Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-20 / 43. szám

I 2004. Február 20., péntek 7. OLDAL AHOL T ÉLÜNK JÁSZSÁGI BARANGOLÁS AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Jászárokszállás Város Önkormányzata PÁLYÁZATOT HIRDET ALJEGYZŐI állás betöltésére! További részletek a Belüevi Közlöny 3. számában olvashatók! Érdeklődni lehet az 57/531-050-es és a 06-20/957-8437-es telefonszámokon! MINDIG SZEM ELŐTT. 1990-ben jött létre az azóta magát megha­tározó vállalkozássá kinövő Honti Optika. A vállalkozásnak jelenleg helyet adó épületben (Jászberény, Apponyi tér 7.) száz négyzetméte­ren berendezett üzlethelyiséggel várják vásárlóikat, megrendelőiket. A cég alapítója és vezetője, Honti Antal érdeklődésünkre elmondta, hogy szalonjukban lehetőség van a számítógépes szemvizsgálatra, vállalnak szemüveg- és kontaktlencse készítést, mikor is a vevők a világ vezető cégeinek termékei közül választhatják ki a nekik legin­kább megfelelőt. Kínálatukra jellemző, hogy mintegy háromezer fé­le keretből ajánlhatnak a vásárló igényeinek, egyéniségének és pénz­tárcájának megfelelően. A hétköznap 9-től este fél 6-ig, szombaton délig nyitva tartó üzletben az érdeklődők a szemüvegekhez és kon- taktlencsékhez tartozó minden kiegészítőt is megtalálhatnak. ■ Jól halad a szervezés JÁSZSZENTANDRÁS A szennyvízcsatorna-építéssel összefüggő lakossági előtakaré- kossági szervező munka a már megalakított szennyvízközmű társulatokon belül jól halad. Az érintett 1040 ingatlanból 937-nél már sikerült megkötni az előta- karékossági szerződéseket - tud­tuk meg Banka Ferenc polgár- mestertől. Szerinte minden re­mény meg van arra, hogy a szán­déknyilatkozatot aláírók rá is köt­nek majd a szennyvízcsatorna hálózatra. Az állami címzett tá­mogatással megvalósuló beruhá­zás (összesen öt település része­sedett ebből a Jászságban) Jász- szentandrásra vetítve 820 millió forintba kerül. Ebből a lakossági előtakarékossággal 276 millió fo­rintot „fednek le”, illetve az ön- kormányzat vállalta, hogy az el­következő öt évben költségveté­séből 35 millió forintot tesz félre a csatornaépítésre. A beruházás nagyságrendje és jelentősége ak­kor szembetűnő igazán, ha tud­juk, hogy a falu idei költségveté­sét 270 millió forinttal tervezték. Kismama a vászon előtt JÁSZAPÁTI Kézügyessége mindig meg­volt, rajzolni is szeretett, de a legutóbbi időkig nem gon­dolt arra, hogy komolyab­ban belekóstoljon a képző- művészetbe. Azután a roko­nok, ismerősök unszolására mégis úgy döntött, ecsetet fog, kipróbálja magát. Nem hiába. Az amatőr festő Csá- kóné Majerszki Erzsébet im­már első kiállítására készül. A jászkiséri születésű, ma férjével és kislányával Jászapáün élő fiatal asszony néhány éve kezdte komo­lyan venni saját tehetségét. Igaz, a középiskolában, a jászberényi Le­hel Vezér Gimnáziumban rajz szakkörre járt, mégsem gondolta, hogy valaha is komolyabb kap­csolatba kerül a festészettel. Azu­tán, már férjével, lakásuk díszíté­sét néhány festménnyel szerették volna teljesebbé tenni. Meglepőd­ve tapasztalta, hogy egy-egy ké­pért - amelyekről úgy gondolta, hogy maga is különbet készítene - igencsak borsos árat kémek a kereskedők. Megpróbálta hát ma­ga szebbé tenni otthonukat. Az el­ső szárnypróbálgatásokkal meg­győződhetett arról, hogy önmagá­nak és másoknak is örömet szerez munkájával, tehát van értelme an­nak, amit csinál. Komolyabb ta­nulásba kezdett, s mára eljutott odáig, hogy a nagyközönség elé álljon. Szeptemberben a Jászapáti Vágó Pál Múzeumban mutathatja be legjobb munkáit. Izgatottan várja, vajon hogyan fogadják fest­ményeit, mégis