Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-27 / 22. szám
6. OLDAL FIGYELŐ 2004. Január 27., kedd 1 « Svéd—magyar együttműködés Hatszáz munkahely jön létre az Electrolux befektetésével Megkezdte új magyarországi gyárának építését az Electrolux. A nyíregyházi ipari parkban helyet kapott üzem a tervek szerint évente félmillió hűtőkészüléket gyárt, és hatszáz embernek biztosít majd munkát. A közel 65 millió eurós befektetéssel megvalósuló új, alul fagyasztás kombinált hűtőszekrényt gyártó üzem ünnepélyes alapkőletételén részt vett az Electrolux AB elnök vezérigazgatója. Hans Straberg elmondta: a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár 1991ányvállalatának vezérigazgatója. Wolfgang König hangsúlyozta, hogy a nyíregyházi gyárban a 600 dolgozó mellett a magyarországi beszállítóknál is munkalehetőség adódik majd a fejlesztéseket követően. A leányvállalatvezető szerint Magyarország egyik legnagyobb előnye továbbra is a dolgozók alacsony munkabére, és reményét fejezte ki, hogy ez a helyzet még sokáig így is marad. Az új gyárral Magyarország lesz az Electrolux legnagyobb hűtőkészülék- és fagyasztóláda-gyártó bázisa Európában. Az új üzemben gyártott terméAz alapkőlerakás pillanata es megvétele csak az első lépés volt a cég számára, azt jelentős befektetések követték. Tudatos lépésekkel, magyarországi, lengyelországi, majd romániai befektetésekkel telepítette le gyárait Kelet-Európábán az Electrolux - erősítette meg a cégcsoport európai háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó lékek nagy részét nyugat-európai, közép- és kelet-európai, oroszországi és ukrajnai piacokra exportálják majd a hazai piaci igények kielégítése mellett. Az Electrolux Lehel Kft. ma Magyarország egyik legnagyobb ipari vállalata, és meghatározó szerepe van az ország ipari exportjában. BANKA CSABA /----VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJÁNLATA Január 29. 16.00 óra- kamaraterem EGÉSZSÉGÜGYI KISAKADÉMIA „Őszintén a szem megbetegedéseiről” Meghívott vendég: Dr. Nagy Zoltán osztályvezető főorvos (Hetényi Géza Kórház) A beszélgetést Dr. Nagy László vezeti. 15.00 órától a MÁV Kórház munkatársai a helyszínen egészségügyi méréseket végeznek. Január 31. 18.00 óra - színházterem „LÁSSUK A MEDVÉT” MAHOLNAP GYERTYASZENTELŐ! A Tisza Táncegyüttes gálaműsora ,A 2003. év táncosa” díj átadása Február 9. 19.00 óra - színházterem A SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR BÉRLETES HANGVERSENYE Műsor: Brahms: Alt-rapszódia Brahms: Kettős verseny Cherubini: c-mol! requiem Közreműködnek: Bokor Jutta - alt Fenyő László - gordonka Fenyő Katalin - hegedű Nemzeti Énekkar ' (karigazgató: Antal Mátyás) Vezényel: Ménesi Gergely Február 16. 19.00 óra - kamaraterem SZOLNOK JAZZ KLUB Lantos Zoltán - Horváth Kornél Duó Lantos Zoltán - hegedű Horváth Kornél - ütőhangszerek A Lantos Zoltán-Horváth Kornél Duó jól ismert a magyarországi és európai kortárs dzsessz életében. Jó néhány éve játszanak már együtt különböző formációkban. Ezeknek a közös munkáknak az eredményeként jött létre 2000 közepén a mostani duó. Nehéz lenne zenéjüket bármelyik szabályos kategóriába is besorolni, noha a hasonló együttesek zenei koncepcióját nemzetközileg Világ Zeneként ismerik. Mégis mélyen a hazai tradíciókban gyökerezik muzsikájuk. Ugyanakkor világuk szorosan kapcsolódik más kultúrákhoz is: a keleti zene, az indiai klasszikus zene, a kortárs zene és a free dzsessz egyformán fontos, meghatározó elemek, amelyekből a kompozíciók építkeznek, és amelyek átszövik az improvizációk hangulatát. Február 21. 