Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-15 / 113. szám
2004. Május 15., szombat 5. OLDAL MEGYEI TŰKOR Néhány mondatban A múlt összeköt, a jövő összetart Lengyelország és Magyar- ország története ezer szállal kötődik egymáshoz. A közös gyökerek és az egy- felé mutató törekvések jó alapot teremtettek arra, hogy a magyar és lengyel települések együttműködjenek. JÁSZBERÉNY A lengyelországi Sucha Bes- kidzka és Jászberény elöljárói tegnap írták alá a testvér- városi megállapodásukról szóló szerződést. A Krakkó és Zakopane közelében, a hegyek között fekvő lengyel kisváros és Jászberény kapcsolatának indulásában megyénk széles körű lengyel- országi kapcsolatrendszere játszott döntő szerepet. A kapcsolatfelvétel mintegy két évvel ezelőtt történt meg, s azóta mindkét település képviselő-testüle- te kinyilvánította szándékát a szorosabb együttműködésre. A szándékot tegnap a testvérvárosi megállapodást írásba foglaló szerződés aláírásával a két város polgármestere tette hivatalossá. Az eseményen Magyar Levente, Jászberény polgármestere reményét fejezte ki, hogy Sucha Beskidzkával is A szerződések aláírását követően Magyar Levente a két város címerével ellátott címerpajzsot ajándékozott vendégének, a lengyel polgármester pedig egy kardot adott át vendéglátójának FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS hasonlóan sokszínű tartalommal tudják megtölteni a most aláírt szerződést, mint a város olasz és német testvérvárosaival, Conselvével és Vechtával. Stanislaw Lichosyt,. az újdonsült testvérváros polgármestere kiemelte, a városok lakosságán múlik, hogy a kapcsolat milyen tartalommal telik majd meg. BANKA CSABA Kovács: a kivonulás ártana Vásárfia-keresőben. Kovács László külügyminiszter és Iváncsik Imre államtitkár is bejárta aZ expót FOTÓ: MÉSZÁROS Szolnok CIBAKHÁZA. Komplex vizsgálatot tartottak a községi bölcsődében a megyei bölcsődei igazgatóság szakemberei. Többek között a szakmai munkát, a személyi és tárgyi feltételeket, valamint a gyermekek élelmezését ellenőrizték, pe JÁSZFÉNYSZARU. Elkészült a város településrendezési terve, illetve építési szabályzata. A lakosság az elmúlt hetekben a Polgármesteri Hivatalban ismerkedhetett az szabályzókkal. BCS JÁSZTELEK. Nagyszerű sikert ért el az önkormányzat az Európai Szociális Alap „Információs technológia az általános iskolában” című pályázatán. Az épületek felújítása, bővítése, valamint az információs és kommunikációs technológia, berendezések és eszközök beszerzése során 98 ezer 140 eurót, míg a pedagógusok továbbképzésére és iskola- fejlesztésre 21 ezer 789 eurót nyertek el - tudtuk meg Tuzáné Farkas Katalin polgármestertől. BGY KARCAG. A szakemberek minden évben felülvizsgálják az utak, járdák, városi útburkolatok állapotát. A közútkezelő kht. korábban elvégezte a kezelésében lévő Széchenyi sugárút, a Kisújszállási úti, valamint a Tilalmasi út padkarendezését, az önkormányzati utak közül a városgondnokság pedig a Deák körút, a Kórház és a Vasút utcák földpadkáinak gépi nyesését. Idén folytatódik a program, kétmillió van erre a feladatra, de KISÚJSZÁLLÁS. A helyi Bel szervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesületének megelőzési célú programját a megyei közgyűlés egészségügyi és sportbizottsága az egészségfejlesztési keret terhére ötvenezer forint összegben támogatja, bgy KUNHEGYES. A röplabda után a kispályás labdarúgással folytatódott az öt sportágból álló, úgynevezett Hegyesi Kupa Kunhegyesen, amelyen hat település önkormányzati csapata képviseltette magát. Küzdelmes mérkőzések után a következő sorrend alakult ki: 1. Kunhegyes, 2. Ti- szatenyő, 3. Törökszentmiklós. A következő versenyszám teke lesz, erre a rendezvényre tizenegy csapat adta le a nevezését. DSZM Emlékhely az (Folytatás az 1. oldalról) A művész ide álmodta meg azt a páratlan emlékhelyet, amely szinte a Tiszából fog kiemelkedni, azaz közvetlenül a folyó partján áll majd, a hajók szinte súrolhatják azt (persze a tervezéskor figyelembe véve a vízszint emelkedéseit és az esetleges jégzajlásokat is). Hangsúlyozta: jó lenne, ha sikerülne jövőre felavatni az emlékhelyet, amely méltón tudna megemlékezni a folyóban halálukat lelt emberekről. Csak a tervrajzok elkészítése tízmillió forintba kerül, ám mivel Mako- vecz Imre nagyon jól tudja, hogy Tiszaderzs önkormányzatát nem veti fel a pénz, így jelképes összegért, egy forintért