Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-09 / 33. szám

6. OLDAL TÜKÖR H IRDETESEK 2004. Februar 9., hétfő U : H A világtalan a kezével, szívével lát ____ ~ El veszítettem a látásom, de kaptam helyette szép családot, lehetőséget, hogy túléljem a csapást - állítja Tóth Lászlóné Vallka néni fotó: csabai istvAn Hófehér a haja és 1952. szeptember 6-a óta egy hófehér bot is hozzá tartozik a szemé­lyéhez. Pedig akkor még csak huszonöt és fél éves volt, amikor ez a tragédia történt. A tiszaörsi Tóth Lászlóné Valika úgy ve­szítette el a szeme világát, hogy az egyik gyerekük akkor ötéves volt, a másik négy, a harmadik héthónapos, a negyediket meg már vakon szülte. Hogy akkor és az­óta mi történt vele, kiderül az írásból. Portré Meszet oltott, és ki tudja hogyan, de egy pus­kagolyó is került a mésszel a vödörbe. Fel­robbant a lövedék, telefröcskölte az arcát, ruháját, szemét mésszel. Gyorsan lemosták amit tudtak, és vitték az orvoshoz. Három­szor is műtötték a szemét, és hallotta, hogy a műtétek előtt jól összevitatkoztak az orvo­sok. Akadt aki a beavatkozás mellett volt, akadt aki ellene. A harmadik operáció azért késett, mert éppen Rákosi Mátyás és kísére­te látogatott el Debrecenbe, és Kettesi Aladár szemész professzor úrnak is ki kellett men­ni, integetni a bölcs vezérnek. Ami lényeg: kezdetben még látott homályosan, keveset, de a műtétek után koromfekete lett a reggel, koromfekete a nappal. Eltűntek a kedves ar­cok, a családtagok, ismerősök, és tulajdon­képpen mindent újra kellett kezdeni. Azt, hogy hol van a szekrény, a kályha, az ágy, és azt, hogy merre a kamra, a kenyér, a kés. Iszonyatos hetek, hónapok következtek. Rá­adásul 1964 áprilisában elveszítette férjét is. Sehonnét sem kaptak egyetlen fillért sem, abból éltek, hogy a nagyobb gyerekek eljár­tak dolgozni. Az első nyugdíj 875 forint volt és azt csak decemberben kézbesítették. Hogy mi éltette? Az, hogy a gyerekeket becsülettel, tisztességgel fel kell nevelni. Szó volt arról, hogy bekerül a vakok intéze­tébe, ahol valamilyen szakmát elsajátíthat. Vállalta volna, de a gyerekeket ezerszer job­ban szerette az ő boldogulásánál. Éppen ezért, ha ő él ezzel a lehetőséggel, a kicsi­ket állami gondozásba veszik, viszik. Erről pedig hallani sem akart. Bármilyen hihetetlen, mindig megtalálta a helyét és világtalanul is fontossá tudta tenni magát. Mostanság már nyolc unoka, négy déd­unoka is tartozik a csa­ládhoz.- Sose láttam őket, csak a kezemmel és a szívemmel simogatom meg az arcukat. Mert a vak ember a kezével, szívével lát. Remek szakács híré­ben áll, jószerével na­ponta főz a családnak. Még 78 évesen is emlé­kezik arra, mit hová tett, miközben már a fele korúak meg a fiata­labbak is folyvást ke­resnek valamint. A kul­csot, a pénztárcát, a szemüveget... Nyáron a kiskertet bekapálta, rendben tartotta, de ezt Klári lá­nya már tavaly nem en­gedte. Mivel a világ mindig koromfekete, a pontos időt a rádióból tudja meg. Hallgatja a magnót is, a kazettákat a könyvtárból kölcsön­zi a lánya, így ismerke­dik meg Móra, Mik­száth műveivel. A teljességhez hozzá­tartozik, hogy 1956- ban még egyszer meg akarták operálni, de ehhez nem járult hoz­zá.- Elég volt a három műtét, hiszen ezek után az lett az eredmény, hogy semmit se látok. Tulajdonképpen elégedett az életével. Ha már a vakvéletlen vagy a sors azzal sújtot­ta, hogy igazságtalanul, fiatalon elrabolta tőle a szeme világát, de helyette adott neki lehetőséget a túlélésre, a csapáirélvise!