Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-16 / 39. szám
10. OLDAL S P ŐRT 2004. Február 16., hétfő HH Kék-fehér szívvel A közelmúltban töltötte be 90. életévét Kántor Lajos, a Szolnoki MÁV SE egykori labdarúgója és tekézője. Az idősebb szolnoki sport- szerető nemzedéknek minden bizonnyal ismerősen cseng a Kántor név. A családfő illetve leszármazottai és azok rokonai is szinte egytől egyig a vasutas klubban versenyeztek. Az 1913-ban született Lajos bácsi eleinte a futball pályákon koptatta az egyesület kék-fehér mezét, majd később a tekesportban jeleskedett. Egy idő után kulcspozícióba került, hiszen - MÁV Járműjavító dolgozójaként - a Körösi úti csarnok ajtaját is ő nyitotta és zárta. Egyik fia, Sándor vasutas-válogatott tekézőként öregbítette a família és a klub hírnevét — számos pályacsúcs birtokosa, többszörös vasutas-válogatott. Antal a MÁV II-ben kergette a labdát, Marika lánya pedig úszott, majd szintén a tekesportban bizonyított. A sportos család talán legismertebb tagja a futballista Mihály, aki mint utánpótlás Európa-bajnok a MÁV, majd a Honvéd Szabó Lajos SE után az MTE-hez igazolt, s a legendás Vasas elleni MNK-elődöntőt követően épp az lllovszky RudoZf vezette Fáy utcaiak szerződtették le. Ihászt váltotta a balhátvéd posztján, s a kőkemény bekkre hamarosan Baráti Lajos is felfigyelt. A címeres mezt tízszer öltötte fel, majd levezetésként a Salgótarjánban, s végül Rákóczifalván focizott. Lajos bácsi majd mindegyik bajnoki mérkőzését megnézte fiának, akire — mint a többi gyermekeire is — méltán büszke. Az irigylésre méltó szellemi frissességgel bíró Lajos bácsi tíz éve nem látogatja szeretett egyesülete versenyeit, mivel letiltották ingyenes belépőjét. A 90 esztendős Kántor Lajos- nak ezúton is jó egészséget kívánunk. _______________m.g. ______ ______________Kerékpár____________________ Elhunyt Marco Pantani Váratlanul elhunyt szombat este Marco Pantani olasz kerékpáros, aki 1998-ban egyszerre megnyerte a világ két leghíresebb körversenyét, a Tour de France-t és a Giro d,Italiát. Nevéhez összesen 36 jelentős győzelem kötődik, az elsőt 1994-ben egy Giro-szakaszon, az utolsót 2000-ben egy Tour de France-etapon aratta. Legsikeresebb éve 1998 volt, amikor mindkét körversenyt megnyerte. 1965 óta ő volt az első olasz, aki Tour de France-t tudott nyerni. 1999-ben doppingvád miatt kizárták az olasz körversenyből. 2002-ben nem indulhatott, mert kiderült, hogy előző évben inzulint használt. Tavaly Pantani még versenyzett, 14. lett a Giro d,Italián. A Tour de France-on viszont nem indult, mert depressziós problémái miatt kórházban kezelték. Halála megrázta az egész kerékpáros társadalmat. Marco Cipollini, szintén olasz volt világbajnok kerékpáros vasárnap hajnalban kijelentette, hogy az egész sportágat sújtó óriási tragédiáról van szó. A nyomozók vezetője vasárnap boncolást rendelt el, hogy megállapítsák, mi okozta Marco Pantani halálát. Paolo Gengarelli rendőrfőnök elmondta: a 34 éves sportoló halálával kapcsolatban kizárják az idegenkezűséget, és tény, hogy a holttest mellett több doboz nyugtatót találtak. Gengarelli azt is elárulta, hogy Pantani - aki régóta depresszióban szenvedett - néhány sort írt egy, a szobában talált papírlapra, de mint fogalmazott: a