vállalta az elkéKUNSZENTMÁRTON. Össze sen egymillió forintot osztott szét a város önkormányzatának kulturális bizottsága a helyi civil szervezeteknek. Elsősorban azokat részesítették előnyben, melyek városi, térségi, esetleg országos rendezvény lebonyolításához kérték a testület anyagi támogatását. PE MARTFŰ. A statisztikai adatok szerint 3420 aktív kereső él a városban. Nehéz elhelyezkedniük a pályakezdőknek a településen és környékén. Ennek ellenére a térséghez képest jónak mondható a 11-12 százalékos munkanélküliségi ráta. pe MEZŐHÉK. Aszfaltborítással látták el a település két utcáját. A kivitelezéshez kilenc millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat, egymillió forintot pedig önerőből biztosítottak. Ezen kívül másik két utcában kisebb javításokat végeztek, melynek megvalósítását az önkormányzat finanszírozta, rá NAGYKÖRŰ. Korszerű, internethasználatra is alkalmas számítógépeket, multifunkciós nyomtatót, kártyaolvasót és szoftvereket nyert a községi ön- kormányzat az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által kiírt eMagyarország-pontok pályázatán - közölte dr. Varga Zoltán körjegyző. Ezek segítségével a polgármesteri hivatal létrehozta az internetszobát a művelődési házban. Az internetes szolgáltatás hétfőtől szombatig 14 órától 20 óráig vehető igénybe, ta PUSZTAMONOSTOR. A tele pülés iskolájában egy ideje már egészségügyi festés sem volt. Ezért az önkormányzat pályázatot nyújtott be az állagmegóvási munkálatok elvégzéséhez. A támogatás segítségével ezeket két évre elosztva kívánják elvégezni. MCA SZOLNOK. Az egykori zsinagógából kialakított Szolnoki Galéria felújítása után az épület mellett fölállítják a zsinagóga tervezőjének, Baumhorn Lipótnak a mellszobrát, Simon Ferenc szobrász- művész alkotását, ba SZOLNOK. Idén is megrendezik a hagyományos öregdiákok találkozóját a Varga Katalin Gimnáziumban. Az egykori vargáso- kat vasárnap 10 órától várják az intézményben, szs áldozatoknak szítését. Sőt, a geodéziai vizsgálatokat is ugyancsak egy forintért végezték el. Emellett az önkormányzat persze „megszólítja” majd az államot is, azaz pályáznak támogatásra, de mint dr. He- rédy Dezső hangsúlyozta, máris sokan ajánlották fel (anyagi) segítségüket, munkájukat a településen élők közül, köztük külföldiek is. Makovecz Imre már többször járt Derzsen, és folyamatosan ellátja tanácsokkal őket, hogy az emlékhely kivitelezéséhez milyen anyagokat, egyebek között a régieket is újrahasznosítva használjanak majd fel az építéshez - mondta a polgár- mester. A tegnap nyílt Szolnok Expót meglátogatta Kovács László külügyminiszter és Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Hazánk szívesen átadja a demokratizálódásban szerzett tapasztalatait a várhatóan május végén megalakuló iraki kormánynak - fogalmazta meg a külügyminiszter. Kovács László a közel-keleti országban való magyar katonai jelenlétről szólva kifejtette, ha kivonnánk csapatainkat, akkor Megyei információ A megyei növény- és talajvédelmi szolgálat (NTSZ) munkatársai idén is vizsgáltak primőr zöldségeket, illetve gyümölcsöket, növény- védőszer-maradékok után kutatva. Ezúttal két salátaminta akadt fenn a rostán. Több mint 62 milliós beruházással három - Békés, Pest és Jász- Nagykun-Szolnok - megyét kiszolgáló új analitikai labor kezdte meg működését Szolnokon, a megyei NTSZ telephelyén, amelyet tegnap mutattak be az újságíróknak. Magyar János igazgató ennek apropóján ismertette a primőrök közelmúltban lezajlott vizsgálatának eredményeit. A szakemberek ezúttal is a megye több pontján szerezték be azokat a hazai termelésből és importból származó mintákat — összesen ötvennégyet -, amelyeket aztán tüzetes vizsgálatnak vetettek alá a laboratóriumban. Míg az elmúlt években nem találtak olyan mintát, azoknak ártanánk, akiken segíteni akarunk. Az EU-tagság nem befolyásolja lényegesen a haderő-átalakítás szempontjait, mivel az uniós védelmi képességek kialakítása összhangban van a NATO-köve- telményekkel — állította a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Iváncsik Imre elmondta: a légierőt érintő haderőreform első lépéseként kinevezték a Szolnokon létrehozandó új ezred parancsnokait, illetve a leendő tagjaival megkezdték a személyi beszélgetéseket. amelyekben az előírt határértéket meghaladta volna a növényvédő- szer-maradék, illetve egyéb toxikus, káros anyag, idén a 25 salátamintából