Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-02 / 1. szám

KISEBB IS ELŐFORDULHAT Részletek a 11. oldalon FIATALOKNAK Új év, új boldogság 9. oldal Nyugodt szilveszter Megyei információ Annak ellenére, hogy a szil­vesztert megelőző napokban elképesztő mennyiségű piro­technikai eszközt vásároltak az emberek, és azt használták is, semmi olyan eseményről nem kaptunk tájékoztatást, amely balesetre utalt volna. A szolnoki mentők elmondták, petárdabalesetről nem értesültek, rendkívüli eseményük sem volt, inkább rosszullétek miatt kellett segítséget nyújtaniuk. A tűzoltók­nak szilveszter napján egy kuka- tűzzel akart dolguk, de ki kellett vonulniuk Újszászra is, ahol egy háromszor kétméteres, egyszobás lakóépület tüzét kellett eloltaniuk. Azt már a megyei rendőr-főkapi­tányság központi ügyeletén tud­tuk meg, hogy a tűzeset vizsgála­tának eddigi adatai szerint a házat tulajdonosa gyújtotta fel, mégpe­dig szándékosan. A lakás kiégett, és körülbelül egymillió forint kár keletkezett. A gyújtogatással gya­núsított ember ellen a rendőrség büntetőeljárást indított. Az ünnepen a rendőröknek sem akadt sok munkájuk, ám a folyamatos petárdázások miatt felháborodott lakók miatt „égtek” az ügyeletén a telefonok. hoy Gyógyszerek szemenként Egészségügy A vény nélkül kapható gyógyszerek bontásáról szó­ló miniszteri rendelet sze­rint január 1-től lehetőség van a csomagolás megbon­tására, de nem teszi azt kötelezővé. A készítmények bontá­sának lehetősége csak a vény nélkül kapható gyógyszerekre és az in­jekciókra vonatkozik, amelyekből eddig is le­hetett csak az orvos ál­tal felírt mennyiségű ampullát kérni. Bár a rendelet január else­jétől hatályos, a gyógyszertárak még mindig nem kaptak pontos utasítást arra, hogyan lép életbe a szabályozás. A hivatalos értesítés mostanáig nem érkezett meg, ed­dig csak szakmai fórumokon sze­reztek tudomást a változásokról. A megkérdezett patikusok többsége azonban nem ért egyet a gyógyszerek szemenkéntí ánisítá- sával. Ez ugyanis szerintük a fel­használás biztonságát veszélyez­teti, hiszen a beteg összekeverheü otthon a doboz nélküli, egyformá­nak tűnő készítményeket. A gyógyszerek felismerhetősége, szavatossági ideje csak úgy garan­tálható, hogyha a teljes levél vagy doboz rendelkezésre áll. Másrészt a gyári csomagolás felbontása után vitatottá válhat, hogy továbbra is a gyógyszergyártó cég felel-e a minőségi, higi­éniai követelménye­kért. Ráadásul a gyógyszerészek nem tudnak mit kezdeni a bontott, maradék gyógyszerekkel. Az egészségügyi minisztérium szerint azért van szükség erre a rendeletre, mert igény van rá. Nem kell majd egy egész doboz gyógyszert megvennie annak, akinek csak egy vagy két szemre van szüksége, ezáltal csökkente­ni lehet a gyógyszerkiadást, amely az elmúlt öt évben a há­romszorosára nőtt. SZILVÁSI Tűzijátékkal, petárdákkal érkezett 2004 A legkitartóbbakat a virradat vitte haza az évbúcsúztató rendezvényekről Beköszöntött a 2004. év, amely egy valamiben kiemelten is biz­tosan emlékezetes marad a kró­nikákban, hiszen idén csatlako­zunk az Európai Unióhoz. Amint ez szokás, megyeszerte is különbözőképpen várták az új esztendőt, és búcsúztatták egyben az elmúlt évet. Megyei információ Szerda este Szolnok belvárosi emeletes házainak környéke olyan volt, mintha kisebbfajta he­lyi háború kezdődött volna. Kü­lönböző hangerejű petárdák szá­zait robbantották az ilyesmire fo­gékony tizen- és huszonévesek... Nyirkos, barátságtalan arcát mu­tatta a megfáradt óesztendő utol­só éjszakája, amikor vidéki kör­útra indultunk. Jászladányban a 80 éves Kolonics Pista bácsi élete párjával csendesen ünnepelt. — A gyerekek, unokák meg a kis dédi is karácsonyra jöttek, ak­kor kilencen ültük körbe az asz­talt. A szilveszter nálunk évek óta csendesebb, így kettecskén bó­biskolunk a tévé előtt. — Mi volt a fő eledel? — Hurka mep, hordós káposzta. Utána ón megkóstoltam a ooromat is, és amíg el nem alszunk, nézzük a tévét. — Mit vár az új évtől? — Ha jobb nem lehet, rosszabb ne legyen, mint az esztendővel idősebb bátyja. Meg el­fogadható egészséget, mert ketten együtt vagy húszféle gyógyszert szedünk. Nem messze innen, a volt téesz konyháján magas a jókedv, hiszen nem kevesebben mint Pezsgés, zenés óévbúcsúztatót tartottak Szolnokon, a Kossuth téren FOTÓ, CSABAI ISTVÁN 234-en ülik körbe az asztalokat, tudtuk meg Major Ferencnétől, az egyik főszervezőtől.