Új Néplap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-17 / 64. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2004. Március 17., szerda M E GYEI Dédunoka, akit a név kötelez Órák ezrei a levegőben 1848. első felében Kossuth többször megszállt a Lipcsey-kú- riában. A ház egykori tulajdonosa, Lipcsey Imre, aki a helyi nemzetőrség megszervezésében jeleskedett, később Kossuth élelmezési kormánybiztosa lett. Jól végezhette dolgát, hiszen a szabadságharc leverése után hét év börtönt kapott. Öt év után szabadult, de a Pesti Hadi Törvényszék elrendelte rendőri felügyeletét, 23 társával együtt. Kossuth egykori kormánybiztosának dédunokája, Lipcsey Imre ma is a városban él. Házában emlékeztünk a dédnagyapára. relikviák, fotók, szakdolgozatok, újságcikkek és tanulmányok. A dédunoka felkészültsége is könyvet töltene meg, de most a lényegre szorítkozunk. A dédpapa 1811. március 21-én született Tiszafüreden, s 1882. január 29-én Makiáron temették el. Első feleségétől, RÖvi Jaán Ludovikától nem volt gyereke, de idős fejjel, Bottlik Líügyésze lett, de elismert, híres gazdálkodó volt, olyan, aki szinte minden pénzét birtoka gyarapítására fordította. A szabadságharc idején is a megyei bizottság tagja volt. Közéleti szerepvállalása, politikai aktivitása, a füredi nemzetőrség létrehozásakor tanúsított hazafiassága, s gazdálkodói elismertsége mind-mind hozzájárulhatott ahhoz, hogy a híres-hírhedt Re- petzky Ferenc helyetteseként Kossuth térségi élelmezési kormánybiztosa lett. Egészen Világosig. Ám jött a bujdosás, majd öt év börtön után a hazatérés. A levert szabadságharc szomorú emlékével, de azzal a tenniakarással, amelynek hasznát mindig érezte a szülőföld. Lipcsey Imrén, a dédunokán, aki egyébként szintén gazdálkodik a dédnagyapai földek egy részén, s aki 1990-től 94-ig a város alpolgármestere, 12 évig pedig önkormányzati képviselője lett, látszik a büszkeség.- Nehéz szavakba foglalni, milyen ember volt a dédnagyapám. 1948 után nem volt ildomos róla beszélni, de amikor gyerekfejjel találkoztam az emlékekkel a református templomban, az iskolában, s nagyon sok más helyen, felkeltette érdeklődésem az élete. 1973-ban hangzott el egy rádióműsorban a neve Madách- csal kapcsolatosan, aki Sztrego- ván és Csesztvén több szabadságharcos között őt is bújtatta. Nagyon jó érzés volt - emlékszik vissza, megmutatva azt a pecsétnyomot, amelyet Kossuth kormánybiztosa használt, majd így búcsúzott:- Nem csak a pecsétnyomóját őrzöm, a hazafiságát is, meg azt a példamutató lokálpatriotizmust, amely dédapám, családtagjai és leszármazottai révén elhozta Füredre a vasutat, takarékpénztárt, tűzoltóságot, kórházat, helyi újságot alapított, orgonát, harangot adott a református templomnak, bővítette az iskolát, ha kellett munkát, ha kellett, kenyeret adott a füredieknek. PERCZE MIKLÓS A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár háromhetes kvízjátékot hirdet 2004. március 6. és március 20. között, abból az alkalomból, hogy hamarosan megnyílik az Angol Nyelvi Különgyűjtemény az intézmény Brit Információs Pontján. 2004. március 25-étől a könyvtár különgyűjteménye várja az angol nyelvet tanulókat és a nyelvtanárokat, illetve minden brit kultúra iránt érdeklődőt! A megfejtéseket a következő címre kérjük beküldeni: Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Brit Információs Pont 5000 Szolnok, Kossuth tér 2. A helyes megfejtést beküldők között értékes ajándékcsomagokat sorsolunk ki. Eredményhirdetés: 2004. március 25-én, a gyűjtemény ünnepélyes megnyitóján, amelyre a nyertesek személyes meghívót kapnak. 