Új Néplap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-30 / 75. szám

I 2004. Március 30., kedd SPORT 13. OLDAL Főpróba Isztambul előtt ________Női kosárlabda________ Zs úfolt hete lesz a Szolnoki MÁV- Coop SE csapatának. Ugyanis ma este hat órakor a Szegedet fogadják a baj­nokság középszakaszában, majd hét vé gén fennállásuk egyik legnagyobb erő próbájaként az Európa-kupa döntőjé­ben vesznek részt. Egyelőre maradjunk a hazai bajnokságnál, hiszen a középszakasz első körének záró . fordulóját játsszák a mieink a Szegeddel ' szemben. Nem ígérkezik könnyűnek a leendő ellenfél, tudniillik mostanság jó formát árul el Újhelyi Gábor csapata. Legutóbb a BSE csapatát verték 60-53- ra, de előtte hatalmas bravúr­ként Miskolcon is győzni tud­tak Kajdacsiék. Az utóbbi játé­kos és a WNBA-bajnok Újhelyi Pet­ra a vasárnap esti magyar-amerikai meccsen is pályára lépett. Már csak azért sem lebecsülendő a szegedi együttes mert mindössze egy győzelemmel sze­reztek kevesebbet, mint a diósgyőriek, ami azt jelenti, hogy esélyesek a fel­sőházi rájátszást jelentő negyedik helyre. Tapodi Péter, a MÁV-Coop ve- ^ zetőedzője is azt hangsúlyozta, i ~ hogy jó csapat a Szeged. Nem / lebecsülendőek az eddigi ered­ményeik, és további bravúrok árán akár még a negyedik helyet is megszerezhetik. A tréner azonban azt szeretné, ha Szolnokon sikerülne megállítani a lendületben lévő szegedi csapatot, amelyre megvan az esély. Természetesen a kék­Megbüntették a Sopront A Női Kosárlabda Liga versenybizottsága 850 ezer forintos büntetés­sel sújtotta az Euroleasing-Orsi Sopront a Szolnok elleni bajnokin tör­tént rendbontás miatt. A március 14-én 62-51 -es hazai sikerrel zárult találkozón néhány szur­koló trágár rigmusokkal és a játékvezetők leköpdösésével okozott bot­rányt, amelynek következtében rövid ideig a játék is szünetelt. A bírság miatt - melyből 400 ezret felfüggesztett a liga - a klub há­rom, a biztonsági személyzet által azonosított személy ellen jogi lépé­seket helyezett kilátásba. sárga játékosok gondolatai már leginkább az Európa-kupa döntője körül forognak. Az elmúlt napok készülődése is ennek je­gyében telt el. A mester el­mondta, hogy soraikból Far­mer boka-, valamint Csá­kány térdsérüléssel baj­lódik. Mindkettőjük játéka kétséges, ' > de reméli, hogy \ legkésőbb a hét végi Final 'Fourban mind­ketten bevethe­tők lesznek. Englert Orsi szórta a trip­lákat az amerikaiak gyű­rűjébe FOTÓ: CSABAI Remek a Dream Team Vasárnap késő este Bu­dapesten folytatta euró­pai sorozatát az olimpi­ai és világbajnoki cím­védő, Amerikai Egye­sült Államok váloga­tottja. Meglepően kevés néző, mintegy ezer szur­koló volt kíváncsi a kivé­teles tudású vendégek­re, és a rossz emlékű görögországi Európa- bajnokság után elő­ször fellépő magyar vá­logatottra. A mieinknél két szolnoki kosaras ka­pott lehetőséget, közülük Papp Krisztina a kezdő ötösben szerepelt, míg Englert Orsi a cserék kö­zött szállt be. Nos, egyikük sem okozott csaló­dást, különösen Englert remekelt, aki 16/15 pont­tal terhelte meg az amerikaiak kosarát, míg Papp Kriszta hét pontig jutott. A mérkőzésről annyit, hogy a Dream Teamre keresztelt vendégek egy percig sem hagytak kétséget afelől, hogy ki a jobb, és magabiztos, 88-64-es győzelmet arattak a Fradi népligeti csarnokában. A különbség nem számít soknak, mert Thompsonék a lengyeleket és a cseheket ennél is