Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-10 / 108. szám

I 2004. Május 10., hétfő MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL jelöltek nélkül Érdektelen uniós rendszámcsere Megyei információ Az országban elsőként Jász- Nagykun-Szolnokban érte el a Jobbik Magyarországért Párt azt a szervezettséget, hogy megyei választmánya alakulhatott - je­lentette be sajtótájékoztatón Bi­ber József Tibor. Az országos vá­lasztmány alelnöke elmondta: minden településen jelen van­nak, Szolnokon, Karcagon, Me­zőtúron, Tiszafüreden, Tisza- földváron és Újszászon pedig helyi szervezetük is működik, Jászberényben pedig most ala­kul a csoport. A párt elsősorban azokat sze­retné képviselni, akik nemet mondtak az Európai Unióra, il­letve a csatlakozás vesztesei le­hetnek - fogalmazta meg az or­szágos választmány elnöke. Nagy Ervin kifejtette: nem állí­tanak jelöltet az európai parla­menti választásokra, ám a kam­pányból kiveszik a részüket. A megyében negyvenkétezer ház­tartásba juttatják el azt a szóró­lapot, mely az EU-csatlakozás hátrányaira figyelmeztet. Ebben elsősorban a csatlakozási szer­ződés felülvizsgálatát követelik, illetve hogy az unió alkotmá­nyáról majdan ne az Ország- gyűlés, hanem népszavazás döntsön. tj Eddig még nem adtak ki a megyeszékhely okmányirodájában olyan uniós rendszám- táblát, amellyel a tulajdonosa a régit szerette volna felváltani. Szolnok Május 1-től uniós felségjelű rendszámtáblákat adnak ki az okmányirodákban. Az uniós címer a korábbi piros- fehér-zöld országjelzést vál­totta fel. Mint azt a szolnoki okmányiroda vezetőjétől, Mattyasovszkyné Barta Jusztinától megtudtuk, na­ponta 30—50 új rendszám- táblát adnak ki. Ugyanakkor érdekes módon nem rohan­ták meg az irodát azok, akik meglévő rendszámukat sze­retnék az uniósra lecserélni. Eddig ugyanis senki sem je­lentkezett náluk ilyen igén­nyel. Ez nem is csoda, hi­szen ezért a műveletért 33 ezer forintot kell leszurkol­ni. Ez bizony elég drága. Akinek egyedi rendszám- táblája van, és le kívánja az uniósra cserélni, annak viszont csak 15 ezer forin­tot kell fizetnie. A régi rendszámok lecserélése nem kötelező, azok az autó forgalomból való vég­leges kivonásáig érvényben maradnak. Az irodavezető egy újdonságról is beszámolt. Az uniós jelképpel ellátott rendszámtáblával ugyanis immár egy címkekészletet is adnak. A garnitúra tartalmazza a táblán levő rendszámot, illetve az előírt regisztrációs díj megfizetését is igazolja. Ezt a címkét a szélvédő jobb alsó sarká­ban belülről kell úgy elhelyezni, hogy az kívülről jól látható legyen. Ez a módszer a rendszámtáb­lákkal való visszaélés lehetőségét jelentősen le­szűkíti. A címkén levő rendszámnak ugyanis egyeznie kell a gépjárművön elhelyezett rend­számmal. A rendszámtábla árában egyébként a címkegarnitúra ára benne van, ezért külön díjat nem kell fizetni. Ha esetleg betörik a szélvédő, a címkét tudják pótolni. __________tóth andrás Az új rendszámtáblán nincs ott a piros—fehér—zöld nemzetiszin fotó: cs. i. Fegyvereket csak útlevéllel >A7esélyegyenlöségén C' *' Abádszalók Az esélyegyenlőségi törvény ak­tualitásait, a jogharmonizáció fel­adatait volt hivatott feldolgozni az a konferencia, amelyet a moz­gáskorlátozottak megyei egyesü- | leiével közösen rendezett meg a szolnoki székhelyű „Esély” Ala­pítvány. A tanácskozáson a sző­kébb régió egyesületi, civü szer­vezeti képviselői, önkormányzati szakemberei vettek részt. Ez egy­ben továbbképzés is volt, amely lehetővé teszi az érintetteknek, hogy vizsgát téve megszerezzék azt a bizonyítványt, amely a tör­vény, illetve az uniós elvárások összhangjában teszi még ered­ményesebbé a mozgáskorláto­zott, illetve sérült emberek társa­dalmi beilleszkedését. pm JÁSZBERÉNY—JÁSZAPÁTI. I Az Európa Parlament történetét bemutató kiállítás nyílt a múlt hé­ten Jászberényben, a városháza aulájában. A vándorkiállítást ez­után Jászapáti lakói tekinthetik majd meg, a városi művelődési házban, május 12-től. bcs JÁSZKARAJENŐ. A helyi pol gárőr-egyesület regionális polgár­őrversenyt szervezett a község fogathajtó pályáján és a sportpá­lyán. A hét végi eseményre a Pest, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Bács-Kiskun megyei polgárőrö­ket hívták meg. A csapatoknak elméleti