ésé­re. Egy kedves, szerető, megértő családot, ahol pontosan megvan az ő helye is. Aznap, amikor beszélgettünk tésztát nyújtott.- Húsleves lesz ebédre, meg még tegnap­ról maradt marhapörkölt. Pucolok hozzá krumplit, aztán bekapcsolom a rádiót és vá­rok. Tizenkettő körül - utána jönni kell a lányomnak is meg a vejemnek is. ____ D. SZABÓ MIKLÓS AG YKONTROLL TANFOLYAM (pedagógusoknak és orvosoknak akkreditált!) Szolnok, HEMO (Táncsics M. u. 5-7.) 2004. március 13,14,20,21. Információ: 26-56-514558 vagy 20/911-1775. ^ Előadó: Dómján Gábor. i Ingyenes ismertető előadás: február 10-én, kedden 17 órakor a tanfolyam helyszínén. V________________________ HENTES szakmunkásokat (sertés-, sertésfej- és marhacsontozás ill. vágás) keresünk NÉMETORSZÁGI munkahelyünkre azonnali belépéssel. Hosszú távon magas kereseti lehetőség. Érdeklődni: 06-1/471-9548, | 06-1/471-9543 (Varga Márta v. Király Krisztina) Jászapáti központjában, jelenleg varrodaként működő, 1814 m2 beépített területű, közművesített telephely eladó. Érdeklődni lehet: 06-30/9555-372 | Fürdőruhát és sportruházatot gyártó cég- alkalmazotti viszonyban ­területi képviselőt keres. Kézzel írott szakmai önéletrajzokat „Fitness” jeligére a kiadóba várjuk. p£KAJ-B DEKALB® napraforgó hibridek 150-et 130-ért akció! Most a Rigasol PR, a Florix és a Geol vetőmagjából 150 ezer kaszatot adunk 130 ezer kaszat áráért! Ajánlatunk 2004. május 31-ig érvényes. Kiváló termőképesség, élvonalbeli olajtar­talom - stresszes évjáratokban is. Hanoi - korán, nagyon sokat Rumbasol - élvonalbeli kaszattermés Sambasol - a termőképesség és az olajtartalom kiváló ötvözete Szaktanácsért és tájékoztatásért forduljon helyi kereskedelmi képviselőnkhöz! jász-Nagykun-Szolnok megye: Kökény Benő (06-20 455-1094) MONSANTO jjP DEKALB:®, a siker szárnyain Procter&Gamble Kik vagyunk? Kit keresünk? Az új munkatársak feladata lesz: Cégünk a világ egyik legnagyobb nemzetközi vállalata. A világ 160 országában forgalmazolI termékeket 70 országban gyártjuk. Pest határában, Csömörön 14 éve üzemelő, korszerű PLC-vezérelt gépekkel felszerelt gyárunkban 670 embert foglalkoztatunk. Munkatársak jelentkezését várjuk az alábbi végzettségek valamelyikével: MECHATRONIKUS, ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ, IRÁNYÍTÁSTECHNIKUS, ELEKTROTECHNIKUS, GÉPIPARI/MŰSZAKI SZÁMÍTÁS- TECHNIKAI TECHNIKUS, VILLAMOSMÉRNÖK-ASSZISZTENS Az új munkatársak feladata lesz: • automatizált gépsorok karbantartása, • új rendszerek bevezetése, • szervomotorok karbantartása, •feliratozás-technikai eszközök karbantartása (IMAGE, VIDEOJET), • PLC környezetben történő hibaelhárítás (Allen Bradley, Siemens). Mit nyújtunk? • átlagon felüli kezdőfizetés, • folyamatos szakmai képzések, csúcstechnológia megismerése, • külföldi képzés és munkavégzés lehetősége, • barátságos környezet, fiatalos légkör, csapatszellem, • Széleskörű juttatások (ingyenes buszjárat, 13. havi fizetés, olcsó étkezés). jelentkezését várjuk Hyginett Kft., Győré Rita 2141 Csömör, Határ út 3., tel.: (06-28) 544-716,fax: (06-28) 544-793 e-mail: gyore.r@pg.com ARIE! always pampers Rászedték a vállalkozót? Keresik a befektetésre szánt pénzt Karcag Két helybeli férfit előzetes le­tartóztatásba helyezett a bíró­ság, mivel a rendőrség meg­alapozott gyanúja szerint be­csaptak egy váílalkozót. Az asszonytól a múlt évben ti­zenkét millió forint értékben készpénzt és ingóságot vettek át