simábban verték a hét közben. __________ VÉCSÉ Ja vulni kell a Földvárnak! Tabellaparádé Női kosárlabda NB l/A A középrájátszás állása 1. PVSK 12 2 1050-811 26 2. Sopron 10 4 1015-913 24 3. MÁV-Coop 9 5 965-863 23 4. Diósgyőr 5 9 970-1043 19 5. Szeged 4 10 857-1075 18 6. BSE 2 12 863-1015 16 Férfi kosárlabda NB l/A 1. Aibacomp 22 2 2180-1757 958 2. Debrecen 20 4 2231-1909 917 3. Kaposvár 19 6 2033-1744 880 4. Atomerőmű 19 6 2180-1860 880 5. Körmend 15 10 1994-1954 800 6. Kecskemét 13 12 1978-1919 760 7. Falco 13 12 2126-2187 760 8. ZTE 10 14 1790-1920 708 9. Nyíregyháza 10 15 2040-2219 700 10. Szolnok 7 17 1837-1980 646 11. PVSK 7 18 1991-2247 640 12. Dombóvár 6 19 2052-2243 620 13. MAFC 6 19 1763-1974 620 14. Sopron 6 19 2014-2240 620 Férfi kézilabda NBI/B 1. Debrecen 18 16 1 1551-404 33 2. Salgótarján 18 11 5 2489-447 27 3. Tiszaföldvár 18 11 2 5550-484 24 4. Ózd 18 10 2 6478-451 22 5. Gyöngyös 18 9 2 7489-459 20 6. Orosháza 18 9 1 8548-520 19 7. Cegléd 18 8 2 8516-500 18 8. Mezőkövesd 18 8 2 8488-495 18 9. F. gyarmat 18 8 1 9531-526 17 10. Diósgyőr 18 6 4 8436-487 16 11. Szeged 18 7 1 10481-519 15 12. Makó 18 6 2 10508-520 14 13. Kiskunhalas 18 2 2 14448-560 6 14. H.böszörmény18 1 1 16376-517 3 További eredmények: Diós­győr—Szeged 30-30, Orosháza- Salgótarján 24-26, Fehérgyar­mat—Cegléd 32-31, Gyöngyös— Debrecen 21-28, Hajdúböször- mény-Ózd 21-27, Kiskunha- las-Makó 26-26. Női Kézilabda NBI/B 1. Kiskunhalas 18 16 0 2542-341 32 2. Túrkeve 18 13 2 3452-384 28 3. Csömör 18 13 1 4536-452 27 4. Hajdúnánás 18 13 0 5472-408 26 5. Gyula 18 11 1 6463-453 23 6.Szeged 18 10 1 7446-435 21 7. Mátészalka 18 7 4 7481-481 18 8. Göd 18 7 0 11437-443 14 9. Miskolc 18 5 4 9373-404 14 10. Bőcs 18 5 4 9422-465 14 11. Derecske 18 4 4 10447-475 12 12. Vác II. 18 4 2 12431-521 10 13. Malév 18 3 1 14393-492 7 14. XVII. Itp. 18 3 0 15417-558 6 További eredmények: Gyula— Malév 35-20, Hajdúnánás—Csö­mör 31-24, Mátészalka-Kiskun- halas 17-23, Miskolc-Szeged 22-18, Vác II.-Bőcs 30-25, XVII. Kltp.-Derecske 22-30. Férfi röplabda extraliga A középszakasz végeredménye 5. Titász RK 10 10 34:39 30 6. Dág 8 12 29:42 28 7. MCM RC 4 16 17:55 24 8. Szeged 2 18 20:55 22 Férfi vízilabda OB 1. 1. Vasas 20 20 0 0265-85 40 2. BHSE 20 18 0 2276-112 36 3. BVSC 20 16 0 4200-100 32 4. FTC 20 14 1 5207-125 29 5. UTE 20 10 4 6180-157 24 6.Szeged 20 9 1 10130-187 19 7. Eger 20 6 4 10127-171 16 8.0SC 20 6 4 10142-191 16 9. Szentes 20 4 2 14130-201 10 10. SZT Egyet. 20 3 2 15118-244 8 11. Szolnok 20 2 2 16124-215 6 12. Cegléd 20 1 2 17102-213 4 Futsal NB 1. 1.Cső-montage18 16 2 0179-44 50 2. Rubeola 17 15 2 0118-38 47 3. Aramis 18 15 1 2158-38 46 4. Vasas 18 11 4 3 77-63 37 5. Kanárik 18 11 1 6103-85 34 6. PMFC 18 10 2 6 94-70 32 7. Szeged 19 8 3 8 80-81 27 8. Berek Rolád 18 5 3 10 89-144 18 9. Harkány 19 4 1 14 79-130 13 10. Trans AM (1)19 4 2 13 61-112 13 11. Csillaghegy 18 4 1 13 56-152 13 12. Sirokkó 19 3 1 15 73-116 10 13. Cerberous 19 1 1 17 66-160 4 B Kézilabda NB l/B, 18.FORDULÓ Nők Túrkevei VSE-Kevehús-Gödi SE 24-18 (13-7) Túrkeve, 350 n„ v.: Árokszállási, Janáky. TÚRKEVE: Hodroga - Kánya 1, VARGA 3, Szabó 2, Madar 1, ALINA 6, Ducza. Csere: Flick (kapus), HODOSI 5, VASAS 6, Vajda, Sas, Nyitrai. Edző: Török Róbert. Hétméteresek: 3/3, ül. 5/3. Kiállítások: 12, ill. 10 perc. Parádésan kezdett a hazai csa­pat, hiszen az első negyed