15.00 óra - színházterem A SZOLNOKI DALMA DANCE KLUB I. FÉLÉVI ZÁRÓVIZSGA BEMUTATÓ ELŐADÁSA Február 27. 14.00 óra - színházterem A FILHARMÓNIA KELET-MAGYARORSZÁG KHT. BÉRLETES HANGVERSENYSOROZATA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Donizetti: A csengő. A vígopera keresztmetszete. Közreműködnek: Ókovács Szilveszter, Szvótek László - ének, Bodnár Gábor - zongora KIÁLLÍTÁSOK: Január29-február 10. -1. em. Fotógaléria A VIZUÁLIS ALAPISKOLA KIÁLLÍTÁSA Február 6-27. -11. emeleti galéria „A BOROSTYÁNKŐ ÚT VONZÁSÁBAN” című MAGYAR-ÉSZT KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: február 6.17 óra. A kiállítást megnyitja: Toivo Tasa úr az Észt Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Február 14 - március 6. -1. em. Fotógaléria SZOLNOKI FOTÓPÁLYÁZAT 2003.- A JÁSZKUN FOTÓKLUB KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: február 14.10.00 óra Február20. - március 6 - kamaraterem GYŐRBÍRÓ ENIKŐ KERÁMIKUSMŰVÉSZ EMLÉKKIÁLLÍTÁSA Megnyitó: február 20.17.00 óra Február 23-24. 9.00-18.00 óráig - aula PÉCSI MECSEK GALÉRIA KÉPKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR Minden hétfőn és szerdán 18.00 órától a balett teremben ZSÍRÉGETÖ ÉS ALAKFORMÁLÓ AEROBIC FOGLALKOZÁS MINDEN KOROSZTÁLY RÉSZÉRE További információ: 06/70/313-3128 A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. INFORMÁCIÓK: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Hild János téri. Információs telefonszám: 56/514-569 E-mail cím: vmzk@szolnok-vmzk.hu Jegypénztár: hétfőtől péntekig 15.00-18.00 óráig A Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Kft., a Menedzserek Országos Szövetsége és az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség a Surjány Hús Kft.-t ítélte a régió legdinamikusabban fejlődő középvállalkozásának. Törökszentmiklós-Surjány tül szállodaláncoknak terítik. A társaságnak Szolnokon és Törökszentmiklóáon saját boltja működik, Budapesten pedig hat kiskereskedelmi húsüzlet árulja termékeit. Az évi 200-400 millió forintos fejlesztési beruházások azt eredményezték, hogy a kezdeti tízmilliós éves forgalom 2003-ra meghaladta a 4,6 milliárd forintot. A gazdasági mutatói, illetve az árbevétele „A régió legjobbja” díjat a napokban Dénes Gábor, a Menedzserek Országos Szövetségének főtitkára Debrecenben adta át Tóth Tibornak, a Surjány Hús Kft. ügyvezetőjének. — Túlságosan nem kedvelem a díjakat, hiszen nem tettünk mást, csupán mindenki becsületesen végezte a dolgát. Az elismerés nem Tóth Tiboré, hanem a társaság 225 fős állományáé. Sikerünk csapatmunka következménye, ezért a kézfogás és a vállveregetés méltán megillet mindenkit - hangsúlyozta szerényen az ügyvezető. Az 1992-től 12 fővel sertés- és az azóta megszűnt szarvasmarha- hús-feldolgozással foglalkozó vállalkozás 1994-ben alakult át gazdasági társasággá. A kft. két évvel Naponta 250 sertést dolgoznak fel a surjányi húsüzemben később szakminisztériumi pályázati támogatásokból, illetve egy jól működő banki kapcsolattal a háttérben folyamatosan bővült. A technológiai beruházásokon túl a cégvezetés képzett szakembergárdát hozott létre. Kezdetben 12, manapság már 250 sertést dolgoznak fel naponta a surjányi telepen. A húskészítményeket elsősorban hazai nagykereskedők, viszonteladók vásárolják fel, valamint egy saját fővárosi depón kereszfotó: mészáros János alapján a Surjány Hús Kft. a megyei Top 50 listán a 24. helyet foglalja el - de minden esztendőben előrébb rangsorolják.- A növekedést jelző számadatok az egyszerű, dolgos embereknek köszönhető - erősítette meg újra az eredmények mögött álló csapatmunkát Tóth Tibor. MÉSZÁROS GÉZA Csapatmunkában a legjobbak A régió legdinamikusabb vállalkozása ELFOGADHATATLAN BETÉTDÍJ. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elfogadhatatlannak tartja a környezetvédelmi tárca javaslatát, amely előírja a kereskedőknek, hogy milyen arányban vásároljanak betétdíjas termékeket a gyártóktól, illetve kötelezi őket arra, hogy a forgalom arányában újrahasznosítható termékeket visszaváltsák. Az OKSZ úgy látja, a februárban bevezetendő tervezet sérti a verseny- törvényt. A javaslat szerint borokból 15, pezsgőből 45, sörből 70, tömény italokból 25, szénsavas üdítőkből pedig 15 százalékos arányban kellene a kereskedőknek betétdíjas terméket vásárolni illetve kínálni. ■ • SERLEGVÁSÁR díjtalanul megvéssük. • BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS gumiból 1 óra alatt. • GRAVÍROZÁS, vésés minden anyagba • KULCSMÁSOLÁS (speciális is) megvárható ^ • ZÁRBETÉTEK, lakatok forgalmazása, átprogramozása. KOZMA ÉS TÁRSA KFT., Szolnok, Baross G. u. 47. Tel.: 56/373-068 — A Szolnoki Siketek és Nagyothallók Közhasznú Sportegyesülete (SZOLNOKI SINA) felhívja a segíteni szándékozókat, hogy a SZJA-juk 1 %-ával támogassák az egyesületet. ; A befolyt támogatást sportrendezvényekre, nevezési dijakra, sporteszközök vásárlására, ill. a sporttevékenységhez kötődő kiadások költségeinek kiegészítésére fordítjuk. Bízunk abban, hogy támogatókra találunk. Adószám: 18834624-1-16 Számlaszám: 69500156-10152098 Kis bolt kontra szupermarket Az élelmiszer-vásárlást befolyásoló tényezők közül legfontosabb az árszínvonal és az áruk frissessége, minősége. A boltválasztásnál a magyar vevőket legkevésbé az érdekli, hogy van-e lehetőség bankkártyás fizetésre, illetve, hogy mekkora az üzlet parkolójának mérete. Meglepő módon a szolgáltatásokat, akciókat és promó- ciókat is alacsonyan értékelik a fogyasztók. A Gfk Piackutató 2003 őszén végzett felmérésének eredményei szerint a magyar háziasszonyok legnagyobb része még mindig kis boltban költi el a legtöbbet élelmiszerre. Második helyen a hipermarket áll, majd a diszkont következik és a szupermarket. A kis bolt a fő bevásárló hely a megkérdezettek 34 százaléka számára. Kiemelkednek közülük a havi nettó 40 000 forintnál kisebb jövedelmű háztartásban, továbbá a 20 000 lakosúnál kisebb településen élők. A hipermarketet jelölte meg legkedveltebb bolttípusa gyanánt a válaszadók 29 százaléka. Főleg 40 év alatt, havi 120 000 forint nettó jövedelem feletti háztartásokban, illetve Budapesten és Pest megyében adják ki hipermarketben élelmiszerre a legtöbb pénzt. A diszkontot tartja fő bevásárlóhelynek a háziasszonyok 21 százaléka. Köztük legnagyobb arányban a 60 év felettiek és a budapestiek. Szupermarketben a háziasz- szonyok 11 százaléka leginkább élelmiszert tesz a kosarába. Gyakrabban vásárolt termékek között szerepel a mosószerek, a teát és a kávé is. Hipermarketben is hasonlókra adják ki a leggyakrabban pénzüket a vásárlók. A kis boltokban viszont elsősorban a tej és a tejtermék, a friss kenyér és a péksütemény fogy. A szaküzletek jelentősége általában csökken. Friss húst, továbbá zöldséget és gyümölcsöt azonban még mindig sokszor vesznek hentesnél, illetve zöldségesnél. Az élelmiszervásárlást befolyásoló tényezők közül az árszínvonalat tartják legfontosabbnak a havi 40 000 forintnál kisebb nettó jövedelmű háztartásban élők. A választék legnagyobb mértékben a havi 80 000- 120 000 forint közti jövedelemmel rendelkező háztartásokban élők számára fontos. ■ METAL ELEKTRO KFT. szerződéses partner ALFA *98 KFT. Szolnok, Százados u. 1. T.: 421-655. Röviden CÉL ÁZ USA. Az amerikai piacra való bejutást megkönnyítő pályázatot hirdet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a magyarországi kis- és közepes vállalkozásoknak. A pályázat keretösszege kétszáz- millió forint. A pályázaton azok a cégek indulhatnak, amelyek az informatika és a távközlésfejlesztés, illetve a távközlési és informatikai szolgáltatások területén működnek. JÖNNEK A KÍNAIAK. Hat na pót tartózkodott Magyarországon az első hivatalos kínai turistacsoport. A 17 kínai vendég itt-tartózkodásuk alatt a főváros nevezetességei mellett több vidéki városba is ellátogattak. A két állam között 2003-ban aláírt szándéknyilatkozatnak megfelelően a közelmúltban vált lehetővé kínai turistacsoportok Magyarországra utazása. A Kínai Nemzeti Turisztikai Hatóság egy éve adta meg Magyarországnak a kínai turisták számára jóváhagyott célország státust, az úgynevezett ADS-t. Ezzel Magyarország a hatodik európai országként kapta meg a lehetőséget a kínai turisták fogadására. „ZÖLDADÓ”. Az idén vezette be a kormányzat a környezet- terhelési díjat. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban azonban már egy új ösztönző rendszer koncepcióján dolgoznak, melyet igénybevételi járuléknak neveznek majd. A tervek szerint ilyen járulékot kellene majd fizetni a szemételhelyezésre igénybe vett területekért vagy zöldmezős beruházások esetén. TURIZMUSTERVEZET. Az év első hónapjaiban elkészül a turizmusfejlesztés nemzeti stratégiájának tervezete, melyet a szakmai egyeztetést követően a szélesebb szakmai közönség véleményét figyelembe véve a gazdasági kabinet, illetve a kormány elé visznek. A stratégia elsősorban arra keres választ, hogy lehet dinamizálni az ágazatot, és ahhoz milyen hosszú távú tervekre, állami erőforrásra, szabályozásra, összefogásra, szervezeti intézkedésre van szükség. HÓDÍT A DAEWOO. A GM Daewoo az idén 4-5 százalékos növekedést tervez a Daewoo gépkocsik magyarországi értékesítésében. Tavaly a Daewoo piaci részesedése meghaladta az öt százalékot Magyarországon, ami Európában a legmagasabb. Az idén három új típus jelentkezik: jön a kompakt ötajtós lejtős hátú Lacetti, a Nubi- ra kombi és a SUV. A jövő év elején mutatkozik be a Kalos háromajtós változata, valamint a következő generációs Matiz. Ez a két típuscsalád adta a GM Daewoo 2003-as európai értékesítésének nyolcvan százalékát. ÜDÜLÉSI CSEKK JEGYÉRT. Elképzelhető, hogy az idén már a helyközi tömeg- közlekedési eszközökre, tehát a vonatokra és az autóbuszokra is érvényes lenne az üdülési csekk. Kétezer szálláshely és négyszáz utazási iroda fogadja el az utalványokat. INCOTERMS '96 KFT. 5000 Szolnok, Tisza A. u. 1. fsz. 1/2. Fax: 56/515-303, 515-304 E-mail: angi96@axelero.hu OKÉV ny. szóm: 05-0270-03 TAVASSZAL INDULÓ KÉPZÉSEINK! Másoddiplomás: • Környezetvédelmi szakmérnök • Energetikai menedzser OKJ. képzések: • Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser • Irodavezető, mérlegképes könyvelő • Pénzügyi-számviteli, külkereskedemi ügyintéző • Logisztikai ügyintéző • Energetikus Nyelvi képzéseink: német, angol, roma „C” típusú középfokú nyelvvizsga felkészítő. Kérje írásos tájékoztatónkat! AZ EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT. FELVÉTELRE KERES ^ BŐRIPARI TAPASZTALATTAL, BŐRIPARI VAGY SZABÁSZ VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ MINŐSÉG ELLENŐRÖKET CSOMAGOLÓKAT két műszakos munkarendbe. Az elbírálásnál előnyt jelent: autóipari tapasztalat és bőrszabászatban való jártasság. Önéletrajzokat fizetésigény megjelölésével , az Eagte Ottawa Hungary Kft. 5000 Szolnok, Tószegi út 49. címre várjuk. 1