Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-23 / 19. szám

4. OLDAL MEGYE I TÜKÖR 2004. Január 23., péntek Csaba elrugaszkodott a „holtpontról” Bátyja többszöri csontvelő-átültetéssel segítette az öccsét Váraljai Csabával közel tíz éve beszéltem először. Mit tagad­jam, találkozásunkkor félelmetes benyomást keltett: kopasz fej, légzőszerveit takaró maszk, fehér kesztyű. Beteg volt. Súlyos beteg... Halálosan beteg... Riport Mindennek tudatában nyugodt volt, én pedig nem viselkedtem életszerűen. Érezhetően a sajnálat lett rajtam úrrá. Beszélgettünk a gondolatairól, amely épp olyan tiszta volt, mint az a kicsiny sterili­zált szoba, amely hosszú ideig volt élettere a holtsápadt fiatalember­nek. Egy riportot készítettem elő tragédiáról, fájdalomról, optimiz­musról. A Csabát kezelő orvosnő, dr. Hasznos Éva az utolsó pillanat­ban azonban lebeszélt az írás meg­jelentetéséről, annak ellenére, hogy a családdal megbeszéltük, s beleegyeztek a közlésébe. Túl ko­rainak tartotta azt, talán nem akar­ta elkiabálni a győzelmet, ami ab­ban a pillanatban teljesen kétsé­gesnek látszott. Nem örültem a ha­tározottságának, ám ma már belá­tom, érdemes volt kivárni. Remé­lem, ez az anyag tökéletesebb ké­pet alkot tragédiáról, fájdalomról, optimizmusról, s arról, hogy az élet olykor legyőzheti a halált is. A szülei szerint Csabi átlagos gyermek volt. Néha szófogadó, néha eleven, néha rendetlen. Ahogy az illik! Az eltérés abban volt tapasztalható, hogy a fiú egyre fáradékonyabb lett a sza­ladgálástól, hamar kimelegedett, s legtöbbször már kis fizikai ter­heléstől is belázasodott. Nem egyszer az orra vére is eleredt. A jelek egyre többet jelentkeztek, valami rendellenesség egyre nyil­vánvalóbbá vált. Hasznos Évához 18 évesen került Csaba, aki a la­boreredményekből szinte azon­nal kiolvasta a bajt: krónikus mileoid leukémia. Szörnyű ezt még másról is leírni, nemhogy tudni, ez az én betegségem! A A kórház természetesen a Vár­aljai családnál kezdte felkutatni a donort, s a família egyetlen „po­tens” tagja Zsolti, Csabi bátyja volt. Zsolt „mi sem természete­sebb” módon állt a felkéréshez. A fizikai fájdalmat számára az a lel­ki tényező enyhítette, hogy öccsén segíthet ezzel. Pedig a fi­Csabi a steril szobában is nyugodt és reménykedő volt vérkép olyan magas fehérvérsejt­jelenlétet észlelt, amivel a dok­tornő azonnal beutaltatta a fiatal­embert az Országos Hematológi­ai és Immunológiai Intézetbe. A diagnózis megvolt, az egyetlen esély az esetleges gyógyulásra a csontvelő-átültetés. vérek osztották egymást rende­sen gyermekként, és persze a leg­jobb barátok voltak, ha éppen úgy hozta az élet. Most újból ba­rátság kellett az élethez... Zsolti medencecsontjából két liternyi csontvelőt vontak ki, ez a mennyiség épp megfelelő a leg­Váraljai Csaba képeinek hatása semmit nem árul el a megpróbáltatásaiból FOTÓ: BAKOS JUDIT szélsőségesebb esetekben is. Csaba szervezete azonban nem fogadta be bátyja vérét. Nem volt más lehetőség, végső megoldás­ként teljes testbesugárzással tet­ték tönkre az orvosok betegük maradék immunrendszerét. És újból egy liternyi az életet adó fo­lyadékból... és hosszú várakozás, Hetek, hónapok múlnak tétlenül. Csaba elkülönített steril szobá­ban, tetőtől talpig, padlótól a mennyezetig, a legkisebb szegle­tig minden fertőtlenítve — és egyes egyedül. Képzeljék csak el, a szerető anya ablakon keresztül nézhet fia fájdalmasan hívogató szemébe, az apa fólián keresztül simogathatja kicsinye hajavesz- tett buksiját. De eközben min­denki tudta, a felépüléshez nem érzelemmentes, hanem baktéri­ummentes közeg kell. És re­mény. Az idő és a beavatkozások végül Csábinak kedveztek. Haza­térhetett, ahol ugyancsak masz­kok, kesztyűk, íztelenre kifőzött ételek és csírátlanított szoba fo­gadta. De legalább otthon volt. Három hosszú esztendő telt el nyomokkal... De ami a legfonto­sabb: hivatalosan is gyógyulttá nyilvánították! Csabi azóta lassan „igazi” fel­nőtté vált. Teljes értékű, egészsé­ges ember. Elhalasztott tanulmá­nyait befejezte, s