Új Néplap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-03 / 53. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Március 3., szerda ' j ||| ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Szándékos gázolás A szemtanúk szerint szándékosan gázolta el kerékpározó nejét egy adonyi férfi. Az 52 éves férj 4-500 métert tett meg mikrobuszával, majd megállt. Az autó hátsó részéből kivett egy kannát, tartalmát magára locsolta és meggyújtotta. Égési sérülésekkel szállították helikopterrel Budapestre. Felesége is kórházba került, europress Rá akart rakni Felsőörsön egy 68 esztendős hölgy holttestét találták meg a tűzoltók, amikor egy családi házban keletkezett tűzhöz riasztották őket. Az idős asszony feltehetően a tűzre akart rakni, amikor rosszul lett és ráesett kályhára. A házban a kályha körüli parketta és egyes berendezési tárgyak égtek meg. europress Eltűnt beteg Súlyos koponyasérüléssel ápolt beteg tűnt el különös körülmények között a főváros újpesti kórházának traumatológiai osztályáról. A huszonnyolc éves, gyáli lakos M. István homlokán keresztben nagy seb látható. Az eltűnt fiatalember semmilyen életjelet nem adott magáról, ezért a rendőrség nagy erőkkel keresi, europress Megfékezték Egy hangoskodó, garázda magatartást tanúsító személy megfékezésére kértek rendőri segítséget Zalaegerszeg egyik presz- szójából. A magáról megfeledkezett, 36 éves férfi a tulajdonost nekilökte az ajtókeretnek. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy húszezer forint. EUROPRESS Sísapkás rabló Rablás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Lenti Rendőr- kapitányságon. Egy 20-25 év körüli, fejére sísapkát húzó fiatalember lépett be kezében késsel a Kossuth utcai mini kaszinóba, s a teremben lévő két hölgytől pénzt követelt. Miután a kasszából átadták neki az ott tárolt százezres nagyságrendű összeget, távozott a helyszínről, europress Gázrobbanás Tegnap egy vecsési családi házban gázrobbanás történt. A tulajdonos a házban dohányzott, amikor a szobában lévő gáz- konvektor berobbant. A férfi a tűz oltása közben égési sérüléseket szenvedett; a mentők kórházba szállították, europress „Lomtalanítottak” Egy székesfehérvári idős asz- szonyhoz két nő kopogott be, mondván „papírhulladékot, régi újságokat gyűjtenek beteg gyermekek javára”. Összeszedték az újságpapírt a lakásban, majd távoztak. Az asszony ezután vette észre, hogy az asztalon lévő táskájából hiányzik a pénztárcája körülbelül húszezer forinttal. A házban több lakásban is próbálkozott a két idegen, de nem engedték be őket. europress Tetten érte őket Egy budapesti férfi tetten ért három idegent, akik különböző tárgyakat szedtek össze a lakásból. A három férfi eldobálta az ellopott tárgyakat, majd a garázsból eltulajdonított kerék- ■> párokkal próbáltak elmenekülni a helyszínről. A sértett utánuk eredt, ennek következtében a kerékpárok összeakadtak, így fel tudta tartóztatni a támadókat, europress Leégett Balatonalmádiban a tűz martaléka lett egy csárda. Okát szakértők vizsgálják; annyi azonban bizonyos, hogy az anyagi kár jelentős, és személyi sérülés nem történt, europress ■ KAMIONNAL ÜTKÖZÖTT AZ AUTÓS. Áttért a szembejövő sávba egy személyautó az E-75-ös főúton, Kiskunfélegyháza határában hétfőn este, és összeütközött egy kamionnal. A karambol után az autó az árokba csapódott. A Skodát vezető 27 éves kiskunfélegyházi férfit a mentők megfigyelésre kórházba szállították, de utólag kiderült, nem sérült meg. A rendőrség kétszeri vérvételt rendelt el nála, hogy megállapítsák, fogyasztott-e alkoholt. A kamion sofőrje szerint a személyautóban még ketten ültek