Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-20 / 117. szám

12. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Május 20., csütörtök Nézőpont ZSOLDOS GYÖRGY Ufólátók Manapság már megint megszaporodott az ufólátók serege. Persze nem a plázamozikból kirajzó nézőkre gon­dolok, akik sokkolva rebbentik tekintetüket szerte az utcán, hátha éppen a piros lámpánál botlanak egy méretes, va­rangy típusú találkozásba. Mert itt vannak például a járőrö­ző mexikói pilóták, akik ufóüldözőkből üldözöttekké vál­tak, s a jelenség annyira hitelesnek tűnt, hogy a találkát még a hadügyminisztérium is hivatalosan tálalta. Aztán persze jöttek a tamáskodók, akik tán legelébb azt vizsgálták, hogy az idegenlátók lehelete nem cefreillatú-e, aztán pedig ráfog­ták: gömbvillámot láttak. De nem kell nékünk Mexikóba zarándokolni, hiszen itt­hon is csellengenek már szép számmal űrlények, akár Kő­bányán, akár Csobakapusztán, ahol a kútágasra manapság már nem csiripoló verebek szállnak, hanem földönkívüliek. No de csillagászokat sem kell külhonból exportálnunk, hogy csípőből cáfolják a látomást, így aztán a pici, zöld em­_ berke kókadtan totyoghat vissza csillagközi járgányába. Ám elgondolkodtató, miért is vágyik (igaz, néha retteg­ve), az emberiség arra, hogy más társat is találjon a rideg ga­laxis övezte ordas magányában. Tán azért, mert eddigi tör­ténete jószerével másról sem szólt, csak arról, miképp fe- nekedik ember ember ellen. Elkelne tehát már egy bölcs, nagytestvér, aki fülön fogná a civakodókat, s beterelné őket a megbékélés csillagközi aklába. De amíg jelesnek vélt, ok- vetetlenkedő szakemberek söprik le asztalukról az ufólátók tanúságtételét, ennek még az esélye sincs meg. Ezért lököm félre én is bosszúsan az újságot. Mind a hat kezemmel... Nagyiván Döntőbe jutottak A sikercsapat. Balról jobbra: Nagy Zoltán, Urbánné Tóth Rita tanárnő, Nagy Judit és Oláh Zsolt A kis falusi iskola angolt tanuló diákjai már ötödik éve folya­matosan eljutnak az Oxford University Press által meghirde­tett versenyen az országos megméretésig. Az iskola „angolos válogatottja” idén is készülhet a június 5-i országos döntőre, amely a Széchényi Könyvtárban lesz, Budapesten. A tehetsé­ges diákok - Nagy Judit 7.-es, Nagy Zoltán és Oláh Zsolt 6.- osok - Urbánné Tóth Rita felkészítő tanáruk hathatós segít­ségével ugyanis az Olvasás élménye elnevezésű megyei vetél­kedőn bejutottak az országos vetélkedésre feljogosított tíz leg- jobb csapat közé. _________________________p.m. Meg yei információ Visszavonható kitüntetések Baranyában a megyei közgyűlés nemrég felvetette a gondolatot, hogy a jó erkölcs megsértése esetén vissza lehessen vonni az általa adományozott díjakat és cí­meket. Erre egyébként elvileg minden szervezetnek és településnek megvan a lehetősége. Az odaítélhető címekről, díjakról nincs központi szabályozás, vagyis minden önkormányzat maga dönthet, milyen feltéte­lek alapján ítél oda és von vissza elismeréseket. Azaz a Bara­nya megyei kezdeményezés teljesen jogszerű. Az ötlet gazdái szerint morális szempontok is szerepet játszhatnak a díjak visszavonásában. Ahogy fogalmaztak, a bigámia vagy az iszá- kosság például nem felelne meg az elvárható erkölcsi követel­ményeknek. Jelenleg a legtöbb településen csak az általánosság szint­jén fogalmazzák meg az odaadományozott díjak esetleges visszavonásának feltételeit. Jászberényben például a város érdekében végzett munka elismeréséről szóló rendelet értel­mében díszpolgári címet, Pro Űrbe Jászberény emlékérmet, közszolgálati nívódíjat, valamint közszolgálati életműdíjat kaphatnak az érintettek. Ezek visszavonásáról a szabályozás egy rövid, de egyértelmű szakasza rendelkezik. Ez kimond­ja, hogy az elismeréseket vissza lehet vonni, ha a kitüntetett arra érdemtelenné válik. Utóbbi eset elsősorban akkor áll fenn, ha a díjazottat a bíróság a közügyek vagy a foglalkozá­sának gyakorlásától jogerősen eltiltotta. Törökszentmiklóson Pro Űrbe Törökszentmiklós díjat és díszpolgári címet adományozhat a közgyűlés, s lényegében a testület lenne jogosult a visszavonásra is. Az érdemtelen­né