Új Néplap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-10 / 85. szám
Szolgáltatás Sport Rejtvény — Horoszkóp — Labdarúgó hétvége — Hét végi rádió és tévéműsor Szolnokra jön a vasas 11-12.oldal 15.oldal Hajdanán, a régi szép - ahogy mondani szokás - békeidőkben Bécs mindig is Pest-Budát, Budapestet utánozta. S hogy külsejére nézvést, megjelenésére is jobban hasonlítson a monarchia másik fővárosára, I. Ferencz József császár és király megannyi rendeletet adott ki. Azt ugyan nem tudta Schönbrunnból elintézni, hogy ne csak egy kis csatorna, a Donaukanal szelje át Bécset, miként teszi azt a Duna Budapestnél (a császárváros csak jóval később terjeszkedett át az igazi folyó bal partjára), sem pedig azt, hogy a Szent Gellér- téhez, meg a Váréhoz hasonló hegy ékeskedjék a partján - a Grinzing fölött emelkedő Kahlenberg (Bécs tüdeje és ivóvízének forrása), valamint a Hitzingben az osztrák rádió és televízió, az ORF modem fellegvárának otthont adó domb meg sem közelíti a budai panorámát -, de például az utcák vonal- vezetése szinte mindenben a rebellisek fővárosát utánozza. Tavaszváró császárváros Szembeszökő a hasonlóság, amely a millennium, a századforduló idején Budapesten megépült Nagykörút és a bécsi életet gyöngysorként fölfűző Ringet köti egymáshoz. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az öregedő király Budapesttel kapcsolatban is táplált hasonló ambíciókat: valahányszor hintója elgördült az akkori Kerepesi, ma Rákóczi úton, fölháborodot- tan jegyezte meg: „hát ez a borzalom még mindig áll?” - és a Rókus-kórház ispotályos épületére mutatott.) A magyarok egyébként is jelen vannak Bécs hétköznapjaiban, és itt természetesen ne a turistákra, avagy a munkavállalókra tessék gondolni. Hanem azokra, akik az évszázadok folyamán örök érvényűén beírták a nevüket a város történelmi aranykönyvébe. Paloták, utcák viselik nevüket. Bécs legelső kaszinója a Kärntner Strassén, az Esterházy-palotá- ban nyílt meg még a háromévenkénti útlevél és a 70 dolláros ellátmány idején, s a mai napig élnek a legendák azokról a derék honfitársainkról, akik nyugati tu- ristaútjuk első éjszakáján, véve a bátorságot, megtöbbszörözték a szűkös apanázst. Istenem, boldogult korszaka a világnak! Közel a Hofburghoz, a Burgtheater (a Várszínház) háta mögött, a Bankgasse 4. és 6. szám alatt álló, mára teljesen összenőtt két palota ugyancsak a szó szoros értelmében igazi magyar fellegvár, hiszen itt működik a magyar nagykövetség és a nagykövet rezidenciája. A barokk épületek mindig is hasonló diplomáciai célt szolgáltak, Mária Terézia idején az erdélyi udvari kancelláriának, majd a magyar udvari kancelláriának adtak otthont. Batthyány-ak és Esterházyak voltak a lakói. A faiak pedig a mai napig a királynőről, életéről, történelemformáló szerepéről regélnek. A Pozsonyi terem festményei - lám, a hely szelleméhez és elnevezéséhez képest hitelesen, s nem úgy, mint a Márványterem, amelyben természetesen labanc festményektől aranyozott stukkóig minden található, csak épp márvány nem - azt az eseményt idézik fel, midőn a tekintetes magyar rendek „életüket és vérüket” ajánlották fel az uralkodónőnek (aki karján a kis II. Józseffel jelent meg előttük). így hát az akkor még alkatában gyönge, de akaratában már erős asszony a Habs- burg-ház örökösödési rendjét az ő kedvéért szabályozó Pragmatica sanctio szellemében, az osztrák nemesség ellenállása dacára elfoglalhatta az osztrák és a magyar trónt. Azt csak a rossznyelvek beszélik, hogy a lovagiasan viselkedő magyar előkelőségek csupán - mint föntebb olvashattuk -'.életüket és vérüket”, azaz „vitám et sanguinem” ajánlották föl, ám rögvest azt is hozzáfűzték: „séd avenam non”. Magyarán: „de gabonánkat nem...” Mindazonáltal a nagykövetség épülete - miközben Bécs a magyar emlékeket rejti - jóformán hemzseg a labancoktól. Még a nagykövet dolgozószobájának mennyezetét ékesítő Maulbertsch- freskó - a maga nemében a jeles festőtől a legnagyobb falfestmény - is Mária Teréziát örökíti meg. Sehol egy kuruc. Hiába, ilyen a magyar virtus! Nem véletlen hát, hogy az állomáshelyét a közelmúltban elfoglaló új magyar nagykövet ugyancsak megjegyezte ezt a furcsaságot, s azonnal intézkedett. Őexcellenciája saját költségén elkészíttette a haza bölcsének, Deák Ferencnek a Barabás Miklós festette történelmi portréja hiteles másolatát, s elhelyeztette dolgozó- szobájának ajtaja előtt. Mindössze egyetlen kikötése volt: a festmény mindaddig a nagykövetséget illeti, amíg a falon látható, de a tulajdonjogról nem mond le, s amint valaki raktárba kívánná száműzni, azonnal