Új Néplap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-26 / 97. szám
2. OI.DAL KÖR KÉP 2004. Április 26., hétfő Újra áll a vértanúk emlékműve A román nacionalisták nem tudták megzavarni az ünnepséget Az ünnepséget követően - a rendezvény „Kiszabadítottuk” feliratú, Szabadság-szobrot ábrázoló plakátja előtt - Medgyessy Péter és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke közös sajtótájékoztatón tett hitet a román-magyar megbékélés mellett. FOTÓ: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP/VERESS ERZSI Aradon nyolcvanévi „rabság” után ismét áll a 13 vértanú tábornok emlékére emelt Szabadság-szobor, Zala György alkotása. A román és magyar szónokok egybehangzóan méltatták az esemény jelentőségét a mintegy tízezer - zömében magyar - résztvevő előtt. Hírek Autonómia Az európai autonóm régiók, továbbá az Európa Tanács és az Európai Unió támogatásáért folyamodik a Székely Nemzeti Tanács, hogy segítsék elő a székelyföldi autonómia ügyét. A román parlament alsóháza március 30-án elfogadta a köz- igazgatási szakbizottság székelyföldi autonómiára vonatkozó törvénytervezetről készült elutasító jelentését, mti Párizsi fesztivál Budapesti bolyongások címmel fiatal magyar alkotók és a francia amatőr művészek Opus X társulásának közös kezdeményezésében egyhetes össz- művészeti fesztivál nyílt Párizsban szombaton, mti Boldoggá avatottak Hat személyt avatott boldoggá vasárnap a pápa, s ezzel a II. János Pál által boldoggá avatottak száma 1337-re emelkedett. A katolikus egyház feje vasárnap a Vatikánban egy spanyol, egy mexikói, egy kolumbiai, egy lengyel, egy portugál és egy olasz boldogot avatott, köztük egy lengyel herceg fiát. mti Készültség Elrendelték a legmagasabb fokú riadókészültséget vasárnap az izraeli fegyveres erőknél, készülve a háborúban elesett izraelieknek emléket állító ünnepnapra, valamint a függetlenség napjára és az Euroliga férfi kosárlabdakupa négyes döntőjének tel-avivi mérkőzéseire, mti Villámlátogatás Meglepetésszerű látogatásra Irakba érkezett vasárnap John Howard ausztrál miniszter- elnök, aki az arab országba vezényelt ausztrál katonákat keresi fel. Ausztrália kétezer katonával vett részt az amerikai vezetésű szövetségesek tavalyi iraki háborújában, mti Abortusztüntetés Százezrek tüntettek vasárnap Washington központjában a terhesség-megszakítás jogának védelmében. A Menet a nők életéért elnevezésű megmozdulást a szervezők azért hirdették meg, mert úgy vélik, hogy George Bush amerikai elnök kormánya a meglevő jogok lopakodó és módszeres csorbítására törekszik, mti Kínai segély Megérkezett az élelmiszereket és felszereléseket tartalmazó kínai segély a néhány nappal ezelőtti észak-koreai vonatrobbanás áldozatainak megsegítésére. Humanitárius szervezetek tagjai szombaton mehettek csak a szerencsétlenség színhelyére, mti_____________________■ Arad A Szabadság-szobor újbóli felállításának tiszteletére rendezett ünnepséget a Nagy-Románia Párt 25-30 aktivistája sem tudta megzavarni. Vezérszónokuk köpte le néhány éve a város főterén az október 6-ai ünnepségre érkező Dávid Ibolya gépkocsiját. A román nacionalista táblával a nyakában jelent meg: „Negyvenezer román lelke szárad a 13 gyilkos lelkén!” Jóllehet már az ünnepség kezdetén román nemzeti zászlók alatt skandálták: „árulás”, mégsem tudták elrontani a mintegy tízezer résztvevő hangulatát. Nekik is üzent a magyarok körében is népszerű aradi polgár- mester, Dorel Popa, amikor beszédében kijelentette: „Nagyobb árulója soha ne legyen Romániának, mint én!” Nicosia A ciprusi görögök elsöprő többséggel utasították el a sziget újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-tervet a szombati népszavazáson, így május 1-jén csak a sziget görögök lakta kétharmada csatlakozik az Európai Unióhoz. A hivatalos adatok szerint a görög ciprióták 75,83 százaléA szónokok a román-magyar megbékélés és az európai közösségbe való beilleszkedés fontosságát hangsúlyozták. Erre a tér szelleme is alkalmat adott: a nevét tegnap Román-magyar megbékélés terére változtatták és bemutatták a Szabadság-szoborral szemben