6. A nemzetközi érintkezésben melyik a legelterjedtebben használt nyelv? a. német b. francia c. angol 7. Shakespeare korában hányán beszélték az angol nyelvet a világon? a. 67 550 b. fél millió c. pár millió 8. Ma a világ telefonhívásainak hány százaléka angol nyelvű? a. 75 b. 50 c. 60 9. Mely országnak az anyanyelve az angol? a. Kenya b. Ausztrália c. India 10. A világ levelezésének hány százaléka angol nyelvű? a. 75 b. 50 c. 60 MEGFEJTÉSEK II. FORDULÓ 6. 7. 8. 9. 10. NÉV: CÍM: 4 Azok a katonák, akik a repülést választották hivatásul, a levegőben érzik legjobban magukat. Éppen ezért tartják számon, kinek hány óra repülés adatott meg pályafutása egyes állomásain. Szolnok Az ezredparancsnok, Orosz Zoltán alezredes gratulált munkatársainak fotó: bakos j. A MH. 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred egyre sokasodó szállítási feladatainak köszönhetően lehetőség van hasítani az eget. Az ezred AN-26- os repülőgépei látják el a balkáni és az iraki katonai misszióval összefüggő szállítási tennivalók egy részét, de akad munka bőven a hazai vezérkar szállításával kapcsolatban is. A levegőben töltött órákat ezrekben mérik. Bár az újabb és újabb kerek óraszámok elérése egyfajta szakmai eredményként is értékelhető, különösebb jutalommal, elismeréssel még sem jár. Az ezrednél azonban hagyományai vannak, hogyan lehet mégis emlékezetessé tenni ezeket a repülés szempontjából mérföldkőnek tekinthető eredményeket. Az eseményt mini házi ünnepségek övezik, ahol az ezredparancsnok emléklapot ad át a tapasztalt, több ezer repülési óraszámot elért pilótáknak. A napokban négy tiszt ért el ezresekben mérhető kerek óraszámokat: Lakatos Csaba, az 1. Szállítórepülő raj rajparancsnoka, AN—26-os pilóta, az Aranykoszorús I. osztályú hajózó tiszti cím birtokosa 4000 órát repült már azóta, hogy 1988-ban megkezdte munkáját a szolnoki ezrednél. Halasi János, aki ugyancsak Aranykoszorús I. osztályú repülő-hajózó tiszt, 3000 ezer órát töltött már levegőben. Ő korábban a MALÉV-nál is volt pilóta, majd MIG-21-est vezetett Kecskeméten, 1987-ben típus átképzéssel került az AN-26-osra. Az I. osztályú repülő-hajózó Szanyi Ferenc 1987-tól száll az „Ancsával”. Ő szintén 3000 órát repült már. A szállítóhelikopter zászlóalj 1. századának parancsnoka, Gál Attila I. osztályú repülő-hajózó tiszt, helikopterpilótaként teljesített 1000 repült órát. HGY Iroda helyett az internetről Megszűnt a Nemzeti Üdülési Szolgálat irodája Szolnokon, így a megyében működő 13 teleházból, az internetről vagy telefonon szerezhetőek be információk. A szolgálat legközelebbi, még működő irodái Budapesten, illetve Szegeden találhatóak. Turizmus Többen is megkeresték az utóbbi napokban szerkesztőségünket, arról érdeklődve, hogy honnan kaphatnak információt az üdülési csekkekről, a Nemzeti Üdülési Szolgálat szolnoki irodája ugyanis a közelmúltban bezárt. Mint a szolgálat igazgatójától, Réti Ágnestől megtudtuk, a megyében működő vállalkozások és elfogadóhelyek számára fontos szolgáltatásokat ezután is biztosítják a szolnoki Tourinform Irodával kötött megállapodás keretében, a szociális üdülési csekk iránt érdeklődők számára pedig lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és kevésbé fáradságossá vált az ügymenet. A munkáltatók által dolgozóik és azok családtagjai számára vásárolt üdülési csekkek értéke egyébként rekordot döntött 2003-ban. A rendkívüli érdeklődést az váltotta ki, hogy tavaly január 1-től az üdülési csekk értéke teljes mértékben adó- és járulékmentessé vált a mindenkori minimálbér összegéig. Az intézkedés hatására megyénk cégei tavaly 86 millió forint értékben vásároltak üdülési csekket, s ez majdnem háromszorosa az előző évi 30 millió forintnak. Idén a minimálbérhez igazodva tovább nő az adómentes csekkérték, így egy kétgyermekes család a szülők munkáltatójától akár 212 ezer forint értékben is kaphat üdülési csekket, mellyel adómentesen üdülhet. Újdonság, hogy mostantól a távolsági tömegközlekedésre is felhasználható az üdülési csekk, a MÁV-val, a Volánbusz Rt.