Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-30 / 25. szám

4. OLDAL ALMA MATE R MOZAIK 2004. Január 30., péntek HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA - TISZAFÖLDVÁR A több lábon álló középiskola A Tiszazug legrégibb gimnáziuma a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola. Az intéz­mény a térség egyik legjelentősebb szellemi műhelye lassan hat évtizede. A környék meghatározó középiskolája a Hajnó­czy. Ferenczi György igazgató maga is ennek az iskolának a falai kö­zött végzett, személyes tanúja volt, ahogyan az iskola folyamatosan al­kalmazkodott a kor kö­vetelményeihez az utóbbi évek­ben.- A változó idők jelentősen át­alakították az intézmény profilját. Mik lettek mára a középiskola erősségei?- A Hajnóczy mindig is erős is­kola volt - mondta az intézmény vezetője. - A gimnáziumot és a középiskolát egyaránt működte­tő, úgynevezett vegyes típusú in­tézmények rangsorában a megyé­ben hosszú évek óta a második- negyedik hely valamelyikén tarta­nak bennünket számon. Ezt csak a magas szintű oktatás tudja szá­munkra biztosítani a sokszor kí­méletlen versenyben. Nyolc évvel ezelőtt az elsők között voltunk a megyében, akik elindították a vi­lágbanki támogatású humán szakközépiskolai képzést. Ez a mai napig létezik. Szintén ismert és kedvelt a diákok és a szülők kö­rében a négyosztályos nyelvi emelt szintű osz­tályunk is, mely átvette a fenntartó által meg­szüntetett hatévfolya­mos gimnáziumi képzés feladatait például a te­hetséggondozásban. A több lábon állás bizonyí­téka, hogy rendvédelmi képzéssel is foglalkozunk, de lehet a Hajnó- czyban szakképe­sítést is szerezni felsőfokú szociá­lis, gyógypedagó­gus és pedagógiai asszisztensként. Ahhoz, hogy a jö­vőnk is szép le­gyen, a 2005/2006-os tan­évtől nyelvi előké­szítő osztályt indí­tunk, s emelt szin­tű informatikai képzéssel bővítjük a képzésünket.- Mi jelenthet vezérelvet a diá­kok számára a megfelelő osztály kiválasztásánál?- Mindenkinek a távolabbi cél­jai legyenek a mérvadóak. A főis­kolára, egyetemre készülő fiata­loknak az angol-német nyelvi emelt szintű osztályunk kiváló le­hetőséget teremt az igazán napra­kész tudás megszerzéséhez. Itt magasabb óraszámban tanulják a választott nyelvet, a cél az emelt szintű idegen nyelvi érettségi leté­tele. Nagyon népszerű emellett a rendészeti pályára előkészítő gimnáziumi képzésünk is. A hu­mán szakközépiskolai évfolya­munk pedig elsősorban a pedagó­- Az iskola a megye egyik leg­eredményesebb intézménye az or­szágos tanulmányi versenyeket il­letően. Ez minek köszönhető?- Mindig is komoly figyelmet fordítottunk arra, hogy szakmai­lag kiváló tanárok dolgozzanak az iskolában. Számos tudósember megfordult ily módon a katedrán­kon, említhetném például a kö­zelmúltban elhunyt múzeumala­pítót, dr. Varga Lajost, vagy az Apáczai-díjas Németh Gyulát, Tardos János matematikust, Nagy János fizikust, illetve az egykori A Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola a felvételik írásbeli eredménye alapján a megye tizedik leg­erősebb középfokú intézménye, a vegyes középiskolák kö­zül térségünkben az előkelő negyedik helyen áll. A középis­kolai tanulmányi versenyeket nézve