vámeljárások elhúzódása miatt, nem jelenti azt, hogy a vám- és pénzügy- őrség munkatársainak nem voltak nehézségeik az új informatikai rendszerrel. Az európai uniós rendszer szerint működő számító- gépes program kezdeti lassúsága ugyanis cselekvésre késztette őket: ahogy kezdődtek a bajok, terv szerint azonnal áttértek a kézi adatfeldolgozásra, így elejét vették a torlódásoknak. Pintér Mihály elmondta: erőfeszítéseiknek köszönhetően az ügyfelek nem panaszkodtak, sőt a nagy vámkezeltetést végző cégek elismerését is sikerült kivívniuk. Ahogy az országos informatikai rendszer csütörtök óta teljes „gőzzel” működni kezdett, soron kívül pótolni kellett a kézi ügyfeldolgozás miatt addig nem rögzített adatok rendszerbe való bevitelét. A szolnoki vámudvaron napi átlagban mintegy száz vámeljárást folytatnak az új EU-s rendszer szerint. A parancsnok úgy látja, maguk az ügyfelek is sokat tehetnek annak érdekében, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok. Sokat segíthet, ha minél jobban megismerik az új jogszabályokat, és pontosan töltik ki a vámáru-nyilatkozatokat. Ebben továbbra is minden segítséget megadnak a szolnoki vámosok. HGY Május 1-jétől a megyében csak a Szolnoki Vámhivatal működik. A Jászberényi Vámhivatal mint önálló hivatal megszűnt, tevékenységét a szolnoki kirendeltségeként folytatja tovább. VÉLEMÉNY BISTEY ANDRÁS Számoljunk! Miután május 14-én lezárult az ajánlószelvények gyűjtése, kiderült, mely pártok kezdhetik meg a választási kampány finisét az Európai Parlament Magyarországnak fenntartott 24 helyéért. Olvasom a pártok saját mandátumaik számára vonatkozó optimista jóslatait, és számolok: az MSZP és a Fidesz egyaránt a mandátumok több mint felének megszerzésében reménykedik, különböző vélemények szerint mondjuk egyenként számítanak 14-14 mandátumra. Az SZDSZ kettőt jósol magának, az MDF, a Munkáspárt és a MIÉP egyet-kettőt, vegyük a többé- kevésbé középarányosat, hármuknak négy mandátumot. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a MIÉP indulásának van valami Örkény egyperceseire emlékeztető abszurd bája, az európai uniós csatlakozást ellenző párt az unió parlamentje által fizetett egy-két képviselőjével agitál majd az EU ellen, ha bejut. Nem tudom, hogy más országokból van-e hasonló párt az Európai Parlamentben, javaslom, hogy ha nincs, ezt a jelenséget a szódavízhez hasonlóan föltétlenül nyilváníttassuk hungari- kumnak. Visszatérve a számokhoz, van még néhány párt az indulók között, amelyekről nem sokat lehet tudni azonkívül, hogy szeretnének legalább egy képviselői helyhez jutni. Ha összeszámoljuk a remélt mandátumokat, összejön belőlük legalább 36- 38, ami a nekünk járó 24-hez hasonlítva nagy optimizmusra utal. Pedig azt mondják, a magyar alapvetően pesszimista nép, szereti sötétebben látni a dolgokat, mint amilyenek. A politikára azonban úgy látszik, ez nem vonatkozik. Lakbéremelés csak jövőre Törökszentmiklós Idén közel félszáz bérlakással nő a város önkormányzati tulajdonú lakásállománya. Az év elején átadott „fecskeházi” harminc és az épülő, várhatóan július 31-én beköltözhető 2x8 lakással együtt negyvenhattal nő az önkormányzat által bérbe adható lakások száma. Szükség is van rá, hiszen a meglévő százötvennyolc lakás tizenöt százaléka az állaga miatt nem adható ki. Felújítás vagy lebontás előtt állnak, ám az átépítésre egyelőre pályázati támogatást vár a város, illetve egyéb problémák akadályozzák a korszerűsítést. A saját forrás nem elegendő, ráadásul a bérleti díjak az ön- fenntartást sem biztosítják. A nem szociálisan bérbe adott, jelenleg kiemelt lakbérrel bérbe adott - főleg lakótelepi - lakások havi bére (10-15 ezer forint) is jelentősen elmarad a településen magánforgalomban lévő (20-25 ezer forint) lakások bérétől. Varga Imre jegyző szerint ezért szükség volna azon lakások esetében, ahol annak állapota azt indokolttá teszi, a jelenlegi lakbér piaci szintre vagy azt megközelítő emelésére. A tervek szerint 2005-ben és 2006-ban 15-15 százalékos, 2007-ben további 20 százalékos emelés várható. A jegyző hozzátette: a rendeletek felülvizsgálata során keresik a lehetőséget a vagyongazdálkodási és lakás-bérbeadási bírálati szempontok szélesítésére a lakástörvény szabta szűk korlátok között. Harc a parlagfű ellen (Folytatás az 1. oldalról) Erről jegyzőkönyvet is készítenek, és ennek alapján rendelik el a kötelező védekezést. Ha ezt