- A községünk lesz a jászok tizedik világ- találkozójának a rendezője. Ezt július 2—4. között tartjuk. Egy vacsora ára háromezer forint, de sok a felajánlás is. A tiszta bevételt a rendezvényre fordítjuk.- Meddig tart a buli?- Szerintem a legkitartóbbakat a virradat viszi haza. Azért nagyon sokan voltak olyanok is, akik hivataluknál, beosztásuknál fogva munkával ünnepelték a napot, és ha akar­ták, ha nem, egy kortyot sem ihattak. A tűz­oltók, vasutasok, orvosok, taxisok közül Új­szászon Nagy Ferenc fötörzs urat kérdeztük meg, aki a rendőrőrsön este 8-tól reggel 8-ig ügyelt. — Ketten vagyunk, még kora este van, de már intézkedni kellett. Úgyhogy gyanítom, aligha unatkozzuk végig az éjszakát.- És mikor koccint egy szolgálatban lévő zsaru? (FOLYTATÁS A 4. OLDALON) Több pénz juthat útfelújításokra Megyei információ Idén a tavalyinál lényegesen több pénzt biztosít a költség- vetés az útfenntartási mun­kák finanszírozására. Azt, hogy a megyei állami közút­kezelő kht. a költségvetés által or­szágosan biztosított 88 milliárd forintból milyen mértékben ré­szesül, még nem tudta megmon­dani a cég ügyvezető igazgatója, dr. Pintér László, a megyei „leosz­tás” ugyanis még a későbbiekben történik meg. Az viszont már most biztos, hogy nagyon nagy szükség van a pénzre, mivel a megye úthálózata igen-igen rossz állapotban van. A jelenlegi keret­ből másra nem futja, mint hogy az egyre-másra jelentkező hibá­kat folyamatosan javítják, a végle­ges megoldást jelentő teljes felújí­tásra azonban már nem elég a pénz. Dr. Pintér László elmondta, az idei év egyik legnagyobb mun­kája a mindig is nagyon sok prob­lémát jelentő és már az eddigiek során is számos javításon átesett Szent István híd teljes felújítása lesz. Az átkelő gyakori meghibá­sodását ugyanis csak a szigetelés és a burkolat teljes felújításával le­het megszüntetni. Ez a beruházás több száz millió forintos nagyság­rendet képvisel. A munkákat el­kezdik, amint kitavaszodik, és várhatóan fél éven át tart, míg el­készülnek vele. Azokban a hóna­pokban igen keservesnek ígérke­zik a 4-es főút elkerülő szakaszán közlekedők élete, ugyanis a kivi­telezés a forgalom működése mellett zajlik, tehát jelzőlámpás irányítással egy sávon, váltakozó irányban lehet majd áthajtani a hídon. hgy Nehéz évet zártak a húsosok Gazdaság A vágóhidak és húsfeldolgozó üzemek idei árbevétel-arányos nyeresége várhatóan nem éri majd el az 1 százalékot - mond­ta Menczel Lászlóné, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) titkára. (CIKKÜNK A 8. OLDALON) Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-19-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 258,0000 262,0000 USD 205,0000 211,0000 SKK 6,1000 6,6000 Közületeket Is kiszolgálunk! Érvényben: december 31. Az új esztendő első babája, Alexandra és édesanyja FOTÓ, MÉSZÁROS JÁNOS Ladányi az első baba Szolnok Kora reggelig kellett várni megyénk első újszülöttjé­re 2004-ben. Turucz Ale­xandra hajnali 6 óra 10 perckor jött világra teg­nap Szolnokon. Nem is olyan csöppnyi kislány vár bennünket édesanyja kar­jaiban a Hetényi Géza Kórház szülészetén. Nemrég töltötte tele a pocakját, nyugodtan né­zelődik hát; a pólyából kiku­kucskálva ismerkedik a világ­gal.- Váratlan ajándék szá­munkra a kislányunk, hiszen korábban nem sok jóval biz­tattak bennünket az orvosok, úgy tűnt, nem is lehet gyerme­künk - meséli a boldog édes­anya, Simon Ibolya. - így az­tán különösen nagy örömöt jelentett, amikor kiderült, mégis babát várok. Azóta ahány orvos megvizsgált, any- nyiszor változott a jóslat, kis­fiú vagy kislány lesz-e. Az utolsó pillanatig kérdéses volt, de végül Alexandra érkezett meg január elsején kora reg­gel, 4100 grammal és 56 centi­vel. Már hetek óta a kórház­ban voltam, hiszen eredetileg december 22-re vártuk, de csak nem akaródzott megszü­letnie. Nem csoda hát, hogy különösen hosszú a fekete ha­ja, ebben az apjára ütött! Ter­mészetesen apás szülés volt, a párom végig mellettem lehe­tett. Most pedig még néhány napos kórházi pihenés követ­kezik, aztán ha mindent rend­ben találnak, mehetünk haza Jászladányba - nézett kicsijé­re Ibolya. SZILVÁSI

Next

/
Thumbnails
Contents