írás nem búcsúüzenet volt. A kerékpáros közel egy hete költözött be a hotelbe, és azóta szinte senkivel sem kommunikált, a családjával és a barátaival sem tartotta a kapcsolatot. Az utóbbi napokban már csak vacsoraidőben mozdult ki a szobájából, és a személyzetnek éppen az tűnt fel, hogy szombaton este ez nem történt meg. Kopogtattak nála, s miután nem érkezett válasz, a pótkulccsal kinyitották az ajtót, de már csak a padlón fekvő holttestre találtak. A Kalóznak becézett Pantani pályafutását többször is doppingbotrány árnyékolta be, depresszió és kábítószer-függőség miatt tavaly nyáron egy Padova melletti klinikán kezelték. A klasszis kerekes halála sokkolta egész Olaszországot, ezt hűen tükrözi a Gazetta dello Sport vasárnapi címlapja, ame- lyen ez áll: „Elvesztett hős, imádtunk téged”. ___________■ Ká ntor Lajos ___________________Kézilabda___________________ A Dunaferr javított a mérlegen Gyászosan szerepeltek a magyar kézilabdacsapatok az európai kupák szombati felvonásán: mind az öt együttes kikapott. A spanyolországi kirándulás háromból három vereséget hozott. A férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Fotex KC Veszprém 33-24-re maradt alul a Ciudad Reáliái szemben, s ez nem sok jót ígér a visszavágóra. A női BL 5. fordulójában a Ferencváros 29-24-re kapott ki az Elda Prestigio otthonában, így a záró körre maradt a döntés, ki jut a legjobb nyolc közé. A női EHF Kupa nyolcaddöntőjének nyitó felvonásán a Győri Graboplast ETO KC 30-26-os vereséget szenvedett az Itxako Estella vendégeként. Ez a hátrány azonban ledolgozhatónak tűnik. A hazai közönség előtt szereplő férfi gárdák is botlottak. A BL negyeddöntőjében a Pick Szeged 31-30-ra kapott ki a sztárokkal felálló német Magdeburgtól. Az EHF Kupa negyeddöntőjében a Dunaferr nem bírt az orosz Dinamo Asztrahánnyal (30-32). Vasárnap a női BL-ben a Dunaferr otthon fogadta a Trier együttesét, és 30-22-as győzelmet aratott.________________________■ Fo cimeccsek futószalagon Német és társai (jobbra) csak egyszer tudták a karcagiak kapuját bevenni Labdarúgás Szolnok: Szűcs (Rézsó) - Lázár (Lettrich), Antal, Balogh, (Rontanék), Müller - Kotula, Millink- hoffer (Remiit), Kádár T., Novák- Német (Pelles), Balia (Fedor). Edző: Tóth Dénes Karcag: Rácz - Orosz, Szalai, Pintér (Földi), Békési (Fekete II)- Balogh J. (Kemecsi), Trencsé- nyi, Ulveczki, Kádár G. - Bese (Hajdú P.), Berecz. Edző: Sólyom Vilmos Gólszerző: Kotula A múlt heti harmadik edzőmérkőzésén pályára lépő MÁV végig mezőnyfölényben játszott, de a jól védekező Karcagnak egy esetet kivéve sikerült a kapuját megvédeni a góltól. Németék ezúttal a befejezéseknél nem koncentráltak eléggé, túlkombinálták helyzeteiket. A heti folytatásban - a tervek szerint idegenben szerepelnek - a szolnokiak szerdán a Békéscsaba, szombaton pedig a Ferencváros vendégei lesznek Tóth Dénes: — A felkészülésünk része volt a mérkőzés. FOTÓ: CSABAI Sólyom Vilmos: - Amit taktikailag megbeszéltünk, azt sikerült teljesíteni, jó célt szolgált a találkozó. További eredmények: Tiszafü- red-Abádszalók 1-4 (0-1), gólszerzők: Dajka M., ill. Vona 2, Szoboszlai, Sipos. VLC-Rákóczi- falva- Jászberényi SE-Vasas 2-3 (0-1), gólszerzők: Ruskó 2 (egyiket 11-esből), ill. Boros, Györki, Kónya. Mezőtúr -Túrkeve 