valószínű, hogy nem csak emiatt lesz emlékezetes év számára 2004, hanem azért is, mert szíve alatt hordja második kisbabájukat. Ismerik a „megváltókat” Településtörténetről mesélnek az írásos emlékek Egyre többen ismerik azt fel, hogy a múlt is­merete nélkül aligha érthetjük meg jelenün­ket, és semmi esélyünk sem lehet arra, hogy élhető jövőt tervezzünk magunknak. A kitétel egyaránt igaz úgy az ország, a nemzet egészé­re, mint a helyi közösségekre nézve. Márpe­dig a megismerés első lépése a kutatómunka lehet, amit hol máshol is kezdhetne a hétköz­napi ember, mint települése könyvtárában. JÁSZAPÁTI akadnak könyvek, jegyzőkönyvek, fényképek, szakdolgozatok. Mikrofilmen olvashatók a jász­sági írott sajtó legfontosabb kiadványai, s így őrizték meg az utókornak az anyakönyvi bejegy­zéseket is. — Aki ide betéved — mondja az óriási mennyi­ségű iraton végigtekintve az igazgató asszony -, ha nem is volt konkrét célja, akkor is sok érdekes­ségre lelhet. Aki pedig meghatározott feladattal keresi fel a gyűjteményt, biztos, hogy órákat, akár napokat, heteket tölt el a feltáró munkával. Jászapáti városi könyvtárában a hatvanas évektől folyamatosan gyűjtik a helytörténet írásos em­lékeit. A gyűjtemény létrehozá­sához vezető első lépéseket még Szikszai Mária, az intéz­mény korábbi igazgatója tette meg, manapság pedig Friczné Urbán Magdolna, a ház jelenle­gi vezetőjének koordinálásával gondozzáík tovább az egyre gya­rapodó dokumentumhalmazt. Alapvető elv, hogy minden olyan írást, fényképet, ügyira­tot, amely Jászapátival kapcso­latban van, igyekeznek össze­gyűjteni. Munkájuk egyik legfé­nyesebb eredménye, és egyben a gyűjtemény kuriózuma is az az eredeti, 1745- ben készült irat, amely felsorolja a Redemptióból (önmegváltás) részt vállaló jászapáti gazdákat. A Liber Fundi (földkönyv) részletesen taglalja, hogy egy-egy gazda földje után milyen mértékű váltságdíj megfizetését vállalta a Habsburg-ház- nak. Az iratgyűjtemény az elmúlt évek során igen­csak megszaporodott, immár több mint ötezer dokumentumot tartanak nyilván. Ezek között Néhány mondatban JÁSZAPÁTI. Fehér Zoltán he­lyi vállalkozó személyében si­került megtalálni az első olyan céget, amely üzemét Jászapáti ipari parkjában építi fel. Mint azt Szabó Lajos polgármestertől megtudtuk, az önkormányzat jelenleg is több, biztató tárgya­lást folytat egyéb vállalkozá­sokkal, akik új munkahelyeket jelentő ipari vállalkozások te­lephelyeit hoznák létre a park­ban. JÁSZAPÁTI. Jászapáti önkor­mányzatának képviselő-testülete elfogadta a város 2004. évi költ­ségvetését. A bevételeket és a ki­adásokat másfél milliárd forintra tervezték. A büdzsében szerepel a helyi civil szervezetek, közös­ségek, illetve rendezvények tá­mogatásának keretszáma is. Az elképzelések szerint ebben az évben civil támogatásra 23,5 mil­lió forintot fordít a Jászság máso­dik városa. JÁSZBERÉNY. Mórái Sándor író halálának 15 éves évforduló­ján a jászberényi városi könyv­tárban irodalmi beszélgetésre in-' vitálják az érdeklődőket február 23-án (hétfő) délután négy órára. A Magyar Rádió munkatársa, Sa­lamon István az író olyan művei­ről tart előadást, amelyek eddig még nem kerültek nyilvánosság­ra. JÁSZBERÉNY. Február 23-ig te­kinthető meg az a fotókiállítás a jászberényi Déryné Művelődési Központ aulájában, amely a Jász bálok 15 éves történetének egy- egy pillanatképét tárják a betérők elé. A kiállításon látható fotókat Baráth Károly és Faragó László ké­szítették. JÁSZBERÉNY. Párizsi eső cím­mel tartják meg a jászberényi Déryné Művelődési Központ népszerű Pódium sorozatának idei első előadását