Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-17 / 40. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Február 17., kedd M Csak szóban segítenek Egykoron a téeszben azt látta, sok a lógós Ha a 79 éves Dávid István szakmáját fel kellene sorolni, erre egyetlen szó lenne alkalmas: földműves. Kisújszállás- A földnek más az illata, amikor a határ tavasz- szal nyit, megint más nyáron, amikor terem, és újra másféle az őszi szántás után, amikor ő is pihen, akár a természet, és vár a kikeletre. Ez az illat gyerekkoromban megfogott, és egy életre rabul ejtett - állítja. Tősgyökeres gazdálkodó családban született. Anyai ágon volt rá példa, hogy a tanya körül száz holdon szorgoskodtak, majd ez a föld szétaprózódott. Amikor nősült, öt holdon kezdte a termelést. Előfordult, nem a hajnallal keltek, hanem le sem feküdtek, így lett belőle tizenkét hold. Párszor aratott csak ezen, mert 1950-ben őt is betagosították.- Semmi rosszat nem mondhatok emiatt, mert jó helyem volt, hiszen értettem a gazdálkodáshoz, így brigádvezető lettem. Sőt négy elismerést, kitüntetést is kaptam - mondta. ’56 után mégis kiugrott, és akkor már 14 és fél holddal bajlódott. Haragudtak rá, még a párttitkár is kiment hozzá visszahívni a közösbe.- Ide figyelj, Pista! Gyere vissza! Ha te belépsz, jön a többi is. Hallod?- Hallom, bátyám. De úgy vagyok vele, én nem vagyok párttag, amit fenn mondanak rám, így nem kötelező. Ezért maradok, boldogulok, ahogy tudok. Még volt egy ok, amiért nem ment vissza.- A téeszben azt láttam, sok a lógós. Nem egyformán húzott mindenki, volt, akinek csak beosztást adtak, meg keresetet, de a munkát elkerülte. Ezt sose bírtam még nézni se. Dávid István így évtizedekig magán- gazdálkodó maradt. Most a fiával együtt 40 hektáron gazdálkodnak. Köszönik, megvannak, tavaly közepesen eredményes évet zártak. Folyamatosan vettek gépeket, ahogy bírtak. Kölcsön egy forint sincs, nem is volt.- Ilyen banki feltételek mellett nem megyünk vele semmire. Ráadásul ma is az a helyzet, hogy az agrártárca szóban minden segítséget megad a hozzám hasonló családi gazdálkodónak, a valóságban meg ez egy nagy léggömb, tele levegővel. Azért megkapta az ötödik kitüntetését is. Még az Antall-kormány idején átvehette az „Aranykoszorús Kisgazda” kitüntetést. Néha kinéz a birtokra, a határba, mert ugyan még a tél tartja hadállásait, de a szelek már néha-néha a tavasz üzenetét, illatát röpítik tova a tágas kisúji határban. D. SZABÓ MIKLÓS Nem csak az árvízvédelem a cél Néhány mondatban Új kifutók a nyáron Jászberény Idén ünnepli megalapításának 25. évfordulóját az Állat- és Növénykert. A negyedszázad alatt az intézmény szerves részévé vált a város kulturális, pedagógiai, környezetvédelmi életének. A kert munkatársai a jubileum évében számos újítással szeretnék gazdagabbá tenni a város egyik nevezetességét. Nemcsak törvényi előírás, de korkövetelmény is, hogy az állatokat minél jobb körülmények között mutassák be a látogatóknak. Az állatkertben már jó ideje megkezdődött az elavult kifutók cseréje, s úgy tűnik, a lendület idén sem hagy alább. A város költségvetésével együtt az ön- kormányzat elfogadta az állatkert idei költségvetését is. Mint azt Fercsik Péter igazgatóhelyettestől megtudtuk, az így meghatározott összeg jó alapot ad az éves működési költségek