Új Néplap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-21 / 93. szám
HI 2004. Április 21., szerda AHOL 7. OLDAL E L U N K RÁKÓCZIFALVA AZ ŰJ ÉVEZREDBEN Szakszerű hivatal Dr. Varga János személyében új jegyzőt választott a község képviselő-testülete. Egy hete tölti be hivatalát az új jegyző. Dr. Varga János a megyei rendőr-főkapitányság hivatalvezetői posztját hagyta ott, hogy a község hivatalát irányítsa. — Komoly kihívásnak éreztem a rákóczifalvi jegyzői állást, ezért is pályáztam - beszélt a munkahelyi váltásról az új vezető. - A rendőrségi munkám nem állt annyira távol a mostanitól, például több terület jogi szabályozása ugyanaz mindkét helyen. Most az államigazgatás egy másik területén szeretnék bizonyítani. A negyvenhárom éves jegyző gyorsan megszerette Rákóczifalvát. Fantáziát lát a megyeszékhely szomszédságában fekvő községben.- Megtetszett amit eddig itt láttam, s ez csak erősíti bennem a munkakedvet. A célom az, hogy ügyfélközpontú, szolgáltató jellegű hivatalt alakítsunk ki a településen, egy olyan apparátust, ahol az ügyfél az első. Szeretném, ha minden munkatársam önállóan, szakszerűen végezné feladatát. Civilek a településért Országos hírű rendezvények szervezésével, községi rádió és teleház működtetésével igazán pezsgő életet varázsolnak a településre a civil szervezetek. Rákóczifalván mindig is példaértékű volt a civil kezdeményezésre létrejött egyesületek működése. A nem csupán névleg létező szervezetek aktívan részt vesznek a település életében, számos ismert rendezvény kötődik hozzájuk. így jöhetett létre például a hazánkban talán legismertebb falvai rendezvény, az Aratófalatok Ünnepe, mely a Kuruc Hagyományőrző Egyesület érdeme. Ugyancsak sok vendéget hoznak a településre a Belszervi Betegek Országos Szövetségének helyi tagjai. Kellemes hangulatú találkozójukra több százan érkeznek, hogy betegségükről, életvitelükről hasznos tapasztalatokat gyűjtsenek, adjanak át egymásnak. Az egyik legfiatalabb civil szervezet az Emberkék az Emberért Egyesület. Az ő közreműködésüknek köszönhetően lett teleház a településen. Ezt egyébként a mai napig is ők működtetik. Ugyancsak ez a szervezet pályázott sikeresen egy civil rádió frekvenciájára, s ha minden a tervek szerint alakul, akkor hamarosan elkezdheti működését megyénk első községi rádiója. Az igen aktív hétköznapokat segítheti elő az új közösségi ház, ahol az önkormányzat is szeretne megfelelő környezetet teremteni a településért tenni akaróknak társadalmi munkájuk elvégzéséhez. így költözhetett át a közelmúltban a teleház, s már a leendő stúdiónak is kialakították a helyét, csak a technikai berendezések hiányoznak. __■ ME ZOGAZDASAGI TERMELŐK FIGYELMÉBE! Ismerje meg és használja az új magyar szabadalommal védett BACTOFIL A10 és* BACTOFIL BIO mikrobiológiai (talajbaktérium sűrítmény) készítményeket • A BactoFil A10 és B10 maavar találmány, a legkorszerűbb másodgenerációs talajbaktérium termékcsalád. • Ez idáig a BactoFil A és B készítményt mintegy 170.000 ha-on használták. • A BactoFil A10 és B10 termékek olyan egy- és kétszikű növények számára kifejlesztett természetes termésnövelő, talajbaktériumokat tartalmazó mikrobiológiai készítmények, melyek a talajok mikrobiális életét serkentik, tápanyag szolgáltató képességét javítják, ezáltal a szükséges időben és mennyiségben biztosítják a növények folyamatos és kiegyensúlyozott tápanyagellátását. • 80 kq/ha/év Nitrogén hatóanvan egyenértékű növénvfáoláló hatás • P és K szolgáltatás javító hatás cca.35-35 kn/ha/év • Csírázás és növekedés gyorsítás • Műtrágya mennyisége csökkenthető, kedvező körülmények esetén el is hagyható • Gyorsítják a tarló- és szármaradványok lebomlását • Pentozán hatás megakadályozása • „Ökogazdálkodáshoz ajánlott" minősítés • Minden talajon alkalmazható • Gazdaságos! legalább 1/3-os költségmegtakarítás a műtrágyával szemben • Egészségvédő - egészséges talajélet, egészséges növény, egészséges táplálék előállítás az ember és az állatok részére • Kiválóan alkalmazható a Nemzeti Agrár-Környezetvédelmi Programban • Alkalmazkodó fizetési feltételekkel, • Finanszírozási lehetőség a KITE Rt. partnerei részére JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI FORGALMAZÓ: Zelina Bt. 5085 Rákóczifalva, Nyár u. 17. Tel.: 56/441-245, Mobiltelefon.: 06-30-9677-502 Email: postmaster0karkustibor.axelero.net INFORMÁCIÓ - SZAKTANÁCSADÁS - REFERENCIÁK - FORGALMAZÁS Kizárólagos forgalmazó: AGRO.bio Kft. 1107 Budapest, Balkán