Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-17 / 14. szám

VII. ÉVFOLYAM 3 SZÁM • 2004. JANUÁR IS. WWW.VASARNAPREGGEL.HU ARA: 86 FORINT GYÖRGY SZÍNRE LÉP Markos György visszatér a színpadra. Holnap kezdi hosszú futását a Szulák- show-ban, s aztán Nádassal és egyedül is beveti magát a médiába. INTERJÚNK A ÍJ. OLDALON ÚJRA- TEMETTÉK? Csurka István megírta Rákosi újratemetését, de kiderült, hogy ez csak írói munkássá­gának része. Viszont utánajártunk, hogyan hozták haza titokban Rákosi hamvait. CIKKÜNK A 18. OLDALON Zsoltnak gyűjt az ország Baumgartner Antal megható­dott. A versenyző édesapja el­mondta: minden elképzelését felülmúlta az, amit pénteken át­élt. Itthonról és külföldről renge­teg felajánlást kapott, ismeret­len emberek küldenek kisebb- nagyobb összegeket, hogy Zsolt fia rajthoz állhasson a Forma-l­es futamokon. Tizenkét órával azelőtt azt hitte, nincs tovább, fe­leslegesen dolgozott éveken ke­resztül, de a magyar emberek­nek ez a hihetetlen összefogása új erőt adott neki. Habár fia, Zsolt már feladta a reményt, ő úgy nyilatkozott: az utolsó pilla­natig küzdeni fog, nem adja fel! ELELM1SZERARAK Már kétszázforintos kilónkénti kenyérárakról beszélnek, mivel a pékek meggyőzték a keres­kedőket az áremelés elkerülhetetlenségéről. De hát alaposan megdrágult a tojás és a bur­gonya is. A cukor ára kevésbé emelkedett az elmúlt évhez viszonyítva, Az alapvető élelmi­szerek árának emelkedése változatlan. HÍREK Négyes metró: aláírás holnap ■ A Fővárosi Közgyűlés az MSZP-SZDSZ-képviselők szavazataival elfogadta a 4-es metróról az állammal, a kincstárral és a BKV Rt.-vel kötendő szerződése­ket. Az ellenzékiek egyöntetűen tartózkodtak a vok­solásnál. Ugyanakkor a közgyűlés jelentős többség­gel elfogadta a Fidesz-MKDSZ-frakciónak azt az in­dítványát, amelyben határozatban támogatta a tes­tület a 4-es metró 2008-ig történő megvalósítását. Erről az indítványról Demszky nemmel szavazott. ÖTÖS LOTTO JOKER: 267799 9^ 714199014001 A Vasárnap Reggel bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenn­tartva. Értesüléseket átvenni csak a Vasárnap Reggel-re hivatkozva lehet. ■ A tavaly megvásárolt éves autópálya-matri­cák 2004. február 15-ig érvényesek, az idén beszerzett, egy évre érvényes matricákat a jö­vő esztendőben még január 31-ig használhat­juk, az éves sztrádabérletek ugyanis tizenhá­rom hónapra szólnak. Ha valaki márciusban veszi meg ezt a matricafajtát, azzal is csak 2005. január 31-ig közlekedhet az autópályá­kon. A tavaly december első napjától beveze­tett négynapos matricából a karácsonyi, szil­veszteri időszak alatt majdnem annyi fogyott, mint az elmúlt teljes nyári szezonban: napon­ta nyolcezret adtak el. A négynapos szttóda- bérletből a bevezetése óta több mint négy­százhúszezer fogyott el. A négynapos ebben az évben is a legnépszerűbb matrica lesz az autópályákon közlekedők körében. Megbízható adósok a diákok ■ Tavaly ősszel százötvenötezren vették igénybe a diákhitelt, a folyósított hitelek össze­ge ötvenmilliárd volt. A rendszer működtetése négyszázmillió forintjába kerül az idén a költ­ségvetésnek, mivel a kamatterhek nem tartal­mazzák a diákhitel működtetésének ráfordítá­sait. Emiatt emelkedne 9,9-ről tizenkét száza­lékra a diákhitel éves kamata, ami nem növel­né meg a havi visszafizetés összegét. A jövő hé­ten kellene dönteni a kamatemelésről, de véle­mények szerint ez még korántsem dőlt el. A kamatot ugyanis a tőke forrásköltsége, a kocká­zati prémium és a működtetés kiadásai hatá­rozzák meg, a diákhitel esetében azonban csak ez utóbbitól függ a kamat nagysága. A törvény előírja, hogy ennek mértéke legfeljebb 4,5 szá­zalékos lehet. A diákok terheit csökkentette, hogy a Diák- hitelközpont Rt. felállításának költségeit az ál­lam magára vállalta. Számítások szerint az in­tézmény legfeljebb tíz év múlva lehet önfenn­tartó. 2004 körül ugyanis jelentősen nő a hite­leket visszafizető egykori hallgatók száma: a napjainkban törlesztő huszonkétezer hallgató száma addigra megháromszorozódik. A Diák- hitelközpont Rt. szerint a törlesztések rendben beérkeznek, a törlesztők közül még senki nem szerepel a hitelt rendszeresen vissza nem fize­tőket tartalmazó adatbázisban. A diákhitel rendszerében egy év múlva lesz változás. 2005 elején ugyanis a már munka­hellyel rendelkező egykori hallgatók nem a most érvényes 3100 forintos havi törlesztőrész­letet fizetik, hanem majdani jövedelmük hat százalékát. Ennek alapját a tavaly elkészített jö­vedelembevallásuk szerint határozzák meg. Autópálya-matricák 13 hónapra A szolnoki Debreczeni Zita négy év óta hivatásos manöken Budapesten. Miután több országos szépségversenyen dobogós vagy különdíjas lett, a 171 centis sötét hajú, kreol bőrű, karcsú kis­asszonyt felfedezte a divatszakma. Ennek eredmé­nyeképpen ez alatt a néhány esztendő alatt meg­fordult Törökországban, Peruban, Thaiföldön, Dél-Koreában, Angliában, Monte Carlóban, Spa­nyolországban és Norvégiában. A szilvesztert Oslóban töltötte, ahol a mutatós hölgy nagy feltűnést keltett a szőke, olykor vörös hajú, fehér bőrű vikingek között. Legjobban Thaiföldön, Bangkokban érezte magát. Főleg a gyümölcsöket, tésztaféléket, zöldségeket szereti, de azért a sült hernyót, mint távolkeleti ínyencséget kihagyta az étlapból. Ha­marosan filmen is láthatjuk, a József és testvérei című alkotásban, amelyet február 2-án mutatnak be a fővárosban, a Millenniumi parkban. Terve­zi, felvételizik, megpróbálkozik Goór Nagy Má­ria színi tanodájával, bár napok múlva megint útra kel. Mégpedig Dél-Koreába, ahol nem csak fotósorozat készül róla, de divatbemutatókon is részt vesz. dszm Most Dél-Koreába készül

Next

/
Thumbnails
Contents