válás legfőbb indoka itt is főként a közügyektől való eltil­tás. A városban egyébként még sohasem volt példa arra, hogy valakit megfosztottak volna a korábban odaítélt elisme­résétől. MOLNÁR C. ATTILA Jól kifőzött programok Egymást segítik Kisújszállás Első alkalommal rendezték meg az Országos Diák Gulyás fesztivált A rendszeres kóstolgatás is hozzá tartozik a kitűnő ételek elkészítéséhez Ötven bográcsban rotyogott a paprikás a he­lyi Orczy Anna Általános és Szakiskola által első alkalommal megrendezett Országos Di­ák Gulyásfesztiválon. Fegyvernek Az Ifjúsági Parkban megtartott rendezvényre az ország minden részéről érkeztek csapatok. A tűz­gyújtás kürtszóra történt. Míg a bográcsok alatt fellobbantak az éltető lángok, addig a látványos show-elemeket a fellépők szolgáltatták a nagyér­deműnek. Ezek közé tartozott Kis Míra hastánc- produkciója, a Bercsényi felderítők ejtőernyős be­mutatója, citerazenekarok műsora, kirakodóvá­sár, népi játékok, mazsorettek, de íjászok, vala­mint sárkányeregetők is szórakoztatták a jelenlé­vőket. A háromtagú zsűri — melynek elnöke Gombás András, a Magyar Vendéglők Ipartestü­letének alelnöke volt - délután háromkor hirde­tett eredményt, három kategóriában. Az Orszá­gos Diák Gulyásfesztivált jövőre valószínűleg új­ra megrendezik, hiszen a házigazdák és a vendé­gek egyaránt „rendkívül ízletessé és fogyasztha­tóvá” tették. Eredmények, vendéglátós kategória: 1. Szarvas I. (Marhalábszárból babgulyás), 2. Jászberény (Jászsági gulyás marhahúsból), 3. Mezőtúr II. (Birkapörkölt Blaha módra). Középiskolás kát.: 1. Gyomaendrődi fiúk (Bográcsgulyás), 2. Tö­rökszentmiklósi Székács, Fegyvernek vegyes csapat (Tiszai halászlé), 3. Tiszaföldvár II. (Mar- halábszárpörkölt). Általános Iskolai kát.: 1. Ceg­lédi Táncsicstüzérek (Bográcsgulyás), 2. Fegy- verneki Tudatlanok (Gulyás sertés- és marha­húsból), 3. Jászberény, Kristóf (Csángógulyás). Különdíjas: Kuncsorba (Csirkegulyás). MÉSZÁROS GÉZA A megunt kutyusok oltalmazója Portré Ha valaki Szolnokon, a szan- daszőlősi Szilvás út környé­kén Vida Györgyit keresi, va­lószínű, sokan szabadkoz­nak, mert fogalmuk sincs, kiről lehet szó. Ha azonban a kérdező azt is hozzáteszi, hogy a kutyás lányt, a kutyás házat, így már könnyen útba igazítják. Györgyi szakmáját tekintve nem­csak kutyakozmetikus, tenyész­tő, hanem az utcára rakott, meg­unt, járművek által elütött, kóbor, gazdátlan ebek istápolója, minde­nese. Elsős volt, amikor élete első kiskutyáját megkapta. Az utcán találták a kis szőrmókot, valakinél már felesleges lehetett. Hihetet­len, de tizennyolc évet élt. Tavaly pusztult el, de ma is vele van: el­hamvasztották és egy kis urnában felkerült a polcra. Napjainkban is kéri vagy tizen­nyolc kutya a porciót a portán, meg benn a lakásban. Ezek több­sége befogadott, kóbor eb, ame­lyeket Györgyi kimosdatott, fé- regtelenített. Amikor ott jártunk, egy nappal korábban került hoz­zá öt, akkor már csodaszép, négyhetes, németjuhász jellegű apró szőrmók Tiszaföldvárról. A véletlen mentette meg őket, a ba­rátnője futott az ártéren, és észre­vett egy gazdátlan, bekötött szá­jú zsákot. Kibogozta a kötést és meglátta a rossz állapotú kisku­tyákat. Azóta Györgyihez kerül­tek, már lefetyelik a tejet: miután megfürdette, kimosta őket a sár­ból, piszokból. Ők is, meg rajtuk kívül még néhányan szerető tu­lajdonosra várnak. Nem pénzért, ingyen adja őket a kutyás lány, csak arra kéri a leendő gazdikat, ne kivert kutyaként bánjanak ve­lük, hanem szeressék őket. Arra is sokszor adódik példa, hogy a szerencsétlen, megunt állatot egyszerűen bedobják a kerítésen. Mások úgy kerülnek hozzá, hogy az út szélén találja őket csontso­ványan, máskor sebesülten. Ha­zaviszi, állatorvos segítségével kigyógyítja, gyógyíttatja őket. Tény, tenyésztésükkel is foglalko­zik, mégpedig két fajtával. — Amit ezek hoznak a konyhá­ra nekem, a többiek megeszik, mert rendszeresen csirkehúst ve­szek nekik. Érdekességképpen akad viet­nami malaca is, a kutyák között nőtt fel, mert az előző gazdája földhöz akarta vágni és ebekkel megetetni. Azután tart úgyneve­zett meztelen