az érettségi után, jelenleg, 28 évesen egy ön­bizalomnövelő művelődésszer­vezői diplomára hajt a gödöllői egyetem Jászberénybe kihelye­zett tagozatán. Szórakozni jár a haverjaival, és persze teszi a szépet a lányok­nak. Úszik, teniszezik, kondizik, fallabdázik és kosarazik. Utóbbi sportágban edzőként is tevé­kenykedik, hiszen erről is képe­sítést szerzett időközben. A Szol­noki Sportiskola korosztályos le­ánycsapatát irányítja, közmeg­elégedésre. Néhány éve egy taka­rítóvállalkozásnak a vezetője, jól megél belőle. És fest. Már a be­tegsége előtt is sok időt töltött rajzolgatással, az intézetben ide­je is volt a papírok kipingálására. Ma már számos grafikája, olaj- és temperafestménye lóg barátai fa­lán. Egy martfűi kiállításon is megcsodálhatták több stílusban és élénk színnel alkotott képeit. Korábban Volkov, manapság Kaid Nabil jemeni festő alakítja tér- és színlátását. Tervei és cél­jai vannak. Állandóan jár az agya, gondolkodik: Váraljai Csa­ba tehát van, él, létezik. Túlélte a halált... — Ha te úgy érzed, akár megír­hatod, hogy példaértékű volt ez a „mutatványom”. De azt semmifé­leképpen ne hagyd ki, hogy en­gem a barátaim és főleg a csalá­dom, a szüleim és a bátyám segí­tettek át a holtpontokon! MÉSZÁROS GÉZA Rendőr, aki hazatért „Imre, én is magára szavaztam!’ ___________Tiszafüred A városban lakossági szava­zással döntik el már évek óta, hogy ki az év vállalkozó­ja, pedagógusa, sportolója, közéleti személyisége és rendőre. Ez utóbbi cím befu­tója 2003 végén Madarász Imre törzszászlós, a Tiszafü­redi Városi Rendőrkapitány­ság körzeti megbízottja lett. Nos, ez a váltás adta meg Imré­nek élete párját, azt a biztos csa­ládi hátteret, amely lelkiismere­tes munkája mellett ezt a meg­tisztelő címet hozta a törzszász­lósnak, aki nagyon szerényen csak ennyit mond a lakossági megbecsülésről: - Feleségem, Gabriella, aki a Platán Nyugdí­jasotthonban gondozónő - Imre érdekességként említi, hogy a „kékruhások” gyakran választa­A kitüntetett jól érzi magát Füreden FOTÓ: A SZERZŐ Mikor felkerestük a törzszászlóst, elsőként így nyilatkozott az őt ért megtiszteltetésről: - Bevallom, nagyon jólesett, amikor a kitünte­tő ünnepség után sokan megállí­tottak a szolgálati területen, s mondták: Imre, én is magára sza­vaztam! Amikor ezen lakossági bi­zalom okáról kez­dem faggatni a ki­tüntetett rendőrt, a gyökereknél kezdjük.- A jászberényi Erősáramú Szak- középiskola befe­jezése előtt megütötte a fülemet, amit az osztályfőnököm mon­dott arról, hogy katonára és rendőrre mindig szüksége lesz a hazának. Ezek után Csopakon végeztem el a rendőriskolát, ami a BRFK bázisiskolája volt - kez­di a tősgyökeres tiszafüredi fia­talember, aki a balatoni gyakor­lat után azonnal megtanult „úsz­ni” a szakmai mély vízben, hi­szen Káposztásmegyeren lett járőr. Érdekes, amit a nem éppen könnyű fővárosi erőpróbáról mondott, hiszen az így hangzott: — Bármilyen furcsa, én haza­térve tapasztaltam meg, hogy bi­zony becsülni kell a vidéki rend­őrt, hiszen amikor úgy döntöt­tem, hogy családot alapítok, s visszajövök a szülőföldemre, azt tapasztaltam, hogy itt bizony sokkal összetettebb a munka. Ám nem bántam meg, hogy ha­zajöttem, mert érzem azt a bizal­mat, ami megbecsült helyet adott nekem abban a fiatal csa­patban, amely mostanra érzé­sem szerint valóban polgárbarát módon oldotta meg Füreden a korosztályváltást. nak maguknak párt az egészség­ügyből - rendőrként vállalt en­gem, boldogan fogadta a hírt. Én azonban úgy érzem, hogy mun­kakörömből adódóan előnnyel indultam a társaimmal szemben, hiszen körzeti megbízottként a NÉVJEGY Név: Madarász Imre törzszászlós Született: 1974. március 16., Tiszafüred Család: nős, egy gyermek, a 6 és fél éves Fanni édesapja Első munkahelye: BRFK Budapest Jelenlegi munkahely: 1995. november 1- től Tiszafüredi Rendőrkapitányság területem lakóinak ha kell, segí­tek, s akikkel napi a kapcsola­tom. Ezért is esett jól, amikor a díjátadásról szóló városi televízi­ós adás után sokan mondták, hogy rám szavaztak. Jólesett ez a bizalom, ami kötelez is... Talán ez lehet a titka a fiatal rendőr kitüntetésének, aki, ahogy azt szokták mondani, nem szállt el a díjtól, hiszen bú­csúzóul a következőt mondta: - Jól érzem magam Füreden, s munkámat a továbbiakban is úgy szeretném végezni, hogy bízzanak bennem azok, akik rám szavaztak! Még beszélgetünk arról, hogy ez a hitvallás már-már hasonlít az angol „bobby”-k szinte csa­ládtagi megbecsülést kivívó munkájára, de a lényeg mind­ezekkel talán mégis az lehet, amit sugall a karakán fiatalem­ber minden megnyilvánulása, azok ugyanis jelzik: Imre nem érdekből, hanem a hivatás aláza­tos szeretetéből választotta ezt a szakmát, amit valóban a lakos­ság szolgálatának tekint. PERCZE MIKLÓS JÁSZKARAJENŐ Tugyi Hermina világéletében szerette a táncot, a zenét, a muzsikát. Nem véletlenül, hi­szen az édesapja cimbalmo- zott, az öccse pedig hegedült. Mindezek miatt a karai kis­asszony kiválasztott egy spe­ciális iskolát, amelyikben táncot és illemtant tanultak. Nem lehetett oda csak úgy be­jutni, többlépcsős, komoly felvételi előzte meg a képzést. Ezeken megfelelt, így bejut­hatott álmai iskolájába, ahol kétéves volt a tanítás. Hermina, vagy ahogyan hívták, Herminka jól vette az akadályo­kat, és sikeresen elvégezte a négy félévet, amelyek után tánc- és il­lemtanár lett. Igen ám, de közbe­jött a háború, majd a szocializmus következett, amelynek kezdeti éveiben nem nagyon lehetett elhe­lyezkedni ezzel az oklevéllel. Nem volt mit tenni, mint annyi Tánc- és illemtanárnak tanult hozzá hasonló fiatal, felment Pest­re. Először albérletben, később társbérletben lakott, majd főbérlő lett. A XII. kerületben egy közért­ben helyezkedett el, mert ott volt állás. Alul kezdte, a ranglétra al­ján, majd tanult, képezte magát, és végül igazgató lett belőle. Való­színű azért is, mert értett az embe­rek nyelvén, jó előiskolának bizo­nyult az illemtani képzés. Har­mincnégy év után nyugdíjba ke­rült, ebből huszonötöt egy helyen töltött. Ma is emlékszik rá, az első nyugdíja 5 ezer 700 forint volt. Szép pénznek számított ez akkor, annyira, hogy még félre is tudott tenni. Ráadásul hívták a központ­ba, így a nyugdíj mellett még dol­gozott is. Igen ám, de itthon az édesanyja már jóval kilencven fö­lé került, és a hajdani friss, fürge asszony mellé kellett valaki, aki egy kicsit ápoló, egy kicsit gon­dozó. így fölszámolta a pesti lé­tet, és visszajött Karára. Ami az 1897-ben született mamát illeti, szép kort élt meg, hiszen 103 éve­sen, 2000-ben halt meg. Herminka azóta egyedül él, de nem magányosan. Mellette lakik keresztlánya és a keresztlánya fia, hetente néhányszor ő főz ne­kik. Úgy alakult az élete, hogy nem ment férjhez, mert a vőlegényét a második világháborúban elveszí­tette: valahol a brajnszki erdőben alussza örök álmát. Egyszer el­ment vonattal arra, de elmondása szerint akkora az az erdő, hogy a szerelvény estétől reggelig robo­gott benne, mellette. A minap Cegléden szemüveget csináltatott, bár az egyik szemét megtámadta a zöld hályog. Tud­ta, tudja, ez gyógyíthatatlan, de lehet csökkenteni, lassítani a A hosszú élet titka a munka, a tervezés, a változatos ételek, és a jó ebéd után egy pohár fi­nom bor - állítja Tugyi Hermina fotó: bakos judit romlást. Mondta is a főorvos, amikor vizsgálta:- Herminka néni, majd meg­látja, olyan hosszú életű lesz mint az édesanyja.- Akkor jó szemüveget adjon, doktornő, mert még majdnem húsz évem maradt. Egyébként az édesanyja csa­ládjában szinte mindenki túlju­tott a nyolcvanon. Szerinte a hosszú életnek van néhány tit­ka. Az egyik az, hogy nem szabad elhagyni magát az em­bernek, hanem dolgozni, ter­vezni kell. Másodszor mindent megenni, mert aki válogatós, előbb-utóbb valamilyen fontos anyag hiányzik a szervezeté­ből. Végül, de nem utolsósorban, a kedvenc itala a tea és a víz. Meg mellé olykor egy pohár medoc vagy badacsonyi szürkebarát egy jó ebéd után. Nála bevált, mert ha minden igaz, május 17- én a 84-et tölti. D. SZABÓ MIKLÓS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents