Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-19 / 116. szám

■ ■ 2004. Május 19., szerda A L MA MATE R 7. OLDAL BEMUTATKOZIK A SZOLNOKI VÁROSI SPORTISKOLA A sportok királynőjének hódolói Az atléta Ecseki Dániel nyolcszoros magyar bajnok Az egyik legnépesebb szakosztályt alkotják a sportok királynőjének hó­dolói. Sikerekben sem volt hiány, az elmúlt évben ti­zenegy első, öt második és öt harmadik helyet tud­hatnak magukénak a sportiskolás atléták. A szakosztályok közötti rang­sor országos pontverseny­ében a serdülőknél (13-15 éves) második helyen zárt az SZVSI. Jelenleg három válo­gatottal rendelkeznek, s két fiataljuk tagja a Héraklész- programnak. Az ifjúsági vi­lágbajnokságon tizedik helye­zést elért magasugró, Kele­men József eredményére le­hetnek legbüszkébbek a szakosztálynál. Az Abádsza- lókról Szolnokra került fiatal­lal három éve foglalkozik Ecseki Tibor edző, s annak el­lenére sikerült vele kiugró tel­jesítményt elérni, hogy nem éppen magasugró alkat: a Ti- szaparti Gimnázium tanulója 29 cm-rel(!) ugrotta túl saját testmagasságát, s 208 centivel új egyéni csúcsot ért el. A leg­tehetségesebb atlétának je­lenleg Ecseki Dánielt tartják a szakosztálynál, aki egymaga nyolc bajnoki aranyat nyert 2003-ban. A tizenöt eszten­dős fiatal erőssége elsősorban a távolugrás, 649 centis ered­ménye több mint biztató a jö­vőre nézve. Már az idei évben is reme­keltek sportolóink az év első országos versenyein — ered­mények, magasugrás, fiú: 1. Kelemen József, 4. Varga Ádám, 5. Bottyán Gábor. Tá­volugrás, fiú: 2. Kiss László. 4x180 m váltó: 5. Bottyán Gá­bor, Rátkai András, Kiss Lász­ló, Nagyhajú Tamás. Serdülő fedett pályás országos bajnok­ság (60 m): 1. Ecseki Dániel, 4. Kiss Tamás, 5. Tóth Péter. Tá­volugrás: 1. Ecseki Dániel, 4x180 m váltó: 2. Végső Lász­ló, Kiss Tamás, Tóth Péter, Ecseki Dániel. 3000 m síkfu­Kajak-kenu A legnépesebb szakosztály A Szolnok Városi Sportiskola tanulói kö­zül minden ötödik kajakozik vagy kenu­zik, s ezzel kiérdemelték a legnépesebb szakosztály elismerő titulust. Persze nem véletlen, hogy ennyi gyerek hódol Szolnokon a lapátolás szenvedélyének, hiszen a példaképek, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar válogatottak évről évre visszatérő vendégek a Holt- Tiszán. Márpedig aki saját szemével lát­ja a világsztárokat munka közben, ma­ga is szívesebben választja szenvedélyé­nek ezt a cseppet sem könnyű sport­ágat. Jelenleg az edzői garnitúra is a legné­pesebb az SZVSI-n belül, összesen ki­lenc — Bordács Balázs, Chladek Kál­mán, Erdődi Ágnes, Erdős Attila, Sinka Kornél, Rigó Gábor, Pető István, Tarsoly István, Folláth János - tréner foglalko­zik a gyerekekkel. Szinte hétfő délután­tól szombat kora estig ki lehetne tenni a „megtelt” táblát a Holt-Tisza kijelölt pá­lyáira - természetesen az élő Tiszán is rendszeres vendégek a kajakosok —, de még vasárnap délelőtt is akad csoport, melyet vízre vezényelnek az edzők. A közelmúlt eredményeire sem pa­naszkodhatnak a fiatalok fejlődését fi­gyelemmel követők: hárman nyertek aranyérmet a maratoni, tizenhatan az utánpótlás magyar bajnokságon. Emel­lett tizenöt diákolimpiái első helyet is begyűjtötték a Tisza-parti gyerekek - a második, harmadik helyekért járó ezüst-, illetve bronzérmek számát pedig szinte már nem is számolják —, s ketten tagjai a Héraklész válogatottnak. Persze azért kimagasló múltja is van a sportágnak Szolnokon, hiszen Deme József személyében olimpiai ezüstér­messel - ráadásul kétszer világbajnoki címet is szerzett - is rendelkezik a vá­ros. Rajta kívül sokaknak