azzal, hogy közös vállalko­zásukba befektetik és a nye­reségen majd megosztoznak. Az csak jóval később vált a befek­tető számára világossá, hogy a „vállalkozókkal” kapcsolatban nincs minden rendben. Az, hogy a becsapott ál­dozat viszonylag későn jött rá a turpisságra, a csalók rafináltságának tulajdonítható. A nyo­mozás által eddig fel­tárt adatok ugyanis azt igazolják, hogy a gya­núsítottak, akik valójá­ban semmiféle vállal­kozással nem rendel­keztek, igyekeztek minden tekin­tetben azt a látszatot kelteni, hogy az üzlettel kapcsolatban minden rendben van és a befektető jó he­lyen tudhatja a pénzét. Például ar­ra is ügyeltek, hogy a bizalom ki­alakítása és fenntartása érdeké­ben különféle telefonszámokat adtak meg, ahol a hölgy leellen­őrizhette az üzletmenet hitelessé­gét. Arra persze gondosan ügyel­tek a csalók, hogy a telefont olyan ember vegye fel, aki kellőképpen tájékozott volt a kétes ügyletekkel kapcsolatban. A két álvállalkozóval egy köz­vetítő útján került kapcsolatba a valódi kereskedői vállalkozást folytató hölgy. A közös munka biztatóan indult, legalábbis lát- ékólag. Kezdetben a két férfi az asszony vállalkozásába segített be, az anyagiak terén nem is volt vita. Ezeken a sikereken felbuz­dulva biztatták a hölgyet arra, hogy fektesse be a pénzt náluk és folytassanak együtt vállalkozást. Az ígéret szerint megfelelően osztoztak volna a közös munka nyereségén. Csakhogy erre nem került sor, így azután a problé­mák végül is igen korán jelent­keztek. Nem hogy a profit, de a befektetett pénz és ingóságok is veszélybe kerültek azzal, hogy az üzlettársak nem fizettek. Pénzt ugyan nem adtak, de ma­gyarázattal mindig megpróbálták elodázni a dolgot. A vállalkozó aztán meg­unta a dolgot és felje­lentést tett ellenük. Mint azt a Karcagi Rendőrkapitányságon megtudtuk, a csalás bűntett gyanújával a napokban őrizetbe vett, majd később le­tartóztatott férfiak ta­gadják, hogy szándé­kosan meg akarták károsítani üz­leti partnerüket. A rendőrségen azt mondták, hogy ők valóban befektették a vállalkozó pénzét, de arról nem tehetnek, hogy még nekik sem fizettek az elvégzett munkáért. így persze ők sem tudtak kötelezettségüknek eleget tenni. Az a nyomozók feladata lesz, hogy az eljárás során fényt derítsenek az ügy részleteire, például arra, hogy az álvállalko­zók valójában mire fordították az átvett összeget. Mivel a részletek még korántsem nevezhetők tisz­tázottnak, ezért nem kizárt, hogy az ügynek még több gyanúsított­ja lesz. Többek között az is meg­eshet, hogy a vizsgálat során újabb bűncselekmények is a fel­színre kerülhetnek. hgy Cf? DAEWOO A General Motors Család tagja Nem kell túlórázni egy új autóért! Hiszen ha 2004. január 5. és március 31. között vásárol Daewoo Matizt, a listaárhoz képest 140 000 forinttal alacsonyabb áron, mindössze 1 649 000 forintért juthat ehhez a vidám külsejű autóhoz! Sokoldalú finanszírozási és beszámítási lehetőségekkel vár­juk márkakereskedésünkben! Ranex Kft. 5002 Szolnok, Mozdony u. 4. Tel.: 56/511-766. 56/511-767 E-mail: daewoo@ranex.hu Daewoo. Nagyszerűbb, mint gondolná. A Szalay Könyvkiadó munkatársakat keres területi képviselői munkakörbe, Szolnok megyéből. Előnyt jelent:- kistehergépkocsi- nagy munkabírás. Jelentkezni: 06-30/239-7255, 06-30/998-4873. HIRDETÉSI ÜGYEKBEN Libárdi Géza segítségét kérheti 7.30 - 17 óráig az 56/516-724-es telefonszámon. Telefonos apróhirdetések felvétele: 56/516-716

Next

/
Thumbnails
Contents