február 24-én este hét órakor. Dunai Tamás önálló estjében magyar írók és költők vallomásait, írásait, a vá­rosról született sanzonokat szedi egy csokorba. JÁSZSZENTANDRÁS. Az álta­lános iskola korszerűsítésére adott be PHARE-pályázatot Jász- szentandrás önkormányzata. A negyven millió forintos beruhá­zás teremtene lehetőséget arra, hogy bővítsék, felújítsák az okta­tási intézmény informatikai rendszerét, illetve elvégezzék az ezt kiegészítő épület-felújítási munkálatokat is. JÁSZSZENTANDRÁS. Az egy kori mozi épületének átalakításá­val (képünkön), a Széchenyi-terv pályázatán nyert összeg felhasz­nálásával öt bérlakást adtak át még az ősszel Jászszentandrá- son. A lakásokat azóta fiatal há­zasok vehették birtokukba. Otthon ülés helyett JÁSZSZENTANDRÁS A csökkent munkaképességű helybélieknek a legutóbbi idő­kig semmilyen lehetőségük nem volt arra, hogy ismét munkába álljanak. Tavaly ősszel azonban megváltozott a helyzet, húsz munkavállalónak nyílt arra lehe­tősége, hogy ismét állásba kerül­jön. A számos telephellyel ren­delkező Rehabit Komplex Kft. alakította ki újabb kis üzemét az egykori varroda helyén. Mint azt Mihály Györgyné, a telep­hely vezetője elmondta, az ön- kormányzat hathatós támogatá­sával sikerült a munkahelyte­remtés. Az üzemben papír dosz- sziékat készítenek, s az elmúlt hónapok tapasztalata szerint ez a vállalkozás kedvező lehetőség­ként kínálkozik az eddig „ott­hon ülésre” kárhoztatott mun­kavállalóknak. Információnk szerint tervbe vették a kis üzem bővítését, erre igény mutatkozik a munkavállalók részéről is, és a megrendelések nagyságrendje is lehetővé tenné a bővítést. Az oldal cikkeit írta és szerkesztette: Banka Csaba A fotókat készítette: Sárközi János Jászberény, Nagykátal út 1. L jp'l . Telefon: 57/415-242 Jászapáti, István király út 4 Telefon: 57/441-003 i9. I f«|) Lindab Komplett CSARNOKRENDSZEREK Könnyűszerkezetes CSALÁDI HÁZAK kivitelezése Meglévő háztetők felújítása cserepeslemezzel Nagy Kft. Jászberény, Kossuth út 102/a. | Tel.: 57/502-310, fax: 57/502-300 P e-mail: nagybt@vnet.hu y 2003.ÉVI ÁRAKON RENDEDEN ÉPÍTKEZÉSÉHEZ ÉPÍTŐANYAGOT. Magyar és import (»ment, betonacélok. Várfuk vásáriáinkat! 1 VITALEGGS KFT TflMSffe ■ L i DINNYE­PALÁNTÁNAK ELŐKÉSZÍTETT TŐZEG, garantált béltartalommal eladó. PÓCS JÁNOS JÁSZAPÁTI Telefon: 06-30/9389-010 2004. március 1-jétől MEZŐHÉKEN ** telephelyi áron, 250 Ft/db. ^ Érdeklődni lehet: Jedlóczki Andrea Tel.: 57/411-799,06-30/398-538' 7 AGRO CENTRUM BEVÁSÁRLÓKÖZPONT Tel.: 57/441-158, ^S-jDDy-3-70-8Z56-~ Fa x:'577'4'4Tn~63— Tisztelt Gazdálkodók! Gazdálkodását NITROGÉN és összetett KEMIRA POWER műtrágyával, továbbá napraforgó, kukorica, kerti vetőmagvakkal, vegyszerekkel és fóliák széles választékával segítjük. PÁLYÁZATÍRÁS! A Jászapáti 2000 Mg. Rt. szolgáltatásainak körét PÁLYÁZATÍRÁSSAL bővítette. Vállaljuk SAPARD és egyéb pályázatok készítését, pályázatfigyelést. Tiszteljen meg minket bizalmával! Felvilágosítást az 57/440-516/334 telefonszámon kérhet. Várjuk hívását! Az 1700-as évektől fellelhető községtörténeti iratok megőrzött darabjai számos kiadványhoz szolgáltak már eddig is alapvető forrásként. Most például a Jászapátiak Baráti Egyesülete civil kö­zössége határozta azt el, hogy „Jászapáti képek­ben” címmel jelentet meg egy kötetet. A képes­könyvhöz jelenleg az előfizetőket gyűjtik, illetve a könyvtári gyűjtemény kiegészítésére várják a családi hagyatékokban fellelhető fotográfiákat, amelyek valamit mesélnek a városról. ________■ le lytörténeti érdekességek garmadájával szolgálhat a gyűjtemény

Next

/
Thumbnails
Contents