és játékos gyakorlati fel­adatokat kellett megoldaniuk. A vetélkedő polgárőröknek számot í kellett adniuk jogi, közlekedési, elsősegély-nyújtási, valamint tűz­védelmi ismereteikből, de értékes pontokat szerezhettek a kerékpá­rosversenyen és a légpuskalövé­szeten is. A „hivatalos" verseny­számok mellett főzőversenyt is hirdettek, sőt a csapatok között még egy kispályás focibajnoksá­got is megrendeztek, hcy JÁSZSZENTANDRÁS. A két ezer-hétszázas lélekszámú tele­pülésnek eddig nem volt semmi­lyen testvérvárosi kapcsolata. Ez a múlté, mert a község vezetése a megyei turisztikai napok egyik eseményeként megállapodott Ja- worzével, egy lengyel település- ! sei a testvérvárosi kapcsolatok felvételéről, majd a későbbiekben szélesítéséről, kezdetben elsősor­ban a sport- és kulturális téren. DSZM MDF: Normális Magyarországot! Normális Magyarországot! — ez­zel a jelmondattal indul az euró­pai parlamenti választásokon az MDF. De milyen a normális Ma­gyarország? — kérdeztük Petro­nyák Lászlót, a párt megyei elnö­két. A normális Magyarországon megbíz­hatunk politikusainkban, mert nem ve­tül rájuk a korrupció árnyéka. Nem hagyják magukra a gyermekeket, akik közül minden harmadik szegénység­ben él. A mezőgazdaságból élők meg­találják számításukat. Értékelik és nem korukra hivatkozva visszautasítják a 45 évesnél idősebb munkavállalókat. A nyugdíj tisztes megélhetést biztosít. Petronyák László szerint az MDF ezt kínálja. No meg gondolatokat, indula­tok helyett. Az MDF alternatívát kínál az embe­reknek. Az MDF az egyetlen parlamen­ti párt, mely szorgalmazza a magyar katonák hazahívását a háborús Irakból. Az MDF az egyetlen parlamenti párt, mely 2002-ben nem szavazta meg a pótköltségvetést. Az akkori túlkölteke­zés az oka az ország jelenlegi rossz gazdasági helyzetének, amelynek kö­vetkezményeit mindenki a saját bőrén érzi. Az MDF az egyetlen párt, mely az EU-csatlakozás kapcsán tízezer forin­tos nyugdíjemelést szorgalmaz. Magyarországon a két nagy párt abnormális közéletet gerjesztett, amely eltereli a figyelmet a valós prob­lémákról - véli Petronyák László. A politikus szerint a kétpártrendszer nem más, mint kétszer egypártrend- szer, ami melegágya lehet a korrupció­nak. Az MDF elutasítja a zsigerpoliti- zálást és az alkuköztársaságot. Az MDF sikere a jobboldal későbbi sikerének is záloga. (Bár Orbán Vik­tor szerint nincs jobb- és baloldal.) Ed­dig ugyanis minden alkalommal há­rom párt koalíciójaként tudott kor­mányra kerülni a jobboldal. A politikai közhangulat néhány hónap alatt meg­változhat. Ám ha a 2006-os választáso­kon nyer is a Fidesz, de nem szerzi meg a mandátumok több mint felét, akkor kivel alakít koalíciót, ha a parla­mentben csupán két másik párt, az SZDSZ és az MSZP van jelen? Ezért a jobboldal számára is fontos, hogy az MDF - szövetségeseivel együtt - a jú­niusi európai parlamenti választáso­kon az öt százalékot jelentősen megha­ladó eredményt érjen el. (Fizetett politikai hirdetés) MDF Néppárt Mártírok emléknapja Tiszafüred A városi önkormányzat és a helyi Menóra Alapítvány a füredi téglagyári gettó felál­lításának 60. évfordulóján tartotta meg a mártírok em­léknapját. A vasárnap délutáni szívszorító- an méltóságteljes megemlékezést megtisztelte jelenlétével Kiss Pé­ter kancelláriaminiszter, Meir Co­hen Szit izraeli konzul, Breuer Pé­ter, a kultusztárca főtanácsosa, Varga Mihály országgyűlési kép­viselő. A Hámori András iskola aulájában emléknapi programon elsőként a külföldi úton lévő Pin­tér Erika polgármester videoüze- nete után Kiss Péter tartotta meg megemlékezését. A kancellária- miniszter a történelmi múlt fel­idézésével több fontos dologra felhívta a figyelmet, többek kö­zött arra is, hogy nem tudni mi­képpen történhetett meg az, hogy az a zsidóság, amely ottho­nának tekintette Magyarországot, üldözötté válhatott saját hazájá­ban, áldozataként az ordas esz­méknek. ígéretet téve az ordas eszmék megfékezésére a minisz­ter így zárta nagy tapssal fogadott beszédét: „Az adott nap emléke­zésének mindig a jövő tettei ad­nak hitelt.” Az emléknap a Kiss Pál Múze­umban folytatódott, ahol Horváth László múzeumigazgató Jill Culi- ner fotóművész kiállítását nyitot­ta meg. Ezek után a világ minden pontjáról érkezett, füredi kötődé­sű túlélők, azok leszármazottai, rokonai, barátok és a meghívottak az egykoron több mint hatszázfős füredi zsidóság emlékhelyére, a Nyúl utcai zsidó temetőbe men­tek, ahol gyászistentisztelet zárta a méltó megemlékezést. pm EMLÉKTÁBLA AZ ÁLDOZATOKNAK. Az 1919 es vörösterror alatt ártatlanul kivégzett szolnoki mártírok emlékére avattak közösen em­léktáblát a szolnoki polgári körök és a Fidesz-Magyar Polgári Szövet­ség szolnoki csoportja. A Tisza Szálló falán elhelyezett, közadako­zásból készített tábla Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotása. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Néhány mondatban KARCAG. Az ÁNTSZ városi inté­zetének határozata alapján a Kis- kulcsosi és a Kováts Mihály Álta­lános Iskolák melegítőkonyhái­ban a HACCP rendszernek megfe­lelő melegítőpultot, kézmosót kell kialakítani. Az előzetes felméré­sek alapján ez a Kiskulcsosiban 597 ezer, a Kovátsban 234 ezerből oldható meg. Miután az iskolák költségvetésében erre nincs fede­zet, így a fenti összeget a városi büdzséből biztosítják, de MARTFŰ. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a városban élő polgárok betartják az önkormány­zati előírásokat. A kisebb súlyú jogellenes cselekmények esetében a legtöbbször elegendő a hivatal részéről az írásbeli felszólítást el­küldeni, így csak a legritkább esetben keíl szankciókkal büntet­ni az elkövetőket, pe NAGYRÉV. A település gazdasá­gi életének legfőbb kitörési pont­ját az aktív pihenés biztosítása, a falusi turizmus jelentheti. Az ön- kormányzat ezért a Tisza minél jobb megközelíthetőségét igyek­szik biztosítani, mca SZOLNOK. Új fejezetéhez érke­zett a napokban az alcsiszigetí Holt-Tisza pecásai és a népszerű horgászvízen gyakran vendéges­kedő evezősök között feszülő év­tizedes ellentét. A kajak-kenu pá­lya területén gyakorló fiatal spor­tolók és a halak szerelmesei kö­zött az utóbbi időben újra kiéle­ződött konfliktus orvoslására hu­szonhét aláírást is tartalmazó pe­tíciót juttattak el az illetékesekhez a helyi horgászok. A felhívás a vi­szály kiváltó okainak indoklása mellett megoldási javaslatokat is tartalmaz. Ezek szerint a közis­mert problémára gyógyírt jelente­ne, ha a tréningezők az edzések idején csak a bójasorok között közlekednének, ha az őket motor­csónakon kísérő edzők nem „szá­guldoznának” a holtágon, és ha mindezek betartását hivatalos személyek folyamatosan ellen­őriznék. BJ TISZAFÜRED. A helyi iskolák­nak meghirdetett horgászismereti vetélkedő sikere után - a tesztla­pot legjobban kitöltő diákok kö­zül százan nyertek komplett terü­leti horgászengedélyt — újabb if­júsági versenyt szervez a Tisza-ta- vi Horgászegyesületek Szövetsé­ge. A térségi tagegyesületek gyer­mek- és ifjúsági horgászainak má­jus 15-én Kiskörén, a Jászsági-fő­csatornán hirdetnek versenyt. Az értékes tárgyjutalmakkal díjazott vetélkedőre a mai nappal bezáró­lag lehet jelentkezni. A fiatalok simára külön motivációt jelent­het, hogy a korcsoportok legjobb­ja a Mohosz nyári horgásztáborá­ban, augusztus 14-től 19-ig Agár- don vehetnek részt, pm TISZAJENÖ. Egy defibrillátorral szeretné gazdagítani a település háziorvosi rendelőjét az önkor­mányzat. Horthy Csaba polgár- mester érdeklődésünkre elmond­ta: a közelmúltban életmentő ké­szülékre pályázatot nyújtották be a Szívügy Alapítványhoz, tj szó külföldieket úgy lehet meg­szűrni, hogy egyeztetni kell a kör- íyező országok védett madarai- rak listáját: ha tranzitáruként vi­szik át magyar területen, ezt meg- ehessék, de hazánkban nem lő- íetik ki azokat. Romániában pél­dául lehet fürjre vadászni, míg Magyarországon tilos. __ m.g. ors zágból, mivel áfás számlát kap róla — vadászati szolgáltatásként elszámolva. A tagállamoknak hangsúlyt kell fektetni az európai népörökséget képező madárvilág megőrzésére, az állatok élőhelyei­nek védelmére, függetlenül a va­dászható és nem vadászható állat­fajokra. A védett madarakat vadá­(Folytatás az 1. oldalról) Az osztályvezető hangsúlyozta: abban az esetben, ha külföldi ál­lampolgár letelepedési engedélyt kér, és folytatni kívánja a vadásza­tot, a magyar vadászvizsgát is le kell tennie. A meglőtt vadak húsát és elbírált trófeáit a külföldi bérva­dász könnyebben tudja kivinni az

Next

/
Thumbnails
Contents