Új Néplap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-29 / 100. szám

I 2004. ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR 5. OLDAL MEG Y El Tiltakoznak a honatyák Tiszaföldvár Levélben fejezték ki tilta­kozásukat a tiszazugi or­szággyűlési képviselők az­zal kapcsolatban, hogy a várost rendőri szempontból a kunszentmártoni kapi­tánysághoz csatolnák. Komoly ellenkezést váltott ki a földváriakban, amikor először fölvetődött a terület rendőrségi átszervezése. Eszerint a város rendőrőrse nem a szolnoki kapi­tánysághoz tartozna majd, ha­nem a kunszentmártonihoz. Az önkormányzat már több­ször kifejezte ezzel kapcsolat­ban ellenérzéseit, főleg annak tükrében, hogy egy korábbi kor­mányhatározat szerint éppen Tiszaföldváron akartak kapi­tányságot létrehozni. Farkas Imre és Jauernik István országgyűlési képviselők (MSZP) levélben fordultak Lam- perth Mónika belügyminiszter­hez, s konkrét választ kérnek a rendőrség átszervezésével kap­csolatban. A honatyák a lakos­ság ellenérzésén túl a közlekedé­si helyzetre, illetve a hagyomá­nyok felrúgására hivatkoztak a már említett új kapitányság lét­rehozásán túl. Ugyanakkor azt is kérte a két térségi képviselő, hogy Tiszaföldváron és Cibakhá­zán erősítsék meg a rendőri je­lenlétet, mert a közbiztonság rossz helyzete ezt igényli. pe Gazdák a petíció mellett Szolnok A gazdák támogatják a Fi- desz-MPSZ által kezdemé­nyezett aláírásgyűjtést — hangzott el a párt tegnapi sajtótájékoztatóján, ame­lyen Járvás István a Fidesz- MPSZ országgyűlési képvi­selője és dr. Török István a gazdakörök megyei elnöke találkozott az újságírókkal. A nemzed petíciót támogató alá­írások száma országosan elérte a félmilliót, a megyében a harminc- ezret. A gazdakörök támogatják az aláírásgyűjtést. Járvás István és dr. Török István szerint látszat­eredmények születtek a de­monstrációt kísérő tárgyaláso­kon. Kifogásolták a hitelezési gya­korlatot és a földtörvény módosí­tását, amely bizonyos korlátok között lehetővé teszi a külföldiek földvásárlását. Elítélték a multi- nacionális cégek magyarországi tevékenységét, a feldolgozóipar privatizálását. A családi gazdasá­gok támogatását szorgalmazták, illetve annak hiányát vetették a kormány szemére, hangsúlyoz­va, hogy a nagyüzemi gazdálko­dásnak ökológiai és egyéb határai vannak. ■ A béke nem üzlet Katonai megfigyelőket képeznek lyam megbízott igazgatója, Matiscsák Ferenc al­ezredes elmondta, az oktatásban az ENSZ által felkért külföldi, illetve a békeműveletekben részt vett, tapasztalt és angolul jól beszélő hazai elő­SZOLNOK Hazánk 1997-ben kapcsoló­dott be a katonai megfigye­lők képzésébe. Azóta kilenc tanfolyamot szervezett a MH Összhaderőnemi Had­műveleti Központja, ame­lyek helyszíne két kivétellel Szolnok volt. A mostani kurzusra, ami április 19-én kezdődött és május 7-ig tart, három kontinens 14 or­szágának 32 tisztje jelentke­zett, hogy elsajátítsák azo­kat az ismereteket, amelye­ket az ENSZ katonai megfi­gyelőiként a legváratlanabb helyzetekben is hasznosíta­ni tudnak. A háromhetes felkészítés során olyan alapvető elméleti tudást és gyakorlati jártasságot szerezhetnek, amelyekre a béketámogató műveletek során szükségük lehet. A hallgatók a gépjárművezetéstől kezdve a jogi ismereteken át sok mindent megtanulnak, így többek között a légi felderítés, a légi járőrözés, a járőrt ért támadások elhárításának módjai, az ak­na felfedezése és a sérültek mentése sem lesz már ismeretlen a számukra. Mint azt a tanfo­Mikor adják át az emlőszűrést? Szolnok Az egészségügyi szakmai profiltisztítást célzó megál­lapodás értelmében az emlő­szűrés a MÁV Kórháztól a Hetényi Kórházhoz kell hogy átkerüljön. A Hetényi azonban még rajta kívül álló okokból nem tudta ezt át­venni. Annak idején a MÁV Kórház az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal (OTH) által meghirdetett pályáza­ton nyerte el az emlőszűrési fel­adatellátás jogát, amelyre szerző­dést kötöttek. A szűrést alvállal­kozóval, a Mamma Klinika Rt.