Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-21 / 118. szám

HI 2004. Május 21., péntek OTTHONUNK 7. OLDAL Fözöiskola Locsi-pocsi rétes Hozzávalók: 25 dkg liszt, 22 dkg kristálycukor, 1 sütőpor, 50 dkg túró, mazsola (tetszés szerinti mennyiségben), citrom reszelt héja, 1 csomag vaníliás cukor, 3 tojás, 3 dl tej, vaj Elkészítés: Egy tepsit vastagon kivajazok. A lisztet, a kristály- cukrot és a sütőport kézzel összekeverem. A mennyiség felét egyen­letesen a tepsibe szórom. A túrót, a citrom reszelt héját, a vaníliás cukrot és a mazsolát összekeverem, és egyenletesen rászórom, majd erre szórom a tészta másik felét. A 3 tojást felverem, majd a 3 dl tej­jel szintén összekeverem, és ezt ráöntöm a süti tetejére. Ahol esetleg kilátszik a liszt (a száraz tészta van felül) vékony darabka vajat helyezek rá, hogy ne száradjon ki. Előmelegített forró sütőben sütöm. Csirkecomb mustármártásban Hozzávalók: 4 csirkecomb, 2 dl tejszín, 4 evőkanál csípős mustár, 2 evőkanál olaj, ízlés szerint só, bors. Elkészítése: a combot a forgónál kettévágom, bőrét lehúzom. Megsózom és megborsozom. A mustárt és a tejszínt kevés sóval, borssal összekeverem. A serpenyőben felforrósítom az olajat, és a csirkedarabok mindkét oldalát lepiritom. Ráöntöm a mustáros kev­eréket, és befedve puhára párolom. Párolt rizs a hozzávaló köret, amit azalatt készítek el, amíg a csirke párolódik. Egy kis fokhagymát és reszelt sajtot is lehet adni a mártáshoz. ____________________■ OS B-lemezek akciós áron! ZSINDELY-akcióü! Sfe KANADAI ÉS |MKD BELGA TETŐZSINDELYEK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN, TAVALYI ÁRON!!! ERESZCSATORNA Színes alumíniumból, toldás nélkül szerelhető, helyszínen gyártott! Szolnok, Téglagyári út 8154/64 hrsz. k TeUfax: 56/374-492, 70/9431-463. ? Ingyenes házhoz szállítás 20 km-es körzetben. Gyártás és forgalma^ ^ FENYŐBÚTOR • gyártás és forgalmazás • konyha, lakó-, dolgozó-, hotelszobák kialakítása, • 3 dimenziós látványterv • erdei (borovi) fenyőből, vizes bázisú lakkal kezelve, igény szerint színre pácolva is, • szekrények kazettás és tükrös ajtóval, minőségi vasalattal, • egymáshoz illeszkedő elemek. SZAUNA, INFRAKABIN, TARTOZÉKOK • minőségi fenyőlambériából, • háttámlák és padok abachi fenyőből, • kül- és beltéri szaunák, • egyedi méretre készítés, • ingyenes felmérés, tanácsadás, • hagyományos szaunák 2 személyestől a 8-10 fős közösségi szaunáig, • infrakabinok már 1 személytől, • tartozékok: üveg szaunaajtók, szaunakályhák, infrasugárzók, vezérlők, illóolajok, szaunakövek, homokóra, törülközők stb. g, _ Élvezze otthonában a fenyő illatát! 2. SiolSa-Siolnok, Ady E. u. 43* Nem vén bútor Húsz évvel ezelőtt alig vártuk, hogy kidobhassuk a nagyitól örö­költ tálalószekrényt, a nagy falá­dát, az ütött-kopott vitrint. Akko­riban csak az új számított menő­nek. Manapság viszont súlyos ezreket kell kiadnunk, ha valódi fából készült, régi bútorokra vá­gyunk. Kivéve, ha hajlandók va­gyunk egy kis munkára. Mert a legtöbb családban mégiscsak akad egy-egy régi ebédlőasztal, konyhakredenc, támlás szék. A régi, festett bútor felpattogzott festékrétegét speciális oldószer­rel távolíthatja el. Az oldószer közömbösítése után csiszolópa­pírral simára varázsolható a felü­let. Ezután, ha színre vágyik, má­zolhat, ha a természetes fa felüle­tére, erezetére vágyik, válassza a méhviaszos kezelést. A külön nem jelzett anyagok a Gyöngyből, a Lakáskultúrából és a www.mindmegette.huból valók 1 I l KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, BOROVI FENYŐBŐL KÉSZÜLT NYÍLÁSZÁRÓK RENDELHETŐK KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL, EGYEDI MÉRETBEN IS.