kutyát is. Ápolja, fürdeti, nyírja olykor a kis jószágokat, ha már befoga­dott kedvencei nem férnek el, a jászberényi állatmenhely segít neki az elhelyezésben. Hogy ezeknek a befogadott ebeknek addig is legyen hol lakniuk, ken­nelt építtet nekik. Még pedig a legkorszerűbbet, olyat ami meg­felel az uniós igényeknek is. — A kutya éppen olyan szociá­lis lény, akár az ember — mondja Györgyi. - Hogy a fejlődése jó irányba forduljon, kicsi korától foglalkozni kell vele. Mert ha egy is közülük kiszámíthatatlan, ne­kimegy az ismeretlennek, azt er­re és így nevelték. Elvégre ami­lyen a kutya, olyan a gazdája — ez egy régi igazság. Amely minden bizonnyal ma is érvényes... D. SZABÓ MIKLÓS Ezt az öt kiskutyát zsákba kötve kirakták a Tisza árterére. Most kifürdetve, féregtelenitve gazdira várnak, és ingyen vihetik el őket - mutatja Vida Györgyi fotó. bakos judit A Belszervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesülete Kovács Kál­mán elnök vezetésével immáron harmadik éve segít a 109 tagnak a betegségükből eredő és azzal összefüggő problémáik megoldá­sában. Ezen kívül a fiatal értelmi fogyatékosok, idősek, rokkant- nyugdíjasok, beteg tagok, nehéz körülmények között élők gondja­inak megoldásában, ügyeik inté­zésében is támogatás nyújtanak. A nonprofit szervezet tagjainak rehabilitációs foglalkoztatást is szervez. Jelenleg tizennégy 20- 40 év közötti fiatal dolgozik ilyen munkahelyen. Az elnök napi kapcsolatban van a fiatalok mun­káltatójával. Az egyesület vezetői rendszeresen szerveznek tagjaik­nak orvosi előadásokat, gyógy­tornát, rövid kirándulásokat. Jó a kapcsolatuk a helyi civil szerve­zetekkel, az önkormányzattal, a családsegítő szolgálattal és a vö­röskereszttel is és a helyi vállalko­zóktól is kapnak támogatást. Egészségfejlesztő programjaikat a napokban anyagilag a megyei önkormányzat is támogatta. A ta­gok legközelebb május 20-án csütörtökön 14 órakor találkoz­nak a művelődési házban, ahol dr. Gothárd Csaba tart egészség- ügyi előadást. _________de Me gújulhat a holtág? Cibakháza Az ország legnagyobb holt­ágának teljes rekonstrukció­ját tartalmazza majd az a ta­nulmány, melyet most ké­szíttet az önkormányzat. Páratlan természeti kincs hever kihasználatlanul Cibakháza ha­tárában. Az ország legnagyobb holtága tizenhat kilométeres hosszával, gazdag élővilágával olyan különlegességeket kínál­hatna a turistáknak, a természet kedvelőinek, melyek komoly iparággá fejleszthetnék a turiz­must ezen a vidéken is. Ám a ter­mészeti kincs jelen állapotában nem felelne meg a kívánalmak­nak, bár a mindenkori cibaki ön- kormányzat folyamatosan pró­bált megfelelő anyagi forrást ke­resni erre a célra.- Az első komoly lépést meg­tettük a rehabilitáció felé vezető úton - mondta lapunknak dr. Őze Sándor polgármester. - Pá­lyázaton tízmillió forintot nyer­tünk, ebből elkészülhet az a komplex tanulmányterv, mely­nek birtokában már uniós, vagy állami segítséghez juthatunk. Sok teendő lenne a holtággal. A várhatóan nyár elejére elké­szülő tanulmány többek között vizsgálja és elemzi majd a part­védelmi teendőket, a vízi turiz­mus lehetőségeit és feltételeit, a vízpótlást és a mederkotrást.- Tavalyi árakon számolva közel hárommilliárd forintra saccolták a rehabilitáció költsé­geit. Ennyi pénzt egyben felte­hetően nem kapunk, ám egy tízéves program során megvaló­sítható lenne az elképzelés. A községnek és a térségnek egy­aránt hasznos beruházás egyelő­re csak a fejekben, s hamarosan egy tanulmányban létezik. A je­lenleg kizárólag halászati célra hasznosított holtág a remények szerint talán a közeljövőben már pihenni vágyók seregének nyújt kikapcsolódási lehetőséget, pe Országos első Balatonalmádiban rendezték meg a minap a Teleki Pál Orszá­gos földrajz-földtani verseny döntőjét. Megyénket a karcagi Nagykun Református Általános Iskola nyolcadikosa, Patkó Le­vente képviselte. Olyannyira si­keresen vette az írásbeli, a szóbe­li és a terepgyakorlat feladatait, hogy végül ő állhatott fel a képze­letbeli dobogó első fokára. Az or­szágos versenyre Katona Mihály- né készítette fel. de

Next

/
Thumbnails
Contents