Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-19 / 42. szám

2004. Február 19., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI ' Privatizált laborok? Közegészségügy Komolyan felvetődött an­nak ötlete, hogy még ez év első felében magánkézbe adná laboratóriumainak többségét az ÁNTSZ. A la­borok ugyanis egyes adatok szerint 1,2 milliárdos vesz­teséget termelnek. A laborok átalakítását évek óta tervezi az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ), ám sürgőssé az idei költségvetési megszorítások mi­att vált. Éppen ezért e héten ke­rül az egészségügyi miniszter elé a laborok privatizálásáról szóló előterjesztés. A privatizációval havi száz­milliós megtakarításhoz jutna az idén 30 milliárd forintból gazdálkodó szolgálat. Egyes állítások szerint az ÁNTSZ harminc laborja csak tíz százalékban lát el állami köz­egészségügyi és járványügyi fel­adatokat, a többi szolgáltatást jobbára magáncélra, pénzért végzik. A tervek szerint a hatósági feladatok továbbra is állami kézben maradnak, ezeket hat regionális laboratóriumban - Budapesten, Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Veszprémben és Győrött — látnák el. A magánkézbe adás az ÁNTSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Intézetét is érintené (a városi intézetekben nincsenek laborok), így a helyi hatósági fel­adatokat a szegedi regionális la­boratórium látná el. A megyei intézetnél egyéb­ként úgy vélik, a fentebb emlí­tett tíz százaléknál azért jóval több hatósági feladatot lát el je­lenleg a megyei labor. _______ BARANYI GYÖRGY Ko ssuth-kézirat? (Folytatás az 1. oldalról) A nagy kérdés természetesen az, hogy valódi-e a levél, esetleg ko­rabeli vagy későbbi másolat. A vizsgálatok még tartanak. A papír vízjele a 18. század végétől ismeretes, ami azt valószínűsíti, hogy nem későbbi hamisítvány­ról van szó. A végső szót akkor lehet kimondani, ha az írást szakszerűen összehasonlítják kétségkívül Kossuth Lajostól származó kézírással. Ez még nem fejeződött be. Szénási Gyula egyébként el­mondta, hogy a március 15-i ün­nepségek alkalmával a Damja- nich-szobornál, megfelelő időjá­rás esetén, egy vitrinben Kos- suth-emlékeket (bankókat, pla­ketteket, érméket) állít ki, és ott tervei szerint látható lesz a szó­ban forgó irat is. _______ BISTEY ANDRÁS Pénz az integrációra Aggódnak a rendszer miatt Eladják a Bábaképzőt A szaktárca integrációs programjait ismertetve járt tegnap Szolnokon az oktatási miniszter biztosa. Bemáthné Mohácsi Viktória többek között találkozott a megyei önkormányzat kisebbségi ügyekkel foglalkozó szakembereivel, és látoga­tást tett az integrációs modellintézményként számon tartott Hegedűs T. András középiskolában. Információ Magyarország három és félezer általános iskolájából hatszázban valamilyen formában hátrányo­san megkülönböztetik a roma gyerekeket - állította a szaktárca miniszteri biztosa. Bernáthné Mohácsi Viktória szerint a megkülönböztetés leg­elterjedtebb módja, amikor fel­zárkóztatás címén külön osztá­lyokat indítanak a roma diákok­nak. De igen gyakori, hogy kisegítő osztályokba helyezik át a cigány gyereket. Mindezek felszámolá­sára indította útjára a szaktárca integrációs programjait. így kü­lön támogatást kapnak azok az iskolák, melyek 2008-ig vállalják, hogy megszüntetik a cigány osz­tályokat, illetve átveszik az „álér­telmi fogyatékos” diákokat. Az országban ugyanakkor hu­szonkét olyan általános iskola van, mint a tiszabői, ahol kizáró­lag roma gyermekek tanulnak. Ezek számára pályázati úton biz­tosítottak többletforrásokat a fej­lesztésekhez. TELEKI JÓZSEF JÁSZSÁG A háziorvosi ügyeleti rend­szer átalakítása a kistele­püléseken élők számára sok szempontból problé­más lehet, legalább is ezt a véleményét fogalmazta meg több polgármester is. Szerintük a meglévő rendszer — a lakosság szempontjából - jó­nak mondható, de ha a hét végi ügyeletek alkalmával szolgálatot teljesítő