Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-05 / 3. szám
4. OLDAL M E GYEI TŰK Ö R HIRDETÉS 2004. Január 5., hétfő | Az üvegesmester lehúzta a rolót Végleg leteszi a köpenyét, és veszi a kalapját fotó: bakos juoit 2003. december 31-én végleg szögre akasztotta a műhelykulcsot a megye legidősebb aranykoszorús üvegesmestere. Danka István kereken 70 évet töltött el a szakmában. A 85 éves férfi életét nemcsak maga formálta, azt alaposan kiszínezte a történelem is. Számtalanszor meglegyintette a halál szele, de még a kaukázusi málenkij robotból is egészségesen került haza. Szó szerint élete volt a munka, de hogy mi lesz azután, hogy visszaadta az ipart, hogyan telnek majd a napjai a mindennapos elfoglaltság nélkül, elképzelni sem tudja. A jövőbe meglehetősen párás szemmel tekintett... Danka István 1919. július 14-én született Szolnokon. Édesapja kőműves volt, és az I. világháborúban szerzett sérülés következtében 1927-ben meghalt. A Danka család — amelyben három gyermek, születési sorrendben: Mária, Erzsébet és István nevelkedett - fő kenyérkereső nélkül maradt. Amikor Pista bácsi elérte a 14 éves kort, nem volt mese, be kellett segíteni a család költségvetésébe. Egy ismerősükhöz ment üvegestanulónak, bár nem kimondottan rajongott ezért a szakmáért. Álma, hogy autószerelő legyen, nem valósulhatott meg, hiszen akkoriban még nem volt akkora ázsiója ennek a ma már nélkülözhetetlen szakmának. Egész egyszerűen azért, mert még nem szaladgált annyi automobil az utakon, mint most. 1933-ban tehát elment tanoncnak. Dolgoztatták is szépen, egy idő után minden képkeretezői munka rá testálódott. 1937 májusában szabadult mint üveges, képkeretező, de akkoriban még az üveg- és porceláneladói szakma csínját-bínját is el kellet sajátítani. 1940-ig dolgozott a műhelyben, majd bevonult három évre katonának. A szolnoki József Attila úti laktanyában szolgált. Amikor leszerelt, nem ülhetett sokáig a babérjain, mert jött az ukáz: irány a Kárpátok. Innen nekilódultak a nagy ukrán mezőknek. Kijev felé még valahol beásták magukat, hogy aztán forduljon a kocka. Futás haza... Kassa mellett, Abaújnádasdon megsebesült. Mutatta is a „lyukat” a szeme sarkában, ahol eltalálta egy gránátszilánk. Kis híja volt, hogy nem a szemén vagy a homlokán keresztül hatolt be. Patakokban folyt a vére, mikor elfogták az oroszok. 1944 decemberében volt mindez. Ekkor, több mint egy év frontszolgálat átvészelése után kis híján agyonlőtte egy részeg orosz katonanő: - Amikor elkaptak bennünket, felsorakoztattak. Az volt az első, hogy kinek van órája, mert azt mindjárt elvették tőlünk. Az senkit sem zavart, hogy a pisztoly még ott volt az oldaltáskámban. Az óra fontosabb volt. Szakaszvezető voltam, s az orosz nő csak a három csillagot látta a ruhámon, és azt ordította, hogy officír, jáffái mátty, és már lőni is akart. Egy orosz őrnagy ütötte fel a pisztolyt, így a golyó nem találta el. A „nagyjelenetet” követően az ungvári kórházba került, ahol a magyar orvosok, ápolók mindent elkövettek azért, hogy mentsék a honfitársaikat. A kezelést követően iparkodtak mindenkit hazakülde- ni, és itt a haza a lényeg. Neki is mondták, hogy no, holnap kap civil ruhát és mehet haza. De ebből a holnapból három év lett... Ugyanis pont a hazaküldése napján teherautóra rakták az oroszok, és nemhogy haza nem került, de egy olyan gyűjtőtáborba vitték, ahol flekktífusz képében bőségesen aratott a halál. A bevago- nírozás után a Kaukázusba vitték, ez volt két hónap híján három évig az új hazája.- Megcsináltam mindent, amihez iparos kellett, de leginkább festettem, mázoltam. Soha senki sem tudta meg, hogy üveges vagyok — mondta. Arra a tudására ugyanis nem volt szükség. Sokkal inkább az ügyes ecsetkezelésére, amire nagy szerencséjére még idehaza a nagybátyja tanította meg. Akkor még nem is gondolt rá, hogy ez döntően kihat majd rabszolgaságban töltött életére. Sokféle építkezésen dolgozott, de a csúcsot az jelentette, amikor Sztálin dácsáját kellett többedmagával kifestenie. Egyszer aztán közölték a rabokkal, hogy már nem foglyok, hanem munkások, és munkájukért fizetés jár. Ez persze semmit sem változtatott az életükön, hiszen pénzt továbbra sem kaptak, mert azt mindenféle címen levonták tőlük. Pista bácsi életét a munka mentette meg. Aki nem tudott mit kezdeni magával, mert nem értett semmihez, az csak lézengett a táborban, és éhen halt. Minthogy ő dolgozott, és már ki is engedték a városba, mindig fusizott élelmes társaival, az így keresett pénzt pedig ételre költhette... 