- vel végezteti a kórház. Később a megyei önkormányzat és a Gaz­dasági és Közlekedési Minisztéri­um között az egészségügyi ellátá­si kötelezettség teljesítésére kö­tött megállapodásban a miniszté­rium vállalta, hogy kompenzáci­ós céllal kezdeményezi az OTH- nál, valamint az egészségügyi mi­nisztériumnál az emlőszűrési fel­adatok átadását a megyei Hetényi Kórházhoz. A megállapodás ezen pontja azonban még nem telje­sült. A Hetényi Kórház főigazgató- főorvosa az OTH-ban időközben egyeztetést folytatott annak ér­dekében, hogy az intézet az em­lőszűrési feladatokat minél rövi- debb idő alatt át tudja venni. Az ÁNTSZ megyei intézetétől a He­tényi Kórház a működési enge­délyt beszerezte annak érdeké­ben, hogy az emlőszűrési prog­ram náluk történhessen. Az en­gedély birtokában kezdemé­nyezhető az OTH-nál, hogy a MÁV Kórháztól az emlőszűrés jogát engedje át a megyei kór­háznak. Egyúttal kezdeményez­ni kell, hogy felbontsák az e fel­adatra a Vasút-egészségügyi Pénztár és a MÁV Kórház között létrejött finanszírozási szerző­dést. Az írásos dokumentációk birtokában a Hetényi főigazgató­ja a megyei egészségbiztosítási pénztárral finanszírozási szerző­dést köthet, és szerződhet alvál­lalkozóval - valószínűleg a Mamma Klinika Rt.-vel - a fel­adat ellátására. Az emlőszűrési szakfeladat átvételéhez szüksé­ges intézkedésekre a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén hatá­rozatot is hozott. _________________________(BOY) Kevés termelő kért támogatást tFolytatás az 1. oldalról)- Ez az összeg nagyobb, mint az elmúlt évi területalapú nemzeti támogatás, bár tény, hogy tavaly azt a termelők húsz százaléka nem vette igénybe - mondta Gombár Mihály. Májusban hirdetik majd ki, hogy a most igényelt támogatási előleget melyik bankhálózattól vehetik fel a gazdálkodók, s utána a - mindenkihez eljuttatott - sá­vos igazolással lehet felkeresni a bankfiókokat. A hivatalvezető bí­zik benne, hogy május közepétől már igénybe vehető a támogatási előleg, és a gazdálkodók ekkortól fel is tudják venni. Az FVM megyei hivatalánál igyekeznek orvosolni a MePAR- térképekkel, a regisztrációkkal kapcsolatos problémákat is. Gombár Mihály felhívta a figyel­met: akinek még gondja van, pél­dául nem kapta meg a visszaiga­zolt regisztrációs számot, vagy hi­bajegyzéken szerepel, jelentkez­zen a falugazdásznál (akár új nyilvántartásba vétel vagy új blokkbejelölés végett), nehogy emiatt kimaradjon a támogatás­ból. B. OY. Felújítják a kempinget Testvérvárosi kapcsolatok Szolnok Sajtótájékoztatón találko­zott tegnap az újságírókkal Csák László, az MSZP városi elnöke, önkormányzati kép­viselő, és egyéb témák mel­lett a testvérvárosi kapcsola­tokról is áttekintést adott. Tegnap volt a testvérvárosok nap­ja, ez is indokolta a megyeszék­hely testvérvárosi kapcsolatainak számbavételét. E kapcsolatok in­tenzitásukat, jellegüket tekintve eltérőek. Szolnokot legrégibb, 1969-től élő kapcsolata a finn Riihimäkihez fűzi. A legintenzí­vebb a reutlingeni kapcsolat. Saj­nálatos, hogy lényegében meg­szűntnek teltinthető a Tallinnal hosszú ideig ápolt testvérvárosi együttműködés, de alakulóban van egy újabb, az ugyancsak észt­országi Rakvere várossal. Szintén nagy jövőt jósolnak az angliai Eastwooddal alakuló kapcsolat­nak, mivel igény merült föl egy angol nyelvű együttműködésre, és erre a szintén megszűntnek te­kinthető portsmouth-i (USA) kap­csolat nem bizonyult alkalmas­nak. Létrejött Szolnokon az ide­genforgalmi alap és az idegenfor­galmi bizottság. Az alap kétmilli­ós költségvetéséből 1,3 millióra nyilvános pályázatot írnak ki a városmarketing erősítése céljá­ból, a többit turisztikai vásárokon történő részvételre fordítják, illet­ve a gulyásfesztiválra a testvérvá­rosokból újságírókat és idegen- forgalmi szakembereket hívnak. B. A. Iskolatejprogram „Nem, nem, Shoham!” Tüntetés az izraeli együttműködés ellen Szolnok