Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-19 / 116. szám
14. OLDAL INFORMÁCIÓK ESEMÉNYEK r 2004. MAjus 19., szerda □ ÚJ NÉV, ÚJ ARCULAT. Májustól T-Mobile Magyarország Rt. néven folytatja szolgáltatását a Westel. Ennek megfelelően a szolnoki, Baross úti üzletében már az új arculattal várja ügyfeleit és az érdeklődőket. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS A 107 JELENTI A NAP IDÉZETE „A nagy dolgok - köztük a barátság és a szerelem is - többnyire kerülő után, észrevétlen, a kiskapun lopakodnak az életünkbe.” Magyar Pál újságíró Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 575 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 730 centiméter, duzzasztott, a víz 15 Celsius-fo- kos volt. Kisköre alsónál 250 centiméter, apadó, Szolnoknál 303 centiméter, apadó, a víz 15,2 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 199 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 290 centiméter, apadó. ___■ Üg yeletes patika Szolnok. Ma a Széchenyi gyógyszertár (Széchenyi krt. 129.) az ügyeletes.______ ■ Sz ínház Szolnok. A Szigligeti Színházban továbbra is várják az érdeklődőket. Ma este hét órától A Tündérlaki lányok (Ódry-bérlet) című nagy sikerű előadást mutatják be, holnap este hét órától szintén A Tündérlaki lányok (bérletszünet) lesz műsoron. A Stúdiószínpadon ma délután három órától a Tündérkopac című előadást játsszák.^ ■ Véradás Ma Mezőtúron a közösségi házban reggel nyolctól délután egy óráig lehet vért adni. Kisújszálláson szintén ma a művelődési házban délután fél kettőtől fél hatig várják az ilyen módon segíteni szándékozókat. ■ Telefonon az E-l 11-ről Az úgynevezett E-l 11-es nyomtatvány igénylésével az uniós országokba utazók az ottani biztosítottakéval megegyező elbírálásban részesülnek, ha sürgősségi betegellátásra van szükségük. A megyei egészségbiztosítási pénztár 56/414-056-os információs telefonszámán az érdeklődők választ kaphatnak ezzel kapcsolatos kérdéseikre. ■ A Jászságtól Beregig Szolnok. A Jászságtól Beregig - Népművészeti örökségünk című kiállítás megnyitójának napján, május 20-án a Nagykunsági Népművészeti Egyesület kirakodóvásárt rendez délután kettő órától a Damjanich János Múzeum udvarán. ■ Lakossági fórum Hunyadfalva. Botka Lajosné és Pászlohy András országgyűlési képviselő lakossági fórumra várja az érdeklődőket ma 17.00 órától a mfiv.ház nagytermében. ■ Hozam Klub Szolnok. A Hozam Klub következő találkozójának vendége Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal kancelláriaminisztere lesz holnap délután öt órától. ■ Lelki segély A lelkisegély-szolgálat munkatársai bármilyen probléma esetén éjjel-nappal ingyenesen hívhatók a 80/505-501-es telefonszámon. ■ Betörők a raktárban Ismeretlenek betörtek a tiszaiga- ri mezőgazdasági kft. telephelyén egy vegyszerraktárba keddre virradóra. A tolvajok 220 liter Calisto Megaprim nevű kukorica-gyomirtó szert és 60 flakon nedvesítőszert loptak el. A vegyszer kereskedelmi forgalomban nem kapható és veszélyes az emberi szervezetre. A lopással okozott kár közel másfél millió forint. Rádiótolvajok Jászapátiban ismeretlenek betörtek egy műszaki szaküzletbe, ahonnan rádiósmagnetofonokat és CD-rádiót tulajdonítottak el. A kár közel 300 ezer forint. Erdőbe rejtette Kunhegyesen egy 21 éves fiatalembert fogtak el a rendőrök, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy telephelyről és egy építkezési területről összesen 250 kg színesfémet lopott el, amit egy közeli erdőben rejtett el. A hulladék értéke 90 ezer forint, ami a tettenéréssel és lefoglalással megtérült. IA HÍREKET A RENDŐRSÉGITŐL KAPTUKI Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján, így Kunszentmárton kül- és belterületén, Törökszentmiklóson, a 4- esen Szolnok kül- és belterületén, Kisújszállás