Jász-Nagykun-Szolnok megye harmadik legeredményesebb iskolája a Hajnóczy. giai, szociális és egészségügyi fel­sőfokú tanulmányokra, vagy ép­pen érettségi utáni szakképzésre készülő diákoknak nyújt megfele­lő alapokat. Azért jó a mi isko­lánk, mert bennünket az vezérel, hogy a továbbtanulásra való felké­szítés mellett a közvetlen munká­ba állást is segítsük. diákszínpadunk megálmodóját és kiváló rendezőjét, Szabó Andrást. Az ő országosan is ismert és elis­mert tudományos munkájuk kö­telez bennünket arra, hogy megtartsuk a ránk jellemző színvonalat. — A Hajnóczy neve összeforrt a földrajzoktatással.- Valóban így van, ez elsősor­ban a régi tanárok érdeme. Dr. Varga Lajos neve mára fogalom Tiszaföldváron, de talán nem túl­zók, ha azt mondom, nem cseng ismeretlenül a neve másutt sem. Diákjaink negyven éve minden nyáron az odorvári barlangrend­szernél lévő kutatótáborunkban töltenek el hasznos napokat, hete­ket és tudományos kísérletek mel­lett kalandtúrának is beillő „sétá­kat” tesznek a szőkébbnél sző­kébb földalatti járatokban. Példá­ul a mi tanulóink fedeztek ott fel egy barlangot, ami azóta névadónk tiszteletére Hajnó­czy barlang lett. A munka eredménye, hogy legutóbb két tanulónk, Tátrai Gergely és Gyuris Ferenc első helye­zést ért el az OKTV földrajzversenyen.- De nem csak földrajzban erős az intézmény.- így van, kiváló a történelem, az idegen nyelv, a ma­gyar és a matemati­ka oktatása is. Ezt támasztja alá, hogy egy újabb diákunk, Bilicz Sándor pél­dául matematiká­ból jutott az OKTV döntőjébe. Az utóbbi évek eredményei szerint a felsorolt tantárgyakban rendelke­zünk a legjobb mutatókkal. Ez nem sorrend, nem a többi tárgy leszólása, azt is felkészült, nagy tudású nevelők oktatják. Példa er­re Búzás Gábor, aki a sportban je­leskedik, junior Európa-bajnok Továbbtanulási lehetőségek a ti­szaföldvári Hajnóczy Gimnázi­umban a 2003/2005 tanévben Az iskola kódszáma: 037923 Gimnázium Angol-német nyelvi emelt szintű osztály (01) Felkészít az emelt szintű érettségire és a teljes körű felső­fokú tanulmányokra. Rendészeti pályára előkészí­tő osztály (02) Felkészít az érettségire és a rendészeti pályákra. Emelt óra­számú tantárgyak: testnevelés, informatika. A tanulók orvosi alkalmassá­gi vizsgálaton és elbeszélgeté­sen vesznek részt. Szakközépiskola Humán szakközépiskolai osztály (egészségügy 03, szoci­ális 04, oktatás 05) Felkészít szakirányú tovább­tanulásra és az érettségi utáni szakképzésre, a kódszámmal jelzett területeken. Érettségi utáni szakképzés Pedagógiai, gyógypedagógiai és szociális asszisztens OKJ-s szakmák. Kollégiumi férőhelyet bizto­sítunk kyokushin karatéban. Azt bizton ígérhetjük, hogy aki hozzánk jön, minden lehetőséget megkap a to­vábbtanuláshoz, erre biztosíték a kiváló tantestület. Hajnóczy József Gimnázium 5430 Tiszaföldvár, Kossuth út 133. Tel/fax: 56/470-038 e-mail: titkarsag.hjg@free- mail.hu OM azonosító: 037923 Az összeállítás az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. Már a megnyitón is sokan voltak. Balra a művésznő FOTÓ! MJ Fazekas Magdolna képei előtt A Szolnoki Művésztelep Galériá­jának két termében látható Faze­kas Magdolna képeinek kiállítá­sa. Nem nagy méretű a tárlat, de