Nem, nem, Shoham! — ez volt olvasható egy transzpa­rensen a Jobbik Magyaror­szágért tegnapi tüntetésén. A majd félszáz demonstráló azt követelte a Kossuth té­ren, hogy a függesszék fel a testvérvárosi kapcsolatokat az izraeli településsel, mert szerintük a zsidó állam rasszista politikát folytat. Izraelben államilag támogatott terrorizmus, népirtás folyik, számtalan ENSZ-határozat ellené­re elűzik a palesztinokat szülő­földjükről, a vezetőiket pedig lik­vidálják - állította a Jobbik Ma­gyarországért választmányának alelnöke. Biber József Tibor sze­rint fel kell függeszteni a testvér- városi kapcsolatokat Shohammal, mindaddig, míg nem változtat po­litikáján Izrael. Minderre nyílt le­vélben hívták fel Botka Lajosné polgármester figyelmét, ám a vá­ros vezetése válaszra sem méltat­ta a kezdeményezést. A tünteté­sen felszólaló, az izraeli és palesz­tin kérdéssel foglalkozó újságíró, Hering József azt ajánlotta, ha Szolnok ápolni akarja a zsidó kap­csolatokat, akkor annak a megye- székhelyen született költőnek ál­lítson emléket, aki héberre fordí­totta Aranyt és Petőfit. A demonst­ráció résztvevői végül gyertyát gyújtottak az izraeli katonák által megölt ártatlan palesztin gyere­kek, nők és idősek emlékére, t. j. Néhány mondatban JÁSZÁROKSZÁLLÁS. A Flóra Virágkedvelők Egyesülete évek óta dolgozik a város szépítéséért. Nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeik között említendő a Flórafarsang virágkötészeti ver­seny, a Jászárokszállási Nyár ke­retében megtartott virágkiállítás, s minden tavasszal megtartják - a Virágos Árokszállásért mozgalom keretében - virágbörzéjüket. Ez utóbbi eseményre áprüis 30-án pénteken kerül sor. A helyieknek egy-egy virágpalántát adnak az egyesület tagjai, hogy azokat há­zaik elé, kertjeikbe ültessék, bcs KUNHEGYES. Ezerhétszáz kilo­métert megtéve már Bonn előtt járt tegnap a kunhegyesi Török László és a debreceni Dáné Jó­zsef. A két fiatal április 9-én vá­gott neki Kunhegyesről az Euró- pa-túrának kerékpáron, hogy má­jus 1-re Brüsszelbe érve ünnepel­hessék uniós csatlakozásunkat. Lapunkhoz küldött sms-ükben megírták, jól haladnak, és hama­rosan Belgiumba érnek, ta KUNHEGYES. Megkezdődött az I. Hegyesi Kupa rendezvénysoro­zata öt sportágban, ahol a kör­nyék önkormányzati dolgozói, képviselői, tisztségviselői szere­pelhetnek. A Dózsa iskolában le­bonyolított röplabdatoma döntő­jében a házigazda Kunhegyes és Tiszatenyő csapata vívott kiéle­zett küzdelmet, ám végül is mini­mális, kétpontos különbséggel a hazaiak nyertek. A harmadik he­lyet Tiszagyenda szerezte meg. DSZM MARTFŰ. Az eredeti tervhez ké­pest lényegesen több helyi adó folyt be a városi kasszába 2003- ban. Az előzetes kalkulációban még 310 millió forintot számol­tak, ám ez az összeg megközelí­tette a 370 millió forintot, pe MEZŐTÚR. Az uniós csatlako­zást köszöntve május 1-jén indul útnak a város híres kerékpárosa, Szőke Barna Brüsszelbe. Május 3-án érkezik Budapestre, ahol a Parlament előtt Mesterházy Atti­la államtitkár és Rózsa Endre or­szággyűlési képviselő fogadja, szs NAGYRÉV. A településen immár négy esztendeje működik polgár­őrség. Az önkormányzat sajnos nem tud nagy anyagi támogatást nyújtani a szervezetnek, amely­nek tagjai például sáros időben lovakon közlekednek. Az állato­kat egy vállalkozó biztosítja, aki maga is csatlakozott a polgár­őrökhöz. MGA SZOLNOK. Az orvosi kamara, a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete, valamint a Szolnoki Főiskola „A kórházi vál­ságkezeléstől a privatizációig” címmel előadást szervez április 29-én délután három órától a fel­sőoktatási intézményben. A ren­dezvény címadó előadását Kató Gábor pénzügyi tanácsadó tartja a főiskola Ady Endre úti épületé­nek I. előadójában. A rendezvé­nyen dr. Baksai István, a Hetényi kórház főigazgatója „Helyzet van!”, míg dr. Magyar Levente, Jászberény polgármestere „A kórházi válságkezelés és privati­záció a tulajdonos szemével” címmel