út 8. Tel.: + 36 ( 1) 433-2911 m„. Internet: www.agrobio.hu m INFORMÁCIÓ A FALON. Új, tájékozódást segítő információs táblákat helyeztek el a község polgármesteri hivatalának falán. így az ügyfél közvetlenül felkeresheti azt az ügyintézőt, aki problémájának elinté- zésében a legilletékesebb. _______■ Kö zelebb megy a faluhoz a gát Jó hangulatú közmeghallgatást tartottak a felújított közösségi házban hétfőn este. A rendezvénynek feltehetően egy hónap múlva folytatása is lesz. Jól vizsgázott az új intézmény, ugyanis az egykori moziteremben kényelmesen elfért kétszáz ember. Abban, hogy a közmeghallgatást egyáltalán ség közvetlen környezetét is. Sokakat érdekelt a település közbiztonságáról tartott előadás is, melyet Karakas László, a szolnoki rendőrkapitányság vezetője tartott. Ugyancsak fontosnak találták a közmeghallgatás résztvevői a település úthálózatának javítását. Ebben a kérdésben egyezett az önkormányzat vezetőinek és a lakosoknak a véleménye, azaz igen rossz állapotúak az utcák. sikeresen meg lehessen tartani, kellett az önkormányzati tulajdonú Falugondnokság Kft., ugyanis ők építettek színpadot a nagyterembe. A hétfői tájékoztató legfőbb témája a Vásárhelyi-terv települést érintő része volt. A Közép-Ti- sza Vidéki Vízügyi Igazgatósúg frissen kinevezett vezetője, Varga László is ellátogatott a testületi beszámolóra, s személyesen tudott válaszolni a helybéliek kérdéseire. így többek között megtudhatták a gazdák, hogy a Tisza gátját átlagosan kettőszáz és ötszáz méterrel hozzák közelebb a faluhoz. Teszik mindezt azért, hogy elősegítsék a víz gyorsabb levonulását. A komplex, tájrehabilitációval együtt járó program szebbé teszi a közBEVÁSÁRLÓ HÉT VÉGE- Az utcák aszfaltozása komoly anyagi áldozatot jelent, s ezt ma egy önkormányzat költség- vetése nem bírja el - mondta lapunknak Tóth Lajos polgármester. — A közmeghallgatáson is elmondtam, hogy csak a lakosok és egy finanszírozó bank bevonásával léphetnénk előre. Ezt a csatornázás esetében már működő útépítő közműtársulás létrehozása oldhatná meg, ám ennek a jogszabályi feltételei még nem biztosítottak. Már több fórumon jeleztem, hogy szükségszerű lenne ezt a kérdést megoldani. Remélem, hamarosan sor kerül rá, s reális esély nyílik közúthálózatunk jelentősebb fejlesztésére. Hírek röviden IDŐSEK OTTHONA. Beköl töztek az első lakók a község nyugdíjasotthonába. A megye talán legszebb ilyen jellegű intézményében már egyetlen üres hely sincsen. Az önkormányzat a gazdaságosabb működés megoldásának érdekében szeretné bővíteni a férőhelyek számát. NYÁRI TÁBOR. Az önkor mányzat saját sportpályáján táborozási lehetőséget biztosít a településen élő gyerekeknek. A napközis jellegű táboroztatás során az iskolások tartalmas programokon vehetnek részt, illetve teljes ellátást biztosítanak számukra. HIRDETMÉNYEK. Rendelettel szeretné szabályozni a település vezetése a köztéri hirdetmények megjelenését. A település több pontján fölállított hirdetőtáblákon ingyenesen helyezik el a különféle figyelemfelhívó közleményeket, de azt az önkormányzat egységes formátumban készíti el. TAKARÍTÁS. Összegyűjtötték a közterületeken lévő szemetet a II. Rákóczi Ferenc bérkilövő vadásztársaság tagjai. Az önzetlenül segítő vadászok elsősorban a községet kettészelő 442- es út mentén takarítottak. DÖNTŐSÖK. Bejutottak a megyei szellemi diákolimpiái verseny döntőjébe a helyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nyolcadikosai. A diákok a szolnoki területi forduló megnyerésével érdemelték ki a továbbjutást. Az oldalt írta és szerkesztette: Pókász Endre Fotók: Mészáros János COOP SZOLNOK Sertés apróhús 479 Ft/kg Lecsókolbász (Zalahús) 399 Ft/kg Zala felvágott (Zalahús) 699 Ft/kg franciasaláta 1000 g 369 Ft/db Karaván füst. öml. sajt 1 .299 Ft/kg Milli tejföl 20 % 175 g 79 Ft/db 451 Ft/kg Coop ételízesítő 250 g 99 Ft/db 396 Ft/kg Jacobs Meridó Aroma kávé 250 g 299 Ft/db 1.196 Ft/kg Sport szelet 25 g 35 Ft/db 1.400 Ft/kg Sió őszi- sárgabaracklé 1,5 I 199 Ft/db 133 Ft/I Chio Chips sós 90 g 159 Ft/db 1767 Ft/kg TÖRZSVÁSÁRLÓKNAK TOVÁBBI 3 % KEDVEZMÉNY TŰZOLTÓAUTÓ. Egy használt, de még működőképes szerkocsit kapott ajándékba Abádszalókról a község önkéntes tűzoltó egyesülete. A közelmúltban alakult szervezet a fölajánlásoknak köszönhetően különféle felszerelési tárgyakkal, ruhákkal, bakancsokkal gazdagodott. A közösségi ház felújított nagyterme. Az úthálózatot javítani kell. A teleház népszerű a helyiek körében