felállítandó diadalív - a tervezettel azonos méretű - makettjét, amely az 1848-49-es szabadságharc román hőseinek állít emléket. A rendkívüli biztosítással érkező Medgyessy Pétert a román nacionalisták kiabálással fogadták. Egyikük megjegyezte: „Ezeket el kellene fogni, s bedobni a szobor talapzata alá, tartsák ők!” Amikor aztán a miniszterelnök beszédében kiállt a román-magyar megbékélés és az egyesült Európához vezető közös út jelentősége mellett, egy pisszenésnyi hangot ka szavazott nemmel az ENSZ- tervre, vagyis a sziget egyhar- madát elfoglaló, és a 800 ezres lakosság egynegyedét alkotó törökök 64,9 százaléka hiába szavazott a harminc éve tartó megosztottság megszüntetése mellett. A görögök lakta Ciprusi Köztársaságban a szavazásra jogosultak 89,5 százaléka járult az urnákhoz. Az ENSZ újranem lehetett hallani, sőt még a román nacionalisták is megtapsolták. Nem úgy a kulturális és egyházügyi miniszterüket, aki fél éve azzal állította le a szobor elhelyezési munkálatait, hogy Zala György alkotása nem megfelelő színvonalú. Rázván Theodorescu most kijelentette - cáfolandó egyes román történészek állításait -, a kivégzett tábornokok egyike sem harcolt Erdélyben. A szónokok közül a legmerészebb hangot a Szabadság-szobrot várbörtönéből kihozató Dávid Ibolya parlamenti alelnök ütötte meg, akinek szoborállításban szerzett érdemeit beszédében a kormányfő külön méltatta. Az MDF elnöke felhívta a figyelmet a Trianon okozta traumára, s leszögezte: a sebre a gyógyír a közös Európa, amely meghozza majd a nemzet újraegyesítését is. Az ünnepség végén Rázván Theodorescu okkal jegyezte meg Medgyessy Péternek: „ma megtanultam egy magyar szót: együtt”. ÁRPÁSI ZOLTÁN egyesítési tervének kudarca azt jelenti, hogy csak a nemzetközileg elismert, görögök lakta Ciprusi Köztársaság válik az Európai Unió tagjává május 1-jén, s az EU keleti határát Európa e zugában az úgynevezett Zöld Vonal képezi majd, egy elnéptelenedett és elaknásított földsáv, amelyet 1200 ENSZ-békefenn- tartó őriz. mti Nem lett egységes Ciprus ÁLLÁSPONT CZENE ATTILA A beteg védtelen Az alapellátást végző orvos a legszegényebb munkavállalók közé tartozik. A háziorvosi praxisok közel nyolcvan százaléka mindössze 550 ezer forint jövedelemhez jut havonta. Ebből kell fedezni az orvos, az asszisztens és a takarító fizetségét, a gyógyszereket és eszközöket, a rezsit és a benzint is. Hogy kijöjjön a pénzből, sok orvos maga takarít vagy a feleségét fogja be erre a munkára. A hálapénzt fizetés-kiegészítésnek szánja a társadalom? Mindezt az orvosok érdekvédelmi szervezeteinek vezetői állítják. Háziorvosra mindenkinek szüksége van, s látható: szebb háza, divatosabb ruhája van az átlagosnál. Igaz, az átlagnál többet kell tanulnia, s jóval nagyobb a felelőssége. A kamara elnöke azt az állítást, hogy egy falusi doki korábban Wartburggal járt, de évek óta egyszerre két márkás autó is áll a garázsában, úgy minősítette, hogy ez demagógia. Utóbb hozzáfűzte: 1992-97 között történtek jó dolgok, de régóta gond van a finanszírozással. Az alapellátó orvosok országos szövetségének elnöke úgy fogalmazott: az orvos meg tudja védeni magát, de a beteg nem. Hát ez az. Pedig a kulcsfigura a beteg, mert egyedül általa jut pénz az egészségügybe. Fizetése jelentős részét az államkasszába kell fizetnie, amit elvileg az orvosokra, mentőkre, kórházakra kellene költeni. Ő adja a hálapénzt is, hogy megnyugtassa magát: mindent megtett, hogy hozzájusson a neki járó ellátáshoz. A beteg érdekeit mondja a legfontosabbnak a szavazatára számító pártpolitikus és az államkasszára sandító orvosszervezet is. Mégis védtelen. Az orvos presztízse a legmagasabban jegyzettek közé tartozik Magyarországon. Ez tőke. Annál több gondja pedig nincs senkinek, mint aki beteg. Még az orvosnak sem. Vagy legalábbis nem szabadna, hogy valóban így legyen. EGYETÉRTEK! 