ismerősen csenghet még Vidéki László, Gyulai Ist­ván, Szabó Lajos, Pető István, Szép Kár­oly, Karnok Csaba, dr. H. Szűcs Attila, Sarudi Pál vagy a fiatalabb generáció tagjai közül Kecskés Alexandra, Bor­dács Dóra, Bordács Balázs neve is. Az ezredforduló óta nőtt az utánpótlás lét­száma, javult a minőségi munka színvo­nala, így nem meglepő, hogy 2003-ban négy serdülőválogatottal (Szabó Edit, Mészáros Renáta, Mohácsi Roland, Papp Sándor) rendelkezett a sportisko­la, idén pedig Strommer Gergely és Dencső Dávidot is beválogatták a leg- j óbbak közé. ___________ ■ A küzdősportok képviselői Egyelőre a diák korosztály jeleskedik A küzdősportok közül a ha­zai viszonylatban egyik leg­nagyobb múltra visszatekin­tő sportág, a cselgáncs nyert bebocsátást a sportiskola ka­puján. Vörös Zoltán vezetőedző mellett a többszörös magyar bajnok, egy­kori válogatott dzsúdós, Németh Tibor, a versenyszerű sportolást súlyos sérülés miatt fiatalon visz- szavonult Csényi Gábor, valamint Fekete Zsuzsanna oktatja annak a több mint száz utánpótláskorú versenyzőnek, akik felesleges energiájukat a tatamin vezetik le legszívesebben.- Zömében diákkorú dzsúdós tagja szakosztályunknak - tud­tuk meg Vörös Zoltántól. - Igazá­ból az általános iskola elvégzésé­ig nincs is különösebb létszám­gondunk, ám azt követően meg­lehetősen nagy a lemorzsolódás. Kevesen vállalják fel a tanulás mellett a kemény fizikai megter­helést, a gyakran fájdalommal is járó edzéseket. Hogy kikből kerülnek ki a csel- gáncsosok? Éppen úgy megtalál­ható közöttük a nagy darab, toho­nyának tűnő gyerek - akit a szü­lők éppen azért vittek le az edzés­re, hogy egy kis „életet lehelje­nek” beléje —, mint az agresszív, túlzott vagánysággal megáldott. A Röplabda Öt korcsoportban versenyeznek Az OSB-döntős, később OIK-t nyert fiúcsapat llyés Gábor, Pénzes György és Czanek Kál­mán társaságában A röplabdának régi hagyománya van Szolnokon. A sportiskola, mint a városi egyesületek után­pótlásbázisa, 10-18 éves lány és fi­úk sportolók edzésével, nevelésé­vel foglalkozik. Az általános isko­lák 4-5. osztályában kezdik meg a kiválasztást: elsősorban a Kodály, Tallinn és Eötvös általános isko­lákra építve, de vannak gyerekeik a Mátyásból, Belvárosiból, Kassa­iból is. Az igazi szakmai munka az előkészítő, illetve mini csopor­toknál kezdődik, ahol a sportág alapjaival ismerkednek meg a fia­talok. Az idő előrehaladtával egy­re gyakrabban kóstolhatnak bele a versenyzés szépségeibe, házi­viadalokon, kuparendszerű tor­nákon keresztül vezet az út a szervezett bajnokságokig. Hogy a Czanek Kálmán (30-645-27-57) vezette szakosztálynál remek munka folyik, bizonyítja, hogy 2000-ben 17 éves csapatuk meg­nyerte az Országos Ifjúsági Ku­pát. Az SZVSI a város extraligás férfi együttes, a Titász utánpótlás csapataként vesz részt a különbö­ző pontvadászatokon. Az ifiből kiöregedő legügyesebb gyerekek­nek egyenes út vezet a felnőttek elitmezőnyébe. Az utóbbi évek­ben olyan korosztályos válogatot­tak kerültek el a klubtól, mint Szalai Szabolcs (Kazincbarcika), Rapi Róbert (Kecskemét) vagy éppen a Testnevelési Egyetemen tanuló Létai Máté. Bár a női vonal kevésbé büsz­kélkedhet hasonló, kimagasló eredménnyel - igaz, felnőtt csa­pat már nincs is a városban -, azért náluk is található volt kor- osztályos válogatott. A kilencve­nes évek közepén Karakas Mar­git, majd az ezredfordulóhoz kö­zeledve Selmeczi Krisztina, Buczkó Anita, Prókai Ágnes és Sallai Judit fordult meg a legjob­bak között. Jelenleg hat edző, testnevelő — Nagy Margit, Hanuszka Tí­mea, Szegedi Zsolt, Ádám Zol­tán, Pénzes