a sofőrön kívül, de ők az ütközés után a sötétben elillantak. fotói objektív hírügynökség Beismerésben a rablók Előbb bankot raboltak, majd menekültek, aztán lőttek SZEKSZÁRD Emberölési kísérlettel gyanúsítják azt a két férfit, akiket Kökény András alezredes bemutatja az egyik lefoglalt bizonyítékot. Az ’50-es években a rendőrségen használták az ilyen fegyvereket Budapesten fogtak el a rendőrök, s már több, a felsőnyékihez hasonló fegyveres rablást is beismertek. Budapesten fogták el a két 31 éves férfit, akiket a rendőrség alaposan gyanúsít azzal, hogy kirabolták a felsőnyéki takarékszövetkezeti fiókot és rálőttek az őket üldöző szolgálaton kívüli rendőrre. A rendőr életveszélyesen megsérült, csak a véletlennek köszönhető, hogy a nyakán úgy ment át az egyik golyó, hogy nem sértett létfontosságú eret. Február 11-én délután fél kettő előtt a két férfi fegyverrel megfenyegette a takarékfiók alkalmazottját, s elvittek több mint hárommillió forintot. Közben érkezett egy ügyfél, akinek a ki-g áltozására felfigyelt a szolgálaton« kívüli rendőr, és saját autóján ül- § dözni kezdte a tetteseket. Mint a-g tegnapi szekszárdi sajtótájékoz-£ tatón Kökény András, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott osztályvezetője és munkatársai elmondták, a BMW-n menekülők látták, hogy a férfi telefonál, ezért elé álltak, hogy a készüléket elvegyék tőle. A rendőr azért nem tudta bemondani az autó rendszámát, mert időbe telik, míg a segélyvonalon a magyar és angol nyelvű ismetető elhangzik, és közben meglőtték. Egy állampolgár azonban megjegyezte a rendszámot, de egy betű eltéréssel, ami egynapos késedelmet okozott. A BMW tulajdonosáról a budapesti rendőrök segítségével megállapították, hogy vagyon elleni bűncselekményért volt már büntetve. Ráadásul egy lakcímre jelentkezett be egy volt börtöntársával, de nem találták őket azon a címen. A Tolna megyei rendőrök kis szerencsével megtalálták az autót, s a gyanúsítottak elfogását megszervezték. A meglőtt rendőr a fényképen felismerte támadóját. Megtalálták a Felsőnyéken használt fegyvert is. A gyanúsítottak további fegyveres posta-, benzinkút- és takarékszövetkezeti rablást is elismertek. A nyomozásban résztvevők közül öten jutalomban részesültek. IHÁROSI IBOLYA Az ítélet: börtön és szabadság Akciófilmbe illő üldözési jelenet Somogy megyében Bűnösnek találta és elítélte a bíróság azt az öt sárkeresztúri férfit, akik tavaly októberben betörtek két élelmiszerboltba. A büntetés valamennyiüknek börtön, ám az öttagú társaságból négyet szabadlábra helyezett a bíróság. Kaposvár Tavaly október 4-én lövöldözésre ébredtek a hetesiek: rendőrök próbáltak megfékezni egy tolvajbandát. Kiderült; az éjszaka az öt sárkeresztúri fiatalember Ladon és Kadarkúton betört a helyi boltba, és onnan több mint egymülió forint értékű cigarettát lopott el. A menekülő tetteseket üldözőbe vették a rendőrök, Hetesnél kordont állítottak megfékezésükre. A tolvajok megpróbálták kikerülni a kordont, de árokba hajtottak. A lövöldözéssel, piszkavassal, gumibotokkal tarkított összetűzésben három elkövetőt elfogtak a rendőrök, két tettesnek sikerült elmenekülni, ők később adták fel magukat. Tegnap a Kaposvári Városi Bíróság csak a két boltbetörés ügyét tárgyalta. Bár az végül nem tisztázódott, hogy ki volt a bűncselekmény kiagyalója és a társaság vezetője - volt, aki azt vallotta, hogy részegen vitték magukkal, álmából ébresztették fel a helyszínen -, valamennyi vádlott alapvetően részletes beismerő vallomást tett a bíróság előtt. Elmondták: mindkét alkalommal a kirakatot betörve jutottak az üzletbe, egyikük az autóban