kettő akadt fenn a rostán. A Pest megyéből származó, ám megyénkben kínált leveles zöldségekben a foszfamidon, valamint a dimetoát jelenlétét mutatták ki, méghozzá olyan konROMBOLT A SZÉL. Mintegy 20-30 négyzetméternyi felületen bontotta meg a tegnapi erős szél a szolnoki közgazdasági szakközépiskola homlokzatán a vakolatot. A lehulló törmelékek egy autót is megrongáltak. A veszélyhelyzet elkerülése érdekében a tűzoltók leverték a meglazult vakolatot. Ugyancsak a tűzoltók távolítottak el Tiszafüred közelében egy szél által útra döntött fát. centrációban ami a megengedett határérték ötszöröse, illetve nyolcszorosa. Az igazgató szerint az utóbbi években javult a fegyelem a növényvédelem terén. Magyar János azonban felhívta a termelők figyelmét arra, hogy az uniós csatlakozással megváltoztak a növényvédőszer-maradékokra vonatkozó határértékek, laczi zoltán BARANYI GYÖRGY A Magyar Demokrata Fórum Törökszentmiklósi ' Szervezete /vÍdf szeretettel hív minden kedves állampolgárt DR. DÁVID IBOLYA, az MDF elnökének „A nemzet és az Európai Unió” című előadására 2004. május 18-án (kedden) 17 órára a városi művelődési központ pódiumtermébe. | (Törökszentmiklós, Kossuth L. út 135.) HGY FOTÓ MÉSZÁROS J. „Túlpermetezett” saláta a piacon A legmodernebb berendezésekkel „vallatják” a mintákat. Megváltoztak a határértékek FOTÓ: BAKOS JUDIT A család ezer arca Ma ünnepeljük a Nemzetközi Családnapot. Ebből az alkalomból a Nagycsaládosok Országos Egyesülete nagyszabású rendezvény- sorozatot tart a napokban. Azonos időpontban több mint harminc helyszínen tartanak minikonferencia-sorozatot ismert szakemberek közreműködésével. A szervező helyi közösség választása szerint a téma minden helyszínen más és más. Figyelemre méltó, hogy több helyen lesz szó a család belső tartásáról. Ugyanis Európa aktív és tudatos fiatal állampolgárokat szeretne, ehhez pedig stabil családokra van szükség... A szolnoki rendezvény a Család és mese jegyében zajlott le tegnap este a MÁV Csomóponti Művelődési Házban. Az itteni minikonferencián Horváth Ildikó és Vágóné Dómján Edina óvodapedagógu- sok tartottak előadásokat, szs Tőkeemelés és integráció JÁSZBERÉNY A hazai élelmiszer- és napicikk- kereskedelem piacán meghatározó szerepet tölt be továbbra is a Coop-áruházlánc. Az elmúlt évben elérték a 335 milliárd forintos árbevételt, ami az említett piaci szegmensben 12,5 százalékos részesedést jelent. A 2400 Coop-jelzésű boltban, illetve további 2000 kisboltban összességében mintegy 25 ezer embernek adnak munkát - tudhattuk meg tegnap délután a Coop-Star Rt. jászberényi sajtótájékoztatóján, amikor Bartus Pál a Coop Hungary Rt. vezérigazgatója az áruházlánc-csoport eredményeit is ismertette. Hangsúlyozta, hogy a Coop-boltokat működtető kereskedelmi társaságok integrációja még nagyobb intenzitással folytatódik a közeljövőben. Erősítik együttműködésüket az importcikkek beszerzése kapcsán cseh és szlovák partnereikkel. Rédei István a Coop-Star Rt. vezérigazgatója bejelentette, hogy a céget alapító szövetkezetek mellett újabb társszövetkezetekkel sikerült megállapodást kötnie a részvénytársaságnak. Ennek értelmében a jászsági, ceglédi, és dél-pesti, illetve a nemrégiben csatlakozott tápiószelei kistérségek mellett, a Nagykőrös és a Nagykáta környéki Coop-boltok is a Coop Starral együttműködve végzik a kereskedést. A közgyűlésen megemelték a vállalkozás jegyzett tőkéjét is, ami immár másfél milliárd forint fölé emelkedett. A közel 800 főt foglalkoztató regionális kiskereskedelmi cég éves árbevétele megközelíti a 13 milliárd forintot, banka csaba Búcsúztak a végzősök Mezőtúr ________ Gé pcsodákról önfeledten integető főiskolások zsivaja verte fel tegnap a város csendjét. A végzős évfolyam gépkamevál- lal indult, majd gyűrűavató ceremóniával és hajnalig tartó bállal folytatódott „búcsúbulijából” a tradíciókhoz híven a Tessedik Sámuel Főiskola túri mezőgazdasági karának főigazgatója is aktívan kivette a részét. Ám még mielőtt Dr. Vermes Pál elvegyült volna a felvonulók tömegében, lapunk érdeklődésére válaszolva elmondta, idén az intézmény mintegy 1100 diákjából várhatóan 330-an vehetik majd át diplomájukat. A 190 nappali tagozatos és 140 levelezős fiatal ezúttal is három szakon fejezi be tanulmányait. A vezető reményei szerint a távozók immár az Európai Unió diplomás polgáraiként is jó esélyekkel kereshetik helyüket a munkaerőpiacon. bugány