- -Xs j '"íj 2 f u>. CSAJBÓK FAIPARI KFT. Besenyszög, Petőfi út 40. Tel./fax: 56/487-320, 30/3496-114. Ingatlanárak: helyükre kerülnek Szolnok lakóépületeinek zöme elöregedett, az utóbbi időkben pedig kevés lakás épült. Ezért a lakásárak lassan Budapest egyes, gondozott lakóövezeteinek ingatlanáraival vetekszenek. Megyei információ Az idősebb házak, lakások árai is magasak a megyeszékhelyen. Ez nem biztos, hogy reális, hi­szen az új építésű házak árai ve­tekedhetnek a használt, de bel­városi lakások árával. Érdekes­ség, hogy a magasabb értékű in­gatlanokra is olyan kereslet mu­tatkozik, mint az alacsonyabb értékűekre. A közép értékű in­gatlanokat a legnehezebb érté­kesíteni, mert nincs meg rájuk a fizetőképes középréteg. Megoldást jelenthetnek a re­ménytelennek tűnő helyzetben a könnyűszerkezetű és a geren­daházak. A könnyűszerkezetű házaktól csak a keleti országrészben idegenkednek, Budapesten és a nyugati országfélben már jól beváltak, köz­kedveltek. Építésük gyors, és ami nem lényegte­len, négyzetméterre vetített áruk 50 százalékkal olcsóbb a téglaépületeknél - mondta lapunknak Gyebnár Gábor, a VEGA MGR Ingatlanforgalma­zó Kft. irodavezetője. A könnyűszerkezetű házak mellett egyre in­kább elterjednek a gerendaházak. Ez a fajta épít­kezési mód szintén olcsóbb és gyorsabb a hagyo­mányosnál. A házak 16-tól 50 centiméter átmérő­jű fagerendákból készülnek. Családi ház maxi­mum 18-22 centiméteres gerendákból áll össze. Már nagy hagyománya van ennek az építkezési stílusnak nyugaton, és hogy megállják a helyü­ket, mutatja, a Skandináv országokban és Kana­dában is természetes építkezési módnak számít. Kulcsrakészen egy hónap alatt fel lehet építeni egy ilyen házat. Az akár több emeletes épületek alapanyagai természetesen a szabványoknak megfelelőek, bevizsgáltak. A szolnoki cég kivite­lezője 13 éves tapasztalattal rendelkezik hazánk­ban. A házak további előnye, hogy az építési mellett az üzemeltetési költségek is jelentősen le­faraghatók, hiszen kiválóan szi­getelnek. Az új építési módok térhódí­tását jelzi, jelenleg is több ge­rendaház épül a megyében. Könnyűszerkezetű házak is szép számmal épülnek. Ezek az építmények lehető­séget biztosítanak azoknak a családoknak is, akik szeré­nyebb anyagi helyzetük ellené­re is saját ingatlant szeretné­nek. Természetesen az ilyen házakra is felvehető a szocpol, a kedvezményes lakásépítési hitel. A VEGA MGR további le­hetőséget biztosít az MBI-vel együttműködve. Az Európa számos országában működő társaság, az idei athéni olimpia arany fokozatú támogatója olyan hitelforrásokat közvetít a jövő­számla keretén belül a lakosság számára, amely a család (a gyerekek) és a nyugdíjasok gondosko­dásáról is szólhat. Gyebnár Gábor az uniós csatlakozás kapcsán elmondta, az emberek azt hitték, minden meg fog változni. Igaz, megváltozik, de csak idővel. A lényeg, hogy a rossz ingatlanoknak nem lesz ér­tékük, míg a jóknak nagyon magas