visszaveszi. Dr. Horváth István kiegyezése a történelemmel szinte rímel a magyar rendek pozsonyi kiáltványára. És most evezzünk más vizekre! Bár az evézéssel - no meg a vitorlázással, a szélcsendes vetkőztető időjárásnál már mindössze egy szál tangában napoznak a diáklányok. Itt aztán hangulatos kávézók fogadják nemcsak a korosodó vendégeket, miközben Johann Strauss biedermeier szobra hegedül naphosz- szat, s fáradhatatlanul a lelkeknek. Jóllehet a Duna Bécsnél csak az utóbbi fél évszázadban kezdi azt - vagy az annál több - szerepet betölteni, mint Budajachtklub évadnyitójával - még várni kell, annak szezonja ugyanis a mesterségesen kialakított Duna-szi- get mentén, az „Új Duna” hullámain csak a tartósan szép idő be- köszöntével kezdődik el. Hanem a más vizek! A lassan csordogáló - időnként kiszáradó -, a Bécsi-erdőben eredő, s a Práternél (Bécs Városligeténél) a Duna-csatornába „ömlő” Wien nevű pata- k o c s k a medrét nagy ívű városrendezési tervek alapján betonozzák, s fedik be, merthogy Bécsben mindig építenek valamit, ezúttal éppen ott, ahol a patakocska fölött épült harminchárom híd egyike, a Kleine Ungarbrücke, a „Kis Magyar Híd” vezet át a Hilton szállóval szemben a Stadtparkba, a bécsiek kedvelt pihenőhelyére, ahol ilyenkortájt, pestnél, a víz mindig is fontos volt a császárváros életében. Sőt: már akkor is, amikor még nem is volt császárváros. Wien nevű patakocska meg Duna-kaná- lis ide, Wien nevű patakocska meg Du- na-kanális oda, Bécs már a római korban példamutatóan nevezetes volt vízvezetékeiről, csatornázottságáról. A Michaelplatzon, a Burg hátsó bejáratánál, a nevezetes Herrengasse elejénél végzett ásatások tárták föl Vindobona föld alatti világát, s napjainkban szabadtéri tárlat mutatja be, hogy az évszázadok során miként fejlődött a hálózat. A bécsiek egyébként büszkék arra, és teljes joggá, hogy kitűnő, rendkívül és párját ritkítóan egészséges az ivóvizük, amelynek mellesleg semmi köze a Dunához: az Alpok nedűje a Kahlenberg karsztjaitól megszűrve jut el a háztartásokba, és ez a kristálytiszta víz százszorta ízesebb a megannyi serfőzde folyékony kenyerénél, a grinzingi és hitzingi heurigerek „háromemberes” vinkó- jánál, de még a híres-nevezetes gumpoldskircheni bornál is. S akár ma is akadhatna művész, aki a mostani hajóállomást örökítené meg a Prátertől az ENSZ-városig átívelő Reichsbrücke tövében: itt kötnek ki a Budapest és Bécs között suhanó szárnyashajó-járatok; egy- egy útjuk semmivel sem összehasonlítható élmény még a Duna elterelése és a bősi zsilipelés ellenére sem. De hát milyen is volt annak előtte, hajdanán, amikor Bécs alatt járván cinkosan azon nevettünk, hogy a Beethoven sírjának is helyet adó központi temető Szent Marxról van elnevezve - persze a névadónak semmi köze a Kommunista Kiáltvány szerzőjéhez, de mégis...? Jobban derültünk, mint amennyire csodálkoztunk a schwechati repülőtérnek az A4-es autópálya fölé benyúló leszállópályáján: ha egy gép túlfutna, ne a kocsik közé zuhanjon, hanem az árokba, bár a robbanás így is, úgy is iszonyú, egymástól mit sem különböző tragédiával járna. Hiába, osztrák-magyar észjárás egyre megy. A séta, ím, véget ért, s még csak el sem fáradtunk, ugye, folytatnánk szívesen napestig. Ugyan mi akadályoz meg benne? gyulay zoltán Osztrák válasz a „Monet és barátai’-ra Vajon miért, hogy a két város - miként eddig is láttuk - annyi mindenben versenyez egymással, még ha olykor nem szándékosan is? Mert aligha lehet tudatosságot fölfedezni abban, hogy Budapesten március 15- én zárt be a százezreket vonzó Monet és barátai című kiállítás, a bécsi Felső Belve- dere-palotában pedig március 17-én nyílt meg a hasonló koncepció alapján, de hazai festők munkáiból rendezett, november 4-ig látható tárlat a „hangulat- impresszio- nisták” alkotásaiból. Emitt Claud Monet 1904- ben keletkezett A Pariament, viharos ég című festménye volt a sláger a Temze partján emelkedő Westminster árnyvonalaival, amott a nálunk kevésbé ismert Emil Jakob Schindler Gőzhajóállomás a Dunán Kaisermühlennél című, 1871-ből avagy 72- ből származó képe a fő attrakció - lám, mindkét munkában a víz, a folyó játssza a jellegzetes szerepet, akárcsak ebben a tavaszváró császárvárosba ellátogató, egyszersmind a közös gyökereket, közös hagyományokat, közös történelmet, közös jövőt kereső írásban is. Kleine Ungarbrücke A Kis Magyar Híd a század- fordulót idézi. Fűszeres tavaszi estéken szerelmespárok andalognak rajta Magyar ház a Bankgasséban A nagykövetség épülete és a nagykövet dolgozószobájának mennyezetét ékesítő Maulbertsch-freskó, amely Mária Teréziát örökíti meq