-vel és a balatoni Hajózási Rt.-vel történt egyeztetés eredményeként. Azok a vállalkozások, melyek saját erejükből nem tudnak dolgozóik üdültetésére költeni, idén számíthatnak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) segítségére. Az alapítvány ugyanis pályázatot hirdetett, melynek keretében a feltételeknek megfelelő vállalkozások támogatást kaphatnak az e célra elkülönített 400 millió forintos keretből ahhoz, hogy alacsony keresetű dolgozóiknak vagy nyugdíjas volt munkavállalóiknak üdülési csekket vásároljanak. Az MNÜA további 100 millió forintot fordít arra, hogy közvetlen segítséget nyújtson a nyugdíjasoknak. A szükséges nyomtatványok a www.mnua.hu, a www.tele- haz.hu és a www.nusz.hu honlapokról tölthetők le. A Teleház Szövetség irodáiban az ország közel 500 kistelepülésén is hozzáférhető lesz az adatlap az érdeklődők számára. A további részletek megtudhatók a 30/303- 0-303 automata telefonos tájékoztató vonalon. SZILVÁSI ABONY. Új település rendezési tervet fogadott el a város képviselőtestülete. A műszaki leírásokból álló elképzelés, valamint a helyi építésekre vonatkozó szabályozás alapján kialakult koncepció meghatározza majd Abony közép-, illetve hosszútávú arculatát, fejlődését, bj CSATASZÖG. Az önkormányzat pályázat útján szeretne pénzt szerezni a községháza tetőterének beépítésére, ahol többek között irodákat, tárolóhelyiségeket alakítanának majd ki. mga CSÉPA. Sapard-támogatásban reménykedik az önkormányzat. Uniós forrásból szeretnének ugyanis egy külterületi, elsősorban mezőgazdasági célokat szolgáló utat megépíteni. Az idei év költségvetésében ugyan elkülönítették a beruházáshoz szükséges önerőt, ám a munkálatok csak akkor tudnak elindulni, ha támogatásra talál pályázatuk, tj. Néhány mondatban FEGYVERNEK. A helyi római katolikus templom felszentelésnek 150. évfordulóját tíz év múlva, 2014. szeptember 28-án tartják. Erre a jubileumra szeretnék az épületet kívül-belül felújítani. Az idei tervek között a szentély restaurálása szerepel, amely hozzávetőlegesen tíz millió forintos beruházásból valósítható meg. mg JÁNOSHIDA. A község a regionális területfejlesztési tanácstól 23 millió forint összegű támogatást kapott a Petőfi Sándor Általános Iskola tetőtér-beépítéséhez. Az önkormányzat saját kivitelezésben látott hozzá az új tantermek kialakításához, s a munkálatok jó ütemben haladnak. A két új tanterem átadására előreláthatóan szeptember 1-jén kerül sor. bgy JÁSZBERÉNY. A tavasziasra fordult időjárás elegendő volt ahhoz, hogy kiszáradjon az aljnövényzet és lángra kapjon a felelőtlenül használt nyílt lángoktól. Jászberényben a Hatvani út mentén 2 hektárnyi területen kapott lángra a gaz. A tüzet a helyi tűzoltók fékezték meg. HGY JÁSZTELEK. A Jásztelek Községért Díjat minden évben a március 15-i ünnepségen nyújtják át az arra érdemesnek. Idén Ivanics Gábor, a Jásztelkiek Baráti Köre Egyesülete elnöke vehette át ezen elismerést a településért végzett munkájáért, bgy KARCAG. A város szűkös költségvetésében kevés pénz jut a sport támogatására, ezért is fontos, hogy a közelmúltban 1,4 millió forintot kapott a település a Wesselényi Miklós Alapítványtól. A döntés értelmében az ösz- szeget a KSE szakosztályai között osztották szét. de Tiszafüred Az asztalt megtöltik az emlékek összegzését segítő régi levelek, levéltári, múzeumi anyagok, tárgyi viával megkötött házasságát nyolc gyermekkel áldotta meg a Teremtő. A jogi végzettséget szerző déd- nagyapa Heves vármegye főLipcsey Imre