lesz. Attól te­hát nem kell tartani, hogy minden ingatlan ára felmegy. Az uniós piacon az ingatlan helyzete, paramé­tere és adottságai sokkal jobban meghatározzák majd az értéket, mint most. Budapest környékén már a csatlakozás közeledtére évekkel ezelőtt a sokszorosára emelkedtek a jó ingatlanok árai. Az irodavezető úgy fogalmazott, hogy a csatlakozás­sal a helyükre kerülnek az értékek. TÓTH ANDRÁS Gyebnár Gábor Gondozzuk a csemetét! Az otthon lehet bármilyen szép, ha hiányzik belőle valami. A gyerek. Lehetnek szép bútora­ink, festményeink, az otthon tündöklő csillaga mégis a nebu­ló. Az a gyerek, amelyik lehet jó és rossz is. Bár azt mondják, rossz gyerek nincs, csak rossz szülő... A minap hihetetlen eset­nek voltam szemtanúja Szolno­kon. A vasútállomás előtti útke­reszteződésben fiatalok is vára­koztak a lámpánál. Már messzi­ről lehetett hallani, hogy sziré­názik egy autó. A 14-16 év kö­rüli fiatalok szépen beláthatták volna az egyenes útszakaszt, hogy onnan nagy sebességgel egy rohamkocsi érkezik. Láthat­ták volna, ha akarták volna, de ők nem akarták, így amikor ne­kik zöldre váltott a lámpa, min­den gond nélkül elindultak. Csakhogy közben „befutott” a mentőautó is, majdnem közé­jük, ugyanis a fiatalok egyálta­lán nem vették magukra az ese­tet. Végül azért egyesek nevetve meggyorsították lépteiket, a töb­biek pedig vigyorogva megáll­tak, így a mentőautó közöttük felgyorsítva el tudott robogni. Hogy miért meséltem ezt el egy ilyen oldalban? Mint említettem, az otthon szeme fénye a gyer­mek. És ha nemcsak a bútorok­ra, a szőnyegekre, a fürdőszoba tisztán tartására, a virágok neve­lésére, a képkeret simogatására, hanem a gyermekre is nagy gon­dot fordítunk, azt is többször „fényezzük”, „nyessük vadhaj­tásait”, akkor még szebb és jobb lehet otthonunk, végeredmény- ben környezetünk. _________ta Ot thoni szobanövényeink Ugye milyen jó, hogy végre egy kis zöld is van a házunk­ban? Az viszont elszomorító, ha a nem megfelelő gondo­zás miatt növényeink időnap előtt elpusztulnak. Pedig csupán kis odafigyelésre van szükség. Növényeinknek, mind mondjuk háziállatainknak, is szükségük van a szeretetre. Megfelelő gon­dozás és odafigyelés, szeretettel­jes ápolás mellett csodás házinö­vényekkel büszkélkedhetünk. A legfontosabb dolog, mikor növényeinket kiválasztjuk, hogy mekkora mennyiségű fényre van szükségük. Ha házunk nagyon sötét, akkor nem érdemes fényt kedvelő növényeket vásárolni: el­hullatják levelüket, és hamarosan elpusztulnak. Ugyanez érvényes a sötétséget kedvelő virágokra: őket kényeztessük el egy kis söté- tebb zuggal. A különböző kereskedésekben megtalálható növényeken általá­kétszer, a szoba pára- tartalmától függően. Egyes boltokban a föld szárazsági szintjét mé­rő kis szerkentyűket le­het kapni, de ez puszta kézzel is könnyen meg­állapítható. A kereskedelemben kapható dísznövénye­ket általában műanyag cserépben árulják. A gyakorlat azt mutatja, érdemes ezeket agyag­ból készültekre lecse­rélni, a növény jobban fejlődik, a vízfelesleg jobban elpárolog. Érdemes a földre is odafigyelni: a boltok­ban léteznek speciáli­san virágok számára kialakított földegyveleg. Meghálálják növé­nyeink, ha egy-egy speciális táp­pal kényeztetjük őket: legtöbbjük a földbe szúrva több hónapig is kifejti hatását. ___________________________■ A MINŐSÉG ÉRTÉK - KVALITÁS INGATLANIRODA A Kvalitás Ingatlanközvetítő és Ingatlanforgalmazó Iroda 1992-ben családi vállalkozásként kezdett működ­ni. Szolnokon, a Batthyány úton lévő irodában az ér­deklődők több száz ingatlan - új és használt lakás, üdü­lő, tanyás ingatlan, ipari létesít­mény, mezőgazdasági földterület - közül választhatják ki a szá­mukra leginkább megfelelőt. Szolnok frekventált helyein indí­tottak már jó néhány társasházat, így a közeljövőben elegáns tár­sasház építése kezdődik az úgy­nevezett „Kis-Kassain”, a Remete út környékén. Az értékesítést végző Kvalitás Ingatlaniroda ve­zetője Gávris Szabolcs véleménye szerint, ezek a lakások nemcsak belső elrendezésük, méretük, megfizethető áruk, vala­mint a kedvező fizetési kondíciók miatt oly közkedvel­tek, hanem szerepet játszik ebben az a tény is, hogy az ingatlanfejlesztő már bizonyított, s a vevők a komoly referenciákat igen nagyra értékelik: a sikeres szanda- szőlősi illetve a Tisza-partján beindított Tisza-lakópark építése lassan a befejezéshez közeledik. A korábban át­adott hasonló projektnél tapasztalt érdeklődésre való tekintettel az új, „Kis-Kassain” induló 10 lakásból álló f társasházban 46-86 m2 közötti lakások kerülnek kialakí- tásra. A kor színvonalán álló, jó minőségű anyagokból j épülő, modern építészeti megoldásokat felvonultató la­kóházban mindenki igénye sze- I rint alakíthatja a lakását. Az iroda célkitűzése a minősé- 1 gi, teljes körű ingatlanközvetítés, j munkatársai a megszokott ingat- j lanközvetítői tevékenységeken f túl adásvétel-ügyintézés, érték- j becslés, jogi, műszaki, illeték és 1 adótanácsadás szolgáltatással áll- | nak az ügyfelek rendelkezésére. Az iroda képviselője hatékonyan | eljár pénzintézeti hitelközvetítés- $ sei és biztosítások kötésével kap- f csolatos ügyletekben is - bármely banknál. (pr) I Keresse fel a KVALITÁS Ingatlanirodát, hogy a saját otthonról szőtt álmai valóra váljanak! KVALITÁS Ingatlanközvetítő Iroda Szolnok, Batthyány u. 8/A. (SZTK mellett) Tel.: 56/412-534, 30/955 15 37 E-mail: kvalitas@extemet.hu A Keror Kft 15. születés- f/ napját akciókkal, bővüli ki- * ráláttál ünnepli. Új termék­ként a képen látható - üdü­lőnek, hétvégi háznak aján­lott - gyorsan, könnyén, há­zilag Is összeszerelhető erdélyi faházat kínálja az ér­deklődőknek. Az akciós 0SB-, poll- karbonát-, gipszkarton-, ce­ment kötésű faforgácslap- (Betonip) továbbra is meg­található a palettán. Az építkezésnél nélkü­lözhetetlen betonacélok, építési síkhálók, zártszel- , vények, csövek, lemezek és újdonságként zsindely Is kapható a Keror Kft.-nél. KEROR KFT. Vas-, színesfém-, építőanyag-kereskedés, SZOLNOK, MESTER ÚT 35. TEL: 56/411-492, 56/426-539 a növény mellett - nasznos taná­csokkal is szolgálhat. A víz a legfontosabb növénye­ink számára: a táplálékot ugyanis a földből kioldott ásványi anya­gok jelentik. Jól meg kell öntözni őket, általában hetente egyszer­ban feltüntetik, hogy mekkora fényt kedvel, ha nincs, akkor ér- deldődjünk az eladónál. Mivel a legtöbb növény egy kis hajtásról egyszerűen szaporítható, egy ba­rátunknál látott növényből bátran kérhetünk egy kis ágat. A barát ­A petúnia az erkélyen is jól mutat, meleg nyári napokon fenséges illatot áraszt fotói mészáros j.

Next

/
Thumbnails
Contents