fedezésére. Tavaly több pályázatot adott be a jászberényi kert, amelyekből jó néhány szerepelt sikerrel. A fejlesztések már megkezdődtek, de ahhoz, hogy be is tudják ezeket fejezni, az idei pályázati keretre is szükség lesz. A kiírások várhatóan áprilisban jelennek meg, de egyelőre azt nem lehet tudni, hogy a költségvetést érintő megszorító csomagban ez a tétel szerepel- e. Már megkezdődött az ormányos medvék kifutójának építése. Egy egész csapat medvét kívánnak látványos körülmények közptt a közönségnek bemutatni. Új házat kapnak a papagájok is, a hozzá tartozó szabadtéri röpdékkel. Megkezdődtek az új kenguru- és az emukifutók építési munkái is. Mindegyik befejezése a nyárra várható. BANKA CSABA Tisza mente A XIX. századi nagy Tisza- szabályozás óta a legnagyobb átalakítás előtt áll a folyó magyarországi szakasza. Vésztározók épülnek, amelyek azonban nem csak az árvízvédelemben jelentenek változást. A témáról Szo- boszlai Zsolt MTA—szociológust kérdeztük. Más szervekkel készült koncepciójuk végső célja a Tisza mente integrált terület- és vidékfejlesztési programjának elkészítése, amely a folyó régi árterületén lévő 435 települést érinti. A fejlesztésre megvan a kormánytámogatás. Az üggyel tárcaközi bizottság foglalkozik. A közeljövőben megkezdődő szakmai-társadalmi vita tapasztalatainak beépítése után még tavasz- szal megkezdődik a koncepció „aprópénzre váltása”, azaz kijelölik a térségi szintet és a helyi szereplők feladatait, a közreműködők körét, feltárják a lehetséges forrásokat, felmérik a társadalmi, gazdasági, környezeti hatásokat. Szoboszlai Zsolt szerint a térségbe többletforrások érkeznek, a táji és társadalmi adottságokra alapozva gazdasági előrelépés történik, aminek a foglalkoztatásban is várhatók következményei. Javul a térség települési infrastruktúrája. A vésztározókban megfogott víz kedvező feltételeket teremthet a fokgazdálkodásra. Nő a térség árvízi biztonsága, ami az infrastruktúra fejlődésével párhuzamosan kedvező hatást gyakorolhat a beruházásokra. BISTEY ANDRÁS ABÁDSZALÓK. Az előző évihez képest 20 százalékkal növekedett a vendégéjszakák száma a Tisza-tó népszerű üdülőtelepülésén és környékén. Az ötezres lélekszámú helység idén még inkább fokozni szeretné vonzerejét, mégpedig a szolgáltatások fejlesztésével, ta BUDAPEST. Február 18-án Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitja meg, s négy napon át, február 21-ig tart nyitva a mezőgép piac hazai legjelentősebb szakkiállítása, az Agro+Mashexpo. A kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpont négy pavilonjában, több mint 17 ezer négyzetméteren, a tavalyi rekordot is megjavítva, 200 kiállító részvételével zajlik. A kiállítók között ebben az évben először jelennek meg a dísz- és konyhakertek eszközeit, kerti gépeket és felszereléseket kínáló cégek. Jász-Nagy- kun-Szolnok megyéből kilenc kiállító vesz részt a szakkiállításon. Jelen lesz a mezőtúri Ag- roszolért Kft., valamint a szolnoki Agrowolf, az ALEX, az Ihász, a Kverneland Hungária, a Magtár, a Nerthus Trade Kft., illetve a GITR és a TVM Rt. ta BEREKFÜRDŐ. Szerencsés kimenetelű baleset történt vasárnap este Berekfürdő határában. Az Opel Astra gépkocsi vezetője elnézte a kanyart, és egyenesen az árokba hajtott, ott még megtett jó pár métert, amíg a képen látható fa megfogta az