belterületén, a 44-esen Cserkeszőlő kül- és belterületén, a 442-esen Rákóczi- falván, Rákócziújfaluban, Martfűn és Tiszaföldváron mérnek. Holnap a 4-esen Szolnok és Fegyvernek között, a megye- székhely kül- és belterületén, Kisújszállás belterületén, a 44- esen Cserkeszőlő belterületén, a 4633-ason pedig Kunszentmárton külterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. ■ Művészeti találkozó Újszász. A Városi Művelődési Ház és Könyvtár ad otthont a május 21-én 15 órakor kezdődő Nemzetközi Népművészeti Találkozó és az újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör fennállásának 20 éves jubileumi kiállításának. A megnyitót kézműves-bemutató követi, a tárlaton a helyi szakkör tagjain kívül a lengyelországi Debica kézműveseinek alkotásai is láthatók, mc Az oldalt Rimóczi Ágnes szerkesztette, akivel további információk munkanapokon az 56/516-747-es telefonszámon közölhetők. r. Ó Benne: Ingatlan, jármű hirdetések MEGVÁSÁROLHATÓ mindössze 105 Ft-ért, több mint 500 újságárusnál és a következő helyeken: Szolnok, Sarok ABC Szolnok, Körösi u. 33. Somogyi 2001 Kft. Szolnok, Somogyi B. u. 18. Nagy Béláné, Szolnok, Mária u. 31. Szilák ABC Besenyszög, Jászladányi u. 1/a Mini Market Tiszasüly, Kiséri út 36. Háló 2000 Bt. Besenyszög, Damjanich u. 35. Vegyesbolt Tiszasüly, Vörösmarty u. 3. Szilágyi Lászlóné, Tószeg, Petőfi u. 2. Kalmár-bolt Tiszasüly, Fő u. 33. Flamand Pékség Szolnok, Pozsonyi u. 62. Móra ABC Móra F. u. 13. Vegyesbolt Indóház u. 19. Mazsola ABC Szolnok, Hild V. u. 3. Hami ABC Szolnok, Orosz Gy. u. 6. Mini Bolt Szolnok, Hild V. u. 13. Élelmiszer Diszkont Karczag L. u. 6. Fűszer Csemege Szolnok, Hunyadi u. 37. Kápolna Kér. Bt. Szolnok, Nagy I. krt. 7.1/20. Mérlegsúly Kft. Szolnok, Sarló út 1. Kónya és Tsa Nagykörű, Szabadság út 24. Szolnok, Széchenyi krt. 122. J+J Élelmiszer Szolnok, Rákóczi u. 41. Pákái Lajos, Jászalsószentgyörgy, Ady E út 6 Erzsébet ABC Jászalsószentgyörgy, Fő út 2. Holló Zoltán, Jászkisér, Kiskör u. 92. Kertvárosi ABC Újszász, Vasút u. 18. Mini ABC Homok Szőke ABC Homok, Főu. 75. RÉ-RÓ 2003 Kft. Rákócziújfalu, Virág u. 2. Tiszaföldvár-Homok, Bátorszőlő I. u. 133. Video-X Bt. Tiszaföldvár, Kossuth u. 98. Vincze és Tsa Bt. Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 14. Sebestyén Istvánná, Túrkeve, Hajdú B. út 29. Mini Market Tiszapüspöki Vegyes Élelmiszer Örményes Krisz-Ker. 97 Bt. Szajol, Bekötő u. 1. Diák Csemege Mezőtúr, Rákóczi u. 39. Marci Vegyes Örményes Kórház Büfé Mezőtúr, Kossuth u. 7-11. Czakó és Tsa Mezőtúr, Kossuth u. 49. Ruder és Tsa Bt. Törökszentmiklós, Vécsey u. 1. Szőlősikert Bt. Kisújszállás, Malom u. 43. Brixi Bt. Kisújszállás, Sugár u. 15. Fortuna ABC Kálvária u. 9. Kerek cipó Kft. Karcag, Attila u. 41. Élelmiszerbolt Kisújszállás, Petőfi u. 41. Molnár Jánosné Karcag, Szt. István sgt. 17. Csapó Györgyné Kenderes, Petőfi u. Derűs sorok Meglepetés Két férj beszélget:- Te mit veszel a feleségednek születésnapjára?- Egy vázát.- De hát az nem is meglepetés!- Dehogynem, a feleségem prémbundára számít. Esküvő Kisgyermek az esküvőn:- Anyu, a feleségnek miért fehér a ruhája?- Azért kisfiam, mert ez életének legboldogabb napja.- Na jó, de a férj miért van fekete ruhában? Szavazzunk az egészségügyről? Az Országgyűlés egyhangúlag megszavazta a kórház-privatizációt érintő népszavazás elrendelését, időpontját a köz- társasági elnök az elkövetkezendő napokban jelöli ki. Vajon az emberek egyetértenek a kezdeményezéssel, és döntenének arról, hogy a kórházak maradjanak állami, illetve ön- kormányzati tulajdonban, vagy sem? Körkérdés £ Károly Nóra, . | könyvtáros - , Egyet értek a N népszavazás- | sál, bár ez egy nagyon összetett kérdés. Mivel a kórháztörvény még csak egy tervezett törvény, de máris tiltakoznak ellene az emberek, akkor ez azt