maradt, ketten figyeltek, ketten pedig kihozták a szajrét. A cigit ágyneműhuzatba pakolták, a helyszínt pedig mosóporral szórták fel, hogy eltüntessék a nyomokat. A bíróság bűnösnek találta az öt vádlottat nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében, ezért 1 év 2 hónaptól 2 év 4 hónapig terjedő börtönbüntetést és közügyektől elültást szabott ki rájuk. Az ítélet nem jogerős, a vád súlyosbításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Az elsőrendű vádlott kivételével - aki egy másik bűnügyben kiszabott szabadság- vesztését tölti - valamennyien szabadon védekezhetnek a következő tárgyalásig, a bíróság elrendelte szabadlábra helyezésüket. A rendőrökkel való összetűzést egyelőre az ügyészségi nyomozóhivatal vizsgálja, jakab edit A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KOLOZSVÁRI úton 51 m’-es, gázos lakás eladó. Érd.: 30/973-2757.---------------------------------------------------------------*132418* SZ OLNOKON 86 m’-es, elökertes, sorházi lakás eladó. Érd.: 06-20/234-0506.---------------------------------------------------------------*132669* SZOLNOK, Szandaszőlős központi részén 4 lakásos társasházban elökertes, földszinti, 3 szobás, összkomfortos, klímás lakás udvari garázzsal eladó. I.ár: 12.5 M Ft. Érd.: 06- 20/384-1230, 06-70/264-7829.----------------------- *133660* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1-210-4904, 210- 4673.---------------------------------------------------------------*133829* SZOLNOKON, a Csokonai úton 53 m!-es, kétszobás, gázfűtéses társasházi lakás eladó. Érd.: KVALITÁS Ingatlaniroda, Szolnok, Batthyány u. 8/A. Tel.: 56/412-534, www.kvali- tas-ingatlan.hu.---------------------------------------------------------------*133830* SZOLNOKON, a Kassai úton 37 m!-es, egyszobás, gázfűtéses társasházi lakás eladó. Érd.: KVALITÁS Ingatlaniroda, Szolnok, Batthyány u. 8/A. Tel.: 56/412-534, www.kvalitas-ingat- lan.hu.---------------------------------------------------------------*133830* ■ SZAJ0LBAN kis ház eladó. 06-20/555- 7602.---------------------------------------------------------------*133937* ■ SZOLNOK, Óvoda út 10. sz. alatti társasházban 1 db gépkocsitároló és a Szolnok, Pozsonyi út 64. sz. alatti társasházban 1 db gépkocsitároló és 1 db üzlethelyiség eladó. Érd.: 06-20/4936-783.---------------------------------------------------------------*133988* ■ SZOLNOKON belvárosi építési telek eladó. Üzlethelyiséget beszámítok. Érd.: 70/381- 7650.---------------------------------------------------------------*134026* SZOLNOK, Nap u. 7. alatt 1.5 szobás kertes ház áron alul eladó. Tel.: 30/609-7274.-------------------------------------------------------.-----* 134259* ■ SÜRGŐSEN eladó Szolnokon 99 m!-es, 3 szoba étkezős, egyedi gázfűtéses, I. emeleti lakás. Tel.: 06-30/5353-634.---------------------------------------------------------------*134329* SZOLNOK frekventált helyén hőszigetelt, tetőtér-beépítésű, esztétikus kivitelű, de minimális belső befejező munkálatokat igénylő családi ház, kerttel, parkosított résszel eladó. Érd.: 30/985-3736.---------------------------------------------------------------*134362* GARÁZS ■ V0SZT0K0N garázs kiadó. 56/426-356.---------------------------------------------------------------*134355* ÁLLÁST KÍNÁL ORSZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-90-390-032.---------------------------------------------------------------*133848* Karcagon újonnan nyíló rulett-terembe érettségizett, jó megjelenésű lányokat keresünk teremfelügyelői munkára. Fizetés: nettó 70.000 Ft-tól. A fényképpel ellátott pályázatokat az alábbi címre várjuk: & Fun Szórakoztató Központ Kft. ? 