a művésznő munkásságának leg­jellegzetesebb vonásait mutatja meg. Az első és legerősebb benyo­mást Fazekas Magdolna tájai gya­korolják a nézőre. A táj a művész számára elsődleges ihlet- és motí­vumforrás. Nem véletlen, hogy amikor önmaga vall művészeté­ről, akkor is a táj élményét említi. „A művész...személyisége érzel­mi szűrőjén keresztül érzékeli és láttatja a világot. Műveivel akkor tud hatni, ha az átélt élményből - a látványon túl - a táj lelkét ké­pes megragadni”. Ezek azonban nem hagyomá­nyos tájak. A képek nem a táj va­lóságos formáit, hanem a fényeit, a színeit, talán írhatnám azt is, hogy az illatát, de mindenképpen a lelkét ragadják meg. Színei, kü­lönösen a tavaszi-nyári természe­tet ábrázoló képeken oly gyakori derűs világoszöldek visszafogot­tak, kerülik a harsányságot. Nem a drámaiság, nem is a visszafoj­tott izzás jellemzi őket, de min­dig jellemző rájuk valami hal­vány szomorúság, mintha a leg­derűsebb tavaszban is jelen vol­na az ősz, az elmúlás tudata. Ilyen a „Nyáresti fények”, a „Virá­goskert”, a „Nyári alkony”, de a felsorolást még folytathatnánk. Kovács Gyula írta közel húsz éve Fazekas Magdolna képeiről: „Az ember és a természet idillje való­sul meg a képeken, amikor az emberi és a természeti rend, a színek és fények ragyogásával át­hat egymásba, részesül egyik a másikból...” Ehhez annyit lehet hozzátenni a mostani kiállítás képeit szemlélve, hogy az idill nem zavartalan. Ha Fazekas Magdolna költő lenne, bizonyára Tóth Árpád halk, finom, szomo­rú lírájához hasonló volna a köl­tészete. A természetbe olvadás e képek nagy részének állandó jellegze­tessége. A vegetációból és fények­ből építkező képben megjelenő ember néha az első pillanatban nem is tűnik föl, szinte belevész a tájba, amelynek még a színeit is hordozza, például a „Gyümölcs­szedők” vagy a „Teregető”. Végezetül még egy megjegy­zésre is alkalmat ad a mostani ki­állítás. A róla szóló írásokban oly­kor elismerően említés történik Fazekas Magdolna portréiról, de inkább csak érintőlegesen, mint­ha a portrék az életműnek csu­pán alkalmi, esetleges darabjai volnának. A kiállítás azonban ar­ról győz meg, hogy Fazekas Mag­dolna portréfestőnek is kiváló, különösen megragadó női portré­inak finom hangulat- és lélekáb- rázolása, mint az „Éva”, az „Edit” vagy a „Virágzó kertben”. Portré­ban sejlik föl megragadó humora is: „Ákos mesét hallgat”. BISTEY ANDRÁS Február 1-től behajtás Májusban, amikor a karcagi képviselő-testü­let kinevezte Zsolnai Lajost a Városgondnok­ság igazgatójává, a cég hatékony működése érdekében különböző elvárásokat is megfo­galmaztak vele szemben. Ezek egyike volt a kintlévőségek csökkentése. Hol tart ez most? — kérdeztük tőle.- Amikor átvettem a céget, a kintlévőségek közül je­lentős tétel volt a szemétszállítási díjhátralék; ez június 30-án több mint 7,5 millió forint volt. Csodálkoztam az összegen, ugyanis ez olyan szolgáltatás, amely min­denki számára kötelező. Különböző törvények szabá­lyozzák, hogy a szemétszállítást igénybe kell venni és a szolgáltatónak meg kell fizetni ennek a díját.- Sokan azzal védekeznek, ők egyedülállóak, náluk nem keletkezik hulladék, ami van, azt betü­zelik.