határidőre nem hajtják végre, akkor elrendelik a közérdekű védekezést és kiszabják a növényvédelmi bírságot. Az igazgató ugyanakkor hozzátette, túl hosszadalmas az eljárás, mert fellebbezés esetén mire a közérdekű védekezésig eljutnak, eltelik 15-20 nap. Utána már nem lehet mechanikailag a parlagfű ellen védekezni a kultúra fejlettsége miatt. Ha nem történik meg a határidőn belül a védekezés, a hatóság azt kényszerintézkedéssel végrehajtja. A gazdák nagy részben egyébként hajlandóak a parlagfű-mentesítést végrehajtani, de átütő sikert az ország 9,5 millió hektárnyi területén összesen tevékenykedő körülbelül ötszáz szakembertől nem lehet elvárni. TÓTH ANDRÁS Néhány mondatban JÁSZSZENTANDRÁS. A len gyei testvérvárostól, Jaworzétől kapott kéthetes meghívást a nyárra hat személy. Az öt, tizen- négy-tizenhat éves diák és a kísérő az Oderán vesz részt egy olyan vízi túrán, amelyre szlovák és cseh fiatalok is hivatalosak. DSZM KARCAG. A Déryné Művelődési Központban tegnap megtartott kihelyezett véradáson 85-en vettek részt. A délelőtt során több fiatal is eljött, hogy vérével segítsen a rászorulókon, sőt első véradó is volt. Jó példával járt elöl Ébner Józsefné, a vöröskereszt karcagi területi szervezetének titkára is, aki immáron huszonnegyedik alkalommal nyújtotta a karját, de KARCAG. Zánka adott otthon a vöröskereszt által szervezett elsősegélynyújtó verseny hét végi, országos döntőjének, melyen kategóriánkét húsz-húsz csapat vett részt. Megyénket mindhárom kategóriában karcagi csapatok képviselték. Az általános iskolások között a Kováts Mihály csapata a kilencedik, a középiskolások között a Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközép- iskola, Gimnázium versenyzői a harmadik, a 18 év felettiek kategóriájában a Gábor Áron gimnázium, egészségügyi szakközépiskolások a hetedik helyen végeztek. DE KISÚJSZÁLLÁS. Egy nyíregyházi férfi kérte a rendőrség segítségét szombaton este, mivel ismeretlenek megtámadták és megverték a vonaton. A bántalmazás következtében a sértett súlyosan megsérült, mrfk KUNHEGYES. Mivel ebben a városban is élnek romák, időszerű volt az az előadás, amelyet dr. Karsai Ervin főiskolai docens tartott óvodapedagógusoknak az llosvai Varga István Városi Művelődési Központban. A nagy érdeklődést kiváltó összejövetelen a szakember a cigány gyerekek szocializációjáról tartott előadást. DSZM KUNSZENTMÁRTON. Hat méhkaptárt loptak el a bennük lévő méhekkel együtt ismeretlenek a Körös-partról. A kár 241 ezer forint, mrfk MARTFŰ. Három, korábban a város életében jelentős szerepet betöltő, ám mára használaton kívüli épületet is lebontat a település önkormányzata. így a vágóhíd, a kertészet, illetve az egykori Táncsics bisztró hamarosan eltűnik, ugyanis azokat a Tiszához közeli telkeket építési célra szeretnék értékesíteni, pe NAGYKÖRŰ. Termálprogram indítását tervezi a település önkormányzata. Jelentős terület biztosításával, pályázat útján és befektetők bevonásával szándékozik biztosítani a program megvalósításához szükséges forrásokat. BA SZOLNOK. 2004. július 31-én öt oktatási intézményben jár le az igazgató megbízása. A közgyűlés a csütörtöki ülésen dönt az igazgatók személyéről. Négy intézményben a jelenlegi igazgató pályázik ismét a megbízatásra: az Újvárosi Általános Iskolában Hajdú Ágnes, a Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskolában Deák László, a Ruhaipari Szakközép- és Szakiskolában dr. Tóth Andrásáé, a Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskolában Mohácsi Ottó a jelölt. A Verseghy Ferenc Gimnázium esetében az iskola pedagógusának, Pogány Gyulának a pályázatáról dönt a közgyűlés. BGY TISZABŐ. Óvónők és gyerekek közösen szépítették meg a település óvodájának udvarát tegnap. A környezetvédelmi napokhoz kapcsolódóan fákat, virágokat ültettek, valamint természetfilmeket vetítettek. A programok sorában persze nem hiányzott a játék sem, hiszen ez alkalomra a Vackor busz is leparkolt az udvarban, „fedélzetén” számtalan készségfejlesztő játékkal, u TISZAIGAR. A helyi önkormányzat négymillió forintos önerejéhez még a tavalyi esztendőben elnyert pályázati támogatása segítségével kezdődött el az utak építése a faluban. A megközelítően 21 millió forintos beruházás révén aszfaltburkolatot kapnak a Rózsa, a Feszty és a Kossuth utcák, valamint elkészül az útalap az Új út teljes szakaszán, az előzetes tervek szerint, június végéig. PM