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja ÁLLAMI CINIZMUS - ÁPRILIS 19. Férfi: - A mai a világpolitika helyzetéért elsősorban az Egyesült Államok a felelős, és a rendezés legnagyobb akadálya is. Nő: - Nagyon cinikus ez a jegyzet. A terrorizmus valóban elfogadhatatlan, de azt sem lehet ép ésszel felfogni, amikor gyerekeket nevelnek arra, hogy másokkal együtt robbantsák fel magukat. ROMÁK PARTVONALON - ÁPRILIS 20. Nő: - Fölháborító, hogy míg a keményen dolgozó szülők örülnek, ha ki tudják taníttatni a gyereküket, mások sajnáltatják magukat, így próbálnak előnyökhöz jutni. Nő: - A rendszerváltásig mindenkinek dolgozni kellett. Azóta csak nő a hajléktalanok és a munkanélküliek száma. Elsősorban munkahelyeket kell teremteni, és egyforma esélyt adni mindenkinek. FÜSTÖLÖG AZ OMBUDSMAN - ÁPRILIS 20. Férfi: - A háború után mi is dohányoztunk a vécében, mert az diákcsínynek számított. Mégis azt mondom, tiltani kell a dohányzást az iskolákban, ellenkező esetben hamarosan igény lesz az italkimérésre, és az egyéb szórakozási formákra is. KORMÁNYKOALÍCIÓS DERŰ - ÁPRILIS 22. Nő: - Az a bizonyos elszakadt liftkötél nemcsak a kormánynál, de az ellenzéknél is elszakadna ebben az országban. A MAGYAR ÉRTÉK - ÁPRILIS 22. Férfi: - Az lenne a legjobb, ha az írók megmaradnának az írásnál, a politikusok meg a politikánál. Ha a kettőt keverik, abból csak káosz lesz. A győztesek Brüsszelbe mennek A pesthidegkúti Waldorf-iskola 12. osztálya nyerte az Oktatási Minisztérium középiskolai nyelvi vetélkedőjét. A Nyelv- tanulás Éve keretében megrendezett, három fordulóból álló Világ-Nyelv vetélkedőben a fővárosi és vidéki középiskolák 707 osztálya indult. A vetélkedő fődíja egy brüsszeli osztály- kirándulás. Budapest A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban rendezett díjkiosztó ünnepségen az első három helyezett osztály minden diákja, a többi 49 osztály 2-2 képviselője vehetett részt. A fődíj egy többnapos brüsszeli út, a második díj az Oktatási Minisztérium hozzájárulása egy tetszőlegesen kiválasztott belföldi úthoz, a harmadik helyezett pedig értékes könyvutalványt kapott. Az Oktatási Minisztérium 2003 elején indította el Világ-Nyelv programját, az idegennyelv-tudás fejlesztésének nemzeti stratégiáját, és hirdette meg 2003. szeptember 26-án, a nyelvek európai napján a Nyelvtanulás Évét. A program célja, hogy öt év múlva ne legyen olyan középiskolás, aki használható nyelvtudás nélkül hagyja el az iskolapadot. Ennek érdekében vezetik be az idén a nyelvi előkészítő évfolyamot, ahol a kilencedikes diákok egy évig intenzíven tanulhatnak idegen nyelvet és informatikát, az új nyelvi érettségit, amely 2005-től kiválthatja a nyelvvizsgát; és lehetővé vált az emelt óraszámú ide- gennyelv-oktatás. europress Magyar Bálint miniszter átadja a fődíjat I. helyezett: pesthidegkúti Waldorf-iskola, 12. osztály, Budapest II. helyezett: II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Középiskola, 12/A osztály, Budapest III. helyezett: Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, 11 /C osztály, Szeged ______________5 NAP A CSATLAKOZÁSIG______________ Al elnökiből lett elnök BÉCS Waldner külügyminiszter 48,1 százalékost. A bécsi választási Nem hivatalos adatok szerint eredményeket nem tartalmazó a szociáldemokrata Heinz összevetés az ország lakosságá- Fischer nyerte a vasárnapi nak egészét reprezentáló mate- ausztriai elnökválasztást, matikai módszer alapján 1,5 hi- Az osztrák parlament , baszázalékos, így maxialelnöke várhatóan ntális hibaérték esetén július 8-án veszi át sem változhat a végeredhivatalát. Osztrák for- C n|jpga| B meny: Ausztria új köz- rások szerint orszá- társasági elnöke Heinz gosan 65 százalékos jKJH67 Fischer, részvételi arányt mu- - - A politikus a 8. köztattak az előrejel- társasági elnök Ausztriázések. ban a második világháború óta. A politikus kampányában egy Az osztrák televízió az érvényes bécsi napilap olyan fényképet is voksok 50 százalékának össze- közölt, amelyen az akkor 19 éves számlálása alapján készített ősz- Fischer Szabadságot Magyar- szevetés szerint Heinz Fischer országnak! feliratú táblával tün- parlamenti alelnök 51,9 százaié- tetett Bécsben az 1956-os makos eredményt ért el, míg nép- gyarországi forradalom első évpárti ellenfele, Benita Fenem- fordulóján.________________mti