tart korreferátumot, mca TISZAFÖLDVÁR. Hamarosan elkészül a város településrende­zési terve. A képviselő-testület után a lakossággal is szeretné megismertetni az önkormányzat a dokumentumot, s az ő vélemé­nyük meghallgatása után dönte­nek róla. pe TISZAFÜRED. A Lóczy Lajos Országos Földrajzi Verseny má­jus 10-én, Kaposvárott megrende­zendő döntőjébe jutott megyénk­ből Buhály Zoltán (felkészítő ta­nár: Hankóczi Attila), a tiszafüre­di Kossuth Lajos Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 10. évfolyamos diákja. Ezen a megméretésen a középiskolák 9. és 10. évfolyamos tanulói általá­nos természeti földrajz, társada­lom- és regionális földrajz téma­körökben versenyeznek. Már a márciusi első forduló is nagy iz­galmakat hozott, hiszen az or­szágszerte 530 induló közül a döntőben már csak a legjobb SO­SO tanuló mérheti össze tudását. Az idei verseny legjobbjai egy európai tanulmányúton vehetnek részt, amely Ausztria, Németor­szág, Svájc, Olaszország és Szlo­vénia szépségeivel ismerteti meg az utazókat, bgy TISZAROFF. A községi erdei is­kolát az idén már a hetedik tur­nus népesíti be, mégpedig az érdi Bolyai Általános Iskola másodi­kosai. A harminckét résztvevő megismerkedett a kézműves-fog­lalkozásokkal: agyagozással, ko­rongozással, de megpróbálkoztak a főzéssel is. Sőt, erdőjáráson, vadlesen is részt vettek. Számuk­ra a hatnapos program pénteken fejeződik be. dszm TISZASÜLY. A képviselő-testü­let támogatja azt az elképzelést, hogy a település önálló Itistérség- gé váljon Kőtelek, Nagykörű, Hu- nyadfalva, Csataszög, Beseny- szög, Zagyvarékas, Szászberek és Újszász részvételével vagy hogy ezen települések a Jászsághoz tartozzanak. A testület felkérte a polgármestert, hogy a kistérségi besorolással kapcsolatban foly­tasson tárgyalásokat, s tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jelenlegi kistérségi beso­rolásból adódó hátrányos helyzet megszűnjön, mga ________________■ A nemzetközi hallgatóság tegnap aknaismereti foglalkozáson vett részt fotó: mészáros A világ számos pontján működnek békeki­képző központok. Ezek egyike a szolnoki Béketámogató és Kiképző Központ. még el kell végeztetnie a szüksé­ges felújításokat. A május 20-i határidőre így várhatóan megva­lósul a vizesblokkok rekonstruk­ciója, míg a park és a belső úthá­lózat felújítására a rendelkezésre álló költségvetési források függ­vényében később kerül majd sor. _________________________fcj. A következő hetekben mintegy 1,7 millió forintos beruházásba kezdenek a túrkevei kemping­ben. A városi tulajdonú létesít­mény ez év január 1-től kötött együttműködési megállapodást a Castrum nemzetközi kemping­lánccal. A tagság feltételeként azonban az önkormányzatnak adók vesznek részt. A NATO és a békepartnersé­gi államok körében meghirdetett tanfolyam in­gyenes, az igazgató tájékoztatása szerint a költsé­geket a Magyar Honvédség állja. A képzéssel kapcsolatban anyagi érdekeltségünk nincs, mint ahogyan fogalmazott: a béke nem üzlet, az min­denkinek érdeke. ______________________________HORVÁTH GYŐZŐ ti szta még a kép. Az újszászi Vö­rösmarty Mihály Általános Iskolá­ban eddig még igényfelmérés sem történt. Pedig az iskolatejre nagy szükség lenne, hiszen előfordul, hogy a gyerekek éhgyomorral, reggeli nélkül jönnek iskolába. Ugyanakkor a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Isko­lát már a tavaszi szünet előtt meg­keresték e lehetőséggel, amellyel természetesen élni is kíván az in­tézmény ________MOLNÁR C. ATTILA (Fo lytatás az 1. oldalról) Benedek Fülöp, az FVM közigaz­gatási államtitkára szerint a tárca megállapodott az érintett tejfeldol­gozókkal, s már csak az önkor­mányzatok állásfoglalására van szükség. A polgármesteri hivatal­tól megtudtuk, hogy Szolnokon az önkormányzat még nem foglal­kozott e kérdéssel, a minisztéri­umtól eddig semmiféle jelzést nem kaptak. A megye oktatási in­tézményeiben sem mindenütt

Next

/
Thumbnails
Contents