György, llyés Gábor —, öt korcsoportban foglalkozik a sportiskolás gyerekekkel. Meghívó Sportiskolái felmérő nap Bár több, mint ezer fiatal, majd ötven edző tevékenykedik a sport­iskola égisze alatt, mivel a város különböző szegleteiben található létesítményekben edzenek, versenyeznek, nagyon sokan nem is ismerik egymást. Hogy ennek a nagy családnak a tagjai kicsit kö­zelebb kerüljenek egymáshoz, a „tantestület” úgy döntött, közös iskolai programot szervez számukra: május 23-án, vasárnap 9 órá­tól a Tiszaligeti Stadionba invitálja valamennyi szakosztályának versenyzőit, edzőit, a szülőket, támogatókat, szimpatizánsokat és képviselőket. Hogy azért ez a nap is a mozgásról szóljon, a hagyo­mányos Cooper-futásban — tizenkét perces folyamatos futás —, korosztályonként felmérőt rendez, azaz az úszók, evezők, atléták, cselgáncsosok, kosárlabdázók, röplabdázók és kajak-kenusok ösz- szemérhetik erejüket. nt um (l:x <o A program 9.00: 9.15: 9.30: 9.45: 10.00: 10.15: 10.30: 10.45: 11.00: Megnyitó ’94-’95 korosztály ’93 korosztály ’93 korosztály ’92 korosztály ’92 korosztály '92 korosztály ’91 korosztály képviselők 11.15: 11.30: 11.45: 12.00: 12.15: 12.30: 12.45: ’91 korosztály ’90 korosztály '90 korosztály ’89 korosztály ’89 korosztály ’88-’87-’86-’85 korosztály edzők, szülők Az oldalpár az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. Ecseki Dániel (jobbról) és Nagyhajó Tamás a serdülő válogatott tagja barátok figyelmébe az edzők. Az első három, egyaránt 14 esztendős leányzó ugyan még csak a serdülők között viasko­dik, de alapképességek dolgá­ban kimagaslanak kortársaik közül. Az atlétika iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését Öhlbaum Zoltánné, Dobos Annamária, Kocsis István mesteredző, Ecseki Tibor (30-312-62-62) ve­zetőedző, Fuchs Géza, Majer- csik László, Bencsik Pál, Bagyinszki Géza és Hoffer Ist­ván edzők várják a Véső utcai sporttelepen hétfőtől péntekig 14 és 18, szombaton 9 és 12 óra között. ■ tás: 2. Szobonya Nikolett. Me­zei ob: 1. Szobonya Nikolett. Hogy országos szinten Í6 el­ismerésre méltó az a munka, melyet a szakosztálynál végez­nek, bizonyítja, az utóbbi há­rom évben 26 ifjúsági és junior bajnok öregedett ki a sportis­kolából. Az utódok közül első­sorban Szobonya Nikolett, Tóth Janka, Varga Zita, Rátkai Ágnes, Czakó Ágnes, Danyi Zsuzsanna, Dárdai Tünde, Ta­más Zsuzsanna, Dúll Zita, Tóth Péter, Palásti Gábor, Falusi László, Nagyhajú Tamás, Kiss Tamás, Varga Ádám, Orosz At­tila, Bottyán Gábor, Végső László nevét ajánlják a sport­szakvezetők feladata, hogy kihoz­zák belőlük a legjobbat, a legtöb­bet. Hogy ez „csak” azt eredmé­nyezi, hogy hozzászokik a min­dennapi testmozgáshoz, az egészséges életmódhoz avagy ér­mekben is megmutatkozik, édes mindegy. Jelenleg az ifjúságiak közül Molnár Sándor a legmaga­sabban jegyzett versenyzője a sportiskolásoknak, aki 73 kg-ban diákolimpiái bajnokságot nyert. A serdülők mezőnyében Nagy Dori- na, a diákok között pedig Varga Szabolcs és Sándor Márton büsz­kélkedhet a legjobb eredmények­kel. A cselgáncsedzéseknek a Bel­városi és a Körösi Általános Isko­la, a Széchenyi Gimnázium, vala­mint a Tiszaligeti Sportcsarnok ad otthont, a tagfelvételről Vörös Zoltántól (30-264-90-13) kaphat­nak információt az érdeklődők. A Magyar Köztársaság Kupa első helyezettjei, álló sor (balról): Vörös Zoltán (vezetőedző), Varga Szabolcs, Sándor Mátyás, Németh Tibor (edző). Térdelnek: Donáth Béla, Paál Milán, Tamás Attila. Ülnek: Csényi Márk, Ecseki Zoltán, Kalocsai Péter, Lakatos Norbert

Next

/
Thumbnails
Contents