órá­ban 4-0, majd öt perc múlva 7-1 volt az állás. A jó védekezés után gyors indításokból és lero- hanásokból Alina és Varga rend­re eredményes tudott lenni. A vendégek tudatosan próbálták lassítani a játékot, és sokszor öt­hat percet is eltöltöttek a Túrke­ve térfelén. Ez az álmosító játék a későbbiekben átragadt a hazai csapatra is. Ennek folytán az ad­dig magabiztosan játszó kevi lá­nyok kissé megzavarodtak és rendre hagyták ki a helyzetei­ket. A vendégeknél Birkás ját­szott eredményesen, így a gödi csapat megkezdte a felzárkó­zást, a 26. percben 13-7-re jöttek fel. A második félidőben tovább­ra is nagy küzdelem folyt a pá­lyán. A hazaiak továbbra is ziccere­ket hibáztak el, így a vendégek három gólra megközelítették el­lenfelüket. Szerencsére a hajrá­ban az utolsó negyedórát 6-2-re hozták a hazaiak, bebiztosítva ezzel győzelmüket. Török Róbert: - Az ellenfél tö­rekvése a játék lassítására negy­ven percig eredményes volt. Ez nem tett jót játékunknak, szeren­csére győzelmünk nem forgott veszélyben. Férfiak Mezőkövesd—Tiszaföldvár Suzuki-Treff SE 30-26 (14-10) Mezőkövesd, 500 n., v.: Kisfalvi, Péli. TVSE: Varga - AVAR 6, Gellei 2, Cselovszki 1, Szőke, TÓTH 7, POLGÁR 4. Csere: Simó, Felföldi (kapusok), Lelkes, Nagy, Szloska 1, KRASZNAI5. Edző: Száva Fló­rián. Hétméteresek: 3/1, ill. 2/2. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Jól kezdődött a mérkőzés a Földvár számára, hiszen előbb 3-0-ra, majd 6-3-ra vezettek. Az­tán a 19. percben átvette a veze­tést az egyre jobban felpörgő me­zőkövesdi gárda, és a félidő végé­re négyre hizlalta előnyét. A gyenge napot kifogó tiszaföldvá- ri legénység egy nagyon közepes képességű csapat otthonában fu­tott az eredmény után, mikor is kilenc gól is volt a hazaiak előnye a második játékrész után. A ka­tasztrofális ven­dég támadójáté­kot a fiatal Krasz- nai kozmetikáz­ta, aki egymaga több gólt lőtt egy félidő alatt, mint az összes átlövő az egész mérkő­zésen. A Cegléd elleni hazai meccsre, melyre csütörtökön este hat órakor kerül sor, nagyot kell javulniuk Tóthék- nak, ha nyerni akarnak, és a do­bogón akarnak maradni. Száva Flórián: - A mai trénin­gen lesz mit meg­beszélni a csapat­tal. ARCHÍV FOTÓ ____________________■ Száva Flórián (középen) a földváriak edzője nem lehet elégedett tanítványaival NŐI KOSÁRLABDA A MÁV-Coop várható menetrendje Bajnoki program 5. ford., 03. 30., kedd: 6. ford., 04. 08., csütörtök: 7. ford., 04.12., hétfő: 8. ford., 04. 21, szerda.: 9. ford., 04.25., vasárnap: 10. ford., 04. 28., szerda: Szolnok—Szeged DKSK—Szolnok PVSK-Szolnok (M2) Szolnok-BSE Szeged-Szolnok Szolnok-Sopron (M2) A 10. fordulót követően kialakul a végeredmény, majd az első négy együttes folytatja a harcot az aranyéremért (1-4, 2-3). Az elődöntő és a bronzmeccs kettő, a finálé három nyert mérkőzésig tart. Európa-kupa-döntő, Isztambul 04.03., szombat: Szolnok-Fenerbahce (török) 04.04., vasárnap: első helyért vagy 3. helyért Magyar Kupa döntő 05.1-2.: (egy később kijelölendő helyszínen) Táncsport Érmeket hoztak Kalocsáról Két ezüst- és egy bronzmedáit gyűjtöttek be a szolno­ki Pelikán Táncsport Egyesület tagjai a kelet-magyar­országi régióbajnokságon. A kalocsai városi sportcsarnokban rendezték meg a Dunától keletre fekvő — kivétel Budapest és környéke — települések táncsportegyesületei részére kiírt régióbajnokságot. A gyer­mek korcsoporttól