0-2 (0-1), Szipkó, Kántor. Újszász- BVSC1-2 (0-2), hazai gólszerző: Szilvási (11-esből) TUDÓSÍTÓINKTÓL Sorokban ÚSZÁS. Batházi István harmadik lett 200 m-es vegyesúszásban, Michael Phelps pedig ötödik aranyérmét szerezte meg ugyanezen a távon Orlandóban, az Egyesült Államok úszóbajnokságának zárónapján. LABDARÚGÁS. Gellei Imre személyében gyorsan megtalálta a menesztett Mihalecz István utódját a ZTE labdarúgócsapatának vezetése. Az egerszegi klub elöljárói 2004. június 30-ig kötöttek szerződést a volt szövetségi kapitánnyal, akinek munkáját Elekes József pályaedzőként, Tamás Gyula pedig kapusedzőként segíti. Gelleitől az osztályozómentes bentmara- dást és a Magyar Kupa megnyerését várják a ZTE vezetői. SZINKRONKORCSOLYÁ- ZÁS. A Székesfehérvári Curling és a Miskolci Jégvirág vegyes csapata nyerte a szinkronkorcsolyázók 12. országos bajnokságát. Az ob-t három kategóriában nyolc csapat részvételével rendezték meg. A felnőttek versenyében győztes együttes képviselheti Magyarországot az április 1-jén kezdődő zágrábi világbajnokságon. ATLÉTIKA. Több számban a világ idei legjobb eredménye született a karlsruhei fedett pályás atlétikai versenyen, amelyen Varga Judit országos csúccsal, 4:06.04 perccel lett harmadik 1500 m-en. Varga közel egy másodpercet faragott a saját, Stockholmban felállított 4:07.01 perces országos csúcsán. A magyar klasszis a svéd városban adta át a múltnak Rácz Katalin 16 éves rekordját (4:07.88). Az egész szezonban remeklő brit Jason Gardener, aki a március 5. és 7. közötti budapesti világbajnokság egyik nagy esélyese, szenzációsan futott 60 m-en, s az ebben az évben eddig egyedülálló 6,46 mp- cel nyerte a versenyt óriási, közel két tizedmásodperces előnnyel. A német közönséget az etiópok olimpiai és világbajnoka, Haile Gebrselassie is lenyűgözte: a klasszis 3000 m-en 7:29.34 percet száguldott. A női 800 m „királynője”, a mozambiki Maria Mutola ezúttal is megközelíthetetlennek bizonyult, s 1:57.48 perccel nyerte a számot. Bemutatkozott a Minardi-----Forma-1 Ór iási közönségsikert hozott a Minardi-Cosworth kétüléses autójának vasárnap délutáni budapesti bemutatója, a Városligetben legalább tízezren köszöntötték Baumgartner Zsoltot és Gianmaria Brunit. Óriási közönségsikert hozott a Minardi-Cosworth kétüléses autójának vasárnap délutáni budapesti bemutatója, a Városligetben legalább tízezren köszöntötték Baumgartner Zsoltot és Gianmaria Brunit. Harminc perccel a 14 órára meghirdetett kezdés előtt már óriási tömeg gyülekezett a Vajda- hunyad vár és a Széchenyi fürdő környékén, hogy megtekintse a Kós Károly sétányra „kiírt” bemutatót. A szurkolók tapssal köszöntötték a kiérkező csapattagokat, különösképpen a Forma-1 első magyar versenyzőjét. Baumgartner Zsolt mosolyogva integetett rajongóinak, majd ő vezette a „pályabejáráson” az autót, amelyben rajta kívül Bruni, valamint Paul Stoddart csapatfőnök ült. A 23 éves tehetség szerepléséhez a támogatói klubon keresztül járulhattak hozzá magánemberek is, közülük heten próbálhatták ki utasként a Tyrell 1999-es modelljéből épített kétüléses kocsit. A tömeg olyannyira lelkes volt, hogy a biztonságért felelős személyek nagy türelme kellett a bemutató zavartalan lebonyolításához. Baumgartner Zsoltot sokszor ünnepelte a