jelentheti, hogy valami nem jól működik. Szerintem ott kezdődik a baj, hogy az embereknek nem magyarázzák meg, hogy miért is lenne ez a törvény jó, az információ hiánya pedig mindig bizonytalanságot teremt. Bordás Istvánná, nyugdíjas - Ha lesz népszavazás, akkor ter■ | n i ír' mészetesen én is az urnákhoz járulok majd. Véleményem szerint mindenkinek jobb lenne akkor, ha a kórházak állami, illetve ön- kormányzati tulajdonban maradnának. így is rengeteget kell költenünk, és a privatizáció egyáltalán nem garantálja, hogy megváltozna az egészségügyi ellátás. Kövér Péter- né, nyugdíjas — Természetesen azt szeretném, ha a kórházak állami tulajdonban maradnának, és az ismeretségi körömben is hasonlóan vélekednek az emberek. Ha lesz népszavazás, elmegyek voksolni, hiszen mindig élek a szavazati jogommal. Bárhogy is lesz, azt mondom, hogy ha valaki kezelésre szorul, az - az anyagiakat leszámítva - önmagában is nagy probléma. RIMÓCZI ÁQNES SZUPIIT7 EXPRESSZ »VÉGKIÁRUSÍTÁS! A teljes árukészlet 30-50 % kedvezménnyel a Tiszavidék Áruház emeletén, a Farmer-Divatiizletben.---------------------------------------------------------------•143990* »15 m2-ES üzlethelyiség eladó. 70/335- 6313.---------------------------------------------------------------*144022* »MINDEN bőrkabát árából 10.000 Ft kedvezmény. Bőrcentrál Tiszavidék Áruház.---------------------------------------------------------------*142999* A KER0R Kft.-nél akciós 0SB, polikarbonát, gipszkarton, cementkötésű faforgácslap (be- tonip) és betonacél-vásár. 56/411-492.---------------------------------------------------------------*143272* CSAK MAI Női sztreccsnadrág 4.290 Ft-ról 1.490 Ft. Női sztreccsfarmer 5.390 Ft-ról 1.000 Ft. Szálhibás lenvászon termékek nagyon olcsón 990 Ft/db. Jászkürt Üzlet- ház.---------------------------------------------------------------*143382* » KINGA 100-as papírzsebi 69 Ft Fanni 49 Ft az Aranytoll boltokban Szolnokon!---------------------------------------------------------------♦143395* AKCIÓS sötétítők a Belvárosi Textiiüzletben Szolnok, Ady E. u. 16.---------------------------------------------------------------*144090* KAROSSZÉRIAJAVÍTÁS! 30/336-9338!---------------------------------------------------------------•142810* Szeretne személy kölcsönt felvenni? HJ igen ^]nem Citibank Személyi Kölcsönök egyszerű dokumentációval Kérdéseire választ adunk a 06-40-40-10-40 es telefonszámon. A Citibank sohasem pihen citibank Citibank Rt. - a otigroLp és a magyarországi Citibank csoport tagja A Citibank Személyi Kölcsönök felhasználási célhoz nem kötött (ogyasztási kölcsönök. A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő teltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei aiaoján, a szerződéskötést kővetően nyújtja. Ez a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. A Citibank Rt. a kölcsönnel kapcsolatos feltételek egyoldalú módosításának jogát fenntartja. A feltételekkel kapcsolatos további feivilágosftásérl hívja a Citibank Hitelvonalát (06-40-40-10-40) vagy fordulton munkatársunkhoz' •THM: 28,66%-51,59% »Néplap Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Főszerkesztő-helyettes: Laczl Zoltán Felelős szerkesztők: Baranyi György, Molnár G. Attila Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné. Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyar- ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Kőröshír Kft. árushelyein ke- resztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1450 Ft negyedévre 4350 Ft félévre 8700 Ft egy évre 17 400 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyaror- szág Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft. Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatására felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.