Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-20 / 43. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2004. FebruAr 20., péntek Hírek Orbán Athénban Az Európai Néppárt (ÉPP), amely az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakcióját adja, antidemokratikus ötlet­ként kereken elutasította Medgyessy Péter miniszterel­nöknek az európai parlamenti választások magyarországi le­bonyolítására tett javaslatát. Az ÉPP csütörtökön Athénban tartotta kibővített vezetői ülé­sét, amelyen az elnökség tag­jain kívül részt vettek a parla­menti frakció vezetői és a tag­pártok képviseletében hat miniszterelnök, köztük Orbán Viktor korábbi magyar kor­mányfő, a Fidesz elnöke, az ÉPP alelnöke. mti Huszti kálvária Elutasította az ukrán legfel­sőbb bíróság a huszti városi tanács fellebbezését a telepü­lés magyar tannyelvű iskolájá­nak bezárása ügyében, hely­ben hagyva a kárpátaljai fel- lebbviteli bíróság tavaly nyári döntését, amely a tanintézet­nek kedvezett. A Tisza-parti város egyetlen magyar nyelvű oktatási intézményének kálvá­riája 2002-ben kezdődött, ek­kor üzent ugyanis hadat a me­gyei jogú város magyarelle- nességéről híres polgármeste­re, Mihajlo Dzsanda az isko­lának. MTI Cseh obsit Áprilisban rukkolnak be utolsó alkalommal a cseh fiatalok, és sorkatonai szolgálatuk az év vé­gén véget is ér - erősítette meg csütörtökön Prágában Ladislav Sticha, a védelmi minisztérium szóvivője. A cseh kormány szerdán este hagyta jóvá Miroslav Kostelka védelmi mi­niszter ez irányú javaslatát, amely része a haderőreform­nak. Csehországnak 2005. ja­nuár elsejétől kezdve hivatásos hadserege lesz. Sticha ugyanak­kor megjegyezte: a törvényja­vaslat számol azzal, hogy szük­ség esetén - például háborúban - a kötelező sorkatonai szolgá­latot fel lehet újítani, mti Csupa felmentés Az összes gyanúsítottat felmen­tették Ausztriában a 155 halálos áldozatot követelő kapruni ka­tasztrófa ügyében csütörtökön befejezett bírósági tárgyaláson. A bíróság nem találta megala­pozottnak az ügyészség vádjait, amelyek szerint 16 gyanúsítot­tat felelősség terhel a 2000. no­vember 11-én történt szeren­csétlenségért. A kapruni sípara­dicsomban egy alagútban ki­gyulladt a Gleccsersárkány ne­vet viselő szerelvény. A tűzben és a füstben 155-en haltak meg, közöttük osztrák, német, ame­rikai, japán, szlovén és holland turisták, mti Urán Iránban Korszerű urándúsító centrifugá­hoz tartozó, be nem jelentett al­katrészeket találtak Iránban az ENSZ ellenőrei. Az eset újabb kétséget ébreszt Teherán­nak a Nemzetközi Atomener­gia-ügynökséggel folytatott együttműködése iránt - közöl­ték diplomaták csütörtökön, mti Phenjan hajlandó Dél-koreai illetékesek szerint fiszak-Korea kész az eddig ta­gadott urániumdúsító prog­ramjáról is tárgyalni az Egye­sült Államokkal. Ezt a dél-ko­reai kormány egyik magát megnevezni nem óhajtó illeté­kese közölte csütörtökön a dél-koreai Yonhap hírügy­nökséggel. A dél-koreai kor- mányiíletékes szerint várható, hogy Észak-Korea az eddiginél rugalmasabb magatartást ta­núsít majd az észak-koreai nukleáris válság rendezéséről kezdett hatoldalú tárgyalások második fordulóján, mti ■ Harc az idegengyűlölet ellen Prodi fel fogja szólítani a kormányokat FOTÓI IUROPRKSS/BPA 71 NAP A CSATLAKOZÁSIG Lemaradásban A PricewaterhouseCoopers munkatársai szerint a magyar tör­vényhozás ugyan elfogadta mind­azokat a törvényeket, amelyek az európai uniós csatlakozáshoz kellenek, de a részletszabályok, illetve a végrehajtási utasítások tekintetében az államigazgatás lemaradásban van. ka