a felnőtt korosztályig közel kétszáz páros versenyzett a helyezésekért standard és latin-amerikai kategó­riákban. A13 párt felvonultató szolnoki pelikánosok közül - az előselejtezőket követően - heten kerültek be a döntőbe. A rendkívül erős mezőnyben a Zaidi-Katona és a Csortos-Nagy kettős második, a Lehoczky-Markó (Szolnok—Szentes) páros harmadik helyezést szerzett. Eredmények: Junior-Il. korcsoport, D osztály: ...5. Szűcs Nándor-Mári Klára (latin-amerikai). Cosztály: ...2. Zaidi Sa- mir-Katona Rita (latin-amerikai). Ifjúsági kcs., E osztály: ...5. Matus Zoltán-Papp Bernadett (latin-amerikai). C osz­tály: ...2. Csortos Norbert—Nagy Georgina (latin-amerikai). ...3. Lehoczky György—Markó Agnes (standard). Felnőttek, E osztály: ...5. Makara Zoltán-Pallai Judit (latin-amerikai). Cosztály: ...4. Püspöki Dávid-Aranyos Mária (latin-ameri­kai). Füzesabonyban zajlott a Hobby verseny, ahol a szenior korosztályban (35 év felettiek) a latin-amerikai tánckategó- riában a Berta Mihály—Nagyfejed Gyöngyi kettős első lett. A páros eddig három versenyen indult és mindhármat meg­nyerte. M.G. Vajon ki lesz a nemzet sportolója? A Gyermek-, Ifjúsá­gi és Sportminisz­térium felkérte a 64 sportági szak- szövetséget, a szakszövetségnek nem minősülő sportszövetsége­ket, a fogyatéko­sok országos sport- szövetségeit, vala­mint a Magyar Edzők Társaságát, hogy március 31-ig tegyenek javaslatot a Nemzet Sportoló­ja cím jelöltjeire. A GY1SM ugyan­ekkor felkérte a Magyar Olimpiai Bizottságot, a Ma­gyar Paralimpiai Bi­zottságot, a Nemzeti Sportszövetséget, a Fogyatékosok Nem­zeti Sportszövetségét, a Sportegyesületek Országos Szövetsé­gét és a Magyar Sportújságírók Szövetségét, hogy március 31- ig delegáljanak egy-egy képviselőt a jelöltállító bizottságba. A Nemzet Sportolója címet május 6-án, a magyar sport napján adják át először. A cím alapításáról a múlt szomba­ton életbe lépett új sporttörvény rendelkezik. A törvényhez kapcsolódó kormányrendelet szerint a kormány a sportmi­niszter javaslatára adományozhatja a címet és az ezzel járó életjáradékot a magyar sport tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért sportolójának. Az élet­járadék összege havi bruttó 500 ezer forint. A Nemzet Sportolója cím egyéni, vagy csapatsportágban nyújtott sportteljesítmény alapján is adományozható. Az adományozás kritériuma, hogy a jelölt sportpályafutását kö­vetően is fontos szerepet töltsön be a magyar sportéletben. A díjazottak személyére az országos sportági szakszövet­ségek, az országos sportági szövetségek, a fogyatékosok or­szágos sportszövetségei, a sport területén működő társadal­mi szervezetek és a Magyar Edzők Társasága március 31-ig tehet javaslatot. A javasolt személyek közül a jelöltek listáját a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a Magyar Olimpiai Bi­zottsággal, a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, a Nemzeti Sportszövetséggel, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsé­gével, a Sportegyesületek Országos Szövetségével és a Ma­gyar Sportújságírók Szövetségével egyeztetve állítja össze. A cím odaítéléséről a kormány dönt. A dm egy birtokosá­nak halála esetén a további jelöltállításban részt vesznek a nemzet sportolói is. ____________________ m Az egykori kiváló kosaras, később sportvezető Greminger János is egyik várományosa a címnek

Next

/
Thumbnails
Contents