autót. A járművet vezető fiatal hölgy saját lábán szállt be a mentőautóba, de KARCAG. A karcagi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Varga István pénteken lemondott posztjáról. Az új elnökválasztásáig a feladatot Johan Anna elnökhelyettes látja el. de MEZŐTÚR. A mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium legújabb épület- együttesében található a nemzetközi szabványoknak megfelelő küzdőterű tornaterem. Mivel a lelátón több százan elférnek, ezért nemcsak sport-, hanem egyéb iskolai rendezvényekre is tudják azt használni. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS SZOLNOK. A báli szezon a megye horgásztársadalma számára is találkozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosít. Idén sem lész ez másként, hiszen a Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége szervezésében február 21-én immár hagyományosan hangulatos horgászbálon cserélhetnek tapasztalatokat és szórakozhatnak önfeledten a vizek és halak szerelmesei, bj rcc Vegye át a vezetést! FordFocus már 2.749.000 forinttól 2 év teljes körű garancia LUXUS HIHETETLENÜL KEDVEZŐ ÁRON 3.295.000 forinttól most még. FordFocus Fresh: klíma ABS + EBD, 2 légzsák, távirányítós központi zár, elektromos ablak, elektromos tükör, fedélzeti computer, első ködlámpa, rádiós magnó, szervokormány, állítható kormány és ülés magasság. FordFocus Minőség. Megbízhatóság. Nesztor Kft. Szolnok, Abonyi út 1/c. Tel.: 56/512-412, 56/375-201 Cegléd, Külsőkátai út 1. Tel.: 53/500-130 E-mail: ford@nesztor.hu www.nesztor.hu Vegyes átlagfogyasztás: 5,7-10,5 I/IOO km, C02-kibocsátás: 152-250 g/km. TISZTELT SZÜLŐK! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2004-2005-ös tanévben ismét lehetőséget biztosítunk az átlagosnál jobb képességű, jelen tanévben 4. osztályos gyerekek emeltszintű oktatására iskolánkban. Tehetségük megismerése és fejlesztése érdekében több képességfejlesztő tréninget, ismereteik bővítésére „blokkokat” szervezünk. Két Idegen nyelvet tanulnak ötödik osztálytól, hetediktől hármat! Vidéki tanulóknak kollégiumi elhelyezést biztosítunk, ez Ingyenes, csak az étkezési térítési díjat kell fizetni, ami a tanuló tanulmányi átlaga alapján szintén lehet ingyenes is. A jelentkezéshez szükséges a tanuló félévi bizonyítványa. Jelentkezési határidő: 2004. március 15. Jelentkezési cím: 5200 Törökszentmiklós, Bethlen G. Református Iskola Érdeklődni: 56/390-286-os telefonon. •132732•_________________________________________________________________________________ _________ Ma hirdetési ügyekben DEKALB• kukorica hibridek Csúcsteljesítmény kiváló stressztűrőképességgel minden éréscsoportban! DK 391 (FAO 300) - igen koraiak szemnedvessége a korai érésűek egyik legjobb szemtermésével DK 440 (FAO 330) - a csúcs termés és stressztűrőképesség legjobb ötvözete a korai hibridek között DK 471 (FAO 410) - öt éve a legnagyobb területen termelt kukorica - rengeteget bizonyított DK 537 (FAO 510) - a késői érésűek között a legnagyobb szemtermés a középérésűekre jellemző szemnedvességgel Szaktanácsért és tájékoztatásért forduljon helyi kereskedelmi képviselőnkhöz! Jász-Nagykun-Szolnok megye: «„koma • Kökény Benő (06-20 455-1094) Napra«*,* • Repce MONSANTO j^j DEKALB®, a siker szárnyain Fodor Beáta segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-728-as telefonszámon. Telefonos apróhirdetések felvétele: 56/516-716 Március 17. 