és erőszak a második világhá­ború befejezése óta példátlan mé­reteket öltött. Hozzáfűzték, hogy nem kívánják elhallgattatni azo­kat, akik bírálják az izraeli kor­mány politikáját. Az európai veze­tők azonban nem engedhetik meg, hogy az ilyen bírálatok az erőszakhoz vezető antiszemitiz- mus palástolására szolgáljanak. ■ Megmaradás és nemzetstratégia Van-e magyar nemzetstratégia a határon túl, és ha van, mi a lényege? - erről tanácskoztak a Magyarországon működő köz- alapítványok kuratóriumi elnökei. Egyetértettek abban, hogy a szórványmagyarság támogatása nem kevésbé fontos, mint a tömbben élő magyaroké. ____________Budapest____________ Fü ggetlenül attól, hogy bal­vagy jobboldali kormányt vá­lasztunk meg, politikai egyetér­tés van a határon túli magyarsá­got érintő stratégiai kérdések­ben - véli Lábody László, az Új Kézfogás Közalapítvány kurató­riumának elnöke. A Magyar nemzetstratégia a határon túl című vitaesten Tolcsvay Béla klubjában azt mondta: a rend­szerváltozás óta a fő irány a ha­táron túli magyarság megmara­dása, és a szülőföldön való boldogulás. Ehhez lényegében ugyanazokat a nagyságrendű költségeket rendelték hozzá a mindenkori kormányok. A vitaesten Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kurató­riumának elnöke kifejtette: a magyar költségvetés egy száza­lékának egyötödét (1 milliárd 20 millió forintot) használják fel a határon túli magyarság tá­mogatására. Ha nem ilyen cse­kély összegről lenne szó, akkor talán tudnák vállalni több eset­ben azt is, hogy a felépített is­kolák és kulturális intézmé­nyek működését is finanszíroz­zák. A trianoni békeszerződés előtt működő gazdasági, intéz­ményi és kulturális erő mintegy 10 százaléka maradt meg mára Erdélyben. Az Illyés Közalapít­vány feladata az, hogy ezeket a légüres tereket töltse be intéz­ményekkel, kapcsolja be az európai uniós integrációs rend­szerbe. Pomogáts Béla szerint a szórványok világát erősebben kell támogatni, mint a tömbben élő magyarságot, mivel a ma­gyarok lélekszáma vészesen apad. Nem lehet különbséget tenni szórvány és nem szórvány kö­zött König Sándor, az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának elnöke szerint sem; egymilliárd forintos költségvetésük több mint felét használták fel olyan területen, ahol kis létszámban élnek magyarok.- Ma már olyan szórványaink is vannak, amelyek valaha kis tömbök voltak, ezért fontos ki­emelten kezelni ezeket a terüle­teket - hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség képviselője, az Iskola Alapítvány kuratóriu­mának elnöke. n*qy vajda zsuzsa Az újraegyesülés útján _____________________ Nicosia_______________________ Taszosz P apadopulosz és Rauf Denktas, Ciprus gö­rög és török közösségének vezetője újabb tárgya­lást kezdett, hogy megpróbálja tető alá hozni a megosztott sziget újraegyesítését május 1-ig, Ciprus csatlakozásáig az Európai Unióhoz. A tárgyaláso­kon részt vesz Alvaro de Soto perui ENSZ-közvetítő is. Azokban a kérdésekben, amelyekben a felek nem tudnak megegyezni, Kofi Annan ENSZ-főtitkár személyesen dönt. Néhány órával a tárgyalások megkezdése előtt pokolgép robbant a csak Ankara által elismert észak-ciprusi Török Köztársaság újraegyesítést szorgalmazó miniszterelnöke, Mehmet Ali Tálát ni- cosiai háza előtt. A kis erejű robbanástól apróbb károk keletkeztek a házon, de személyi sérülés nem történt. Rauf Denktas, a ciprusi török közösség vezetője az elenyésző kompromisszumkészséget vetette a görög tárgyalópartnerek szemére. Mivel Ciprus gö­rög részének csatlakozása az Európai Unióhoz már eldöntött tény, ezért a tanácskozás vezetői az ENSZ-tervezetnek csak kisebb változtatásaira haj­CIPRUS A Népastíg: 200 000 A térik észak > 00P/IA 4500 eurt (2002) x ENSMMiMm ül brit támaszpont „Ésínk-ciiiraíl Török Köztársaság' {iwnzatközl allsmeröi nélküli C Hsokarpato 30 km-JL­Uprusi Köztársaság A görög Hál ► AéRRtléB: 703 000 A görög obi ^ GDp/l6; |8 500 lai landók - jelentette ki Denktas. Ugyanakkor ő - tette hozzá - határozottan készen áll a megoldásra. Ab­ban mindenesetre megállapodtak Papadopulosszal, hogy naponta találkoznak egymással. «uropwbm ÁLLÁSPONT LACZI ZOLTÁN Túlélési próba Miközben a gazdák továbbra is az utakon tüntetnek, egyezte­tések kezdődtek a termelők képviselői és a szaktárca között. Medgyessy Péter miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott: ér­telmes megállapodásra kell törekedni a gazdákkal. Mennyi esélye van az értelmes megállapodásnak? Pillanatnyilag úgy tetszik, nem túl sok. Egyrészt mert a poli­tika rátelepedett a demonstrációra, másrészt meg hatalmas szakadék tátong a tüntetők és az agrártárca között, habár az FVM egyik államtitkára a demonstrálók követeléseinek hat­van százalékát logikus kérésnek minősítette. A gazdák egyre halmozódó veszteségei megérdemlik a figyelmet, ugyanak­kor azt is látni kell, hogy bizonyos követelésekkel nem a kor­mányt kellene bombázni. Sokkal inkább a piac törvényeit. Tény, hogy az egyes termékpályákon keletkező jövedelem elenyésző hányada jut - ha egyáltalán jut - az értéket elsődle­gesen előállítókhoz, vagyis a termelőkhöz. Ez azonban annak a folyamatnak az eredménye, hogy míg a termelés az utóbbi évtizedben rendkívüli mértékben szétaprózódott, az alap­anyag-feldolgozás és a kereskedelem erőteljesen koncentráló­dott, s ma fél kézen meg lehet számolni, kik uralkodnak a piacon, kik diktálják az árakat. így ebben a helyzetben csak tűzoltásként merülhet fel az állami beavatkozás lehetősége, feltéve, ha jut rá pénz, s az is csupán az uniós csatlakozásig. Más lapra tartozik, miként fogadnák e lépést az adófizetők. Akik fogyasztóként a boltban azzal szembesülnek, hogy bár a gazdák mind kevesebbet kapnak termékeikért, ők egyre többért vásárolhatják meg azt. Az uniós csatlakozás sem hoz gyógyírt ezekre a mélyen gyökerező, strukturális problémákra. Igaz, a jelenleginél kiszámíthatóbb viszonyokra számíthatnak a termelők. A kérdés már „csak” az, túlélik-e addig. Vagy kiüresedett ólakkal, istállókkal, legatyásodva lépnek a remények euró­pai közösségébe. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 MÓROCZKÁROLY Pont(y)os csapások Két hipermarket céget több tízmillió forintos bírsággal súj­tottak. Tiltakoztak a halászok, majd büntettek az illetékesek, mert a karácsonyi pontyokat hihetetlenül olcsón adták két nagy áruházláncban. Példaértékű a földművelésügyi hivata­lok kezdeményezése. El lehet-e ezzel venni az óriás áruházak kedvét az utánozha- tatlanul olcsó áraktól? Valószínűleg nem. Többtucatnyi szakemberük figyeli folya­matosan a fogyasztókat, és pont(y)os csapásokkal törik le az árakat. Ha szilveszter, akkor pezsgő és virsli, ha húsvét, akkor nyuszikák és bárányok. A piac farkastörvényei ellen a kis bol­tok többnyire kényszervállalkozó tülajdonosai vajmi keveset tehettek és tehetnek. Beszámítják a nagyok a bírságot is éves terveikbe; kifizetik, aztán meghirdetik a következő szuperak­ciót. A kicsiknek a káromkodás és a fogcsikorgatás marad. Ml lesz velük az uniós szabályok életbe lépése után? A rengeteg szabályozás, regula főként az EU-hoz csatlakozás - május 1-je - után nyitó boltokat érinti. Tipp: addig is, azu­tán is sok bezár. Kérdés, lesznek-e helyettük újak, mernek-e elegen kicsik lenni a hatalmasok árnyékában. A tévében hal­lottam, láttam, hogy a franciák pénzért harcolnak, az angolok a becsületükért. Mindenki azért, ami nincs neki - mondta egy francia. Egy dinamikusan fejlődő, terjeszkedő bolthálózat legújabb, kegyetlenül kimért csapása jut eszembe. Nagyváros külvá­rosrésze, nyitás akciókkal. Házikolbász egy híján ötszáz fo­rintért, malac- és disznóhús mesés áron. A közelben egy köz­kedvelt hentesmester tárja szét karjait: „Nem bírom. Felad­jam?” Bevallom, vettem a szuperolcsó kolbászból, megsütöttem húsz dekát. Maradt egy deci zsír és - valami. Hagyjuk. Ne adjátok fel, kisboltok! Adjatok igazi házit, minőséget, mo­solyt, jó szót! Megyünk hozzátok - hogy maradhassatok. EGYETÉRTEK: 06-90-33W22 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ma egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolásl díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Kovászna megye vállalkozik Székelyföldi Expo létrehozását tervezik Kolozsvár A magyarországi Békés, He­ves, Zala és Veszprém megyé­vel közös vállalkozás létreho­zásában állapodott meg a ro­mániai Kovászna megyei ön- kormányzat - írta csütörtöki számában a Krónika című er­délyi napilap. Mint olvasható, Székelyföldi Expo létrehozását tervezi Há­romszék négy magyarországi testvérmegyéjével közösen. Bé­kés, Heves, Zala és Veszprém megye önkormányzatának ve­zetői a napokban Sepsiszent- györgyön egyeztettek a Kovász­na megyei tanács elnökével, és abban állapodtak meg, hogy kiállításszervezéssel és -fejlesz­téssel foglalkozó közös céget hoznak létre. Demeter János, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy a jogászok már dolgoznak a cég dokumentu­mainak összeállításán. A tervek szerint Sepsiszent- györgy Csíkszereda felé vezető kijáratánál választanak telep­helyet a cégnek, amelyet való­színűleg áprilisban jegyeznek be. A Székelyföldi Expo létre­hozása régi álma a háromszéki vezetőknek. Az ötlet 2000 szeptemberé­ben került először nyilvános­ságra, de akkor még Hargita megyével közösen szerették volna megvalósítani a vásár- központot, helyszínként pedig a két megye határán, a Mur- gó lábánál fekvő területet je­lölték ki. mus és az előítéletek új formái­nak újbóli elterjedése ellen. Prodi utalt arra, hogy a közel-keleti konfliktus is táplálhatja az anti­cö7 tyos formáját. „Európá­ján ez a konfliktus szít- íatja azoknak az új ki- íebbségeknek a társadal- ni frusztráltságát, ame- yek bevándorlás útján al űr\űrltalr rvnorr + KKK EU-tagállamban” - véli Prodi. Edgar Bronfman, a Zsidó Világ kongresszus és Gobi Benatoff, Európai Zsidó Kongresszus elnö ke szerint a brüsszeli tanácskozási eleve beárnyékolta az a körül mény, hogy az antiszemita retori Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy konkrét prog ramokkal kívánja folytatni az antiszemitizmus problémájáró csütörtökön megrendezett tanácskozást. Romano Prodi megállapította, hogy mind uniós, mind tagállami szinten ppvíHpííIIpp Ipsz szükség igazságszolgál­tatási és felvilágosító in­tézkedésekre. „Ismétel­ten fel fogom szólítani a nemzeti kormányokat, hogy fogadják el a bizott- sáenak a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harccal kapcsolatos javaslatát, amely már csaknem három éve a tanács előtt van” - írta. Az elnök szerint a sokféleség Európa egyik fontos értéke, amely egyúttal oltóanyag­ként szolgálhat az antiszemitiz-

Next

/
Thumbnails
Contents