- Aki nem veszi igénybe a szolgáltatást, akkor is köteles megfizetni a díjat. Nyáron a cégnél végzett belső ellenőri vizsgálat feltárta, hogy a törvényben nincs benne a nálunk alkalmazott nyugdíjasked­vezmény, amit a rossz anyagi helyzetben lévők kaptak. Ezt a tör­vénytelenséget ősszel megszüntet­tük. Ez százötven nyugdíjast érin­tett. Az egyedül élőknek most is van az 50 százalékos kedvezmény, aki pedig 30 napnál hosszabb ide­ig nem tartózkodik az ingatlaná­ban és ezt nekünk bejelenti, az fel­mentést kaphat. A gazdálkodó szervezetek közül többen azzal védekeztek, ők a bérleti díjban megfizetik a szemétszállítást. Ezt a hulladékgazdálkodási törvény szabályozza, így ne­kik is ki kell fizetniük a díjat. — Az egy-két hónapos elmaradottak, vagy a nagy adósok tettek eleget a felszólításnak?- Többen a kis adósok jöttek, de voltak 15 ezres tartozók is. Ők mindenféle joghátrány nélkül lehe­tőséget kaptak a részletfizetésre. Kollégáim hatha­tós munkájának is köszönhetően mára hatmillióra csökkent a szemétdíj-kintlévőség. A tartozások be- hajtása február 1. után kezdődik, daróczi Erzsébet Néhány mondatban BÉKÉSSZENTANDRÁS. Az Európai Pályázat Előkészítő Alap (PEA) szakemberei igent mond­tak a békésszentandrási önkor­mányzat azon elképzelésére, hogy épüljön meg egy olyan vízi erőmű, mely a szentandrási duz­zasztómű lezúduló vizének ener­giáját alakítja át villamos energi­ává. A tervezőmunka elkezdőd­het, a település vezetői pedig bíznak abban, hogy 2006-ban megindulhat az energiatermelés is az erőműben. A beépítendő ki­lenc turbina éves szinten átlago­san 13-14 GWh energiát termel majd, ami mai árakon számolva mintegy 300 millió forint értéket képvisel. A vízi erőmű beindítá­sával éves szinten 18 ezer tonna szén-dioxid kibocsátás kvótája váltható ki, ami újabb bevételi forrást jelent, régiopress KARCAG. Nem sérült meg senki sem abban a balesetben, ami teg­nap délelőtt történt Karcagon a Gyep utcában. Egy személygép­kocsi az utcában közlekedett, amikor a jármű egyik kereke alatt beszakadt az út alatti csatorna fe­dele. A jármű műszaki mentését a karcagi tűzoltók végezték, a megfeneklett autót drótkötél se­gítségével vontatták ki. hgy SZOLNOK. Jön a tavasz, hal­doklik a tél. Legalább is ezt jelzi a Pletykafalu egyik házának az ablakába kirakott hóvirág, ame­lyet a Gólya utcában kaptunk lencsevégre. fotó: bakos judit KUNSZENTMÁRTON. Egy is­meretlen férfi és egy nő 50 ezer forintot lopott el Kunszentmár- tonban egy idős eltartott férfitól. A tolvajok bementek a sértett la­kására, akinek felajánlották, hogy segítenek a házimunkában, eközben átkutatták az épületet és ellopták a félretett pénzt, mrfk MEZŐTÚR. A csúszós utak mi­att ugyan nem történtek súlyos balesetek megyénkben, ám több jármű is kellemetlen helyzetbe került a havazástól síkossá vált útburkolatokon. A tűzoltók segít­ségére szorult tegnap reggel Me­zőtúron egy hűtőkocsi, ami le­csúszott az úttestről és elakadt. A megyei katasztrófavédelmi igaz­gatóság ügyeletesétől megtudtuk, annak érdekében hogy a teherau­tó műszaki mentését el tudják végezni, két fát is ki kellett vágni az út szélén. A balesetben nem sérült meg senki sem, hgy ______■

Next

/
Thumbnails
Contents