közönség, tapsvihar, s lelkes üd: vözlés köszöntötte száguldását. A kezdeti feszültség után Stoddart hangulata is egyre jobb lett, a csapatfőnök széles mosollyal beszélgetett a rajongókkal és istállójának jelenlévő szakembereivel. „Pontosabbak” voltunk az Euroligában Molnár Tamásék (9) igazi csapatteljesítménnyel fektették kétvállra a volgográdiakat FOTÓ: BUGÁNY VÍZILABDA, _____NEMZETKÖZI KUPÁK Eu roliga Domino-BHSE— Szpartak Volgograd 13-11 A magyar gólszerzők: Molnár 5, Biros 4, Szívós 3, Kiss G. 1. A Kőér utcai összecsapáson Biros kapufás góljára, majd Szívós pattintásos találatára is gyors válasz érkezett, aztán az oroszok percei következtek, akik elhúztak előbb kettővel (2-4), majd a 3. játékrészben már hárommal is (5-8). Szerencsére az addig korántsem acélos produkcióval kirukkoló Domino még jó időben elkezdett hajrázni, s a negyed végén Szívós „mérföldes” ejtésénél 9-9-es döntetlent mutatott az eredményjelző. Mi több, Biros 4. negyed elején lőtt negyedik gólja már a fordulatot jelezte, s a nagyszerű finis, benne az öt gólig jutó Molnár remek játékával meghozta a biztos győzelmet, két vereség után az elsőt a magyar bajnok részéről az Euroligában. A 4. fordulóban a Domino- BHSE az eddig mindhárom mérkőzését megnyerő Jadran Herceg Novit fogadja február 29-én (Kőér utca, 17 óra). Olympic Nice— BVSC-Brendon 7-7 A magyar gólszerzők: Varjas, Nyéki 2-2, Kis G., Czigány, Decker. A hazai medence előnye leginkább a franciáknak ítélt jóval több emberfór formájában jelentkezett a vasutascsapat szombati vendégfellépésén, amelyet pedig a továbbjutási esélyek feljavítása végett jó lett volna győztesen zárni. Ehelyett döntetlennel végződött a kiruccanás, amelynek mindent egybe vetve még örülhet is a magyar kupagyőztes, hiszen Nyéki egyenlítő gólja a legutolsó másodpercben született meg. A BVSC a következő fordulóban, február 29-én a Mladost Zagreb vendége lesz. Vasas-Plaket-Olympiakosz Pireusz 8-8 A magyar gólszerzők: Madaras 3, Steinmetz Á. 2, Vindisch, Varga T„ Varga D. Az esélyesebbnek számító, válogatottakkal teli magyar élcsapat gyatra játékkal rukkolt elő a szintén több válogatott pólóst felvonultató görög gárdával szemben, amely 2-2 után elhúzott, s végig vezetett a mérkőzésen. A Vasasból sokan formán kívül játszottak, csupán a negyedik hét percben villantott fel valamit igazi tudásából a gárda, amely végül is 48-as vesztes pozícióból mentette döntetlenre az összecsapást. LEN-kupa Vuliagmeni-Jégcsillag-FTC 8-5 A magyar gólszerzők: Létay, Tóth L. 2-2, Lehmann 1. A ferencvárosi pólósok számára az athéni látogatás a Görögországra támadó ítéletidő mellett a vereség miatt is kellemetlenül viszontagságosra sikeredett. A magyar OB I negyedik helyezettje szombat estére kiírt meccsét a hóvihar következtében már csak azért sem tudta lejátszani, mert az athéni nemzetközi repülőteret lezárták, így a játékvezetőkön kívül a mérkőzés LEN-ellenőre sem érkezett meg időben a görög fővárosba. A vasárnap délelőttre halasztott összecsapáson a hazaiak biztosan nyertek, a február 28-i budapesti visszavágón (Komjádi uszoda, 16 óra) a zöld-fehérek számára felettébb nehéznek ígérkezik a háromgólos hátrány ledolgozása, s ily módon a legjobb négy közé jutás a vízilabdázók második számú európai kupájában.