4030 Debrecen, Vikár Béla u. 4-6. ■ MEGVÁLTOZOTT munkaképességű férfi és női takarítókat felveszünk szolnoki munkahelyre. Érdeklődni a megjelenés napján 9-től 12 óráig a 06-56/513-748 telefonszámon.---------------------------------------------------------------*133985* SZOLNOK belvárosi eszpresszóba szakképzett pultos hölgyek jelentkezését várom. Tel.: 30/9386-690.---------------------------------------------------------------*134091* ÜZ LETKÖTŐKET, üzletkötő csoportokat, MLM csapatokat keresünk most induló, ügyfélnek díjmentesen köthető szolgáltatások szerződéseinek kötéséhez. Kis befektetés, plusz szorgalom, extra jövedelem hosszú távra. 06- 20/946-2215.---------------------------------------------------------------*134177* Feg yvemeken újonnan nyíló vendéglátóegység kaszinójába érettségizett, jó megjelenésű lányokat keresünk teremfelügyelői munkára. A fényképpel ellátott pályázatokat az alábbi címre várjuk: fc Fun Szórakoztató Központ Kft. | 4030 Debrecen, Vikár Béla u. 4-6. TERMÉKKÖR bővülés miatt üzletkötőket keresünk új egészségmegőrző kozmetikum családunk forgalmazásához. 06-30/430-2027.---------------------------------------------------------------*134221* ■ TATABÁNYAI operátori munkára keresünk betanított fiatal dolgozókat, napi hazajárással, illetve szállólehetőséggel. Érd.: 30/410- 7312.---------------------------------------------------------------*134186* ■ TELE KOMMUNIKÁCIÓS, energetikai cég csoportvezetőket, csoportokat üzletkötőket keres Magyarországon most induló ügyfeleknek díjmentesen köthető szolgáltatások szerződéskötéséhez. Olcsóbb telefon olcsóbb árral. Érd.: 06-30/338-3636.---------------------------------------------------------------*134229* ÚJ ÉVI pénzkereset bedolgozással válaszborítékért 80 E Ft/hó Kunkli 1580 BP. Pf.: 113.---------------------------------------------------------------*134007* ■ IPARCIKK és vegyi áru területen jártas boltvezetőt alkalmaznék szajoli üzletemben. Tel.: 56/702-244, 06-20/330-3899. ■ GIPSZKARTON-SZERELÉSBEN jártas szakembereket keresek felvételre. Tel.: 30/249- 6383.---------------------------------------------------------------*134256* ü K őröshír Hírlapkereskedelmi Kft. E a tulajdonában lévő hírlapárusító helyeinek üzemeltetésére, egyéni vállalkozókat vagy betéti társaságokat keres: JÁSZFÉNYSZARU, JÁSZBERÉNY, SZOLNOK településeken. Az érdeklődők a pályázati anyagot átvehetik a kft. telephelyén személyesen 2004.03* 05-ig 8.00-12.00 között, Szolnok, Tószegi út 5* sz. alatt 06-56/520-373* I SZOLNOK PLAZA-ban nyíló női konfekcióüzletünkbe vezető és helyettes kollégát keresünk, fényképes önéletrajzát bruttó munkabér-igény megjelölésével kérjük elküldeni Budapest, 131-es POSTA 1138 Budapest, XIII., Váci út 173. Pf.: 17 címre. Munkaidőben: 06- 30/626-0191.---------------------------------------------------------------.133460* ■ NEMZETKÖZI fuvarozó cég gyakorlott gépkocsivezetőt keres nyerges-szerelvényre. Érd.: Gyulyás Sped Kft. 06-70/3318-080.--------------------------------------------------------------*134261* ÉP ÍTÉSVEZETŐT keresek önálló, kötetlen munkaidő beosztású munkákra. 20/555-8823.---------------------------------------------------------------*134264* (Folytatás a 12. oldalon.) Munkatársat keresünk». \ .a megyei napilap kézbesítésére SZOLNOK város területére. Jelentkezni lehet: Szőke Vincénél, az I. régió vezetőjénél Szolnok, Magyar u. 9. (Bejárat az Óvoda utca felől) Telefon: 56/513-821,8-12 óra között. VALAMINT SZANDASZŐLŐS területére. Jelentkezni lehet: 56/516-700, 8.00-15.00 óráig, Erdei Jánosnénál.