orvosok más település­ről érkeznek, az esetleg gondot is jelenthet. A választott vezetők valószí­nűsítik, hogy egy-egy település önállóan nem lesz képes megol­dani a problémákat, s össze kell fogniuk. Az áprilistól bevezetésre ke­rülő új ügyeleti rendszerrel kap­csolatban felvetődött kérdéseik­re az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium illeté­kesétől várnak válaszokat. A Jászsági Önkormányzatok Szö­vetsége e témában fórumot szer­vezett, amelyet ma Jászfénysza- run tartanak meg. Az összejövetel felkért elő­adója dr. Rácz Jenő helyettes ál­lamtitkár. A tanácskozásra nem csak a jászsági, de Dél-Pest me­gyei települések polgármestereit is várják, illetve meghívót kap­tak az ÁNTSZ kistérségi és me­gyei vezetői, valamint a jászbe­rényi Erzsébet Kórház igazgató­ja is. BANKA CSABA Bemáthné Mohácsi Viktória megtekintette a modelliskolát fotó, mészáros Kolláth: semmi nem úgy van! (Folytatás az 1. oldalról) Bemáthné Mohácsi Viktória, az oktatás tárca roma gyermekek in­tegrációjáért felelős miniszteri biztosa tegnap Szolnokon járva elmondta: a közigazgatási hiva­talnál kezdeményezik az alapít­ványi iskolát érintő önkormány­zati döntések megsemmisítését. Mindez azzal is járhat, hogy meg­szűnik az iskola. Ugyanakkor számvevőszéki vizsgálatot is kér­nek annak megállapítására, hogy az iskolaépület átadása jogszerű volt-e.- Csodálattal adózom a mi­niszter úr fantáziájának, hogy rendre a tényéktől, a valóságtól tá­vol álló megállapításokra jut. Semmi sem úgy van, mint aho­gyan azt az OKEV-vizsgálat meg­állapította - mondta lapunknak nyilatkozva Kolláth György, az alapítványi iskola jogi képviselője. Ä minisztériumi sajtótájékoz­tatón elmondottakkal kapcsolat­ban kijelentette, hogy az ügyész­ség felvetései jogilag megállják a helyüket, igaz, a tényelemekkel már lehet vitatkozni. A miniszter által megfogalmazottak azonban sem jogilag, sem pedig a tényeket tekintve nem stimmelnek.- Tételesen lehetne cáfolni minden elemét - például a köz- igazgatási hivatalnak semmilyen jogalapja nincs megsemmisíteni azt önkormányzati döntést, amellyel az új iskolaépületben biztosított helyet az alapítványi iskolának -, de ennek a verbális párbajnak semmi értelme nem volna. A miniszter megállapításai kizárólag a jászladányi etnikai fe­szültségkeltés egy újabb eleme­ként értékelhetők, s ezt a feszült­séget nem a helybéliek megnyil­vánulásai okozzák... Kolláth György hozzátette: a szaktárca tájékoztatóját egyfajta előjátéknak tekintik a március 30- án a Legfelsőbb Bíróságon sorra kerülő nyilvános tárgyalás előtt. A miniszter és az alapítvány kö­zött zajló per újabb fordulójára elvárják a minisztert is, ahol al­kalma lesz kifejteni véleményét az ügyről. Dankó István polgármester ér­tetlenségének adott hangot az OM-nyilatkozattal kapcsolatban. Mint mondta, az iskolaépület-át­adás kérdésében épp a megyei közigazgatási hivatallal szemben nyertek pert, s a Legfelsőbb Bíró­ság is helybenhagyta a döntést, il­letve a megyei ügyészség vizsgá­lata is azt állapította meg, hogy jogszerűen ment végbe az ingat­lan-bérbeadás folyamata. „Azzal, hogy a miniszter ismét felvetette ezeket az ügyeket, a független magyar bíróság döntéseit hagyta figyelmen kívül!” Az OKÉV-vizs­gálattal kapcsolatban pedig meg­állapította, hogy az alapvető eljá­rási hiányosságokkal készült el. A vizsgált intézmények vezetőinek véleményét sem kérte ki, ame­lyek nélkül a szabályok szerint semmis a vizsgálat, ráadásul - a polgármester szerint — megálla­pításai sem igazak. _____________TELEKI JÓZSEF, BANKA CSABA Szolnok Régóta húzódott már az egy­kori Bábaképző épületének ügye. Elképzelés több is szü­letett arról, hogy milyen irányban lehetne hasznosí­tani a régóta üresen álló épületet. A megyei önkor­mányzat most értékesíti az ingatlant. A Baross út 4L szám alatt lévő, úgynevezett Bábaképzőt a me­gyei önkormányzat - amelynek tulajdonában van az ingatlan - még egy 1998-as rendeletével mi­nősítette át korlátozottan forga­lomképesből forgalomképes va­gyonná, valamint ugyancsak egy határozatával ugyanezen évben az ingatlant értékesítésre kijelöl­te. Az ingatlan vagyonkataszter szerinti értéke a 2004. évi áfasza­bályoknak megfelelően bruttó 175 millió 482 ezer 500 forint. A 2003 őszén meghirdetett pályá­zatra három írásos vételi ajánlat érkezett, majd a 2003 decemberé­ben lefolytatott tárgyalások után az egyik pályázó (a Bau-Vertikál Kft.) visszavonta az ajánlatát. így az ingatlanra két végső ajánlat volt: a Bau-Komplex Kft. bruttó 190 millió forinttal, a Kútvölgyin- vest Kft. pedig bruttó 187 millió 500 ezer forinttal. A megyei köz­gyűlés holnapi ülésére készült határozattervezet szerint — ame­lyet a gazdasági és költségvetési bizottság, valamint a pénzügyi bi­zottság is egyhangúlag támogat - a szolnoki Bau-Komplex Építő­ipari, Vállalkozó és Ingatlanfor­galmazó Kft. veheti meg a telket és az épületeket. A vevő az ingat­lant ingatlanforgalmazói tevé­kenysége keretében kívánja meg­vásárolni. (Az adásvételi szerző­dés tervezetét egyébként meg kel­lett küldeni Szolnok önkormány­A Bábaképző építése 1924. ok­tóber végén kezdődött el a vá­ros által ajándékozott telken, és 1926. szeptember 7-én nyitot­ták meg az intézetet. Onnan 1982 októberében költözött át a szülészet, nőgyógyászat a megyei kórház újonnan megnyi­tott, 408 ágyas pavilonjába. zatának, hogy nyilatkozzon, kí­ván-e élni a törvényben biztosí­tott elővásárlási jogával.) Lapunk megkérdezte Bajzáth Bélát, a Bau-Komplex ügyvezető­jét arról, mi a tervük az ingatlan­nal, ám mint mondta, a pályázati kiírás erre nem tartalmazott kité­telt, s előbb várjuk meg az önkor­mányzat döntését, s csak utána érdemes erről beszélni. BARANYI GYÖRGY Nincs béke Újfaluban Ritka kép: egyezik a polgármester és a képviselők véleménye, igaz, csak a napirend meg­szavazásakor FOTÓ: MJ (Folytatás az 1. oldalról) A tegnapi testületi ülés, elsősor­ban a képviselők közbeszólásai­nak köszönhetően, többször sze­mélyeskedésbe fordult, az érde­mi munkára igen kevés időt for­dítottak. Egymást érik a testületi ülések Rákócziújfaluban, ezen a héten hétfőn és tegnap, valamint várha­tóan a jövő hét második felében is találkoznak a testületi tagok. A község jövője az ülésdömping el­lenére is erősen kérdésessé vál­hat, különösen a legutóbbi testü­leti ülésen elfogadott költségve­tés miatt. A polgármester által előter­jesztett fejlesztési elképzelésekre szánt pénzt drasztikusan csök­kentették. Ráadásul a képviselők és a polgármester közötti viszony enyhülésére sem látszik sok esély, például a testület a bérleti szerződések aláírására vonatko­zó jogot már meg is vonta Kecs­kés Jánostól. PÓKÁSZ ENDRE Néhány mondatban KARCAG. A Madarász Imre Egyesített Óvoda Kinizsi úti óvo­dája sikeresen pályázott a Soros Alapítványhoz. Az elnyert 300 ezer forintot az óvodába járó ro­ma gyermekek nevelésére hasz­nálják fel. de KISÚJSZÁLLÁS. A megyei ön- kormányzati fenntartású Kádas György Általános Iskola, Diákott­hon és Gyermekotthon új épüle­te megépítésének, illetve aka­dálymentesítésének támogatásá­ra benyújtott pályázat pozitív megítélését követően jelenleg zajlik a fejlesztések kivitelezői­nek kiválasztása. A közbeszerzé­si eljárásokat lezáró szerződések megkötését követően megkez­dődhetnek a kivitelezési munká­latok. BCY MEZŐTÚR. A közeljövőben to­vább bővülhet a Takács-tanya. A nyári alkotótáborok kedvelt hely­színe épületének tetőterét beépí­tik, így újabb szobák és műter­mek kialakítására nyílik lehető­ség. Az építkezés közel harminc- millió forintos költségeit SA- PARD-támogatásból szeretné fe­dezni a város önkormányzata, szs NAGYKÖRŰ. Mikrotérségi ösz- szefogásra készülnek a környék­beli települések. Nagykörű, Kő­telek, Tiszasüly, Besenyszög, Csataszög és Hunyadfalva ezen­túl a hagyományokat felelevenít­ve, közösen készül fellépni érde­keik képviseletében. Ennek első lépéseként szombaton délután játékos vetélkedőn döntik el, ki tud többet saját falujáról, majd hajnalig együtt hálóznak a nagy­körűi művelődési házban, szs SZOLNOK. Évértékelő munka- értekezletet tartott tegnap a szol­noki tűzoltóság. Az adatokból ki­tűnik, hogy a szolnoki tűzoltók vonulásai tették ki a megye tűzol­tóegységei által összesen teljesí­tett vonulások java részét. Tűz­esethez 576 alkalommal siettek, ez közel fele a megye összes ilyen jellegű vonulási adatainak. Igen nagy számban - 474 esetben - végeztek műszaki mentést, de jelentős erőt kötöttek le a vaklár­mák és a téves jelzések miatti in­tézkedések is. Á szolnoki tűzol­tókat 143-szor riasztották tavaly feleslegesen, hgy SZOLNOK. Visszahívja egykori biogazdálkodási tanfolyamainak hallgatóit a megyei népfőiskolái társaság keretében működő bio­gazdák népfőiskolája, hogy meg­ismertesse velük a legújabb ered­ményeket. Az ismereteket kiegé­szítő újabb kurzusra február 27- én kerül sor az agrárkamara Ba­ross úti termében, ba SZOLNOK. Az elmúlt esztendő­nél közel ötödével többen, ösz- szesen 1524-en keresték fel ta­valy telefonon, levélben, illetve személyesen a megyei Fogyasz­tóvédelmi Felügyelőséget. Az ügyfelek többsége inkább taná­csért, információért fordult a szakhatósághoz, ám az intézke­dést igénylő fogyasztói panaszok kapcsán tavaly is 252 ellenőrzést végeztek a szervezet munkatár­sai. A legtöbb kritika immár ha­gyományosan a lábbelik minősé­gével kapcsolatban fogalmazó­dott meg, ám emellett a közüze­mi szolgáltatásokat és a díjszám­lázás módját is sokan kifogásol­ták. BJ TISZAFÖLDVÁR. Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen, mivel ismeretlen tettes ellopta a felújí­tása alatt lévő házából a gázkon­vektort. Mint kiderült, a bűncse­lekményt egy 55 éves asszony követte el, aki lefűrészelte a be­rendezést és hazavitte. A rend­őrök megtalálták és lefoglalták a konvektort, mrfk TISZAIGAR. A „Zöld falu” prog­ram keretén belül 1,5 millió fo­rintot fordíthat sikeres pályázata révén fásításra a falu. A többi te­lepüléshez hasonlóan Igaron is a közmunkaprogramot segíti a zöld akció, amely áprilistól leg­alább hat, korábban tartós mun­kanélküli helyi lakos foglalkozta­tását oldja meg. pm TISZASAS. A tiszasasi Idősek Bentlakásos Otthonának jelenleg húsz lakója van. Mivel egyre több a magányos, gondozásra vá­ró idős ember, már korábban pá­lyáztak a bővítésre. Az új épület­szárnyban ki is alakítottak továb­bi hét szobát. Újból pályázott az önkormányzat, és végül nyertek kétmilliót berendezésre és felsze­relési tárgyakra, dszm TISZASÜLY. Az önkormányzat arra törekszik, hogy kiépüljön a településig a földgázvezeték. A megvalósítás első ütemére be­adott pályázatot az Észak-alföldi Régió Fejlesztési Tanácsa elfo­gadta. Ennek értelmében idén megépülhet a gázvezeték Fegy­verektől Nagykörű és Csata­szög településekig. Egy újabb si­keres pályázat pedig lehetővé tenné, hogy Hunyadfalva, Kőte­lek és Tiszasüly is földgázhoz jusson. MCA TÚRKEVE. A képviselő-testület döntése alapján a város szülötté­ről, az Amerikában letelepedett rendező-producer Korda Zoltán­ról nevezték el a Táncsics utca egyik szakaszát, az ott élőket azonban „elfelejtették” erről megkérdezni. A lakosok ezért aláírásgyűjtést kezdeményeztek a névváltoztatás ellen. Mint mond­ják, nem a híres Korda fivér ellen van kifogásuk, sőt szerintük Kor­da Zoltán többet érdemel annál, mint hogy csupán egy utcarészt nevezzenek el róla. szs ÚJSZÁSZ. A családonként 2500 forint lakásfenntartási támogatás­ban részesülők igényjogosultsági feltételeit tekintette át a helyi ön- kormányzat legutóbbi testületi ülésén. A kérelmeket a polgár- mesteri hivatalban lehetett be­nyújtani, ahol az ügyintézők a kritériumokról adtak felvilágosí­tást az érdeklődőknek. A támoga­tottak, illetve az elutasítottak a napokban kapnak értesítést, mg

Next

/
Thumbnails
Contents