1947. szeptember 18-án érkezett haza Szolnokra a málenkij robotból. A közel 3 ezres létszámú táborból csak kevesen érték meg ezt az örömteli pillanatot. Ráadásul egészséges volt (s mellesleg azóta sem volt semmi baja)! Rögtön egy hónapra rá letette a mestervizsgát Debrecenben, 1948 februárjában pedig megkapta az iparigazolványát üvegesipar gyakorlására. 1950-ben fordultak a dolgok, a Rákosi-éra mindent megfojtott. Beadta az ipart, és elment a kisker- hez. Ekkor vette hasznát az üveg- és porceláneladói végzettségének, mert a kis- ker erre a papírjára nyithatott üveg- és porcelánboltot a Kossuth téren, ahol Pista bácsi dolgozott. 540 forint volt a havi fizetése. Nemsokára azonban már 2 ezer forintot is hazavihetett, mivel egy nagy összeveszés után otthagyta az üzletet, és elment az építőiparba dolgozni. Járták az országot, üvegeztek mindenfelé. 1954-ben a „nemzetközi helyzet fokozódása” enyhült, és visszamehetett iparosnak. Azóta, ötven éve a maga ura. Igaz, közben megnősült... Született egy fiuk, aki fotóművész (mellesleg kitanulta az üvegesmesterséget is), és egy lányuk, akinek egy szállítmányozási cége van. Pista bácsinak a Pelikán Szálló helyén volt az üzlete, de ahogy a szállodát építeni kezdték, mennie kellett. Jelenlegi helyére, a Tisza Antal utcai pinceműhelybe 1974-ben került. Az idős férfi időközben elsajátította az üvegcsiszolás és a tükörkészítés mesterségét is. Ezenkívül minden kisebb, mások által mellőzött munkákat elvállalt. Ezért is lehetett népszerű, meg azért is, mert nagyon értett az emberek nyelvén. Pista bácsi nemcsak az üvegekkel és a képkeretekkel tudott ügyesen bánni, hanem a trombitával is. A leventezenekarban kezdte zenészi pályafutását, ahonnan következett a kor irányvonalának megfelelően a partizánzenekar, majd az MHSZ, végül az Olajbányász. Negyven évig fújta a magáét, 1973-ban hagyta abba a zenélést. Pista bácsi hosszú kort ért meg, és ez nem egyedülálló a családjában. Talán azért, mert édesapja viszonylag fiatalon elhunyt, kárpótolta szeretteit az élet: édesanyja 91 évesen halt meg, nővérei pedig hál’ Istennek még mind élnek. Még az utolsó munkanapon, december 30-án is sokan keresték fel a pinceműhelyt. A törzsvendégek megdöbbenve fogadták az idős mester döntését, hogy bezárja üzletét. Kérdezték is tanácstalanul, ezután hova mennek? De hiába, nem bírta már a mindennapos terhelést. Mostanság már kissé nehezére esett neki a munka, amely mindig örömmel töltötte el, és amelynek az életét köszönhette, köszönheti. — Megromlott a látásom, a hallásom, meg jó lenne már egy kicsit pihenni — mondta a rá jellemző hamiskás mosoly- lyal a szája szegletében, hozzá kacsintva és felidézve a nótát: „Veszem a kalapom, a kaput becsukom...” TÓTH ANDRÁS előfizetőnk 2004-ben isi yy\ci}xct\Ucté > I 1 hónapra 1450 Ft 3 hónapra 4350 Ft 6 hónapra 8700 Ft Q 12 hónapra 17400 Ft Megrendelem az □ Új Néplapot Megrendelő neve: Címünk: AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, Terjesztés 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. (Adószám: 10462933-2-11; cégnyilv. szám: 11-09-001415) Ajándéksorsolás clőlizetőink között m WiiiflrtWTvv^vr J/i <j 1 [ m hTTTc fu y im * 1 vfé 1 \ Y# ] | litt! Szeretné megnyerni a Siemens új, digitális fényképezőgéppel ellátott, színes kijelzős MC 60-as telefonját? Nincs más dolga, csak MMS-ben küldje el újévi jókívánságát lapunknak. Az újévi buli kellős közepén biztosan akad néhány olyan pillanat, melyet szívesen megosztana mindenkivel. Ha így tesz, akkor ráadásul részt is vehet az Új Néplap és a Westel közös újévi játékán. Legyen az a szilveszteri kívánság bohém, vagy szívhez szóló, vicces, vagy komolyabb, mi szívesen közzétesszük azokat. Arra alkalmas telefonkészülékével készítsen képet, MMS-ben küldje el újévi üdvözletét a jatek@ujneplap.hu címre. A 2004. január 15-ig beérkezett képes üdvözleteket az Új Néplap hasábjain közzétesszük, s az olvasók választják ki közülük a legjobbat, melynek alkotója hazaviheti az egyedi formatervezésű Siemens készüléket. A telefon mellett kisorsolunk még egy 10.000 Ft-os, egy 5.000 Ft-os, egy 3.000 Ft-os feltöltőkártyát, valamint esernyőt, Új Néplap előfizetést és Új Néplap ajándékcsomagokat. Nem kell mást tennie, csak kívánnia, fényképeznie, MMS-ben elküldenie s máris egy új telefonnal köszöntheti a 2004-es évet! ú Jesie Tehát újévi MMS a jatek@ujneplap.hu címre! a Kapcsolat