19.00 óra - kamaraterem „SZÉPSÉGEM TITKAI” VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJÁNLATA Február20. 14.00 óra - aula DERŰS ÓRÁK NYUGDÍJASOKNAK Február 21. 15.00 óra - színházterem A SZOLNOKI DALMA DANCE KLUB I. FÉLÉVI ZÁRÓVIZSGA BEMUTATÓ ELŐADÁSA Február 25. 16.00 óra - előadóterem EGÉSZSÉGÜGYI KISAKADÉMIA „Őszintén a fül-orr-gégészeti megbetegedésekről" Vendég: Dr. Jakab Tamás osztályvezető főorvos A beszélgetést Dr. Nagy László vezeti 15.00 órától a MÁV Kórház munkatársai a helyszínen egészségügyi méréseket végeznek. Február 27. 14.00 óra - színházterem A FILHARMÓNIA KELET-MAGYAR ORSZÁG KHT. BÉRLETES HANGVERSENY- SOROZATA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Donizetti: A csengő. A vígopera keresztmetszete. Közreműködnek: Ókovács Szilveszter, Szvétek László - ének, Bodnár Gábor - zongora Február 28. 16.00 óra - színházterem GYERMEK - TINI DIVAT SHOW A Zsanett Tánc és Modell Stúdió bemutató műsora KIÁLLÍTÁSOK: Február20. - március6. -kamaraterem GYŐRBÍRÓ ENIKŐ KERÁMIKUS- MŰVÉSZ EMLÉKKIÁLLÍTÁSA Megnyitó: február 20.17.00 óra Február 23-24. 9.00-18.00 óráig - aula PÉCSI MECSEK GALÉRIA- KÉPKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR Február 27-ig - II. emeleti galéria „A BOROSTYÁNKŐ ÚT VONZÁSÁBAN” MAGYAR-ÉSZT KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA I Március 1-7-ig 9.00-18.00 óráig- II. emeleti galéria | EXKLUZÍV & EXTRÉM I Két világhírű kiállítás egyben szuper sztárok, I hírességek, történelmi személyek közel fél száz életnagyságú, élethű mása viaszból Március 6-ig -1. emeleti Fotógaléria SZOLNOKI FOTÓPÁLYÁZAT 2003. A JÁSZKUN FOTÓKLUB KIÁLLÍTÁSA MŰSORELŐZETES: | Március 5. 19.00 óra-zeneterem i MOLIÉRE: TARTUFFE I A Híd Színház bemutatója- GALLA MIKLÓS ÖNÁLLÓ ESTJE Másfél órás poéndömping 90 percben Március 29. 19.00 óra - kamaraterem DÁSA LIBIAKOVÁ & NOTHING BUT SWING TRIO- SZLOVÁKIA A legjobb szlovák swing énekesnő műsorának gerincét a népszerű amerikai számok adják. Március 30. 19.00 óra - kamaraterem THE BOONDOCKERS SKIFFLE BAND-USA A legjobb kaliforniai zenészekből álló együttes műsorának alapját a hamisítatlan és minőségi amerikai tradicionális jazz jelenti. Április 7. 19.00 óra - színházterem „80 PERC ALATT A FÖLD KÖRÜL” ATALAMBA ÜTŐEGYÜTTESSEL „MESÉK SZÁRNYÁN” Bérletes előadássorozat óvodásoknak és kisiskolásoknak 2004. március 16.10.00 és 14.00 óra CSALAVÁRICSALAVÉR A miskolci Csodamalom Bábszínház bábjátéka 50 percben. 2004. április 1.10.00 és 14.00 óra SALAMON KIRÁLY VARÁZSGYŰRŰJE Zenés mesejáték a Forrás Színházi Műhely előadásában. Látványos, sodró lendületű kosztümös előadás az Ezeregy nap és az Ezeregy éjszaka legszebb meséiből. 2004. május 5.10.00 és 14.00 óra A FURFANGOS CSUDADOKTOROK A Maszk Bábszínpad előadása 50 percben. Jegyek és bérletek kaphatók a Városi Művelődési és Zenei Központ (Szolnok, Hildtéri.) pénztárában, hétköznap 15.00-18.00 óráig, vagy megrendelhetők az 56/514-579 és a 375-906-os telefonszámon. A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. INFORMÁCIÓK: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Hild János tér 1. Információs telefonszám: 56/514-569 E-mail cím: vmzk@szolnok-vmzk.hu Jegypénztár: hétfőtől péntekig 15.00-18.00 óráig